Vezetés a felföldi utakon
Vezetés a felföldi utakon
A YouTube csatornámon belső kamerás felvételek tömkelegeit találhatod az izlandi felföldi utakról: link. Ha érdekel, bizonyára meg fogod találni :)
Óriási élmény volt. Élmény, kihívás és felelősség. Főleg, hogy teljesen 0 tapasztalatom volt terepjáró-vezetésben. A legfontosabb a józan ész; ne becsüljük túl a saját képességeinket, és lehetőleg az autóét sem, bár a Land Cruiser biztos többet tudott, mint én. Persze történhet bármi, egy felpattanó kő vagy egy műszaki hiba miatt lerobbanhat az autó, vagy elég egy rossz vezetői döntés, és őszintén szólva, voltak olyan helyek, ahol pl. nem volt térerő, vagy ahol egész nap 1-2 autóval találkoztunk, ahol egy ilyen esemény eléggé nagy problémát jelentett volna, és nem is tudom, mit csináltuk volna a várakozáson kívül. De szerencsére semmi ilyen nem történt, egyszer akadtunk el a laza talajban Thorsmork felé, ahol némi bénázást követően, először használva a felezőt, viszonylag könnyen kikecmeregtünk, bár az autó azért küzdött rendesen.
Nem azt mondom, hogy minden pillanata öröm, mert amikor a lelkedet is kirázza az út, vagy 5 km/h-val lehet kecmeregni az egyenetlen terepen, az egy idő után fárasztó és unalmas tud lenni, de összességében nagyon örülök neki, hogy a híres és kevésbé híres felföldi utak egy részén végigvezettem egy ilyen szép nagy terepjárót.
A bejárt utakat alapvetően két kategóriára lehet osztani: számozott és számozatlan. Az elsőt valamennyire karbantartják, időnként ledózerolják, amitől lehet, hogy egyenletesebb lesz, de aki síelt, tudja mennyire kellemetlen a frissen ratrakolt pályán csúszni, hát a frissen döngölt földút is hasonlóan kellemetlenül tud vibrálni. A szám nélküli utak pedig "csak úgy" vannak, szerintem nem, vagy csak nagyon ritkán teszik rendbe, már amennyire lehetséges.
Ezek az utak leginkább keréknyomok a semmiben, többnyire jól kivehető, hogy merre kell menni, de van, ahol már vakarja a fejét az ember. Simán lehet, hogy tempósan, 60-nal lehet haladni ezeken az utakon, ez alapvetően nem a karbantartáson, hanem a talaj milyenségén múlik.
Fordított nehézségi sorrendben egy rövid áttekintés a bejárt felföldi utakról:
Fontos megjegyezni, hogy szerintem az utunk során mindenhol átlag alatti volt a patakok, folyók vízállása, mivel az izlandi nyár épphogy csak beköszöntött érkezésünk előtt, így a hegyekben még bőven volt hó, nem olvadt el, nem emelte a vízszintet.
És bár a helyiek elmondása szerint július első felében rengeteget esett az eső, ez úgy látszik, kevésbé hatott ki a vízállásra, mint a késői olvadás. Akárhogy is, összehasonlítva a 2 évvel ezelőttivel, bizonyosan alacsonyabb volt a folyók vízszintje, megkönnyítve az áthajtást. Persze legalább ennyire számított a Land Cruiser-Nissan Terrano közti különbség is.
A Kjölur, azaz az F35, meglehetősen egyhangú, monoton, nekem nem jött át annyira a szépsége, igaz, az időjárás sem volt ideális. Vezetése semmilyen kihívást nem rejt.
Az F208 délről, az 1-es úttól Eldgjáig szintén nem nehéz, van egy pár kaptató, de az út viszonylag egyenletes. Eldgja előtt azt hiszem, két vízen átkelés is van, egyik sem okozhat problémát. Tovább, Eldgja és Landmannalaugar között már változatosabb az út, számtalan patakon kell áthajtani, egyik sem jelenthet gondot egy legalább Suzuki Vitara méretű terepjárónak. Ez az útszakasz talán az egyik legszebb egész Izlandon, rengetegen használják, így viszonylag gyakran kell félreállni, hogy a szemből jövő is elférjen. A nagy forgalom miatt egy esetleges elakadás esetén sem kell aggódni, mert 10 percen belül valaki biztos arra fog járni.
Az F208 északi részét Landmannalaugar és a 26-os út között nem ismerem, mindkét utazásom során az F225-öt, a Landmannaleidot preferáltam, amin keresztül amúgy is gyorsabban el lehet jutni Landmannalaugarba. Szép, változatos útszakasz ez, holdbéli tájak és zöld völgyek váltakoznak, legalább 2 folyón átkeléssel, az egyik meglehetősen széles is, de a vízmélység nagyon barátságos. Ideális gyakorlóterep.
Az F206, Laki felé közepesen nehéz, az úton nagyobb kövek, sziklák előfordulhatnak. Itt is legalább 2 komolyabb folyón áthajtásra kell felkészülnünk, amik lehetnek mélyek is. Idén, július végén, semmi gondot nem okoztak. Később, Laki után és az F207-es folytatáson az út egyenletesebb, patakon átkelés 1-2 van, nem nehezek.
