én csak annyit tudok mondani, hogy nekem jelentős időbe telt, mire a fejembe verték, hogy a kutyák "csak" (vagy idézőjel nélkül) kutyák. nem többek és nem kevesebbek. akármennyire is jólesik mindenféle emberi érzelemmel felruházni őket, nem lesznek emberek. kutyák lesznek, akik nem éreznek érzelmeket ahogy mi tesszük. reagálnak a környezetre és ránk, de nem hiszem, hogy szomorúak.

persze nem hülyék, és mivel még magunknál is pontosabban ismernek minket (testbeszéd, szagok stb.), igyekeznek érvényre juttatni a saját akaratukat. én - annak ellenére, hogy józanul álltam hozzá a dologhoz (eleve munkakutyát terveztem) - számtalanszor kellett szembesüljek azzal, mekkora hülyét csinál belőlem. és ugyanezt látni nagyjából minden kutyánál, amelyikkel szemben komolyabb elvárásokat támasztanak a gazdik.

rendszerint csak úgy jött ki nálam is, hogy a kiképző kényszerítette ki és mutatta meg nekem, hogy lám mégis centire (!) érti. elég sok ilyen után az ember kicsit ha szabad így mondanom kiábrándul. és ez biztos félreérthető így, de csupán arról van szó, hogy képessé válik felismerni a viselkedését és kellemetlenné válni az eb számára, ha az épp elkerülő tevékenységet folytat. és azért arra szükség van a "tudja" és a "bármikor megcsinálja" közötti csöppnyi szakadék áthidalásához.

én is gyakran vagyok távol, mikor hazamegyek majd szétszed, összebüdösít, felborít, akármi. aztán 5 perc múlva elmúlik, visszatér a rend, alszik tovább. nyilván nem kutyuli mutyuli könnyes családtagként búcsúzom el tőle, hanem megdöngetem az oldalát és azt mutatom, hogy a dolgok így rendben vannak és hogy a feladata továbbra is a család őrzése. tudja, érti, hogy hol a helye míg nem vagyok otthon. hozzáteszem mi a macskákkal kisimogattuk-kihízelegtük magunkat egy életre, szóval eleve nem úgy álltunk hozzá.

így látatlanban azért elég merész lenne bármelyik másik kutyáról nyilatkoznom, de ha a gazdi amúgy naponta sétáltatja vagy foglalkozik vele (én nem teszem, lehet prüszkölni), akkor ennek az ingerhiánya nyilván látható. vannak még szórványos tippjeim a távollét alatti viselkedésre is (elment a főnök, be vagyok zárva, senki nem veszi át a helyét stb.), de ez tényleg csak levegőbe lövöldözés a konkrét eb-család kapcsolat ismerete nélkül.

mindenesetre gondolom a fentiekből nagyjából kijön hogyan gondolom. szerintem a kutya irántunk érzett igényét jellemzően mi rakjuk bele, és ez az, amit a kiképzők nyilvánvalóan nagy ívben elkerülnek. ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne szereznének örömet neki és ne szeretnék. csak nem szerelmesek belé, arra magától nincs nagy szüksége, lásd még falka. de ezt a falkatémát is lehet etológiai szempontból ezerfelé húzni, hogy mi a természetes meg mi nem.