Scharnhorst

A hajó

A Scharnhorst gerincfektetésére 1935. június 15-én került sor, válaszul a franciák Dunkerque-osztályára. Mivel épp az előző oldalon említettem, hogy szerintem egy hajó építése a tervezéssel kezdődik, ezért egészen nyilvánvaló, hogy a hajó tervezése még jóval azelőtt megkezdődött, mielőtt a németek felmondták volna a békediktátumokat és tengerészeti megállapodást kötöttek volna az angolokkal (ebben a megállapodásban arányokat állapítottak meg, felszínen 35, tenger alatt 45%-os arány a brit flottához viszonyítva). Az angolok örömmel mentek bele a számukra kedvezőnek látszó üzletbe.
A brit tengerészeti egyezmény megkötése után a németek abbahagyták a zsebcsatahajók építését és teljes gőzzel nekiálltak a "D" - Scharnhorst, "E" - Gneisenau, "F" - Bismarck, "G" - Tirpitz hajók tényleges építésének.

KMS Scharnhorst (forrás: https://www.reddit.com/r/WarshipPorn/comments/ei1c91/kms_scharnhorst_1000x644_an_incredible_ship_from)/

A most következőkben van némi zavar az információkban. Egyes források tudni vélik, hogy a Bismarck-osztályt a Scharnhorst-osztályból fejlesztették, más források szerint a Bismarck-osztály tervezése - teljes titoktartás mellett - már 1933-ban, tehát jóval a Scharnhorst előtt elkezdődött. Valójában teljesen mindegy, mind a négy 2. világháborús német csatahajó/-cirkáló (erről kicsit később) beleillett a német dreadnoughtok Nassautól induló sorába (később a németek visszautasították, hogy a Bayern továbbfejlesztése lenne a Bismarck, de a két hajó - figyelmen kívül hagyva a tervezésük között eltelt cirka 20 évet - meglehetősen hasonlít egymásra).

A Scharnhorst tervezése némileg kapkodósra sikerült, ezért is történhetett, hogy a kazánházakban nem fértek el az oda tervezett kazánok, így a fölöttük lévő fő páncélfedélzetet nagyjából fél méterrel meg kellett emelni. A tervezés során arra is odafigyeltek, hogy az eredetileg a hajónak szánt SK C/34 jelű, 380 mm-es lövegek (ekkor még zajlott a fejlesztésük) barbettái is beférjenek a fedélzeteken vágott nyílásokba. Amíg a fejlesztés és a gyártás zajlott, a hajóra az SK C/34 283 mm-es lövegek kerültek tripla ágyús tornyokban, összesen 9 löveg, elöl kettő, hátul pedig egy toronyban. Ezek a lövegek a zsebcsatahajókon használt lövegek továbbfejlesztései voltak, a páncéltörő lövedékek esetén 11, a félig páncéltörő és gyújtólövedékek esetén 5%-kal nagyobb lövedéksúllyal.

Maga a hajó 32 ezer tonnás lett, 234 m-es - teljes - hosszúsággal és 30 méteres szélességgel. A fő fegyverzetet már említettem, a másodlagos fegyverzet 12 darab 152 mm-es löveg alkotta, négy-négy toronyban elhelyezve a hajó két oldalán (mindkét oldalon két-két szimpla és duplacsöves elrendezésben). A hajó nehéz légvédelmi fegyverzete 14 darab 105 mm-es lövegből állt, a különlegesség itt abból állt, hogy míg 6-6 löveg a hajó két oldalán került beépítésre, egy került a hátsó fő lövegtorony hátsó híd felőli oldalára is. Ezenkívül könnyű légvédelmi fegyverek mindenhol, valamint 6 darab 533 mm-es torpedóvető cső a fedélzet szélén, a tat felőli oldalon. Ez utóbbiak a hajó eredeti céljai miatt kerültek oda - nevezetesen a kereskedelmi hajók elleni harcra (torpedóval könnyebb és olcsóbb elsüllyeszteni egy hajót, mint hajóágyúkkal).

A hajó védettségéről a következők hivatottak gondoskodni: 350 mm-es páncélöv a hajó oldalán a vízvonalnál, ugyanekkora páncélvastagság a parancsnoki hídon, valamint 50 mm-es páncélzat a felső fedélzeten és 95 mm-es fő páncélfedélzet a kazánházak, lőszerraktárak fölött, a lövegtornyok különböző részei pedig 200-350 mm közötti védelmet kaptak. A páncélzat úgy borult rá a hajó érzékeny részeire, mint teknősre a páncélja, ezért nevezték teknős-páncélzatnak is.

