Röviden?

Aki olvasta a verseimet, annak ismerősek lehetnek ezek a megnevezések. Aki nem olvasta, vagy most megteszi, vagy nem. A versek nélkül is érthető lesz ez az írás.

Ő bizony egy lány (mily meglepő), sőt nő! Mégpedig nem is akármilyen. Ezt nem csak és kizárólag a külső megjelenésére értem (persze nyilvánvalóan gyönyörű). Az egész lénye, a viselkedése, a megnyilvánulásai, mind-mind elképesztően nőiesek, de ugyanakkor kicsit bohókásak is. Pont ez az, amit szeretek benne.
Feltételezem, hogy mindenki rájött már, hogy szerelemes vagyok. Nem is kicsit. Ez a szerelem viszonzatlan, de alighanem ezzel sem árulok el túl nagy titkot. Elmondtam neki, hogy mit érzek és jött a szokásos „legyünk inkább barátok” szöveg. Más szavakat használt, (a barátságodra szükségem lenne) de a lényeg ugyan az. Mégis sokszor azt éreztem, hogy incselkedik velem. Nem lehetetlen, hogy csak szerettem volna, ha így van.
Azt hiszem eléggé fura a viszonyunk. Úgy gondolom, kedvel, de ezt soha sem mondta. Én viszont – mint már említettem - elmondtam neki az érzéseimet (lehet, hogy ez hiba volt?). Azóta is sokszor kértem, hogy ha valami gondja van velem, mondja el nyugodtan. Nem tette meg, pedig – így visszagondolva – lett volna rá oka. Ismeretségünk elején, nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Kerestük egymás társaságát. Nem csak én az övét, ő is az enyémet! Sok mindent elmondott amit talán másnak nem. Kicsit túlságosan is közeli kapcsolatba kerültünk és mivel én szerelmes vagyok, óhatatlanul is összeveszés lett a vége.
Mind a ketten hibáztunk és mind a ketten rosszul reagáltuk le a dolgot. Később megpróbáltam elmondani neki, hogy miért is viselkedtem úgy, ahogy. Először nem hallgatott meg. Később nem hagytam neki választási lehetőséget és végigmondtam. Nem reagált rá semmit, a mai napig sem. Viszont azóta is keressük egymás társaságát. Én próbáltam nem törődni vele, de nem tudtam megtenni. Újra és újra közeledett hozzám. Próbáltam elfelejteni és kitörölni őt a szívemből, ezért írtam meg a Felejtés-verseket. Egy darabig segített, de később rájöttem, hogy nem végleges megoldás. Idővel megint egyre többet gondoltam rá, de már sikerült nem éreztetni vele, hogy mit érzek iránta. Tartom a két lépés távolságot.
Mostanában próbálok viccet csinálni ebből a problémából is. Más bajomon ez segít. Írtam pár viccesebb hangvételű verset róla. Egyelőre úgy érzem, hogy most ez a jó út ahhoz, hogy el tudjam viselni. Hogy hosszabb távon mi lesz, még nem tudom.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!