Egy kis előzmény
Azt hiszem minden azzal kezdődött, amikor megelégeltem az asztalomon elég nagy térrészt elfoglaló kuckóm, a Coolermaster XB EVO jelenlétét, és egy szép kora tavaszi napon hazaállítottam egy Deepcool Matrexx 55 V3-al; akkor kezdtem jobban összeismerkedni az ARGB-s témákkal.
Virított a gépemben két pakknyi Aerocool Mirage 12 Pro szett akkor még különálló vezérlőkkel, néha egyik elkalandozott a másiktól... az Asus Z97-K lapom hírből nem ismert ilyen vezérlőt, aztán fejembe vettem, hogy valahogy mégis lapról fogom őket beállítgatni.
Először egy Zalman ZSync vezérlővel próbálkoztam, ami rövid úton fagyott, és magával rántotta a rendszert, majd egy Cooler Master ARGB LED Small Controller lett a befutó, három kimenetére köthettem a két Aerocool vezérlőt, meg egy Deepcool ARGB ledszalagot...
Egy platformváltás is bekövetkezett nálam: a jó kis i7-4770K alapú konfigomat váltotta a következő build:
Asus TUF B560M-E alaplap
Intel i5-10400 processzor
Egy RGB-s és egy nem Kingston Fury Beast 3200 MHz-es 2x8GB ramkit
Be quiet! Pure Rock2 FX processzorhűtő
Még megtartottam a THERMALTAKE Smart SE 530W tápomat, mondván, hogy mindenhez is elég
(akkor még a konfigomban egy Asus Cerberus GTX1050Ti-al mentem tovább), de már itt kezdte felütni a fejét egy másik probléma: a kínos közelsége a processzorhűtőnek és a videokártyának. A kioldóretesz vagy a hűtés ventilátorának lebontása után válik elérhetővé vagy beszerez az ember egy hosszú, lapos végű csavarhúzót...
Tovább rontotta a helyzetet amikor egy MSI GeForce GTX 1060 GAMING X 6G került a gépembe, azt már megtámasztani is kellett, és a vastag hátlap miatt egyre kellemetlenebb volt a kioldó billentyű lenyomása. Láttam rengeteg videót, ahogy elég sokan állnak át függőleges beépítésre. Szétvandálkodni nem akartam a ház hátsó I/O-kártya rögzítő részlegét, meg is elégeltem az üveg előlap nyújtotta állandó küzdelmet az ujjlenyomatokkal, meg néha itt-ott zörgésekre lettem figyelmes (amelyeket ventilátorok csereberéivel mulasztgattam el), amely okát végül megtaláltam: a ventilátor rögzítési pontokon a legvékonyabb az anyag a házban...
A vége egy házcsere lett a történetnek, karácsonyra kérhettem, felmértem az akkori piacot, az előzményekből leszűrhető követelményeknek kellett az új jövevénynek megfelelnie:
- Szellős gépház legyen
- Üveg oldalfal továbbra is, de semmi esetre sem a négy csavaros, helyére kínlódós megoldás
- Előlap nem lehet üveg: vagy mesh vagy valami szellősebb megoldás
- El kell tudnom helyezni benne két darab 3,5-es HDD-t, két darab 2,5-es SSD-t
- Nyilván vertikális GPU hely
- Tisztességes kábelelvezetési lehetőség: minél jobban elrejthetőek a kábelek, annál jobb
Az Aerocool Mirage set-ek miatt ez a gyártó előnyben volt, különösen azok a modellek, amelyekben vezérlő is van, mert lényegében egy műanyag borítás nélkül H66F-eket kapunk ezekkel a házakkal.
2022. decemberében a Graphite V1 és a Cronus volt a gépek listáin, de csak az utóbbi volt egy példányban elérhető az országban a karácsonyi őrületet követően hazavittem, majd még emlékszem hogy szilveszter este konkrétan az átépített gép előtt pezsgőztem...
