Üdvözlet mindenkinek

Új projektet indítok, méghozzá egy olyasmit ami talán más pécéőrültnek is az eszébe jutott. Építek egy tápegységet, méghozzá nem is akármilyet! Ugyebár lehet hallani a 80Plus minősítésről stb... Nos, terveim szerint a 80% simán belefér, sőt szerintem a 90-95% sem lehetetlen, minden a tervezésen múlik. A kivehető teljesítmény olyan 500-800W között fog állni, ebbél több aligha lehet hisz mindennek van azért határa. A költség előre láthatóan 10000-15000 Ft között fog alakulni (a műszerparkot nem beleszámolva), a tapasztalat felbecsülhetetlen .
A bejegyzéseim kicsit szakszerű hangvételű lesz, de megpróbálok mindent értelmesen leírni. Amíg összeírom a pontos specifikációkat a napokban, addig próbálok pár dolgot tisztázni a tisztel közönségnek . Ilyen például, hogy mik az általános elvárások illetve pár dolgot tisztázva (kapcsolóelem, induktivitás, transzformátor).
FIGYELEM! Törekszem arra, hogy mindenki értsen abból amit leírok! Ezért nem elsődleges szempont a szakmaiság! De természetesen nem fogom szem elől téveszteni a dolgokat, próbálok mindkét félnek megfelelő és kielégítő írást adni.

Vizsgaidőszak
Aláíráspótlás
Féléves anyag pótlása 2 nap alatt
Általános információhiány
"Idegesség és leszarom" feeling
... ... Laplace transzformáció, fourier sor, bode diagram ... ...

Igen, ez van most. Mintha megállt volna az idő
És most tényleg megáll.
Mert Rá gondolok. Megnyugtat.

276 nap után is tudok úgy rá gondolni, mint amikor megismertem benne azt, akire nekem szükségem van. Napközben a monoton utazásaim közepedte behunyom szemem és előttem van, mintha csak mellettem lenne.
Szépség. Ez a szó már csak Őt jelent, egy nőszemélyt, aki úgy elcsavarta a fejem, hogy a legnagyobb hajtásban is megnyugvást talál siető elmém.
Most távol van, nehéz kilométerekre innen, tengeren túl. Hiányzik.
Fekszek az ágyban és már megint mondogatom tanulni kéne máááár, 32 órád van csak hátra! De hadd ne, hadd gondoljak még rá...Komolyan mint egy hisztis ovis, 20 évesen
Nagyon nagyon nagyon hiányzik, és még csak a fele telt el, 29.én jön haza.
Addig meg valahogy ki kell bírni

Vasárnap délután
Fura érzések, fura gondolatok, alapvető öröm vesz körül. Valahogy más volt, más lett ez a délután. Belépvén a szobába megszokott dallamok csapják meg a fülemet egész délután Dash Berlin albumot hallgattunk. Ehhez hozzájön egy ismert illat egy ismert érzés...Megérezvén gondolkodóba esek, de mégis min? Hogy merre van....pedig nincs itt! De én érzem hogy itt van,érzem jelenlétét...

Mondhatnám hogy ez egy megszokott délután, de valahogy mégsem az, nem tudom egy átlagos délutánnak nevezni pedig annak tűnt. Fura, de habozok és csak Rajta jár az agyam...Itt volt, tartalmas délutánt töltöttünk el, egymás érzékeivel játszva örök nyomokat hagytunk egymásba...Utána csak számomra az üresség és a mámor maradt, mint egyfajta részeg józanság tört rám, megrészegülten gondolok Rá...
- - - - - - - >
Annyi de annyi dolog változott. Együtt vagyunk több mint fél éve, és marhára nem olyan mint hajdanán - egyáltalán nem bánom. Azt kívánnám minden férfinak, hogy olyan párt találjon magának, mint amilyet nekem sikerült találnom. Pedig anno nem gondoltam volna, hogy valaha ez nekem el fog jönni...Féltem mindentől, félig futottam a nőktől. Most őt megtaláltam, itt van.