Az F210 már igazi hegyi terep, vízállástól függően nehéz átkelésekkel. Látványos, ahogy egy szakaszon a folyómederben halad az út, majd nem sokkal később, a Markarfljot folyón való áthajtás már igazi kihívás lehet. Szerintem nekünk könnyű dolgunk volt, de érdemes alaposan megtervezni, hogy a 4-5 ág között hogyan érdemes lavírozni, mert egy velünk szembeérkező Land Rover a motorháztetőig elmerült. Mi, másik nyomvonalon, bőven nem merültünk el ennyire.
Akárhogy is, ez egy veszélyes átkelés lehet, oda kell figyelni és érdemes bevárni valakit, hogy baj esetén ne maradjunk egyedül. A továbbiakban az út változatos, legalább egy figyelemre méltó folyón átkeléssel, de sehol sincs extrém egyenetlen terep vagy kaptató. Az F210-F261 kereszteződés előtt ott van ugyebár a Kaldaklofskvisl, amin nem szépen keltem át, de átkeltem, a thorsmorki utolsó áthajtás mellett ez volt a leginkább izgalmas, az előbbi a gyors sodrás, ez utóbbi pedig a nagyon egyenetlen meder miatt.
Az F261-et csak a Markarfljot kanyonig jártuk be északi irányból, nehéz folyón átkelésre nem emlékszem, a terep olyasmi, mint az F210-en, tehát odafigyelést igényel, de nem nehéz.
Az F210 keleti ága az elején érdekes, az útként szolgáló kőtömbök miatt, később alapvetően kellemesen vezethető. Külön említést érdemel a Maelifellsandur vidéke, ahol kilométer hosszan folyamatosan kisebb patakokon kell áthaladni, amitől szinte már mocsárvidék jellegű a terület. Nem nagyon érdemes megállni... Itt is látszott, hogy még nem igazán olvadt el a hó, mert lényegesen kevesebb víz volt erre is, mint amiket képeken láttam. A Holmsa folyó elkerülése érdekében az F210 helyett az F232-es úton haladtunk tovább, nem nehéz terep, én kicsit csalódtam a tájban, kár, hogy erre már nem sütött a nap.
A Thorsmork felé vezető úttal (F249) kicsit gondban vagyok, ugyanis itt akadtunk el... ami teljesen elkerülhető volt. Az eleje nem nehéz, vannak széles folyók, de nem voltak mélyek. Máskor persze lehetnek, nagyon is. A völgybe beérve fokozódik a helyzet, úgy is, ha a Krossa folyót békén hagyjuk. Ezeket a vizeket gleccserek táplálják, nem feltétlenül emiatt, de gyorsabb sodrásúak és talán mélyebbek is, mindenképp nagyon oda kell figyelni. Szerencsére ez egy viszonylag frekventáltabb útvonal és nem is messze a civilizációtól, ráadásul legendásan elakadós vidék, így számítani lehet gyors segítségre. De én inkább nem próbálnám ki.
Változatos, hol igen rögös, hol jobban vezethető, de alapvetően csak lassú előrehaladást lehetővé tevő a Skaleingar út, az F208 és Langisjór között. De gyönyörű... és izgalmas, mert bár nem mély és nem is rögös, egy tóban (Balutulon) végigautózni azért nem semmi. Egy kisebb terepjáróval azért inkább nem jönnék erre.
A Langisjór és az F208 közötti másik nem nyilvánvaló választás, a Faxasund útvonal is szép és nehéz egyben, Eleinte csak a fekete sivatagon kell áthaladni, aztán 1-2 meredek kaptató következik, majd számtalan patakon áthajtás, amik a mi ottlétünkkor nem voltak mélyek, de többször ki kellett szállni az autóból és végiggondolni az átkelést. Sokszor kell rövidebb szakaszon a patakmederben vezetni, az egyik oldalról a másikra oda-vissza. Az utolsó 5-10 km az F208 becsatlakozása előtt kifejezetten nehéz, egyenetlen terep, megterhelő az autó és a vezető számára is.
Az igazán nehéz terep (teljesen megtömött autóval persze...) a Hekla és Krakatindur utak voltak. Bizonyos szakaszokon centizve tudtunk haladni a mély vízmosások, nagyobb kövek és meredek emelkedők miatt. Ide én már csak Land Cruiserrel vagy még jobb terepjáróval jönnék, vagy nagyon kell tudni vezetni. Kellett az emelt kaszni, a nagyobb kerekek és bizony sokszor a felező is. A patakokon átkelés magában nem jelentett gondot, de amikor a patak után közvetlenül combos emelkedő van, tehát lendületet sem tudsz venni, ott már vakartam a fejemet.
Minden sikerült, de többször a limit közelében volt az autó, hogy itt még fel tud-e menni vagy sem. Külön örömöt jelentettek a hómezők, főleg amikor egy meredekebb lejtőn találkoztam szembe egy ilyennel, és nem volt egyszerű visszatolatni, majd megfordulni, hogy a hómezőt kikerülő alternatív utacskát megtaláljuk.