Út Geometric Future Model -ig, illetve a cikkig
Mik voltak a Cronussal a problémák?
- Még csak nem is apróbetűs rész az egyik, kiadódó méretekből jött az, hogy maximum 13 cm magas videokártyákat fogok tudni beépíteni hacsak nem váltok topflow jellegű hűtésre, vagyis akárhogyan építettem be a videokártyát, függőlegesen beépítve technikásan voltam a karbantartási szempontokat figyelembe véve előnyben: ha kitekertem a két kártyarögzítő csavart, el tudott annyit billenni a kártya, hogy le lehetett emelni a riser végéről... de a lényeg a túlzott közelség volt továbbra is, amely hőfokokban is tapasztalható volt. Persze nem kell extrém dolgokra gondolni, olyan 65 fok körüli processzor hőfok, meg némi vezérléspimpeléssel 75°C GPU. A később bekerült 1660S-el ezzel nem volt nagyobb gondom, egészen pöttöm volt a Zotac kártya, volt olyan 1 cm-es résem a két részegység között.
Ezt még úgy-ahogy áthidaltam egy tápkábel visszafordítóval.
- a másik gond nem tudom mennyire az Aerocool ventiknek tudható-e be, de hiába volt bent öt darab a 12 cm-esből, meg a gyári 14-est betettem pont a VGA vonalába. Egyszerűen a bejövő oldalon a légáramlatok jóformán az alaplapig nem jutottak el, az volt a tapasztalat, hogy olyan 10-15 cm hatósugárban hatékonyak.
- nyári melegben le kellett vennem az oldallapot, tárolnom is kellett valahol, a GPU hőfok felszaladt az akkor már MSI Ventus RTX 2060-al 80°C fölé, olyan 8 fokot nyertem a levett oldallappal...
Mondhatni átlagos ház volt a Cronus, egy idő után azon gondolkodtam, hogyan oldjam meg a hőfokproblémákat. Opciók erre:
- topflow hűtés a beruházás olyan 20000 Ft körüli, ezzel elvileg kivédhetem azt, hogy egymást fűtsék
- erősebb ventilátorok, és azért az ARGB továbbra is szempont, 14cm-es Be Quiet kitteket nézegettem, hármasával olyan 25000 körüli befektetés, és lehet hogy be sem váltja a hozzá fűzött reményeket...
- számítógépház-csere
Ekkor jött kapóra a a Prohardver egyik hétvégi termékajánlója, nézegettem a termék adatlapját, letöltöttem a manual-t, jókat nevetgéltem a légáramlás irányokon és hogy ahhoz képest a ventilátorok hogy állnak.
Fellelkesültem, mert az új szempontoknak koncepció szinten megfelel a cikk címszereplője:
- a VGA közelében befúvó ventllátorok beépítési lehetősége a 15 cm-es hatósugáron belül
- zsanéros ajtó, végre nem kell csavarokkal bíbelődni az oldallappal, elég csak kinyitni, ha kezelhetetlen a meleg odabent...
- könnyű szerelhetőség
- masszív felépítés, kisebb helyet foglaljon az asztalomon
- inkább szellős gépház
Meg is vettem, haza is vittem, hogy aztán az átépítést nagyban hátráltassa egy kiadós megfázás, meg egyéb technikai problémák.
Kicsomagolás, ismerkedés a telepítés előtt
Fontosnak tartom ezt a folyamatot bemutatni, meg másnak is javasolni, hogy bár idő, meg fáradozás, de felbecsülhetetlen infók derülnek ki, ahhoz hogy ne az átköltözés alatt ütközzünk agyérgörcsöt okozó problémákba.
Itt már azért tisztességesen szétkaptam, felbuzdulva egy-két Youtube video-n is (több nem is nagyon van...)
A következő képen a többi fődarab látható, a legkisebb lemez SSD- és VGA-támasz, a már sokat emlegetett tápegységtartó idom, illetve az alapmagassághoz képest 3 és fél cm-el megemelhető vízhűtés-keret.
