Hirdetés
1. oldal, mire adom fejem
Ugye emlékeztek még a szürke Mazda MX5 NB-re, amivel kigurultam topictalira is. Nem volt a legszebb esztétikai állapotban, így felújítás vagy eladás maradt csak. Mivel nekem az előző, NA (bukólámpás) széria jobban tetszett, így nem is volt kérdés, mit választok.
Családi összejövetelen kezdődött minden, szombat délután július 21-én, szalonnasütögetés + italozás alkalmával, ahogy illik. Szóval, itt szóba került az autóm is, hogy mi legyen a sorsa. Miután kiókumláltuk, hogy eladom, felnéztem a hahu-ra. Tudtuk, hogy mit veszünk, csak a legöregebb sorozatú MX5-öt, amik vagy„olcsók” (8-900e) voltak felújítandó állapotban, vagy szépek drágán (1,8-3M), ezért a párom közbeszólt egy okosat: NÉZZÜNK NÉMETBEN! Hát nézzünk, mi bajom lehet, úgysem hozok onnan semmit, meg tuti drágák már. A kínálat harmadik oldalán megpillantottam egy példányt, 3450 euró. Szép állapotban, sok képpel.
Pár weboldal böngészése után arra a következtetésre jutottam, hogy kelet-európai révén nem biztos, hogy nekem kéne telefonálnom szinte 0 némettudással. Semmi baj, unokatesóm párja „osztrákiában” dolgozik jópár éve, folyékonyan tolja a dojcsot. Felhívom, persze segít, dobjam át a számot és visszaszól. Erre egy jelzőfény bevillant a kis fejemben, te marha! Van neked Németországban egy keresztapád, aki echte német és még a magyart is töri. Szerencsére 2 éve elszállásoltuk őket a Balcsinál, felmelegítettük rokoni kapcsolódásunk, meg is van a telszáma. Ugye, volt már bennem pár barack folyékony kenyér kíséretével. Nem is tétlenkedem, tárcsázom Robertót. Elmeséltem neki a szitut, majd nyugtatott, hogy semmi vész, beszél az eladóval, majd amint tud, visszahív. Másnap reggel csörög a telefon, megvan még az autó, lehet menni, megnézni! Mondanom sem kell, gyomorideg és örömmámor keveréke volt az, ami elöntötte teljes testem. Első nekifutásra ugye Békéscsaba-LisztFeri majd onnan Berlin-Bad Doberan volt a terv. Hoppá, elfelejtettem említeni egy kis dolgot, miszerint az autó Rostock felett Kühlungsbornban található, ami bő 1400 km szeretett családi fészkünktől.
Sebaj, repülőjáratok bújása, vonat, csatlakozás ide - csatlakozás oda. De már dél van, hármas gépet nem fogom elérni, mert 170km az út a reptérig és még csomagolni is kéne, a pénzváltásról nem is beszélve. Jó, akkor újratervezés. Vonat az elég kacifántos, repülő vagy drága, vagy hosszú a várakozás, akkor marad a telekocsi szolgáltatás. Találtam valakit, aki hajnalra le tudna rakni az autópálya mellett valami faluban, ahonnan a vonat majd továbbvisz reggel. Asszony azért kicsit parásabb nálam, így közölte, h azt már nem! Közben útnak eredtünk szeretett fővárosunk irányába. Jó, akkor lemondom a kocsit, de hogyan tovább. Nem tudom, hogy honnan, de kitalálta nekem, hogy menjek FlikszBusszal. Nézem a járatokat, Budapest-Berlin-Rostock 20 db pisztolyorrú Mátyás. Éjfélkor indulna, tudok enni, pénzt váltani, megfürdeni, összecuccolni normálisabban. Mi van ezzel a nővel? Vannak megvalósítható ötletei. Jó, mit bánom, megyek akkor ezzel az itthon nemrégiben felkapott közlekedési szolgáltatóval. Viszont, ha már ennyire spontán a történet, felhívom haveromat, Matyit, nem tart-e velem. Úgy 1 óra lehetett, mikor kómásan felveszi a telefont és közli, hogy hagyjam aludni, 9-kor ért haza a Campusról.
Jó-jó, persze csak megveszem neked is a jegyed, 10-re Pesten kéne, hogy légy a házunk előtt, majd lerázott egy JÓ CSÁ! mondattal. 3-ra már Pesten voltunk, felcuccoltuk a holmit, gyereket, kutyát, majd csörög a telefon. Részeges barátunk a túloldalról, te figyelj már, minek megyünk mi németbe? –Hát, ha minden jól megy, veszünk egy autót. Megbeszéltünk mindent, ami kellhet, aztán én is elkezdtem nyugisan készülődni az utazáshoz. Közeledett a 10 óra, közben párszor egymásra csörögtünk, hogy ki-ki éppen merre jár. Megérkezett, segítettem felpakolni a verdából, hogy haladjon. Búcsúzkodás az asszonytól, jók legyetek stb., haladjunk a metrópótlóhoz, mert késésben vagyunk. Igen, annyira késésben voltunk, hogy a Lehel térhez taxit kellett hívnom, mert nem érünk oda időben a Népligethez. Végre a buszon, kezdődhet a pihenés.
Berlinbe kicsit késve értünk oda, mert nagy volt a dugó az ótópályán. Sebaj, van még egy óránk a csatlakozásig, addig együnk valamit, mert a szendó már a fülünkön folyik ki. Ezután folytattuk utunk Rostock felé, közben már beszéltünk a sráccal, mondta ne féljünk, jönni fog értünk a megbeszélt helyre. Megérkeztünk, du 5 óra van, a srác 7 előtt nem ér ide. Akkor gyalogoljunk, shoppingoljunk, nézzünk szét, úgysem voltunk soha erre. Közben szállást foglaltunk estére az internet segítségével, hisz csak másnap reggel tudjuk az autót lepapírozni a helyi szerveknél. Elérkezett a 7 óra, látjuk befordulni a parkolóba a hófehér 530GT monstrumot. Jólszituált srác kiszállt és kedvesen üdvözölt minket, majd elindultunk a végső úti célunk felé. Autózás közben érdeklődött felőlünk, hogy kivel is fog üzletelni. Csodálkozott, hogy ezért az autóért ennyit jöttünk, tán nálunk nincs? Közben megmutatta azért, hogy náluk nincs sebességkorlátozás az autópályán. Fél órás útnak a végén egy gyönyörű kertvárosi részbe érve megpillantottuk a fenséges Mazdát. (nem összekeverendő a lap alján látható hirdetéssel, a korr)
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!