Összedugta a fejét a család, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy meg kell szabadulni az albérlettől, saját otthon után kell nézni, már csak anyagi szempontból is. Az utóbbi években sajnos annyiszor kellett költöznünk, hogy megelégeltük igencsak, ezért megterveztük a házvásárlást.

A város szóba sem jöhetett, mivel nem panelban gondolkodtunk, a családi házak meg olyan drágák, főleg ami nekünk megfelelő lenne, ezért úgy gondoltuk, hogy a környező falvakat célozzuk meg, hátha találunk olyat, ami az igényeinknek megfelelő, ne kelljen már költeni rá, átalakítgatni.

Volt egy kis ház, amit már évek óta nézegettünk, annak ellenére, hogy akkor még nem is akartunk igazából vásárolni, de kirándulni voltunk, és valamiért körbenéztünk a faluban.
Nagyon szép helyen van a Kelet-Mecsekben, gyönyörű kirándulóhelyekkel a környéken, mellékesen megjegyzem, kedvenc kirándulóhelyünk is egyben. Innen könnyen elérhető túrával Kisújbánya, Óbánya, Püspökszentlászló.

Mindenesetre nem akartunk leragadni egy háznál, habár évek óta ahányszor arra jártunk, mindig megnéztük. Szerencse, hogy majd mindig más kocsival mentünk, mert a nő, aki a második szomszéd, már hülyét kapott volna tőlünk, nála volt kulcs, mindig megkértük, hogy bemehessünk körülnézni. Valakit mindig vittünk magunkkal, barátainkat, vagy a szülőket.

Gyermeki lelkesedéssel néztük a házat, parasztház, szépen felújítva, szóval valahogy mindig is ilyet képzeltem el, hogy majd öregségemre az unokák jönnek a mamihoz, papihoz, kiülünk a tornácra, stb.

Ez a kép még lakatlan állapotában készült:

Szóval nem leírt kör volt, mentünk még mást is nézni, a férjem egyik kedves kollégája, aki nagyon szerette volna, hogy a falujukba menjünk, gondolom jó kis bulik reményében, sok házat nézett ki, és azokat is mind megnéztük. Persze közben kicsit pálinkázgattunk is nála, jó kis házi szilvapálinka. Rohad erős volt, ezért kellett egy slukkra lehúzni.

Anno még az átkosban, abban a rohadt világban, amikor egy jó kis cégnél dolgoztam, alkatrész raktár irodában, ahol ugye 17 pasi dolgozott, teljesen fiúsítottak, és amit az anyagbeszerzők hoztak pálinkát, minden reggel egy felest meg kellett inni. Ott tanítottak meg arra, hogy a pálinkával nem szabad lacafacázni, azt nyelni kell, mint kacsa a nokedlit. Bevallom őszintén, most belehalnék.

Ez a feles, illetve két feles is kis halált jelentett számomra. A férjem nem ivott, mert vezetett, a lányom viszont benne volt a buliban, két felest ő is bevágott. Közben Laci megszólaltatta nekünk a harmonikáját, nem is akárhogyan, és már lelki szemeim előtt láttam, hogyha ide költözünk, akkor itt nagy bulik fognak lenni, de én ezt már nem bírnám.

Elköszöntünk lassan, elindultunk hazafelé. A lányom indulás előtt kereste a fényképezőgépét, aztán abban a hiszemben, hogy már a kocsiba rakta, vagy otthagyta, nem folytatta a nyomozást.

A két pálesz hatására a reakcióidő lelassult, mire a város határába értünk, addigra tudatosult a nála, hogy nincs meg a fényképezőgépe. Nagyon féltette, mert még németországi munkája során keresett pénzéből vette, nagyon jó gép.

Hátra arc, irány vissza! Laciéknál már ott voltak a vacsora vendégek, de ez Őt nem akadályozta meg abban, hogy ismét töltsön. Lehet, hogy előző életében csapos volt, mert ez annyira jól ment neki.
Lényeg az, hogy mindenhol kerestük a gépet, már a házzal szembeni réten is, ahol kicsit kipróbáltuk a hintát, de sehol.

Aztán egyszer csak kiderült, hogy a sarokpadnál hátracsúszott. Hát a nagy ijedtségre persze hogy inni kellett egy jégert. Azt már a lányom visszautasította, inkább pálinkát kért helyette, mert mint mondta, a nagy egyetemi évek alatt, mikor néha kicsit/sokszor elmentek lazulni, egy pia volt csak ami kétirányú volt nála, az pedig a jéger.

