A hazai ásványgyűjtés története
Mióta ember él a Kárpát-medence területén, bizonyos, hogy gyűjtött ásványokat, még ha nem is gyűjtemény kialakítása céljából. Az első írásos emlékek erről a foglalatosságról hazánkban a középkorból származnak. A levéltárakban nyoma van annak, hogy egyes főúri ún. ritkaság-gyűjteményekben már ásványokat is őriztek. Ezeket szépségük vagy ritkaságuk miatt gyűjtötték, általában nem a tulajdonos gyűjtötte, hanem vásárolta vagy kapta. Ez annál is inkább érthető, hiszen a késő középkori Magyarország európai viszonylatban is jelentős bányahelyekkel - amelyek feltehetően már akkor is ontották a szebbnél-szebb ásványokat - rendelkezett. Besztercebánya, Selmecbánya, Rudabánya, Körmöcbánya és még sorolni lehetne...
Selmecbánya látképe a XVII. században
A XVIII. században az ásványok gyűjtése még mindig elsősorban a főúri körökben elterjedt, de már vannak információk tanárokról, bányatisztekről, gyógyszerészekről, természetvizsgálókról, orvosokról, akik komoly, több ezres gyűjteményekkel rendelkeztek. A példányokat zömében maguk gyűjtötték, nem egyszer valóságos expedíciókat szerveztek a különböző bányavidékekre. Legismertebbek közülük Benkő Ferenc, Born Ignác, Kitaibel Pál.
A XIX. században sorra létesültek az iskolai és múzeumi közgyűjtemények. Főúri családoknál továbbra is óriási gyűjtemények halmozódtak fel, ezek alapozták meg a múzeumi gyűjtemények alapjait is. Az iskolai gyűjtemények ekkor kezdtek elterjedni, mert a tanterv előírta az ásványtan tanítását. Kezdetben adományokból álltak a gyűjtemények, később pedig gyűjtésekből (tanár diákjaival járt gyűjteni), vagy pedig ásványkereskedőktől vásároltak.
Nagy méretű gyűjtemények alakultak ki a selmeci Bányászati Akadémián, a pesti Tudományegyetemen, később a kolozsvári, debreceni és szegedi Tudományegyetemeken is. A Nemzeti Múzeum Ásvány- és Őslénytára a század végére Európa egyik legjobb ásványgyűjteményével büszkélkedhetett.
A gyűjtők száma is dinamikusan nőtt ebben az időszakban. A legnagyobb kollekciók továbbra is a természettudományok iránt érdeklődő földbirtokosok, gyógyszerészek, orvosok, bányatisztek, tanárok, ügyvédek birtokában voltak.
Az ELTE ásványtára forrás: Origo
A XX. század első felében a trianoni döntés okozott nagy törést a hazai ásványgyűjtésben, hiszen a határon kívülre kerültek a legnevesebb bányahelyeink. Visszaesett a gyűjtők száma, megállt a fejlődés az iskolai és múzeumi gyűjteményekben. Ennek ellenére létrejött néhány nagyszerű magángyűjtemény, közülük szinte mindegyik állami gyűjteménybe került.
A II. világháború pusztításai és az azt követő évtizedek magánvagyonra gyanakvó időszaka teljesen elsorvasztotta a gyűjtést hazánkban. Lassú változás a hatvanas években következett be. Ekkor kezdték egyesek újra járni az országot, majd a hetvenes években megindult a szervezett gyűjtőmozgalom. Megindultak az ásványbarát szakkörök, az első budapesti szakköröket később a vidékiek követték.
Mihelyt tömegeket mozgatott az ásványgyűjtés, megjelentek az első börzék, ahol a gyűjtött anyagot cserélni, adni, venni lehetett. Végül megalakult a gyűjtőket, szakköröket országosan koordináló (első önálló) szervezet, a Magyar Minerofil Társaság (1990 novemberében a gyöngyösi Mátra Múzeumban).
Aki szeretne szép múzeumi gyűjteményeket megtekinteni, ajánlok párat a teljesség igénye nélkül:
- Magyar Természettudományi Múzeum, BP
- ELTE TTK Ásványtár, BP
- Magyar Állami Földtani Intézet Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, BP
- Mátra Múzeum, Gyöngyös
- Herman Ottó Múzeum, Miskolc
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