Van egy nagyon üdvözölendő részlet: a távtartók második oszlopában olyan darabok vannak, amelyekhez hasonlókat M.2-es foglalatoknál használhatunk, vagyis megvezeti és pozícióban tartja az alaplapot.
És még egy pozitívum, azok a hátsó takarólemezek. Egyrészt kapunk négyet a csavarozható fajtából, de a kitörhetőek sem éppen azok a vékonyka megoldások, mint más gyártóknál tapasztaltam. Hármat kiszedtem pont olyan leosztásban, mint a leváltandó gépházban volt, így kettőt kellett kitörnöm. Meg nyilván kettőt a függőleges rögzítés keretéből.
Annyi furcsaság azért van, hogy a youtube-on fellelhető videóban a csavarozható takarólemezeket külön kapjuk, de nem zavar hogy nem kell plusz négyet kitörnöm.
A másik dolog, amit észben kell tartani, minden olyan eset, amely a hátsó takarólemezeket, vagy bővítőkártyákat érinti, azzal jár, hogy nyilván ki kell emelni a függőlegesen beépített VGA-t, ha így oldottad meg, illetve ki kell szedni a keretet, mert alapból a bővítőkártyák rögzítésében is részt vesz az idom. Az egy másik kérdés, hogy alapos végfelhasználó minden kártyát csavarral rögzít.
Előzetesen látszó komplikációk
Vegyesen jönnek képek, van aminek a szemléltetését utólag, a nagyjából összerakott gépen át fogom tudni bemutatni, pl. magáról a HDD-s próbáról nem csináltam fotókat
- az alaplaptálca azon nyílásaival nem számolhatunk a kábelek vezetésében, amelyek takarásban vannak.
Ezek mATX lapoknál a processzorhűtő szerelőnyílása alatti kettő téglalap alakú, és ha tele készülsz pakolni a HDD-SSD tálcákat, azokon sem engedsz át semmiféle kábelt (piros áthúzással jelöltem ezeket a területeket). Marad a három hosszúkás lent, egy kis nyílás fent, egy a tápegység vízszintes rögzítési pontja alatt. Ha függőlegesen teszed be a tápot (vagyis a sárga idomra csavarozod fel), akkor a vízszintes felszerelés nyílása is kábelátfutási területté lép elő(ezek a zölddel jelölt területek).
Az hogy ez mire elég, az majd az átépítésnél kiderül. Én már most előzetesen a függőleges beszerelés mellé teszem le a voksom, amely vonzata az, hogy meg kell emelnem a vízhűtőblokk keretet is, meg a külső borítást is, mert a tápkábel toldó így fog tudni bele csatlakozni, illetve a tápegység kapcsolójához csak ezen a módon van mód hozzáférni.
- a VGA függőleges beépítéshez szükséges helyeket az eddigi házhoz képest kb. 20 milliméterrel ültették lentebb. Ennek előnye az, hogy már mATX lap esetén is lentebb kerülünk pont ilyen távolságra a processzorhűtőtől.
A hátránya az, hogy minden pont ennyivel lejjebb menne, márpedig a riser kábelemből pont az a 2 cm nem férne el... Vagyis be kell szereznem egy 90°-os példányt. Hogy miért nem férne el?
A Cronusban ez ilyen volt:
A
- A HDD-k beépítése új trendeket követ, a beépítése merőleges az asztallap tengelyéhez képest.
Bár én nagyon nézegetem a szellős előlap mögötti területet, a VGA tartó lapka rögzítési pontjai remek lehetőségekkel kecsegtetnek. Ha mást nem, egy HDD keretet fogatnék hozzájuk.