Miért?...
Talán az egyik legtöbbet elhangzó kérdés, főleg, mi emberek hajlamosak vagyunk kutatni, hogy erre a kérdésre választ találjunk. Nem is furcsa, de valahol meg kell szakadnia a láncnak, és el kell fogadni ahogy van...

"
Régóta szerettem volna írni. Ilyet is olyat is. Hónapok óta csak azon jár a fejem gyakran, hogy írni kell. Na most ezt megteszem. Hogy miért itt? Nem tudom, talán azért, hogy mások is lássák, mások is élvezzék gondolataimat, átérezzék azt amit érzek. Személyes lesz, mert annak kell lennie...Sokszor csak ezért nem írtam. De most megtettem....

"
Ülök az ágyba, fekszek. Elment...elment és csak több nap múlva fogom látni. Elment és nem fordul vissza. Az idő hideg, zord és kék, mintha csak azon ujjongna hogy szenvedek...rá gondolok, szükségem van rá, mint egy falatnyi levegőre. Fekszem, melegen mint aki a napon ült és hűti magát takarózva, izzadva és enyhén szenvedve, szívem gyorsabban ver... Valahogy mégis érzi hogy ott van. Érzem a jelenlétét. Becsukom szemem, és odaképzelem, majd kinyitom :visszajött?? Körbenézek, sehol se. Mégis Deja Vu érzésem van, a lelkem utána kívánkozik, azt súgja itt van! Igen. Itt volt 20 perce ment el a vonata, és érzem...Tovább ülök morfondírozva, mi lehet a gond. Feleszméltem, hogy az illata velem maradt. Itt hagyta búcsúzóul, hogy pótoljam a hiányát. Újra és újra feleszmélek hátha itt van. Mégsincs...Milyen elmém van nekem...

Sokat gondolkodtam ezen két dolog miatt. Talán már túl sokat is. De mégis mindig előveszem, fontolgatom mint valami verset vagy rajzot, módosítgatom hátha így jobb lesz...
Az ember szerintem ilyen éves korában mint én(19) nem biztos hogy sokat töpreng, mi lesz belőle ha nagy lesz. Ekkor általában éli az életét a fiatal, nem érdekli hogy éppen most húzzák meg Villanytan I. -ből, hanem inkább elmegy a Morrisons 2-be és egy bulát fölszed, haza viszi stb....
Én sajnos nem ilyen vagyok. Mindig is voltak ambícióim, vágyaim, és céljaim. Mindig előszedtem és töprengtem rajtuk, vajon merre kellene elindulnom mégis, hogy jobbá tegyem az életem, szeressem azt amit csinálni fogok x évtizeden keresztül. Mindig egy bizonyos mondat jut eszembe egy volt tanáromtól: "tök mindegy, hogy egy ember hányszor vált sportágat, hobbit vagy munkahelyet, a lényeg h találd meg azt amit szeretsz, és azt csináld életeden át, ami jól esik." Nagyon is igaz, gyakorlatilag ezen az elven alkotom meg a céljaimat, és szerintem így is van rendjén. Csak azért több dolgot kell az egyenletbe "beleszámítani". Csak egy pár gondolat az elmúlt napokból:

Vajon holnap is szeretni fogsz?

Sokszor felmerül e kérdés egy adott állapotban, egy adott pillanatban. De nem minden emberben. Van a hétköznapi ember és van a ...

