2024. május 8., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

4 hét...

Üdvözlök mindenkit. Szeretnék elmesélni egy történetet, ami eddigi életem legfurcsább és legbonyolultabb...

[ ÚJ TESZT ]

4 + 1 hét: A vége

Hétfőn újra éjszakás műszakban dolgoztam. Este elérhető volt, de én nem írtam neki, mert rejtve voltam.

Kedden voltunk épp egy hónaposak. Délután anyám azzal ébresztett, hogy nem jött be a lány dolgozni, mert beteg a gyerek. Hirtelen nem tudtam, hogy is keressem meg. Gondoltam hátha fenn van MSN-en, ezért bejelentkeztem. Ráköszöntem, és jobbulást kívántam a gyerkőcnek. Ő megköszönte a jókívánságot, és azonnal azt kérdezte, hogy én honnan is tudom, hogy mi a baja a gyereknek? Azt feleltem anyám hallotta, amint a barátnői erről beszélgettek. Erre azt felelte, hogy amíg volt köztünk kapcsolat, addig jól esett neki a törődésem a gyereke iránt. De így, hogy már nincs köztünk semmi, így már nem érdekli.
Ez nagyon szíven ütött. Kifakadtam, mert nem erről volt szó! Nem abban maradtunk, hogy marad minden a régiben, csak átgondoljuk hogyan tovább? Furcsálltam, hogy a korábbi veszekedésnél még teljesen mást beszéltünk meg, és másnap sem volt semmi baja, most meg tényként közli, hogy már semmi sincs köztünk. Rákérdeztem, miért nincs benne annyi gerinc, hogy ezt szemtől-szembe mondja el nekem? Azt válaszolta, hogy nekem kellett volna felajánlanom, hogy beszéljük meg nyugodt körülmények között ezt a dolgot. De mivel én ezt nem tettem meg, ő így döntött, és nem fogja megváltoztatni a döntését. Megkérdeztem, hogy ha megtettem volna ezt az ajánlatot, akkor változtatott volna a döntésén? Erre nem válaszolt, hanem újra ócsárolni kezdett. Ő egy ilyen érzéketlen tuskóval mint én, nem akar semmilyen kapcsolatot létesíteni, és vegyem tudomásul végre, hogy ő magasról lesz@#ja az érzéseim.
Nagyon beledöngölt a földbe a szavaival. Nem értettem, mi rosszatt tettem. Megkértem, magyarázza meg, mivel érdemeltem ki azt, hogy így beszéljen velem. Azt felelte, ő nem magyarázkodik senkinek. Továbbra is lehordott mindenféle szemétnek, bunkónak. Én már nem tudtam türtőztetni magam, és én is elkeztedm ócsárolni. Hazugnak neveztem és megkérdőjeleztem minden szavát, amit az elmúlt 4 hétben mondott. Még azt is megjegyeztem, hogy az előző vasárnap után már vártam arra, hogy vajon jók –e a megérzéseim, de nem gondoltam volna, hogy mindössze két napra rá már ki is dob. Ezt kikérte magának, és azt állította, hogy ő egyáltalán nem így tervezte. Csak ő olyan naiv volt, hogy elhitte az én mesémet az őszinteségemről, és már-már megbízott bennem. Nem értette miért is kéne nemki magyarázkodnia, ha ez csak alkalmi sex kapcsolat volt és nem egy komoly párkapcsolat Azt is állította mennyire megbántottam őt a sok kételkedéssel és gyanúsítgatásommal. Végezetül azzal zárta a beszélgetést, hogy ő megpróbál szép emlékként gondolni az együtt töltött időre, de azt magasról lesz@#ja, hogy én mit hiszek, vagy érzek. Erre én csak egy Dögölj meg-el válaszoltam és kiléptem.

Idegesen elszívtam vagy fél doboz cigit, majd visszanéztem MSN-re, mert még írni akartam neki pár igazán sértő dolgot, ha már úgyis lehordott mindennek, legalább legyen igaza. Rejtve léptem be, és megjelentek az utolsó mondatai. Ezekben hasonló jót kívánt, mint én az utolsó mondatommal. Mintegy zárszóként, csak hogy tudjam, leírta, hogy ha játszott volna velem, akkor már az üzemzavaros elsö randi után dobott volna, de mégsem tette, mert fontos voltam neki. Erre válaszolni akartam, hogy mivel elsőre nem kapta meg amit akart, csak másodikra, azért dobott azután. Még azt is kifejtette, hogy nagyot csalódott bennem, mert ő őszintén remélte, hogy én nem olyan vagyok, mint a többi pasi. De már belátta, hogy én sem vagyok különb a többinél, és kiöltem belőle a maradék reményt is, hogy vannak még rendes pasik. Végezetül minden jót kívánt nekem és sok boldogságot a következő kapcsolatomhoz, és reméli, hogy abban megtalálom majd az igaz szerelmet.
Ekkor egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy talán mégsem játszadozott, de nem tudtam nem gondolni a megalázó szavaira és vádjaira.

Nagyon rosszul éreztem magam az elkövetkező napokban. Jó pár, hozzám közel álló ember véleményét kikértem a történtekről. Senki nem tudott jó tanácsot adni, mert zavaros volt nekik a lány viselkedése. Abban mindenki egyetértett, hogy csak két dolog lehetséges. Ez a lány vagy tényleg egy hülye, érzelmileg teljesen összezavarodott személy, vagy csak nagyon rafinált játékos, aki a vélt, vagy valós sérelmeiért áll bosszút a férfiakon. Csak az a baj, hogy olyanokat is megbánt ezzel, akik tényleg nem ezt érdemlik.

Mivel nem kaptam teljességgel kielégítő választ a kérdéseimre, teljesen összeomlottam. Nem tudtam, és nem is akartam elhinni, hogy végre találtam egy lányt, akit eltudnék fogadni minden problémájával és bajával együtt, aki isteni az ágyban, és olyan dolgokat tud, amikre mindig is vágytam. És most egy semmiség miatt elvesztettem. Pedig én csak őszintén és tiszta szívből szeretni akartam őt.
Tudtam, hogy tennem kéne valamit a kapcsolatunk megmentéséért, de nem tudtam, hogy képes lennék-e megfizetni ezt az árat érte. A sok idegeskedés, gyötrődés és bizonytalanság túl nagy ár lenne pár kósza,de ugyanakkor fantasztikus együttlétért.
Így hát nem tettem semmit, csak zokogtam, és azt gondoltam, hogy nekem már soha többé nem adatik meg egy boldog párkapcsolat.

Azóta történt

  • Fura csaj (16+)

    Történet a csalódásról, a szokott végkifejlettel. Bár attól függ, kinek mi a megszokott.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.