2023. január 28., szombat

Gyorskeresés

Így hallotok ti: átlagember a hifista ellen

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mind hallottunk már a köznyelvben csak audiofoolnak csúfolt audiofilről: a hallás önjelölt istene, aki olyan nem létező jelenségeket is világosabban észlel a Napnál, mint például két veszteségmentes tömörítés vagy digitális kábel közti különbség, általában fél füllel a konyhából is. Természetesen képes megkülönböztetni puszta füllel olyan 0,01 dB-es hangerőkülönbséget, amit a különböző hangszórókábelek okoznak, miközben az embernél végtelenszer érzékenyebb és tökéletesen megismételhető eredményeket produkáló mérőmikrofonnal is épp csak megáll picivel a zajszint felett. Vaktesztet nyilván nem vállal, csak mesél róla, hogy mennyire pontosan elvégezte a barátaival. Na, őket vettem rá mégis egy hallásvizsgálatra, pedig a HDMI-s bukás óta jobban félnek tőle, mint tolvaj a rendőrtől.

Elöljáróban megjegyezném, hogy léteznek emberi hifisták és házimozisok.
Ez most nem róluk szól.

Két hete kértem meg az internet népét itt és audio fórumokon is, hogy segítsenek egy kutatásban. Köszönöm szépen annak a 90 embernek, aki megtisztelt a bizalmával, és letöltötte a szoftvert akár csak kipróbálni. Ez a diplomamunkámhoz kellett, hogy működik-e egy tér- és távolsághallást fejhallgatón virtualizálni képes megoldásom. Szórakozásból azonban hozzáadtam egy extra tesztet, amiben azt akartam meghatározni, hogy melyik tömörítés az, amit már senki nem képes megkülönböztetni a tömörítetlen hangtól, vagyis amit ideális felhasználni archiváláshoz. Amint elkezdtek beérkezni az eredmények, messziről látszott egy trend, ami az audio termékek fogyasztóinak krémjét ismerve evidensnek tűnt, de kezdjünk mindent a legelején, az összképnél:


Adott tömörítéseket megkülönböztetni képes tesztelők aránya [+]

Az első 3 tömörítésen a tesztelők 74.07%-a gond nélkül átment, utána indultak meg a nehézségek. Mivel az objektív módon besorolt legkönnyebb tömörítések nagyon durva jelenségeket produkáltak, 16 dB-es tartományú kiugrásokkal, a magastartomány nagy részének levágásával, esetleg a mélytartomány 2-3 dB-es leejtésével, a pontos változás leírásával a 100% is elérhető lett volna, de mivel a vakteszt hiteles, nem szól egy szót sem. Az első BMEThanos-csettintést a 256 kbites MP3 követte el, ami már a hifi topikban is sokak bátorságát törte derékba. Meglepő módon a 192 kbites verzió magasabban helyezkedik el az objektív skálán, mivel kevésbé torzította a spektrumot, de saját tapasztalat és mérések alapján a Dolby AC-3 olyan nehezen megkülönböztethető kodek (szinte csak időbeli eltolást okoz), hogy igazi vízválasztóként működött: aki azon átjutott, majdnem a YouTube által használt 128 kbites Opusig elért. Na de mi lehetett az a kisebbség, ami ezen túljutva majdnem demisztifikálta, hogy a YouTube mai tömörítése bőven elég?


Ugyanaz, csak lepel nélkül [+]

Itt már csoportonként látjuk a kitöltőket. Annyit azért hozzá kell tennem, hogy aki anonim eredményt küldött, vagy nem tudtam kideríteni profil alapján, hogy melyik csapatba tartozik, őt automatikusan átlagembernek vettem. Miért vettem külön a mérnököt? Mert házimozis és hifis csoportokban terjed az a hazugság, hogy "a mérnökök nem érthetnek ehhez a szakmához, mert csak a hülye műszereikre hallgatnak, miközben ezeket a termékeket hallgatással kell tesztelni". Irtó elfogultnak kell ahhoz lenni, hogy valaki az emberi érzékelést a műszerek fölé helyezze, de sajnos az agresszív marketing elérte a hatását, és az audiotechnika vált az egyetlen olyan iparággá, ahol a közösség aktívan megveti azokat, akik a játékaikat készítik. Az eladók a kábeleket és egyéb vudukat ismert pszichoakusztikai jelenségeket kihasználva sózzák rá a laikus vevőre, ezzel minden idők legnagyobb árrésű placebo iparágát kiépítve. Természetes, hogy nem segít az eladásokban, ha megjelenik a gyártó, és azt mondja, hogy ez hülyeség. Hogy milyen csodákat tartogat még ez az ipar, arról itt olvashatsz alaposan.