Egy második világháborús nehéz hadihajónak fontos volt védekeznie a víz alatti fenyegetések ellen is, úgymint torpedó, akna és a hajó mellett robbant bombák is pontosan ilyen pusztítással járhattak. Ennek megfelelően a fő páncélöv alatt a hajó oldalán felváltva voltak üres és olajos (üzemanyag), valamint vizes (kazán tápvíz) rekeszek, hogy a víz alatti robbanások erejét szétoszlassák, elvezessék. A rekeszek után egy 45 mm-es torpedóvédő válaszfal következett, amelynek a megmaradt nyomás szétoszlatása volt a feladata. További védelmi elem volt a kettős fenekű kialakítás.

A hajó meghajtásához három gőzturbina került elhelyezésre, amelyek együttesen nagyjából 160 ezer LE teljesítményt adtak le, ezzel a hajó elérte a 31 csomós sebességet. A hajó elektromos ellátásáról 4 dízel és 8 turbó generátor gondoskodott, összesen 4120 kW teljesítményt produkálva 220V-os feszültség mellett. Érdemes ezt összehasonlítani a fiatalabb King George V osztály elektromos teljesítményével...

A hajót 1936-ban bocsátották vízre, szolgálatba lépésére 1939. januárjában került sor Otto Ciliax parancsnoksága alatt. Az eredeti, egyenes lefutású orrot még 1939-ben átépítették klipperorra. Az orrnehéz hajó ugyanis általában a parancsnoki hídig át volt ázva, így a károkat enyhítendő, átépítették mindegyik német csatahajó orrát. Ettől függetlenül háborgó tenger esetén megtiltották az első lövegtorony használatát. Érdekesség, hogy a gerincfektetésre később került sor, mint a Gneisenau esetében, előbb bocsátották vízre, viszont testvérhajójánál később állt szolgálatba.

Szolgálat

1939. novemberében a Scharnhorst a Gneisenauval együtt kifutott az Atlanti-óceánra Wilhelm Marschall altengernagy parancsnoksága alatt és elsüllyesztették a Rawalpindi nevű segédcirkálót (felfegyverzett kereskedelmi hajó). A Rawalpindi kapitánya Edward Coverley Kennedy volt - Ludovic Kennedynek, az Óriások csatája című könyv szerzőjének édesapja... 1940. áprilisában ezúttal Günther Lütjens altengernagy parancsnoksága alatt futottak ki a Csúnya Ikrek a norvégiai invázió támogatására és 9-én találkoztak az öreg Renown csatacirkálóval. Az angolok három találatot értek el a Gneisenaun, miközben utóbbi két találattal válaszolt. Attól tartva, hogy a kivénhedt angol csatacirkáló rombolófedezete éjszakai torpedótámadást hajt végre a német hajók ellen, Lütjens visszavonulást rendelt el. Az angol hajó méretekben nem nagyon különbözött a német hajóktól, 6 darab 381 mm-es löveggel volt felszerelve, de 1916-ban lépett szolgálatba, páncélzata pedig már az építése idején is gyengének számított. Tehát két modern, összesen 18 darab 283 mm-es löveggel, valamint 12 torpedóvetővel felszerelt német hajó elfutott az ősi angol csatacirkáló elől... Nem ez volt Lütjens legnagyobb baklövése, azt a Bismarck fedélzetén követte el, de pontosan megmutatta a két szemben álló fél haditengerészete közötti különbséget. A németeknél csak a parancs feltétlen követése volt díjazható, míg az angolok Sir Arbuthnot John Fisher kijelentését követték, miszerint "A parancsok arra valók, hogy megszegjék őket! Parancsot követni a hülye is tud!". Mindegyikre volt sok példa a háború során...
A rövid ütközet során a Gneisenau első tornyát egy kis kaliberű lövedék kiütötte, a Scharnhorst tornyát pedig a viharos tenger tette használhatatlanná.

