2024. március 19., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Sport rovat

Metamorfózis: a T-1000 születése

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Hogy hogyan lett az elpuhult irodistából 3 év alatt a Balaton Szupermaraton 4. helyezettje? Hosszú volt az út...

[ ÚJ TESZT ]

Többen kérték már, hogy írjam meg fogyásom történetét. Eleddig nem szakítottam rá időt, ma viszont a mérleg azt mondta, hogy 84,8 kg vagyok, azaz átléptem a -50 kg-ot, így elérkezettnek láttam az időt, hogy megosszam a sztorit veletek is.

Előrebocsájtom, lesznek benne részek, amit mások máshogy csináltak volna, de nekem így volt jó. De ne szaladjunk előre, a sztori ott kezdődik, hogy 2012 áprilisában egy családi ebéd után a tükör előtt állva elhatároztam, hogy ebből elég. Ez nagyjából egybeesett azzal az időponttal, amikor megszereztem első okostelefonom, aminek később nagy szerepe lett az eredményekben.

135 kg-os énemmel tehát elkezdtem mozogni. Erről sajnos nincsenek fennmaradt eredmények, mert a Runkeeper alkalmazást használtam az első időkben, aminek adatai már nincsenek meg. A lényeg, hogy mivel a Velencei-tónál lakom, adta magát a lehetőség, hogy megismerkedjek a heggyel. Sétával kezdtem, 8,5 km az a köröm, amin heti 3 alkalommal végigküzdöttem magam. Vettem egy karpántot és benne a telefonnal néztem hétről-hétre az eredményeket, illetve annak javulását. Csak hozzávetőlegesen tudom megmondani, de nagyjából 5,5-6 km/h körül tudtam teljesíteni a távot, óriási izomlázzal kezdve minden utána következő napot.
Sajnos sok kép sem maradt abból az időből, azért párat az elrettentés kedvéért találtam.

A kép bal szélén

Őszintén szólva, szeretek enni, ezért arról nem akartam, nem tudtam lemondani, így maradt a rengeteg mozgás. Nagyon hamar megszerettem, mégpedig azért, mert megtaláltam benne a kihívást, mindig kicsit jobbnak lenni, mint tegnap. Ebben volt nagy segítség a GPS-es telefon, így már akár a pár tizedes javulásnak is nagyon tudtam örülni.

Pár hónap elteltével felújíttattam MTB bringámat, és azzal is elkezdtem edzeni, először még egy velencei-tavi kör is kikészített, de ahogy teltek-múltak a hónapok, egyre jobban ment. Mindezt persze munka mellett, reggel vagy este szakítva időt a mozgásra. 2012 nyarától átálltam ideiglenesen kerékpározásra, illetve programot is váltottam, Endomondot kezdtem használni és használok azóta is. Nyúltak a távok, olyannyira, hogy szeptemberben még mindig a kb. 17 kilós MTB-vel megkerültem 2 ismerőssel a Balatont, háztól-házig. 302 km, egy nap alatt, 22 km/h átlaggal. Ekkor még mindig bőven 100 kg felett voltam (sajnos nem vezettem táblázatot, hogy hogyan alakult a súly, derékbőség, de a mérleg és a centi mutatta, hogy jó úton haladok).

2013 az állóképesség-növelés és a további fogyás éve volt, tovább nyúltak a távok, 42 km gyaloglás, 200-300 km tekerések, és persze a tempó is mindig javult kicsit, ahogy csökkent a tömeg, amit cipelnem kellett. A kajáról majd később írok, viszont annyit elöljáróban, hogy sok kemény tapasztalat alatt jutottam el oda, hogy mit szabad és mit nem, kerültem hegyen kellemetlen helyzetbe zsebkendő nélkül, fogyott el kajám akkor, mikor még Veszprémnél jártam csak bringával. Gyűltek a saját káron megszerzett tapasztalatok, de hát senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Nem is volt az. Sokszor kellett fejben helyretennem magam és a testemre parancsolni, hogy menni kell tovább.

