Nos azt hiszem páran ismeritek őt, nagyon sokan viszont nem.
Feldmár András , Kanadában élő honfitársunk pszichiáter és terapeuta. 1956-ban 16 éves korában vándorolt ki Kanadába , családi okokból (Viszont ha jól tudom, zsidó származása is lehet ez is közrejátszott abban, hogy elhagyja az országot )
Bár matematikusként végzett, idővel a pszichiátria felé fordult . Találkozott Lainggel, aki nagy hatással volt rá.
Több írásában is felfedezhető, hogy másképp áll a betegekhez, mint általában a pszichiáterek , egészen más megközelítésből fordul a problémájuk felé.
Őszinte leszek : engem nagyon "megérintettek" az írásai, szívesen olvasom őket. És természetesen -mégha csak közvetve is - de rengeteget köszönhetek neki.
Emlékszem, egyszer valamelyik könyvében azt írta, hogy ő maga is járt pszichodokihoz, és hát a doki , hát hogyismondjam, egy kicsit a saját neme felé vonzódott. Na szóval , a 3. v 4. látogatása/konzultáció után derült fény erre, mikoris Feldmárnak kicsit sem félreérthető utalást tett arról, hogy khm, mit is csinálna vele. Nos a kínos eset valamikor későbbi találkozássukkor is megismétlődött, és persze a doki le lett pattintva . Lényeg a lényeg, a végén a doki ki lett osztva, hogy talán neki kéne pszichiáterhez járnia Mikor az esetet olvstam , valamelyik könyvesboltban, harsány nevetésben törtem ki. Egyszerűen Feldmár úgy tud ezekről a helyzetekről írni, hogy eszméletlen
Érdekes és elgondolkodtató írásai vannak , van akiknek nem tetszik, van akik ki tudják forgatni a szavait, de nekem szimpatikus ez a kicsit "ellenkezős" stílusa. Pl. érdemes elolvasni, mit ír a hagyományos pszichiátriáról, és sajnos igaza van.
Idéznék pár írásából :
Tulajdonképpen az ilyet nem lehet megtanulni könyvből. Szerintem az egész életemben csak akkor tanultam valamit, amikor valaki azt mondta, hogy csináld velem, nem hogy csináld azt, amit én csinálok. Aki azt mondja neked, hogy csináld azt, amit én csinálok, az egy hülye, attól nem lehet tanulni. De ha valaki azt mondja, hogy csináld velem, és bátorít arra, hogy úgy csináld vele, ahogy neked jó, akkor attól az embertől lehet tanulni.
Kb. 26 éve most annak, hogy önállóan dolgozom. Nincs főnököm, és én sem vagyok a főnöke senkinek. Ami nagyon jó. Főleg, hogyha az ember pszichoterapeuta. Mert ennek az egész dolognak az a magja, hogyha én elmegyek egy terapeutához, vagy valaki eljön hozzám, hogy miről is van szó. Szerintem az egész két ember kétségbeesett igazságkeresése egymás között. Egy kétségbeesett próbálkozás arra, hogy két ember kinyissa a szívét, és megismerje egymást. Hogy őszintén tudjanak beszélgetni. Ha ez olyan könnyű lenne, akkor nem lenne szükség pszichoterapeutákra. És elgondolkozhattok azon, miért olyan nehéz nyitott szívvel, őszintén beszélgetni. Hogy miért hazudik mindenki, nemcsak egymásnak, hanem saját magának is. És ezért mondom, hogy jó, ha az ember nem dolgozik senkinek és senki nem dolgozik neki. Mert hogyha nem szabad az ember, mert ha bármi módon próbálják befolyásolni, akkor nagyon nehéz őszintének lenni. Ha az ember fél attól, hogy mi történik vele, ha őszinte, akkor esetleg nem lesz az. Nagyon bátornak kell annak az embernek lenni, aki őszinte tud lenni akkor is, ha azzal fenyegetik, hogy elveszíti az állását, hogyha úgy csinálja a dolgait, ahogy éppen akarja. Pedig ebben a foglalkozásban csak úgy lehet valamit valóban megtenni, ha az ember teljesen spontán önmaga, nem pedig színész. A legtöbb iskola, ahol terapeutákat képeznek, az olyan, mint egy színésziskola. Mert azt tanuljátok, hogyan kell eljátszani azt, hogy az ember terapeuta. És akkor megtanítjátok a páciensnek, hogyan kell eljátszani azt, hogy ő egy páciens. Így nagyon nehéz az embernek megtalálni a saját útját, hogy ő ne ezt csinálja.
ÉS a lényeg, amiért mindezt most írtam, az az, hogy hamarosan Feldmár előadás lesz, egészen pontosan kedden. Én ott leszek
Feldmár András a Soteria Szakmai Fórum rendezvényén
Előadásának címe: Közelség, távolság az intimitás határai
Időpont: 2007. október 9. (kedd) 19-21 óráig
Helyszín: Gödör Klub (Budapest V. Erzsébet tér) (www.godorklub.hu)
--------------------------------------------
Illetve még:
„Szégyen és szeretet”
Feldmár András előadássorozata
Millenáris. Jövő Háza Kiállítás (B épület) nagyszínpad
2007. október 10.-12. 18 óra.
Korábbi előadások:
Feldmár András: Az élmények szabadsága (1999)
Feldmár András: Szeretet, vágy, akarat és szex (2005)
Feldmár András: A születés és halál stációi (Nem teljes) (2001)
Feldmár András: Valóság, képzelet, nyelv és emberi kapcsolat (2005)