A HDD-k beépítése más problémakört is életre hívott: az alaplaptálcán nagyon vadászni kellett a helyeket a ventilátorvezérlőknek. A hátoldalon összesen 1 olyan pontot találtam, ahol az egyiket el lehetett úgy helyezni, hogy a kábelrögzítési pontokat se blokkoljuk, de el is férjünk a két alsó kereten lévő meghajtóktól. Ezeket úgy próbáltam össze, hogy előástam egy ezeréves 3.5 és egy 2,5-es merevlemezt, és felcsavaroztam a keretjükre. Hogy vizualizáljam a dolgot, íme a gépházban a hátsó kábelezés:
Illetve a tápkábel "toldónál" konkrétan bármelyik tápegységemhez valaha kapott kábel is vastagabb.
Gondolkodtam azon, hogy az összes ilyen vezérlőt mégis a beltérben helyezzem el. A felső ventik vezérlését a hátfalra a ventilátor fölé fogom elhelyezni, ott találtam neki elég helyet, de pont oda, ahová a másik került, a beltérbe is be fogom tudni tenni. Az Arctic végül nem kerül be, egy ventilátort hajtana meg, arra elég a lap is.
-Viszonylag kevés a kötegelési pont a házban - kevés kábelkivezetési nyíláshoz úgy gondolták, hogy ennyi dukál. Ezt szerintem pótolni fogom öntapadós rögzítési pontokkal - pontosabban régebben gyártottam pár mágnescsíkos példányt, tisztes távolságban a merevlemezekről vetem be őket.
- A gépház talpait nem vitték túlzásba (hat gumicsík), ahogy a szűrők alkalmazását sem (van csak a kifújós fedőlapon... meg az alsó "szoknya" meshes), de legalább látszik, hogy az én példányom alja egy picit csálén áll, úgy voltak vele, hogy hátul lesz, a kutya sem fogja nézni...
Kell egy terv!
A legutóbbi ilyen próbálkozásom 17 órámba fájt, a legtöbb idő akkor a kábelek útvonalainak többszöri újratervezésével ment el. Ott vétettem hibákat hogy egy-egy kör végén mindig fixáltam a kábeleket, aztán ha pont arra tudott haladni valamely újonnan hozott eszköz kábelezése, vagy bonthattam ki, vagy ha nem lehetett jól elhelyezni a kábelt, akkor egy-egy egész útvonalat lehetett visszabontani.
Arra helyezem a hangsúlyt, hogy mivel moduláris felépítésű a ház, ezért komplett részegységeket lehet kényelmesen szerelni, elvileg nem nagyon zavarva be egymásnak.
Ami azonban felejtős, hogy a fenti (max 240-es vízhűtésnek kialakított) rekeszt leemelem és úgy szerelgetek, mert az is ad ez egész szerkezetnek némi plusz merevítést. Meg kiadódó méreteket...
Vagyis a tervezett lépések:
- háttértárak beépítése hátul, jól megnézni, hogy mi merre álljon, ne bonyolítsuk meg az életünket azzal, hogy a bekötéshez nem annyira férünk hozzá. Illetve azt is nagyon figyelni kell, hogy a 3.5-es HDD-k a keret konstrukciója miatt némi aszimmetriát visznek a témába
- megtalálni az ideálisnak gondolt helyeket a fan-huboknak, méretre vágott laminált papírlapra ragasztott mágnescsík volt hasznos, kiadódott, hogy a lenti három hosszúkás nyílás közé kell elhelyezni
- a ventilátorok beépítése, a hátfalon lévő egyke problémás lesz, mivel csak úgy jutunk el a vezérlőjéhez, ha fent az alaplap felett vezetjük ki.
- tápegység beépítése a sárga előlapi elemre
- alaplap beépítése
- tápegység blokk beépítése
- összekábelezés, kábelútvonalak kidolgozása
- bővítőkártyák behelyezése
- külső kábelezések
- gépindítás, tesztek, "öjömbódottá"
Átköltözés I
Eleinte jól indultak a dolgok, adták magukat a lépések, de a ventilátorok kábelezésénél azért voltak döccenők. Aki teheti, már a tervezési fázisban olyan ventilátorokat válasszon, amelyek sorolhatóak, így a pwm összehozható egy házventilátorokat vezérlő kábelből, meg a processzorhűtőéből, igaz cserében lesz A-RGB kábelből hat plusz egy.
