2024. május 12., vasárnap

Gyorskeresés

Steam Deck - Gőzgép

Megjelent a Valve első hordozható konzolja és többek között én is nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mire képes.

[ ÚJ TESZT ]

Játéktesztek I.

Counter Strike: Global Offensive

Kezdjük is a CS:GO-val, annak ugyanis hamar a végére fogok érni. Az irányítás számomra egyszerűen katasztrófa, nagyon nem vagyok FPS játékban kontrollerhez szokva, még egyszerű botok ellen is rendesen küzdenem kellett. Így nagyjából fél óra próbálgatás után el is engedtem a játékot Decken, szerintem nem is való kompetitív játékra ez a gép, de kíváncsiságból mindenképp ki akartam próbálni.
Itt a Steam műhelyben megtalálható közösségi benchmark programot használtam + mentem néhány kört botok ellen DustII pályán. Játék beállítás szempontjából nagyjából minden legmagasabb beállításokon volt, ami lehetett:

Beállítások 1, Beállítások 2, Beállítások 3

Maga a játék teljesen jól ment, gond nélkül lehet hozni 60, vagy akár afeletti FPS-t is, de nézzük kicsit számokban is:

A saját beállításaimmal (itt kivettem az FPS korlátot, kompetitív játéknál nem látom értelmét a 40 FPS-nek) is bőven hozta a 60 FPS-t, nagyjából 70-90 között ingadozott, egyedül a benchmark alatt a füstben esett be pár pillanatra 20-30 köré, de aztán visszaáll. Nyugisabb helyeken 100 FPS is megvan.

Ezek után nem túl meglepő módon a gép erősebb beállításaival is gond nélkül ment a játék, itt már inkább 90-110 FPS között volt, füstben szintén beesett 30-40 környékére. Azt viszont megjegyezném, hogy ez a benchmark esetén volt, játék közben, ha átmentem a füstön semmi ilyesmi probléma nem volt (a benchmarkban gyanítom jóval több füst van egy helyre rakva).

F1 18

Folytatnám a sort az F1 18-as kiadásával, mivel talán ezzel játszottam legtöbbet a géppel. Túl nagy F1 rajongó alapból nem vagyok, az idei tavalyi szezon volt, amit sok év után újra elkezdtem nézni, ebből adódik, hogy a játékokkal sem nagyon szoktam játszani. Viszont ez megvolt régebbről nekem (frissebb verzió sajnos nem volt nekem), így feltelepítettem. Elkezdtem egy karriert, egész bevonzott a játék, nagyon jól játszható a közepére már nagyjából bele is jöttem. Az irányítás jól meg van oldva, nem kell nagyon trükközni vele, a beállításokban gond nélkül be tudjuk állítani, hogy melyik gomb mit csináljon. Én itt látom legnagyobb előnyét a hátsó gomboknak, ugyanis nagyon jól kézre állnak, váltásra kényelmesen lehet használni őket, sokkal természetesebbnek érződik, mintha valamelyik gombon lenne az előlapon. (Itt annyit azért megemlítenék, hogy elsőre nagyon furcsa volt az a 4 hátsó gomb, de valamennyi használat után megszoktam, így már ki is tudtam használni az előnyeit.)

A játékot előre beállított értékekkel próbáltam, ami a közepes/medium volt. Ennél a játéknál annyi csavart raktam bele, hogy a microSD kártyára telepítettem, én onnan futtattam, de semmiféle hátránya nem érződött ebből, ahhoz képest, mint amikor a belső tárolóra volt telepítve. Az F1 18 szerencsére tartalmaz beépített benchmark tesztet, így természetesen azt használtam, a képeken láthatóak az eredmények. Pályának a Hungaroringet választottam, esős körülmények között, 3 kört mentek az autók, többféle kameraállásból.

