A kiindulópont és a bejárandó út
A kiindulópont
Az egyre népszerűbb okostelefonok előretörésével egyre sűrűbben találkozhatunk cikkekkel, amik arról tudósítanak, hogy a nagy amerikai/távol-keleti gyártó legújabb csúcskészülékébe minden ma fellelhető és elérhető technikai vívmányt belepakoltak. Azt már megszokhattuk, hogy az IT-újságírás sokszor bújtatott reklám is egyben, így nem árt összevetni az említett ketyerék tudását, és akkor kiderülnek a "nüansznyi fiaskók". Akadnak csúcskészülékek kétmagos processzorral, vagy éppen 3D kijelzővel és optikákkal, laptoppá dokkolhatósággal, qHD (960x540) felbontással és LTE kapcsolattal és a többi stb.
Kísértetiesen emlékeztet ez a helyzet a PDA-smartphone váltásra, amikor a gyártók még sok-sok bőrt lehúztak a telefonálásra képtelen, de WiFi-Bluetooth-VGA felbontás-GPS kombinációkkal még életben tartott menedzserkalkulátorokról, hogy aztán elölről kezdhessék a variációkat immáron a GSM csatlakozás mellé kapcsolva.
A különbség az, hogy jelenleg nem azáltal születik új eszköz, hogy két meglévőt kereszteznek, hanem az új generációk találkozása által, vagyis a felhasználók képességei és a felhasználói felületek jutottak el arra a szintre, hogy a meglévő technológiák együtt egy új élményforrást jelentsenek egy sokoldalú és könnyen kezelhető környezetben. Sokan úgy vélik, ez a PC halálát jelenti, pedig sokkal több van ebben: a még mindig oly meghatározó őskövület, a televíziózás súlytalanná válása, és háttérbe szorulása, hovatovább retrósodása.
Az út
Ennek a folyamatnak a fő lebontásra ítélt akadálya a készülékek eltérő képességeiben keresendő, vagyis abban, hogy hiába van nekem mindentudó telefonom, ha a másik nem tudja fogadni az MMS-t. A PC azért tudott fokozatosan gyökeret verni negyed százada a háztartásokban, mert a készülékek - akkor mindenki által megtanult kifejezéssel élve - kompatibilisek voltak egymással. Ha meg nem volt a szomszéd gyereknek CD-ROM-ja, akkor egy éven belül beszerzett egyet. Ez az igazán nagy ereje az iPhone-jelenségnek, ami képes volt átlépni azt a kritikus tömeget jelentő eladási számot, amitől kezdve szabványnak számított: azért vette az n+1-edik vásárló épp ezt a telefont, mert becsatlakozhatott a mások által már kultivált életérzésbe. A legfontosabb folyománya ennek a történetnek az, hogy a felhasználók és a fejlesztők kezdték megérteni, mit is akar a másik: egyik oldalon megtanulták kezelni a kütyüket, másik oldalon pedig megtanultak a felhasználók keze alá dolgozni.
Azonban az iPhone csupán egy hírnök, egy fecske, és a nyarat majd az hozza el, ha egy megfizethető, szoftveresen jól felépített, és technológiailag kevésbé dogmatikus rendszert adunk a felhasználók kezébe. Nem csupán fogyasztóként tekintünk a vásárlóra, aki a szűkre szabott kereteken belül minél több szoftveres és hardveres extra megvásárlásával tudja életben tartani az illúziót, hogy nagy mozgástérrel bír, hanem csepegtetés helyett egy átfogó, (a meglévők, pl. okostévénk mellé) nem másodlagos rendszert adunk a kezükbe. Így nem a laboratóriumokban dől el az infótársadalom sorsa azzal, hogy kire/mire szabják a készüléket, hanem a milliónyi felhasználói szokás dominálja az események irányát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