Tapasztalati alapon az már meg volt, hogy a processzorhűtő ARGB kábelét egyértelműen a lapra kell kötni (fehér felvillanások voltak mint fényjelenség, ha vezérlőről hajtottam meg...), szóval az alsó ARGB portra kellett az első vezérlő bemenőjét kötni, míg a második bemenője az első vezérlő kimenetére csatlakozik...
Szóval a kevés ARGB bekötéshez nekem társult 6 hattűs és egy PWM + ARGB kábelmennyiség ezen a téren.
A hat elosztva a két lenti vezérlőre (beférne egybe is, mert hat port van, de olvastam fórumon, hogy öt vagy felett már bizonytalanabb a működés), adta magát, hogy a három alsó kerül a jobboldaliba, a felső-hátsók meg a balosba).
Hatból öt szerelőnyílások közelében futott ki, de a maradék egy a hátsó már okozott fejtörést, meg riadalmat... Van szerelőnyílás a közelben, csak az az alaplap alatt fut, volt egy olyan ötletem, hogy néztem, hogy az alaplapi távtartók öt milliméteresek, míg a kábelvastagság nagyon max egy, még ha ívet is hajtunk, akkor is el kellene férnie, néztem a lap alját is, tényleg nincs ott semmi. Betettem a lapot, majd rápróbáltam, hogy képes-e a kábel mozdulni, nem tudtam eldönteni, hogy az a rosszabb, ha igen, vagy ha nem... alaplap kiszed, és alkalmazva a legrövidebb útvonalak elvét, nagyon koppanóra lett úgy elég, hogy csak ennek a kábelnek a bekötése ment az alaplaptálca felőli oldalra...
SATA adatkábelek többsége Delock Flexi-k, kivéve a legtávolabbi HDD-é, oda meg egy 90 fokos Asus laphoz járó példány épült be. Aggódtam, hogy a fekete összképet rondítja, de kiment a fejemből, hogy a VGA úgyis takarni fogja.
Még egy szép kék USB3.0 toldót kellett betenni, mert két 19 tűs foglalat is van a lapon, két hátlapi USB-t így tudtam még pluszban csatarendbe állítani... és persze az előlaphoz kötődő kábelek... van egy Type-C kábel is, ami sok borsot tört az orrom alá, mert nem lehet lecsatolni az elektronikáról, de bekötni sem tudom, de kapott egy cuki lejárós védőkupakot...
Átköltözés II
Aztán eljött a masszív közelharc ideje, a tápegység beépítése a nem harcedzett gépépítők számára felér egy tortúrával. Én minden kábelt bedugdostam, mert nem tudhatom mit hoz a jövő (aztán ezt újragondoltam mert két vastag kábel és a csatlakozók jobb ha mégis kívül maradnak a rendezettebb összekép miatt), nyilvánvalóan látszik, hogy moduláris tápnál utólag betenni bármit kb. a kipufogón keresztüli motorcserével érne fel. De ezt a szerkezetet feljátszani két pöcökre, pozícióba csúsztatni, ott tartani és legalább egy de inkább kettő átellenes csavarral rögzíteni, úgy hogy ehhez tartoznak egy kivételével a ház legkisebb csavarjai... aki könnyíteni akarja a dolgát szerezzen be legalább kettő kézzel behajtható csavart, meg egy levél Xanaxot, mert mire a szerkezet egyben tartása mellett még a menetet belekapatja, sanszos hogy azon kapja magát, hogy ha nem gurult el a gyógyszer, csak azért van, mert beszedte...
