Világbajnokság, első szezon: csapatok
Az autóversenyzés második aranykora a második világháború kitörésével ért véget. 1946-ban megalakult a nemzetközi automobil szövetség, vagyis az FIA. A szövetség új keretbe foglalta az autóversenyzést, és az új szabálynak, vagyis formulának az 1-es számot adták. Eleinte csupán egymástól független Grand Prix-k kerültek megrendezésre, majd 1950-ben elindult a világ legnagyobb, legismertebb szériája, a Formula–1. Az első évadában 14 csapat vett részt (négy gyári és tíz független). A váz, a motor és az autók rajtszáma is versenyről versenyre változott.
Verseny közben is szabadon lehetett autót cserélni, és szabadon lehetett igazolni is. A futamok első öt célba érő versenyzője kapott bajnoki pontokat (8, 6, 4, 3, 2), valamint egy pontot adtak a leggyorsabb körért. A pontok közül csak a négy legjobb számított a bajnokság végeredményébe. A megosztott autókért kapott pontokat megosztották az érintett vezetők között. Az első bajnoki versenyt megelőzően áprilisban még rendeztek négy futamot, amelyek nem számítottak bele a bajnokság végeredményébe. Ezek közül Pauban és San Remóban Juan Manuel Fangio, Richmondban Reg Parnell, Párizsban pedig Georges Grignard nyert.
Csapatok:
Alfa Romeo
Az Alfa dominált a kompresszoros 158-assal, ami egy háború előtti fejlesztés volt. Az autó megnyerte mind a hat Európai nagydíjat. Az alfás versenyzők uralták az egész szezont, Nino Farinával, aki nem sokkal előzte meg csapattársát, Juan Manuel Fangio-t. A harmadik versenyzőjük Luigi Fagioli volt, aki összetettben a harmadik helyet szerezte meg. Reg Parnell is szerzett egy dobogós helyezést, beugró versenyzőként.
Alfa Romeo 158.
Talbot-Lago
A francia csapat versenyzői Louis Rosier és Raymond Sommer voltak. Rosier negyedikként végzett a bajnokságban.
Talbot-Lago T26
Ferrari
Az olaszok különböző motorokkal kísérleteztek. A szezont a Ferrari 125-össel kezdték, majd az év végén erősítve zártak a Ferrari 375-tel, az utolsó futamon, Monzában, harcban voltak a győzelemért az Alfa Rómeókkal szemben. A Ferrari versenyzői Alberto Ascari és Luigi Villoresi voltak. Ascari ötödikként végzett az év végén.
Ferrari 375.
Maserati
A Maserati egy régebbi típusú autóval nevezett a világbajnokságra. Versenyzői David Murray és David Hampshire voltak.
Maserati 4CLT
Simca-Gordini
A kis francia csapat pontot szerzett Robert Manzon-nal, aki tizenhatodik helyen zárt a bajnokságban.
Simca-Gordini Type 15.
ERA & Alta
Az Angol ERA És Alta privát kézben lévő csapat volt. Pilótájuk Leslie Johnson volt, nem szerzett pontot.
ERA E-type
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!