Az előbbiek miatt voltam kíváncsi arra, hogy hogyan teljesítenek nem feltétlenül az audio területén dolgozó, de apróságok felderítésével, kiértékelésével, és mérésével foglalkozó szakemberek, így sok mérnök barátommal kitöltettem a tesztet. Bár legtöbbjük szerényen azzal kezdte a tesztet, hogy szerinte az ő hallása semennyire nem jó, az eredmény magáért beszél. A negyedik feldobott kódolás előtt egyikük sem bukott meg, míg odáig az audiofileknek csak a fele jutott el. Mindenki azt használt, amit csak szeretett volna, kerültek elő többmilliós hifik is. A mérnökök minden utálójukat megverték akár Bluetooth-on is, pedig az nem kis hátrány (oké, ez az ember pont egy akusztikából doktorált profi volt, de akkor is csak halandó az istenek között). Az átlagemberek is jobban teljesítettek, mind lemorzsolódásban, mind rekordban. Ki gondolta volna, hogy aki azt hiszi magáról, hogy nála nem lehet jobb fülelő, az valójában vizet prédikál?

Hogy a teszt hiteles legyen, minden eredmény végén ellenőrző összeget adott a programom, vagyis ha a tesztelő meghamisította az eredményt, a turpisságot azonnal ki tudtam deríteni. Elrettentő példaként ezt a hitelesítőt beépítettem a letöltésbe, ezért boldogan jelenthetem ki, hogy mindenki hiteles eredményt adott nekem.

Biztos ez?

Volt egy másik eszközöm is, nehogy már olyan egyszerű legyen orrba-szájba nyomkodni a gombokat, majd a legjobbat elküldeni. Bár a negyedik teszten átjutás esélye gombnyomkodással 1 a 4096-hoz, a keretrendszer nagyon egyszerűvé teszi, hogy akár egy másodperc alatt lefusson egy teszt. Egy kódolást helyesen végigtippelni 1/8 eséllyel lehet, vagyis ha valaki eljut a harmadikig, és elkezdi véletlenszerűen nyomkodni a gombokat, várhatóan nyolcadik próbálkozásra továbbugrik a negyedik körbe. Az eredmények, amiket mutattam, nyersen azok, amiket kaptam, senkiét nem vontam vissza. Pedig megbújik a maradék teszteredmény közt egy kis érdekesség:


Irányhallásokkal kapcsolatos teszteredmények eloszlása [+]

Kezdjük azzal, hogy a legjobb megoldások mind átlagemberektől vannak. Ez azt bizonyítja, hogy ők csak simán jól hallanak, nem kezdenek el mindenféle vakvágányt vagy nüanszot keresni. Ahogy várható volt, a bal-jobb irányhallás tökéletesen ment a többségnek. A 0 mellett ott pihen egy 100%-os megoldás, amit emberünk fordítva felvett fejhallgatóval ért el, de 4 hasonló esettől eltekintve ez volt az alapvonal. A magassághallás tesztjén láthatjuk, hogy kicsit elcsúszik a csúcsérték középtáj felé, ami várható, hiszen a szűrő az én fülemhez készült, ezért akinek drasztikusan más formájú a fülkagylója, ő lényegében csak tippelget. A problémát a mélység tesztje jelzi, ez ugyanis meg volt buherálva, mégpedig úgy, hogy a várható érték egy egyenletes eloszlásra jöjjön ki. Az, hogy az eredmények többsége a 70%-os pontosságot is meghaladja, azt jelenti, hogy addig próbálkozott vélhetően kb. 10 ember, amíg neki tetsző eredményt nem kapott. Hogy a poén maximális legyen, ez a jelenség csoportfüggetlen, mindenhol volt cinkos. Nem tiltottam az újrapróbálást, de örültem volna, hogy ha valaki ilyet csinál, az mindet elküldi.

Ismét bizonyosodott tehát, amit legtöbben tudunk vagy sejtünk már jó ideje: aki sznobként áll egy hobbihoz, az nem ért hozzá. A szerény átlagember ismét bizonyította, hogy jobb náluk: ügyesek voltatok és őszinték. A fizika és a biológia mindannyiunkra vonatkozik, egyikünk sem fog tudni 60+ évesen 18 kHz-en század decibelnyi különbségeket keresgélni, mert addigra a fél fülünk konkrétan elfogy. Ahogy sok más témában, például virológiával kapcsolatban, annak higyjetek, akinek tényleg van képzettsége arról, amiről beszél. Anyagilag is sokkal jobban jártok, ha nem a "szaklapokra" hallgattok, a high-end audio egy dísztárgy biznisz.

Hozzászólások

(#1) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Tetszett az egész cikk, de a végén az összesítő a legjobb. :) Éljenek soká az átlagemberek, vesszen a sznobizmus. ;]

(#2) proci985


proci985
MODERÁTOR

koszi :R

erdekesek az eredmenyek. nekem foleg az opus 128 volt meglepo, hogy a meretehez kepest mennyire jol mukodik a gyakorlatban.

mernokoket egyebkent nem szabad lebecsulni. ahogy en latom nagyon ertekelik a jot. persze ettol meg a halozat speces software engineer visitani/rohogni fog, ha valaki teltebbnek erzi a HDMI kabel fuggvenyeben a szineket.