(Erről a felszenvedésről nem készítettem anyagot, maradjunk annyiban, hogy éjnek idején biztosan zengett a ház, a tervezők felmenőit sűrűn emlegettem... )
És ha ezen az ember túljut, akkor szembesül a kuckó igazán zord arcával, a huszonnégy tűs kábelt, ha nem lapos kivitelű, nem juttatod ki a gép belteréből, vagy ha sikerül, vissza nem juttatod az alaplaphoz, nem teszel fel hátlapot. Ekkor azért mondogattam már, hogy ezt a gépházat kb. annak találták ki, akinek a tárhely kb. annyi, hogy egy M.2 a lapba, egy 2.5-el felcsavarozva az egyszem helyre, ahol nincs útban, lapos kábeles moduláris táp, szóval van max egy PCI-E kábel, egy SATA, egy PSU, meg a huszonnégy tűs, azzal gond nélkül el lehet tekeregni hátul...
Így nekem meg kellett idézni a kábelmenedzsment nélküli kábelelvezetés régen letűnt élményeit, a huszonnégy tűs egy kötegelővel felszorítva a fenti vízhűtés rekesz egyik keresztmerevítőjére, egy kanyart követően bekötve a helyére, a többi kábel meg e mentén vezetve és rögzítve, végülis a szellőzést nem blokkolja, szépnek nem szép, de nem is moddingversenyre készül... szoktam szeretni egy gépház megoldásait, szoktam mosolyogni pár elfuserált részleten, végülis hibáival együtt lehet adott esetben "szeretni" egy-egy választottunkat.
A másik érdekes problémakör, hogy a tervezők nem tudom, hogy láttak-e valaha számítógépes tápokat, és azok csatlakozóit, de a hátoldalon megtalálható meghajtók távolságait nem igazán vetették össze a kábeleken található csatlakozók távolságaival. Vagyis a 4 meghajtó bekötéséhez fel kellett használnom a három SATA tápkábel ágat, a gép belterében lévő meghajtó felszerelése meg annyira elfuserált, hogy a SATA tápkábel beszuszakolása akkor lenne tökéletes, ha az utolsó csatlakozó is egyenes kialakítású lenne, és extra lapos.
Nem tudom, hogy van-e ilyen kábel a Be Quiet! portfoliójában, de lehetett választanom, hogy vagy kívülre az a kábel jut, amit eredetileg HDD-keretekhez találtak ki (jó szolgálatot tett ez anno a Cronus-ban), vagy a másik kettő valamelyike, de ott meg nem igazán vékonyak a szalagkábelek, Az lett a megoldás, hogy szereztem M3-as távtartókat, azokat csavartam bele az SSD-be, és azokat rögzítem az oldallemezre, 5 milliméter magas már bőven jó lesz arra, hogy a csatlakozó ne az oldalfalra feszüljön.
Problémák, amiket nem láttam jönni
A függőlegesen beépített VGA imbolygása
Ez ugye abból ered, hogy a távtartót ha be is tudom tenni, akkor sem lesz jó pozícióban, de hogy tovább nehezedjen a kihívás, a furatok a ventilátor lapátokba futnak ki, annyit meg nem lehet arrébb tolni a légkavarókat lent, hogy biztosan kívül essen azok fizikai kiterjedésén. Így a kártyát lényegében a keretre felfogatása tartja csupán. Még gondolkodom a megoldáson. Egy biztos: a lenti furatból nem lóghat ki, de valami gömbcsuklós-gyorsszorítós szerkezet ötlete ugrik be.
Prohardver cikke a házról, fórumbejegyzések
Aztán befutott a Prohardver cikke a témában, meg a fórumozók észrevételei is, amelyek új szempontokat hoznak be az enyémbe. Mert a tesztelő szempontja az, hogy összehasonlítható legyen az előző háztesztjeivel, érthető módon ugyanazt a vasat fogja betenni, mint máskor, és ne feledjük, adott esetben jóval nagyobb rutinja lehet, mint amennyi nekem valaha lesz.
