Az alábbi cikk célja, hogy összevesse pár népszerűbb Windows-os médialejátszó szoftver processzor- és memóriaigényét. Már az elején tisztázni szeretném, hogy mit nem kívántam tesztelni. Nem törekedtem a tesztelt lejátszók képességeinek részletes bemutatására. Idő hiánya, és a szubjektivitás miatt nem volt cél a képminőség elemzése, sem az egyes extra funkciók (pl. postprocessing) bekapcsolása hatásának vizsgálata. A tesztek esetében az objektivitásra törekedtem, és igyekeztem a programok és kodekek minél szélesebb körét bevonni, de természetesen a rengeteg variáció miatt sok alternatíva így is kimaradt.
A cikk két részből áll, az elsőben bemutatom a teszt alanyaiként szolgáló programokat, a tesztelés körülményeit és módszereit. A második részben olvashatjátok felhasznált filmrészleteket, a teszteredményeket, illetve az értékelést.
*****
A programok
A kiválasztott programok esetén - a teszt jellegéből adódóan - két csoportot különíthetünk el. Az egyik a ''mindenes'' lejátszók halmaza. Ebbe olyan programok tartoznak, amiket alkotóik integrált kodekekkel reklámoznak, ennek megfelelően egyben tartalmazzák a kezelőfelületet és a dekódoláshoz szükséges elemeket. A másik variáció, hogy adott a lejátszóprogram, és a dekódoláshoz szükséges függvényeket egy külön kodek készlet tartalmazza.
cikkek![[kép] [kép]](http://files.myopera.com/cousin333/files/joetvagyat_small.jpg)