Eljött közben az év áprilisa, amit bolondok napján egy 60 km-es gyaloglással kezdtem, és talán ez volt az a hónap, amikor - most már elismerve - mozgásfüggővé váltam. Mert ilyen is van. Beléptem egy Endomondos challenge-be és egy litván srác miatt 666 km-t gyalogoltam összesen abban a hónapban. Plusz az egyéb sportok, napi átlag kicsit több, mint 4 óra!

Éreztem, hogy rettenetesen elfáradtam, persze vissza is vettem, de a challenge-t megnyertem! :)
Ugyan a versenyzésre még várni kellett, de azt láttam, hogy az "egészséges" versenyszellem megvan bennem. Nagyjából ekkor ragasztották rám az Endo-s ismerősök a T-1000 becenevet, mert ennyit menni tényleg nem volt emberi...

2014 pedig a versenyzés éve lett, elértem körülbelüli versenysúlyom, 88-90 kg körül. Először úgy gondoltam, hogy a kerékpározás lesz az én sportom, több versenyen is elindultam, Tour de Velencei-tó, Tamási MTB maraton, ez utóbbin 4. lettem a 104 km-es távon, azért az nagyon jó érzés volt. Viszont zavart, hogy ott a technika alattam, ami nem feltétlen volt a legjobb, és nem tudtam magamból kihozni a legjobbat. Azért a bringázás zárásaként még augusztusban Kiskunlacházán a reptéren 2. lettem a 12 órás körözésen 364 km-es eredménnyel. Ez a trófea azóta is a gyűjtemény egyik büszkesége, mert borzalmas állóképességet kíván 12 órán keresztül taposni a pedált. Csak összehasonlításképp, '12-ben 22,5-es átlagokat mentem, itt pedig már 30,5-et, egy hegynyi a különbség!

Emellett '14-ben ellátogattam a Hortobágyra is, egy duatlon versenyre, amit Pusztatlonnak hívnak, 42 km bringa és 21 km futás. Életem egyik legmeghatározóbb versenyélménye lett. Azt is mondhatnám, gép és ember diadala. Már az odaút kalandos volt, szakadó eső, szél, sejtettem, hogy nem lesz sétagalopp, nem is lett. A bemondó már a rajtnál azzal biztatott, hogy a motorosok reggel végigmentek a pályán és szerintük teljesíthető. Szerintem túloztak. 3 óra küzdelem következett a pusztában a sárral, ha kíváncsiak vagytok, kommentben ezt is elmesélem hosszabban, a lényeg, hogy összesen 9-en (!) értek célba a sok-sok indulóból addigra, hogy rajthoz tudjanak állni az utána következő futáson. Ami szintén durva dagonya volt, ha azt mondom, embertelen volt, nem fejezi ki a lényeget. Végül 4. lettem, ami szintén hatalmas öröm volt, mert a bringám azért nem egy csúcsszerkezet volt ide, erővel pótoltam a hiányosságot. Beszédes a kép. :)

Szóval kipróbáltam magam leugorva a bringáról, gyakorlatilag felkészülés nélkül egy 4 órás versenyen a Népstadion körül körözgetve. Persze '14-ben azért futottam is, 1:36:00 körül volt a félmaratoni időm, 3:30:00 körül a maraton, de a sebesség még nem volt az igazi. Ennek ellenére itt is második lettem, egy barátom nyert, akivel akkor még nem voltam partiban, 2 kört vert rám. De az látszott, hogy bőven van keresnivalóm a futásban. Kezdtem komolyabban venni, méregettem a pulzust, csináltam gyorsító edzéseket, mert a 2 év alatt az állóképesség meglett, csak építkezni kellett rá. Meg is lett az eredménye, csak nagy vonalakban, 10km-es versenyt nyertem Martonvásáron, 1:27-es félmaratont futottam októberben Velencén, és az év zárásaként első 20-on belülre kerültem a siófoki Balaton Maratonon (14+7+21 km). Ezzel a szezon le is zárult.