Először is reflektálnék a hőmérsékletbeli észrevételekre, mivel az eddigi gépházaimból emeltem át a légkavarókat, nekem adott volt a dolog, hogy hat kerül be. Egy aggályom nekem is volt, hogy a levegő mégis hogyan jut be lentről, de az a hat gumitalp és a ház alapzatán lévő mesh elégnek bizonyul a feladathoz. De az előlapról is biztosan jut be az első ventilátor jóvoltából... a helyzet az, hogy a processzorom ennyire hűvös egyik házamban sem volt mint itt, illetve a háttértárak hőmérséklete is normális. Én egyébként a riser kábelre fogadtam volna, hogy blokkolhat légáramot, de nem tapasztaltam ezzel sem problémákat.
A másik aggályom a 3.5-es merevlemezekkel kapcsolatos volt, de a lyuggatott oldallap résein jut oda is a friss levegőből, nem úgy mint a teli oldallapos megoldásoknál, mondjuk igaz, ott meg általában egy keretbe építjük, és ventilátor fújja el a hőt...
Ami már nagyobb gond, azok a GPU hőfokok, mert a hő valóban meg tud rekedni. Amit ne próbáljon ki senki, az az, hogy megfordítja a felső és alsó légkavarókat. Nem rögzítettem a görbét, mert le kellett kapcsolnom a gépet a komponensek épségének megőrzése végett... 90 foknál jártunk, amikor a shutdown mellett döntöttem...
Normál áramlásiránnyal erre csináltam egy érdekes Furmark tesztelést:
A logika az volt, hogy 5 percig oldallap becsukva. Teljesen szokott módon megy a teszt,
ekkor látszott, hogy 77 foknál áll meg a történet. Az ötödik perc után kinyitottam az üvegajtót (elég volt egy cm-t is), lement a hőfok 72-ig, amúgy pár pillanat alatt. Visszacsukva 79 foknál állt meg a teteje, vagyis teljesen ugyanúgy viselkedett, mint az előző gépházam.
Ami különbség mégis van, az két tényező: a Cronusban nem volt alulról légáramlás, így lényegében ahogy tudott hűlni a közeg, úgy hűlt a kártya is, vagyis olyan 20-30 perc kellett a normál 35 fok eléréséhez. A GF-nél ez olyan 5 perc, hála az áramló levegőnek.
A tapasztalat az egyébként, hogy ha feltekerjük a házhűtéseket, csukott oldallappal 75°C a max, ha meg kinyitjuk az ajtót, akkor 67 fokra estünk vissza... tehát olyan 8 fokot jelent az oldallap a sajnos 1 cm-es távolságával a GPU-tól.
A másik tényező pedig a GPU távolsága az üveglaptól, illetve a processzorhűtőtől.
A Cronus előbbiben pont egy foglalatnyi távolsággal állt jobban, de cserében nem tudott a GPU hűlni és még fűtötte a procit is...
A GF-nél tetemes a távolság a két részegység között, cserében az üveglap közelebb van.
De hozzáteszem, az egy élhető dolog számomra, hogy nem kell leemelnem egy oldallapot, és tárolnom-biztonságba helyeznem a családtagoktól, meg vigyázni a csavarjaira, hanem adott esetben ha játszom, akkor kinyitom az ajtót.
Illetve PH-s cikkel ellentétben én nem látom problémának, hogy nincs takarólemez a tápegység felett, nekem pont jó az, ha kéznél van főkapcsoló.
