Még javában benne voltunk az „átkosban”, én abban az időben lettem szakmunkás. A gépműhelyben volt egy segédmunkás, ő vitte ki a„szeméttelepre” talicskával az esztergályosok forgácsát. A fémhulladék gyűjtő a WC környékén volt, innen már markolóval tették teherautóra.
Egy cigi szünet alkalmával ott beszélgettünk, a volt osztálytársak. Jött az öreg, egy olajos zsebkendővel megtörölte homlokát, és ő is rágyújtott. Hosszan fújta ki a füstöt, szeme a távolságot fürkészte.
- Na délután esik. – szögezte le, mint egy megmásíthatatlan tényt az öreg. – Még jó, hogy előtte hazaérek.
Felnéztünk az égre, egy árva felhőt, de még felhőfoszlányt sem láttunk.
- Ne hülyéskedjen már Pista bácsi! – mondtuk neki nevetve.
- De bizony, hogy esni fog! – válaszolta sértetten. - Úgy három órakor megnyitják az égi csapokat.
- De az nem lesz jó, félnégykor randevúm lesz. – szólt Attila.
- Ó fiam! Semmi baj. Addigra fel is szárad. – mondta az öreg mosolyogva és megfogta a talicska boldogabbik végét, és elindult begyűjteni a következő adag fémforgácsot.
Mondanom sem kell, hogy az öregnek igaza lett. Három óra után egy gyors nyári zápor söpörte fel a város utcáit, de egy óra múlva már nyoma sem volt. Csak jóval később derült ki, hogy az öreg, valamikor birkapásztor volt, azért tudott olyan pontos előrejelzést adni.
Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....
(sajnos)