Mindenesetre zűrzavaros nap volt az biztos, de a házak közül csak a szívünk csücske még mindig a kis parasztház maradt a Kelet-Mecsek lábánál. /Még kissé ittas állapotban is!:D/

***

Telt az idő, napok, hónapok és láss csodát! Álmunk beteljesülni látszott. A páromnak lehetősége nyílott, hogy a cégétől kapjon 4 millió forint kamatmentes hitelt./ez itt a reklám helye lenne, ha kiírnám a cég nevét!:D/ és megvehessük álmaink otthonát.

Kicsit bonyodalmasan ment a dolog, mert nem akartunk akkora telket, és az árból is faragni akartunk, ez csak telekmegosztással ment. Úgy gondoltuk, hogy ne a mi dolgunk legyen, hogy megvesszük és megosztatjuk, majd áruljuk a telket, mert a másik fele megfelel az építési telek kritériumainak.
Nem tudom hány tulajdoni lap kellett, szóval akadt bonyodalom bőven, de mi ezt már megszoktuk életünk során, hisz ha simán ment volna minden, akkor az nagyon-nagyon gyanús lett volna.

Lényeg az, hogy már nagyon a magunkénak éreztük kis házikónkat, vártuk a költözést nagyon, az egész család izgult. Már abban reménykedtünk, hogy talán a karácsonyt ott tölthetjük, de sajnos ez nem teljesült.

Már kezdtünk kimenni a télből, legalábbis mi azt hittük, aztán kaptunk a nyakunkba akkora havat, olyan hideget, hogy csak na. Ez már februárban volt.

A tulaj, aki tulajdonképpen nem lakott a házban, azt mondta, hogy ha akarjuk, odaadja a kulcsot, de a páromnak mondtam, hogy inkább ne, mert ha odaadja, akkor a fűtést nekünk illik fizetni, márpedig két helyen nem akarok rezsire költeni. Közben a nagy hidegben elutaztak síelni, mi kulcs híján azért kimentünk és elhánytuk a havat, ami jó nagy volt már, vagyis a lányom barátja szegény az egész kocsibejárót szabaddá tette.

Soha nem felejtem el, patakokban folyt az izzadság rajta, nagyon hideg volt, hazafelé jól be is fűtöttem a kocsiba, nehogy megfázzon a kis hóhányó!:D
Mit ad Isten, pár nap múlva olyan meleg lett, hogy nem is kellett volna havat hányni. Megindult az olvadás, sajnos nemcsak a hó, hanem a vízvezetékben lévő jégdugó is olvadni kezdett, ennek következtében szétnyomta a csövet.

A tulajdonossal megbeszéltük, hogy hétfőn kimegyünk, kulcsátadás, stb. Igaz még hivatalosan nem volt a miénk, még nem utaltak pénzt Nekik, de már a gyerekek költözni akartak.
Aztán mint derült égből a villámcsapás! Telefonáltam ugye, hogy mikor is találkozunk? Ja ő már kint van reggel óta mert csőtörés volt.
Aggódtunk ugye, mert parasztház lévén - vegyes falazatú, és annak nem igazán tesz jót a víz, sőt mondhatni, hogy a legnagyobb ellensége.

Kiderült, hogy a gázkazán leállt, a szomszédok szerint régóta volt vele gond, de nekünk másképpen lett előadva, na mindegy, kellett egy új kazánt vennie. Nem volt téliesítve a vízvezeték, mert ők inkább alapjáraton fűtöttek télen is, mivel nem laktak a házban, de a vegyes falazat és a téliesítés hiánya indokolttá tette a fűtést.

***

Szóval ezen is túljutottunk, persze nem is mi lettünk volna, ha nem problémásan indul az egész.
Aztán a hibák elhárítása után megkaptuk a kulcsokat, annyit, hogy alig tudtam vele mit kezdeni. Kicsit mulatságos is volt, amikor kint dolgoztam az udvaron, a lányom meg bent elkiabálta magát: Anyuuuuuuuuuuuu! Mire én: Tessééééééééééééék! Közben valamelyik ajtón elindult kifelé hozzám, én másik ajtón bementem keresni Őt, aztán a négy ajtó összes variációját kipróbáltuk két emberre!:D

Kis konyhám a költözéses káoszban:

A nagy nap március 10.-re esett, névnapomra. Előtte való nap volt a párom szülinapja, szóval jó kis ajándék. Azért torta is volt, rendeltem, mert ebben a káoszban azt sem tudtam már, hogy mi hol van.
Szombati nap volt, sajnos dolgoztam, 10-ig volt nyitva a büfé, mire zártam, kitakarítottam, 11 elmúlt, hogy hazaértem. A párom is dolgozott, de szerencsére előző héten szinte mindennap kijártunk, gletteltünk, festettünk, illetve a kisebbik lányom barátja volt ennek nagy mestere. Amikor a glettelés utáni csiszolással végzett, majd kijött a házból, megijedtünk tőle, a haja fehérlett, és úgy állt, mint egy őrültnek. Az arca is fehér poros volt, szóval egy zombi és Einstein keveréke...

Nem is gondoltam, hogy ennyi holmink van, mert annak ellenére, hogy szinte az összes szekrény, beépített szekrények tartalmát szinte kiürítettük, hisz egy héten át mindennap kimentünk tele csomagtartóval, utánfutóval, sőt a tetőbox is totál megpakolva.

Szóval sikeres beköltözés, szokjuk már több mint két hónapja a falusi életet, ami végül nem annyira furcsa nekünk, mert már laktunk falun. Élvezzük a friss levegőt, a madárcsicsergést, állandó vendégeink a feketerigók, cinkék, fakopács, mátyásmadár. Nagyon jó érzés a természet közelsége.

A kocsibeálló általában kedvenc kajáló helyünk:

Ja az állandó vendégeink körét kibővítettük, hisz a gyermekeim annyira örültek a szép háznak, természetnek, hogy szinte átjáróház lettünk :) Mindhárom lányomhoz jöttek rendszeresen, a fiamnak is voltak már szállóvendégei. Hol volt pápai évfolyamtárs, hol egyetemi barátok, barátok, szóval élvezik, hogy van hely, jöhetnek hozzánk!

Gyönyörű kilátás van a kert végéből, lent a házunk:

***

Ja és elfelejtettem mondani, hogy bővült a családunk! Na nem úgy, mint annak idején, amikor minden költözésünk után gyerek született!:D A lányom már amikor megtudta, hogy falura költözünk, egy meg nem született alomból egy édi kis szukát lestoppolt, amit aztán kiválaszthatott az alomból elsőnek. Persze ennek az ára is megvolt.

Persze a kis szutyokkal rengeteg gond van, nem tudtam, hogy fogom megszeretni, hisz nálam ez úgy volt annak idején, hogy ránéztem és megszerettem, mert mindenki a mi ajtónk elé tette le annak idején a kutyáját, amit ki akart dobni. Én megsajnáltam mindig, aztán gyökeret vert nálunk így jó pár eb.

Szóval Lara, mert ezt a nevet kapta a lányomtól, nagyon aranyos, de nagyon sok gond van még vele. Lányom kitanulmányozta az összes kutyapszichológus által írt cikket, könyvet, hogy megbízható, jó ebet faragjon belőle. Most itt bevallom, hogy néha a játék közben amikor bevadul, én félek tőle, de talán azért van ez, mert engem gyerekkoromban harapott meg kutya és tartok tőlük tisztességgel.
Sokszor folytat vele a lányom birkópartit, mert ugye meg kell mutatni, hogy ki az úr a háznál, ki a falkavezér, nehogy abba a hibába essen a kis "dög", hogy magát tartja főnöknek. Volt amikor még a nyakánál a bőrt megragadva emelte magasba és rázta meg, de aztán már nem bírta el, maradt a földre nyomás.
Ha az is nehezen ment, mert nem sok sikert ért el vele, akkor jött a falkából való kizárás. Szerintem ez legalább annyira megviselt bennünket lelkileg, mint a kutyát. Szegény járkált utánunk, nyalogatta a lábszárunkat, csendes volt, mint aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre.
Szóval zajlik az élet kutyául is nálunk.

A kis szutyok neve: Lara

Sajnos az örömbe üröm is vegyült, március végével elküldtek a munkahelyemről, ami elég rosszul érintett, mármint anyagilag, de a pozitív dolog az volt benne, hogy lelkileg felszabadultam, mert a két dögtől /értsd két kolléganő/ megszabadultam, ami a lelkemnek nagyon jót tett. Egy misét ez is megér, lehet, hogy írás sikeredik ebből a történetből is.