Az ellátásról
Itt az alkalom, hogy kicsit érintve a politikát, az ellátásról beszéljünk. De nem akarok a politikai vetületbe mélyen belemenni, csak regisztrálom a történéseket.
Amikor én már olyan korú voltam, hogy elkezdtem megérteni dolgokat és ma is vissza tudok emlékezni, vagyis olyan 5-6 éves koromban, akkoriban az ellátással különösen nagy bajok már nem voltak. Messze volt attól, ami ma van (vagy nem?), de nem volt élhetetlen. Nem voltak extra cuccok, semmiből nem volt óriási választék, de az alapvető élelmiszerekből hiány sem. Például volt tej. Ezt így lehet jellemezni, hogy volt tej, mert nem volt húszféle tej, hogy tej meg laktózmentes tej, meg józanészmentes tej, meg tej cosmo lányoknak, meg tej minden kis szegregált influenszernek, hanem volt tej. Pont. Ja, nem is, hanem kétféle tej volt: literes meg félliteres. Ez volt a választék. 2.8% egységesen, fehér zacskóban, ami vagy kidurrant, mire hazaértél vele, vagy nem. Azért rendszerint nem. Amihez érdemes volt tejtartót venni, mert a kinyitott tejeszacsinak már nem volt tartása, ha letetted, jó eséllyel kiömlött. Meg volt félliteres kakaó.
Volt néhány fajta sajt, leginkább Mackósajt. Volt kismackó formájú műanyag flakonban méz. Volt turista felvágott, parizer, Zala felvágott, meg 1-2 hasonló felvágott. Volt fehér kenyér. Sok fogyasztási cikkből volt egy fajta. Például WC-papírból is kétfajtára emlékszem: a lapokra hajtogatott, elég kemény, meg a guriga, mint manapság. De a guriga az egyféle volt. Egy kivétel volt: sörből volt már 3-4 féle is. Akkoriban az országban néhány központban főztek sört, Bőcsön, Kőbányán, Sopronban, volt 1-2 márka ("Balatoni világos", "Borsodi", "Kőbányai") és abból lehetett venni, időnként nem csak a terv szerint kiosztott terjesztési területen.
Voltak már reklámok is, persze ma már csak röhögünk azon a színvonalon. A csúcs reklám ez volt: "cipőt a cipőboltból!". Mert, honnan máshonnan? Amikor ezt a szintet sikerült meghaladni, akkor robbantak be a köztudatba a magyar "szupermodellek", élükön Fabulon Ágival, aki az első klasszikus értelemben vett szupermodell lett. Nemrég töltötte be a 68-at... upsz :-)
Pataki Ági, forrás: nlc.hu
Autót például úgy lehetett venni átlagembernek (az, hogy átlagember is vehetett, önmagában is nagy szó volt akkoriban), hogy volt egy darab autókereskedelmi cég, a Merkur. Ennek volt néhány telephelye az országban, például itt keleten Debrecenben, és voltak szerződéses partnerei bizonyos pénzintézetekben (később pl. az OTP-ben). Bementél az OTP-be egy kisebb köteg pénzzel, szerződést kötöttél autóvásárlására, és befizetted a zsetont. A pénz az autó értékének több-kevesebb részét tette ki, a többit részletekben fizetted, amíg meg nem jött az autó. Általában egy új típus indulásakor nem volt nagyon hosszú a várakozás, de erről gyorsan tettek, hogy ne maradjon így. Zsigulira például nálunk 5 évet kellett várni, keletnémeteknél 12-t. Befizetted mondjuk az akkori ár felét, felírtak a várólistára, majd ahogy a tervgazdaság engedte, érkeztek az autók és jutottál előre a várólistán. A tervgazdaság két ponton is gátolta az autóhoz jutást, egyrészt szabályozták, hány autót lehet gyártani, másrészt szabályozták, hogy melyik ország mennyit kaphat a legyártott mennyiségből. Amikor eljött a boldog pillanat, hogy elfogyott előled a várólista, értesítettek, hogy mennyit kell még befizetned, mikorra kaptad meg a kiutalást, és az konkrétan micsoda. Tehát nem az volt, hogy te álmodoztál egy gyöngyház-metál bordó Trabantról, és akkor megkaptad, hanem az, hogy 8 év múlva közölték, hogy most jut neked autó, bugyikékben, kell vagy nem. Ha elfogadtad, átvetted. Ha nem, akkor úgynevezett "színrevárásba" kerültél, ahol értesítettek, ha más szín érkezett, és dönthettél ismét.
Ha kitűzték az átadás napját, megjelentél a Merkur telephelyén, ahol egy nagy udvaron megmutatták, hogy itt van n darab autó, ebből bökjél rá egyre. Vagy ráböktél, vagy sűrű kacsingatások közepette elregéltél egy szívhez szóló történetet az átadónak, hogy ő szakmailag milyen felkészült és mindent jobban tud és mutassa már meg azt az autót, amire szerinte neked rá kellene böknöd. És akkor megmutatta, beültettek, csúsztattál egy borítékot, és az lett az autód. Azt az autót utána lemosták, belerakták a kötelező tartozékokat (szerszámoskészlet!, stekker lámpa!) és megkaptad, vihetted az úr hírével.
Visszakanyarodva az általános ellátáshoz: abban az időszakban már az alap cikkekből volt minden, és volt is elég. Ugyanez nem volt igaz a luxuscikkekre. Fiatalok kedvéért néhány példa, hogy mi tartozott ebbe a kategóriába: banán, narancs, téliszalámi. Tudom, ma már ez nevetségesen hangzik, amikor minden kereskedelmi egység tetőig van rakva nyáron is banánnal meg naranccsal, de akkoriban ezek ritka gyümölcsök voltak.
Másik példa: én nem emlékszem arra az időszakra, mert pelenkás lehettem, de pénteken is adásszünet volt. Azért is, mert hétfőn is az volt, de az olyan sokáig, hogy arra jól emlékszem. (Hihetetlen, 1989-ben!!! lett hétfőn is adás [link]) Hétfő esténként volt pl. a havi egy kabaré a rádióban. Nagyon sokáig egy csatornán sugárzott a magyar tv, a 2-es csatorna kísérleti adásait 1971-től adták, az országos lefedettség nehezen épült ki, így sok helyen még sokáig nem tudták fogni. 1980-tól lett színes a Híradó és a Hét.
Szorosan ide tartozik a hangulatjavító intézkedés fogalma. Ez az, aminek gondolni lehet első olvasás után: a párt bizonyos esetekben úgy döntött, hogy olyan dolgokat is megenged a nép hangulatának javítása céljából, amit máskor nem. Például a karácsony, a szeretet ünnepe egy olyan alkalom volt, amikor helye volt a lazaságnak (persze mértékkel!), és a nép igénye jól összekapcsolható volt a politikai érdekekkel. Ilyenkor a külkereskedők behoztak pár vagon olyan terméket, amire máskor nem volt pénz, tipikusan banánt és narancsot. Tehát mi gyerekkorunkban egyszer ettünk ilyet, decemberben. De ebből sem volt korlátlanul, hanem behozták, kiszállították a boltokba, ahol az eladók eldugták, nem tették ki a polcra, és "bizonyos" elvek szerint eldöntötték, hogy kinek jut. Berakták a pult alá. Ha egy vevő jó ismerős volt vagy jól kacsintott, akkor neki a pult alól adtak 1-2 kiló banánt, 1-2 kiló narancsot. Nekünk mindkettő nagy ínyencségnek számított a ritkasága miatt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