Közepes, 40 FPS korlát, 11W

Közepes, korlát nélkül

Magas, korlát nélkül

Saját beállításokkal tökéletesen tartotta a 40 FPS-t, semmi probléma nem volt, FPS korlát nélkül ~45 FPS környéke volt a legtöbb. A gépet felhúzva maximumra pedig szintén semmi gond nem volt, itt már a 60 FPS is simán megvolt, ezért tettem egy próbát, és a játék beállításait is feltornáztam magas/high szintre, itt is hozta a 60 FPS-t, nagyon jól játszható volt.

Ebben az esetben még akár tovább is lejjebb lehet vinni a GPU TDP korlátját, ha spórolni szeretnénk az akkumulátor idővel.

Need For Speed Heat

Következő alanyunk az NFS Heat volt, ez a széria 2019-ben megjelent tagja, ami kicsit próbált visszanyúlni a régebbi stílusú NFS-ekhez. Én ezt egy nagyobb akcióban vásároltam meg néhány euróért, de alapvetően nem jött be, nem is játszottam vele túl sokat, az éjszakai rendőrözős részek az elején érzéseim szerint túlságosan nehezek, nagyon agresszívak a rendőrök, szóval hamar el is engedtem.

Beállítások

Itt a beállításokat először automatán próbáltam, majd levettem teljesen alacsonyra is, és mivel benchmark itt sem volt, így itt saját magam választottam egy versenyt (éjszakai Voyager Circuit Race) és azon mentem körbe néhányszor.

Automata beállítások: A korlátozott erővel sem volt túl jó a helyzet, rajtnál 25-27 FPS, utána verseny közben ~30-35, de néha be-be esett 30 alá is, így nem volt túl komfortos. Korlát nélkül már valamivel jobb, rajtnál is 30 FPS-ig esett csak be, verseny közbe már inkább 35-40 környéke.
Alacsony esetében 11 W-on nagyjából megvan a 40 FPS, de előfordulnak kisebb beakadások, TDP keretet elengedve egészen stabilan tudja tartani ezt a 40-et.

Dirt Rally 2.0

Folytassuk a sort egy újabb autós játékkal, de most dagonyázzunk kicsit. A választás a Dirt Rally 2.0-ra esett, alapvetően sosem játszottam vele, így kicsit ismeretlen is volt a terep számomra. Beépített benchmark itt sem volt, szóval itt is muszáj volt nekem menni néhány kört. A pálya Argentína - Catamarca Province - Las Juntas – Tiszta időjárással, az autó pedig egy VW Golf 2 GTI . (Ha már a valóságban is egy Golf 2-m van, igaz se nem GTI se nem Rallye. :D)

Beállítások 1, Beállítások 2, Beállítások 3, Beállítások 4

Szintén az előre beállított magas/high értéket választottam elsőre, de mivel egész jól ment a játék, volt ultra, illetve az esős rész miatt közepes/medium is. De haladjunk csak szépen sorban.

Golf II

Saját beállításokkal „high”-on is hozta a 60 FPS-t, néhány sűrűbb részen esett be 50 környékére, de ezek számomra nem voltak túl zavaróak. Ebből következik, hogy korlát nélkül fixen megvolt a 60 FPS. Ezek után már kíváncsiságból kipróbáltam az ultra beállításokat is, de ez még a legerősebb fokozatban is ~30-35 FPS volt, saját beállításaimmal meg inkább hagyjuk is. :D

Tettem egy próbát ugyanezen a pályán, ugyanezzel az autóval, csak esős körülmények között. Itt már lehet célszerűbb a medium beállítást választani, úgy egész szépen megvolt a 60 FPS, ugyanúgy csak néha beesett kicsit, mint tiszta időjárásnál „high”-on. High beállításoknál 45-50 FPS . Ultrát felejtsük el, diavetítéssel egyenlő itt már.
Korlátot ismételten kikapcsolva esős körülmények között high-on 50-60, mediumon bőven 60 FPS megvan. Ultrán itt se ajánlatos, 30 FPS meglehet, de be fog esni néha kicsit alá is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.