Nem szeretek ilyen témákhoz hozzászólni. Minden hozzászólás esetlen, gyenge... igen, sajnálom, igen, részvétem, de aligha érnek ezek a szavak bármit is, mást meg nem nagyon tud az ember hozzátenni...
Ami miatt mégis hozzászólok, az az, hogy ismerem a helyzetet elég testközelből. Nem szeretném leírni, hogy hogy és miként, nem is lényeg, talán egyszer, majd. A lényeg viszont az, hogy nem hiszem, hogy fel kell adni, nem hiszem, hogy úgy kell rá gondolni, mint aki már meg is halt. Nem tudom a barátod édesapjának milyen rákja van... de látok magam mellett olyat aki 13 éve él a bajjal együtt, pedig már régesrég nem lenne szabad élnie és egész biztos nem is élne, ha feladta volna.
MOD: Beata Bishop - Ideje a gyógyításnak. Ez egy könyv címe. Ez indított el sok mindent, aminek az a 13 év köszönhető. Ezen kívül léteznek még különböző dolgok, amik igencsak segíthetnek. Persze, az orvostudomány körbeneveti.... de a betegséggel nem tud mit kezdeni. Amit csinál, legalább annyira hátráltatja a gyógyulást, mint amennyire segít, lehet jobban. Nem vagyok laikus, félig ez a szakmám, biológus vagyok, illetve csak leszek, immunológus.

[ Szerkesztve ]

Respect TexT-BoY

Respect Mentha

[ Szerkesztve ]

Két dolgot szeretnék leszögezni, ridegen, mert máshogy nem lehet ehhez hozzáállni, majd leírom, hogy miért.

1., Áttétes rákból nem lehet meggyógyulni, abba csak rövid úton belehalni lehet. 16 éves voltam, amikor az akkori legjobb barátomnál a baromarcú anyja miatt döbbenetesen későn diagnosztizálták a rákot, és végignéztem, ahogy elevenen felfalja a testét. Vége van.

2., Life must go on, avagy az élet megy tovább. Ha kell, igénybe lehet venni terapeuta segítségét, de segít a kemény munka és a kötelességtudat is. El kell telnie 1-2 évnek, mire az ember hozzászokik a gondolathoz, hogy "apa nincs". Borzalmas lehet, ha belegondolok abba, hogy mi lenne, ha apám meghalna, egy hétre elmegy a kedvem mindentől.

De az élet akkor is megy tovább. Ilyenkor szokták mondani, hogy "apa is azt akarná, hogy..." De nem. Nem tudjuk mit akar, de azt tudjuk, mit nem akar. Kizárt dolog, hogy azt akarná, hogy az ő halála tönkretegye a családot.

Mi a teendő? Amíg még él az apa, össze kell ülni a családnak, és meg kell fogalmazni, mi lesz "azután". Látni kell, tudni kell, hogy pontosan hol van az út, hogy amikor leszáll a fájdlom ködje, emlékezzünk, merre is kell menni. Ha ez sikerül, a család túl fog tudni lépni a tragédián. Ha nem sikerül, akkor valószínűleg örökre a ködben ragadnak.

Szerk: amiért ehhez csak ridegen lehet hozzáállni... ezt a fájdalmat csak az érzi át, aki volt ilyen helyzetben. Aki nem volt ilyen helyzetben, az ne is próbáljon érzelmi tanácsot adni, mert képtelen rá. Aki pedig volt ilyen helyzetben, az nem akarhat érzelmi oldalról hozzáállni, mert elkezd emlékezni és beledöglik a fájdalomba. Jelen témánál az egyetlen hiteles és őszinte hozzáállás szeirntem a rideg objektivitás. Mert egymás érzelmeit nem ismerjük.

[ Szerkesztve ]

Well said.

Remeljuk hamar talpra allnak, sok erot kivanok nekik. Nem vigasz, de legalabb nem szenvedett sokaig az apa, csunya dolgokra kepes a rak es sajnos egyre tobben tudjak ezt meg, mert erintettek valamennyire.

Nyugodjon békében.
A családnak békét és megnyugvást kívánok mindezek után.