1940. júniusában a két német hajó visszatért a norvég vizekre, ezúttal ismét Marschall parancsnoksága alatt. Feladatuk, hogy lőjék az angolok által utánpótlás bázisként használt harstadi kikötőt és ezzel csökkentsék a Narvikra nehezedő nyomást. Harstadot azonban az angolok már korábban kiürítették, így Marschall nem löveti azt, hanem kifut a Norvég-tengerre, hátha el tud kapni néhányat a visszavonuló angol erőkből. Mellé állt a szerencse, rátaláltak a Glorious repülőgép-hordozóra és a közvetlen fedezetét adó két rombolóra, az Ardentre és az Acostára. A köteléktől nem messze tartózkodott az Ark Royal is... A Glorious kapitányát 10 hónappal korábban nevezték ki a hajó parancsoki posztjára, korábban rombolókon szolgált. A hajó 18 kazánjából csak 12 üzemelt, a fedélzeten egy repülőgép sem parkolt felszállásra készen. Ezután már nem is nyílt rá lehetőség, mert a Scharnhorst második sortüze 24 km-es távolságból felszakította és lángba borította a repülőfedélzetet. Nem egészen egy órával később a Glorious kazánháza is találatot kapott, végképp lehetetlenné téve a menekülést. A két romboló füstfüggönyt fejlesztve próbálta meg elrejteni a hajót, majd torpedótámadásra indultak a német hajók ellen. Az Acasta végül elért egy találatot a Scharnhorston, ami kiütötte a hátsó tornyot, egy nagy léket szakított a hajótestbe, amin keresztül 2500 tonna víz áramlott a német hajóba és mintegy 50 ember meghalt. Az elszenvedett sérülés miatt a két hajó Trondheim felé fordult, ezzel lehetőséget adtak a többi angol hajó elmenekülésére. Lütjenst kitüntették a harcból való visszavonulás miatt, Erich Raeder vezértengernagy pedig kirúgatta a győzelemmel hazatérő Marschallt...

1941. január-március az Operation Berlin ideje volt, a két hajó ismét kereskedelmi hajók ellen indult harcba Günther Lütjens irányítása alatt. A HX106-os konvojtól elvonultak, mert a fedezetet a Ramillies nevű angol csatahajó biztosította, de február végén újabb konvojra találtak rá a portyázó német hajók, a Scharnhorst egy, a Gneisenau négy hajót süllyesztett el. A harmadik konvojt a Malaya csatahajó kísérte, így a német hajók nem vették fel a harcérintkezést. Újabb konvojt támadtak meg a német hajók, előbbi kettőt süllyesztett el, utóbbi elfogott hármat és egyet elsüllyesztett. A portya befejeztével a hajók Brestbe futottak be karbantartásra. Ekkor derült ki, hogy a hajtóművekkel komoly bajok vannak és a Scharnhorst júliusig szárazdokkban állt a javítások elvégzésének idejére - ezért nem tudta elkísérni a Bismarckot...
A javítások befejeztével az új hajtóművek tesztelése közben brit bombázók támadtak a hajóra, 5 találatot értek el és a hajó 1500-3000 tonna vizet vett fel (az adatok ellentmondásosak), így decemberig újabb kényszerpihenő várt a hajóra.

1942. februárjában sor került a híres Cerberus-hadműveletre Otto Ciliax altengernagy vezényletével, amelynek során a Csúnya Ikrek és a Prinz Eugen nappali világosság mellett megszöktek Franciaországból, áthajóztak az Angol Csatornán, a brit légifelderítés már csak Dovertől keletre észlelte őket. A brit légierő több hullámban támadta a hajókat, eredménytelenül. A Cerberus-művelet célja az volt, hogy a hajókat Norvégiába vezényelve egyrészt támadni tudják a Szovjetuniónak utánpótlást szállító konvojokat, másrészt támogatást tudjanak adni a megszállt Norvégiának. Érdemes lenne tudni, hogyan gondolta a német hadvezetés, hogy az északi konvojok elvágásával a keleti kolosszust térdre kényszerítik; az oroszok által valóban felhasznált utánpótlás a jóval biztonságosabb déli (szárazföldi) útvonalon érkezett, amit meg Murmanszkban és Arhangelszkben rakodtak ki a konvojokból, ott is rohadt meg, mert utak híján nem lehetett a hadianyagokat eljuttatni a harcoló csapatokhoz. A Cerberus után a Schiny újabb 4 hónapos javításra ment, ezúttal Kielbe (a Cerberus során a hajó demagnetizáló mezeje két víziaknát robbantott fel; noha a szerkezeti integritás megmaradt, az elektromos rendszert ért sokk leoldott minden biztosítékot és a hajó 12 percig mozdulatlan volt).

1943. januárjától márciusig a Scharnhorst többször is megpróbált eljutni Norvégiába, sikertelenül - hol a brit légi aktivitás, hol zátonyra futás miatt. Márciusban aztán sikerült végre eljutnia Narvikba, ahol csatlakozott a Tirpitz-Lützow (ex-Deutschland) duóhoz. Végül az itt összegyűlt német nehéz és könnyű hajókat átvezényeltek Altafjordba, hogy minél közelebb legyenek a barents-tengeri hajózási útvonalhoz. Fél év nyugalom után az altafjordi német flotta kifutott, hogy lőjék a Spitzbergákat - valójában az egész művelet értelmetlen volt. A szigeteken semmilyen - háborús szempontból - komolyan vehető bázis nem létezett egy meteorológiai állomáson kívül, ezután decemberig tartó nyugalom következett.