Következett, immáron tudatosan, a téli alapozás, aminek egy részében, egy sérülés miatt átálltam gyaloglásra. Már amennyire a 10-11 km/h az gyaloglás. Nagyon tetszett a dolog, és akkor még nem tudtam, mennyire meghatározó szerepe lesz a következő évben. Ugyanis olyan helyeken is izmok kezdtek feltűnni a lábamon, ahol eddig nem.

Eljött a tavasz, eljött az első verseny és persze voltak jelek, hogy jó formában vagyok, de csak a március 7-i 4 órás verseny után derült ki, hogy mennyire. Ugyanis megnyertem, 53,1 km-t futottam 4 óra alatt (4:31/km), 3 kört verve a második és a harmadik helyezettre, aki az a srác volt, akitől tavaly a Népstadionban még kikaptam. Tapasztaltabb futó révén ő látta bennem azt, amit én még nem, hogy egy tél alatt a fejére nőttem.


Gyurival a dobogó tetején

A koronát az elvégzett munkára pedig egy véletlen rakta fel. Kezdődött azzal, hogy Petivel, egy futós barátommal úgy terveztük, hogy a Balaton Szupermaraton keretében rendezett Öböl-félmaratonon futunk egy jót március végén. Aztán családi dolgok jöttek közbe neki, ezért én átneveztem a FélBalaton Szupermaratonra, ami 93 km 2 nap alatt. Egészen a verseny előtti napig így is volt, amikor is csörgött a telefonom és szóltak a kecskeméti srácok, hogy az egyéni indulójuk, Gyuri, akinek fejére nőttem, nem gyógyult ki náthájából, veszélyben a váltójuk, mert nincs első ember. De akkor már mi lenne, ha egyéniben is elindulnék. Azaz körbe a Balaton körül... úgy, hogy még életemben soha nem futottam 2 maratont sem egymás utáni napokon. Itt meg 48,2/52,9/43,6/49,5 km volt a kötelező mutatvány. Ennek ellenére, mivel már régóta tudtam, hogy teljesen megszállott lettem, 1 másodperc gondolkodás után igent mondtam. A részletekkel nem untatok senkit, ha kell, kommentben elmesélem, a lényeg, hogy borzalmas nehéz 4 nap is maratont futni.

Gyuri már az első nap után mondta, hogy nyugi, első teljesítőként "csak" célba kell érni, nincs más terv. Nekem azonban más tervem volt. Azért ennyi futással mögöttem már nagyjából tisztában voltam vele, hogy mit futhatok ki magamból nap-nap után és látszott, hogy itt akár még jó helyen is végezhetek.
Így is lett, összetettben 4. lettem a 209 indulóból. Azt, amit a célba éréskor éreztem, nem nagyon lehet szavakkal leírni, beszéljen helyettem az alábbi kép. Az biztos, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot.

Nincs azonban megállás, jönnek a következő versenyek. Immáron nem cél a fogyás, elértem, amit szerettem volna, összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam a bőrömben és motiválnak a sikerek.
Plusz ehetem, amit szeretnék, nem kell figyelni a kalóriákra, a szénhidrátra, semmire. Illetve annyiban igen, ami a versenyek előtt szükséges. Annyit tennék még hozzá, hogy versenyezni elég költséges hobbi, nem pusztán a nevezési díjak, de a sótablettától, Mg-ampullától kezdve a rengeteg kajáig, amit meg KELL enni, hogy visszapótold a kalóriákat, sokba kerül. Viszont ha csak a fogyás a cél, akkor nem kell más, csak egy jó cipő és erős akarat!!

A lényeg, hogy egyike vagyok azoknak, akik diéta, egyéb sanyargatások nélkül le tudtak fogyni, pusztán csak a mozgás segítségével. Nem mondom, hogy könnyű, sőt, azt mondom, rettenetesen nehéz. Mármint nehéz időt találni rá, hogy ennyit mozogj, de ha sikerül, semmi sem állhat a te utadba sem, a határ a csillagos ég. Erre én vagyok az élő példa.

Egyelőre ennyi, szívesen válaszolok, ha bővebb tapasztalatokat, tanácsokat szeretnétek. Köszönöm a figyelmet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.