Végszó
Egy picit vegyes az összkép, de megpróbálom összefoglalni
Előnyök:
- kifejezetten egyedi kinézet
- zsanéros sötétített üveg oldallap, mágnesesen záródó ajtóval
- 3 cm vastag kábelelvezetési utak a hátoldalon
- tápegység kapcsoló az gépház elején
- masszív szerkezet
- a moduláris jelleg miatt egyszerűbb szerelhetőség
- speciális alaplapi távtartók használata
- jópofa a zárható kellékes tasak
- takarólemez a függőleges kártyahelyeknél
- remek légáramlást lehet kialakítani
- kézzel oldható csavarok kulcsfontosságú helyeken
- gyárilag négy takarólemezt kapunk a házhoz
- hasznos kiegészítő a tépőzáras kötegelő, és a távtartó behajtó
Hátrányok:
- nagyon gyűjti a tenyér és a ujjlenyomatokat a festett rész
- a festés nem valami tartós, három-négy ajtócsukás után már láttam a fémezést az érintkezési ponton...
- a harisnyázott tápegységek kábeleinek elvezetése lényegében lehetetlen
- ki tudnak ugrálni a fedőlap rögzítőaljzatai, szerencsére műanyag
- átgondolatlan SSD beépítési módozat, főleg az oldallapi megoldás
- szemre vékony a tápkábel hosszabbító elem vastagsága
- kevés az alaplaphoz elvezető nyílás a kábelezéshez, max akkor elég, ha ITX-es lapod van , és ha nem akarsz HDD-ket beépíteni. Ami van, az meg sokszor messze van a laptól, így a kábelek döntő többsége a beltérben helyezkedik el
- jobban figyelhettek volna arra, hogy ha már moduláris felépítés, kézzel oldhatóak lennének azok a csavarok, melyek segíthetnék a pontos beillesztést. Én pl. a felső szekció csavarjait biztosan ilyenből választottam volna, meg a tápegység beépítéshez legalább kettőt.
- gondolom a saját márkás riser kábelükkel kompatibilis a távtartós rögzítés. De ha ez így is van, ventilátorokat nem lehet alatta használni. Így meg a GPU-t a függőleges keret tartja csak, ami nem stabil.
- szőrszálhasogatás, de a 6-32-es csavarok maradhattak volna a szokványosak... igaz a függőleges keret lenyitásához akkor meg ki kellene azokat venni...
- szubjektív, de az USBC kábel nélkül, főleg a lejárós sapkája nélkül könnyebb lett volna az életem.
Utómunkák
Kollégáimmal beszélgettem egy keveset mert érdeklődtek a gépátépítési projektem felől, illetve volt ilyen mellékzönge, hogy az ilyen jellegű kuckó nem győzte meg egyikőjüket.
Engem azonban igen, szépen lassan azért kialakul 3 vonal, amin a kuckót a mindennapos használatra és a könnyebb szerelhetőségre alkalmasabbá lehet tenni.
Ez a 3 vonal:
- az asztalon forgathatósága, kezdetben forgótálca jutott eszembe, pár videósnál láttam ilyet, de végül 5 kerekű pc-állvány lett a befutó, annyi módosítással, 10mm-el meg kellett emelnem az érintkezési pontokat, mezei polírkorongokat fogtam be a célra. Azért kellett megemelni, mert 4mm-re belógott a rögzítő elem az oldallap útjába.
Annyi mellékhatása van a dolognak, hogy így lentről a levegő nem csak a szoknya szűrőin keresztül szivárog be, hanem az asztalom felől, a GPU jelentősen lélegzethez jut. Cserében porhoz is...
- a GPU megnyugtatóbb rögzítése: ez egy ebay-es rendelésből indult, csak gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a 7 ponton kapcsolódó mágneses megoldással sokat kellene gépészkedni, hogy minden tappancs fémet érjen, de ne legyen közel egyik ventilátor állórésze sem. De maga a riser kábel rögzítési módját életképes konstrukciónak tartottam, így ezen a vonalon vittem tovább a témát.
Vagyis egy mágnes, egy távtartó és egy csavar lett az új elképzelés, csak combosabb formában.
A fotókon azért nincs az ebay-es tartóval a beszerelés, mert alapból el is vetettem, egyrészt a alapvető célnak megfelelt a gyárilag kapott távtartó, majd utána kiméregettem és szereztem megfelelő méretű csavarokat, és távtartókat.