1943. december 25-én a hajó kifutott Erich Bey ellentengernagy parancsnoksága alatt, hogy elfogja a JW55B jelű konvojt, amely a szovjeteknek szállított utánpótlást. Az akcióban csak a Schiny vett részt 5 romboló társaságában, a Tirpitz ugyanis még szeptemberben megsérült a brit légitámadások következtében, a Lützow pedig az időszakos karbantartáson vett részt. A mémetek nem tudták, de ezt a konvojt erős fedezettel látták el az angolok. A konvoj közvetlen fedezetét a Force I könnyűcirkálói - Belfast, Sheffield -, valamint a Norfolk nehézcirkáló és rombolók adták, a távolfedezetben pedig a Jamaica cirkáló és a Duke of York csatahajó vállalt szerepet. A németek a szokásos taktika szerint jártak el, vagyis a hadihajókkal történő harcérintkezés felvételekor azonnal visszavonultak. Eddigra az angolok kiismerték a német taktikát, ezért a távolfedezet hajói a Scharnhorst visszavonulási útját akarták elvágni, míg a konvoj észak felé fordult és a közvetlen fedezet hajói mindig a konvoj és a támadó közé helyezkedtek. A csata korai szakaszán a Norfolk két találatot ért el a német hajón, az egyik a lövegfedélzetet érte, de nem robbant, a másik találat viszont kiütötte a Scharnhorst radarját (elképesztő: a Norfolknak tulajdonítják azt a találatot a Bismarckon, ami a hajó utolsó csatájában telibe találta a fő tűzvezetési harcálláspontot, imígyen a Bismarck nem tudott közvetlen találatot elérni egyik angol hajón sem). Na nem mintha a német radar különösebben jó lett volna, de akkor talán észreveszik, hogy a Duke of York-kötelék nagyon közel van... A két találat után a német hajó dél felé megszakította a harcérintkezést, majd észak felé fordulva újra felvette azt a déli órákban, noha a németek várakozásai szerint a konvojjal kellett volna találkozniuk. Ezúttal a Norfolk kapott két találatot, ami kiütötte a hajó radarját és a hátsó lövegtornyát. Ezután Bey úgy döntött, feladja a konvoj támadásának tervét és visszavonul. Délután negyed 5 körül a sarkköri sötétségben a Duke of York radarja 42 km-es távolságból kiszúrta a visszavonuló Scharnhorstot. Fél órával később az angol hajó 11 km-ről tüzet nyitott a németre, egy találat működésképtelenné tette az elülső lövegtornyot, egy másik szétrombolta a hidroplánok hangárját. Bekapcsolódott a Norfolk és a Belfast is, de az ismétlődő találatok ellenére a Scharnhorst képest volt növelni a távolságot maga és az üldözők között. Negyed 7 körül aztán a Duke of York egyik lövedéke átütötte az övpáncél felső, vékonyabb részét, áthatolt a fő páncélfedélzet megmagasított részén (lásd korábban), behatolt a kazánházba és ott robbant. A hajó sebessége azonnal visszaesett, noha a havária-részleg elképesztő munkája után hamarosan újra 22 csomóval haladhatott. Eközben a Force II rombolói megközelítették a hajót és 4 torpedótalálatot értek el. Ennek ellenére a hajó még mindig 20 csomóval volt képes haladni és a kiütött A toronytól eltekintve teljesen harcképes maradt. A brit csatahajó és a Jamaica cirkáló még jobban megközelítették a Scharnhorstot és egyik találatot a másik követte, míg legvégül már csak a C torony maradt üzemképes. A rombolók és a cirkálók még jobban megközelítették a hajót és sorozatos torpedótalálataikkal végül sikerült elsüllyeszteni a német hajót, amelynek pusztulását a 2000 fős legénységből mindössze 36-an élték túl. A sarki sötétségben, kizárólag radar irányítással tüzelő angol csatahajó legalább 13 találatot ért el a Scharnhorston.

HMS Duke of York (forrás: https://preview.redd.it/8ylwvo1bzkhx.jpg?width=960&crop=smart&auto=webp&s=ba55bba70ae8a4dcfcdba15d64cd5502b12512e6)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!