De mielőtt folytatnám a történetemet, először hadd mutatkozzak be.
19 éves vagyok, jelenleg a Budapesti Műszaki Főiskola padjait koptatom, zsákomba sok sok álommal és tervvel, amik megvalósításra várnak. Vagy mégse?
A belsőm leírása már nem ennyire vidám és egyszerű. Aki ismer, aki közvetlen környezetembe van, tudja jól, hogy nem vagyok átlagos(senki sem átlagos, ez igaz, de ennél is jobban eltérek). Gondolom ez alatt azt, hogy hogyan gondolkodom, hogyan látom meg a helyzetem, teljesen más a gondolkodásom, mint a mai fiataloké, személyiségemből fakadnak ezek a dolgok. És talán ebből is adódik, hogy nem vagyok(helyesbítek: voltam) egy vidám ember, túl sok a realitás az életemben, ami nem enged meg sok örömet, hanem mindent kritikával és objektív mércével figyelem. Furcsa, hogy miért pont egy fiatalabbik generációtagot szállt meg ennyire a felnőttség érzés, mert tényleg ilyen vagyok, pedig nem akartam ilyen lenni. Sőt, nem akarok túlozni, olykor saját magamat rombolom ezzel a tudattal. De ezt később.

Az előző napi írásom miatt gondoltam írok egy másikat, picit arra utalva, mert kuszaság az amit oda írtam(persze említem hogy nem voltam épp józan és magamnál).
Talán egy kis magyarázat, miért tettem, miért írtam aznap este. Na most szerintem senkinek sem kell bemutatni, amikor szar napja van valakinek, és minden el van cseszve. Na kb nekem is ez volt. Többek között több látványelem az esti házibuliból, ami sajnos tagadhatatlanul kiverte a biztosítékot. Sajnos mindegyiknek van múltbéli eleme...

Kezdeném egy kis önéletrajzal. 18 éves vagyok, 4.-es gimnazista az egyik pesttől nem messze lévő gimiben. Családi helyzet jó, minden alapfeltétel megvan, saját szoba, szabadság...(khmmm...). A jövőt illetően vannak tervek: most épp aktuális a felsőoktatási felvételi érettségi, 4es átlagom van, BME a célom( VIK vagy VBK). Hobbiszinten érdekel az elektronika, számítástechnika, kosárlabdázom. De hogy ki is vagyok én? Magam szerint? Próbálok egyről a kettőre jutni, rájönni, de erre talán sose jövök rá(pedig fürkésztem nem egyszer )...
Fontos megemlíteni, hogy fordulópont volt az életemben 2007 május 29. Ugyanis ekkor kiderült hogy egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedek, gyógyszereken kell élnem(Crohn-kór). Szerencsére nem annyira komoly, mint egyeseknek, de talán ennek is oka van.

Hmm címlapos írás. Nem is tudom, de inkább az egész világnak szeretnék ezzel szólni. Nem tudom miért de nagyon elegem van mindenből. Kicsit mesélek magamról, és feltárni, hogy ki vagyok. Hogy miért teszem? Talán sose tudom meg, de valahogy most érett meg, hogy összefoglaljam, mit tettem eddig. Nem holmi világfájdalmat akarok írogatni, mint a divat emósok, de talán kivétel vagyok...talán...
Most itt ülök haveromnál, iszogattunk, töltöttük a fenséges ifjúság perceit, baromkodtunk...Mindenki szokott bulizni, De valami oknál fogva elkapott a rossz kedv. Nagyon mélységes, és sok fogadalmat tettem az új év nyitányára. Próbálok mindent érthetően fogalmazni, mégis tudd milyen szenvedést élek át - sokszor magam miatt. Na lássuk...
18 éves vagyok, egy középrétegi család leszármazottja vagyok, alapvető egzisztencia elérhető. Jelenleg 4. gimnáziumi éveimet taposom, tanulmányaim 4 es körüli. Az eddigi gyermekkorom szépen telt, mindent megkaptam - természetesen egészséges határokon belül. Napjainkban egy középsúlyos betegségben szenvedek, ami változtatott rajtam...húúú de belecsaptam
Nos a személyiségem olyan amilyen. Ahogy én fogalmazom, saját magam akadája vagyok.
Most meg itt rágom magam, mint valami nemtommi, és egyszerűn nem bírok odamenni a többiekhez. Mert nemtudom...ilyen vagyok? Pedig nem szeretném...