[ Szerkesztve ]

Don't dream it, be it. // Lagom amount.

(#3) fererencz89 válasza Jack Hunter (#1) üzenetére


fererencz89
senior tag
LOGOUT blog

Sok embernek lesz, vagyis lenne ez pofon, de inkább csak sértődés, "rágalom" lesz belőle...
Valahogy előtúrok otthon egy laptopot, és csak kipróbálom már én is magam (ha lehet még utólag eredményt kimutatni). :)

Nem szotkam hibázni.

(#4) VoidXs válasza fererencz89 (#3) üzenetére


VoidXs
nagyúr

Mindig sértődés van abból, ha valakinek megbolygatod az istenségi komplexusát, de nekik is ugyanúgy ki lehet tölteni a tesztet, mint nekünk, lehet versenyezni. Nem az a dolgom, hogy bárkinek a lelkét pátyolgassam, hogy a valóságot leírjam, akár másnak fáj, akár nekem. Az például fájt, hogy a HRTF-em nem minden tekintetben működik, de ez van, ösztönöz a további munkára.

A letöltés mindig élni fog, még több teszt is került bele. :) Az eredményeket viszont sajnos nem módosíthatom, mert nem lenne reprezentatív, ha hirtelen elkezdene próbálkozni 200 ember, és lenne egyetlen beküldött, minimálisan jobb válasszuk. Említést érdemel egy rekord megdőlte, de ahhoz mindenki tesztje kell, hogy ugyanez a grafikon frissítve is hiteles maradjon.

[ Szerkesztve ]

W̘h̘̹̥̼a̝t̪̝͓̠̪ ̞͔s̼̱̣o͚̻̟un͚d̖̣̗̭̞̹ ̬ḏ̩̤͉o̹ͅe̟͚͕̺s͕̱̙ s̝̮̯͍̝̺o̰̪̲͓̦u̥̻͎n̘̳̟̗d̼ ̞̫̣̲̼̜m͚̼̳ak̪̩̻e̘̹̜?

(#5) VoidXs válasza VoidXs (#4) üzenetére


VoidXs
nagyúr

Kimaradt egy hanem, illetve válasszuk helyett válaszuk.

[ Szerkesztve ]

W̘h̘̹̥̼a̝t̪̝͓̠̪ ̞͔s̼̱̣o͚̻̟un͚d̖̣̗̭̞̹ ̬ḏ̩̤͉o̹ͅe̟͚͕̺s͕̱̙ s̝̮̯͍̝̺o̰̪̲͓̦u̥̻͎n̘̳̟̗d̼ ̞̫̣̲̼̜m͚̼̳ak̪̩̻e̘̹̜?

(#6) PuMbA válasza proci985 (#2) üzenetére


PuMbA
titán

"nekem foleg az opus 128 volt meglepo, hogy a meretehez kepest mennyire jol mukodik a gyakorlatban."

A YouTube-nál nem amatőrök döntenek a dolgokról :) Ez most a csúcs, mindent mást ver 320kbps-ig.

[ Szerkesztve ]

(#7) fererencz89 válasza VoidXs (#4) üzenetére


fererencz89
senior tag
LOGOUT blog

Nem a kimutatásodban szeretnék én is megjelenni, hanem csak magamat akarom elhelyezni. Tehát, a teszt végén fogok kapni értelmezhető eredményt? Bocsi, még nem tudtam belenézni a programokba, a PC-t száműztem az életemből, céges gépen meg nem lehet... :)

Nem szotkam hibázni.

(#8) angyalpc2


angyalpc2
aktív tag

bele kellett volna venni a flac -ot az ALAC-ot

https://en.wikipedia.org/wiki/Apple_Lossless_Audio_Codec

https://en.wikipedia.org/wiki/Audio_Lossless_Coding

https://en.wikipedia.org/wiki/FLAC
https://en.wikipedia.org/wiki/Windows_Media_Audio#Windows_Media_Audio_Lossless

Mp3 320 felett már nem igazán érezni ki átlag ember számára a minőség javulás
Ahhoz már olyan hang anyag stílus kell.

(#9) angyalpc2 válasza proci985 (#2) üzenetére


angyalpc2
aktív tag

Van az a szint mikor kb selejt a kábel, de közép árú pár ezer forintos és extra prémium 30+ehuf kábel közt max a fogása tapintása külső zavarérzékenysége jobb.
8K HDR tartalom kompatibilitás hosszúság.

De állítólag van aki hallja a színeket és látja a hangokat :C

(#10) Lenry


Lenry
nagyúr

a weboldalad az új csodafegyverem audiofilek ellen :R

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.