Ugyan ez rímekben

Szúnyoglány II.

Miért is ne írhatnám meg versben,
Mit korábban prózában megtettem?
Ömlenghetnék róla, de mégsem fogok,
Inkább csak köszönetet mondok!

Köszönöm néked azt ami vagy, s amit jelentesz,
Köszönöm néked ezt a hatalmas szerelmet,
Mely nem annyira öröm, mintsem fájdalom,
De magát az érzést mégsem bánhatom!

Te lettél a múzsám, tőled jön az ihlet,
Mióta ismerek, újra vannak versek
És már nem csak akkor, mikor rossz a kedvem.
Igen! Ezt is neked köszönhetem!

Csak egy álom vagy, s ez nagy hiba.
Távoli és elérhetetlen vagy számomra.
Bár itt vagy mellettem, minden nap látlak,
Most már csak messziről, magamban csodállak!

Úgy vélem, hiba volt, hogy elmondtam mit érzek
És versbe is foglaltam, mint végvári vitézek.
Próbára tettelek, nem egyszer, de százszor,
Türelmed végtelen, bár te is hibázol!

Távolságot tartok, két lépésre tőled,
De gyakran izgulok, reggelente főleg.
Ne rontsam el ismét, mit egyszer már igen
És mindent megteszek, hogy ezt ne feledjem.

Hiba volt, hogy túl közel kerültem
És hiba volt, hogy szavaidon csüggtem.
Az, mi köztünk volt, lehet, hogy elromlott,
Valami bennem végleg összeomlott!

Nem tudom mi az, mert tudlak még szeretni,
Boldog vagyok, ha láthatlak nevetni!
Nem csak benned, magamban is csalódtam,
S most élesen látlak emberibb valódban.

Sosem voltál isten, s nem voltál szeplőtlen,
De erényeid láttam mindig is erősbben.
Van egy nagy hibád, hogy bár én megnyíltam,
Mégsem beszélsz velem őszintén és nyíltan.

Így aztán most én is zárkózóm előled,
Pedig hát szeretnék még többet belőled!
Miattad tudok már ismét szeretni
És általad tanultam meg újra nevetni!

Kitöltöd az életem és minden gondolatom,
De ez így nem helyes, így inkább elnyomom.
Köszönetképpen elég is lesz ennyi,
Hagylak az utadon továbbsietni!

Valójában nem is tartottalak fogva.
Önmagam aláztam rabszolga sorba.
Rabszolga nem leszek, se magamé, se másé,
Lelkem csak az enyém és nem a világé!

Azt teszek vele, amit jónak látok
És ha rád pazarlom, az bizony csak átok!
Eszem azt súgja, hogy legyen már elég,
De szívem mégis, még mindig a tiéd!