2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

A tárhelyszolgáltatás bosszúságai 2

Írta: | Kulcsszavak: aranykopesek.com . tárhely . webtárhely . probléma . kaptárhely

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Avagy az aranykopesek.com viszontagságai.

Prológus

Ismét billentyűzetet vagyok kénytelen ragadni, mert ismét "érdekes" fejlemények történtek a tárhelyszolgáltatómnál. De én kitartó vagyok, bár be kell vallanom, megfordult a fejemben nem egyszer, hogy hagyom a fenébe és befizetek máshova. De ami jár, az jár, én pedig egy évet már kifizettem.
Azoknak akik lemaradtak az előzményekről, ajánlom olvasmányként az előző írásomat a témában. Jöjjön hát a második felvonás.

Kifejlet

E-mail érkezett. A kaptarhely.hu úgy gondolta, hogy nyár eleje óta már annyi idő eltelt, hogy ideje ismét összekuszálniuk mindent. A bevált recepten nem sokat változtattak, költözés hírét írták meg. Tették mindezt úgy, hogy a (l)user-eknek úgy tüntették föl, hogy az majd nekik mennyire jó lesz. Hatalmas amerikai szerverkomplexus, biztonság felsőfokon, külön szerver minden feladatra. Mindez persze jónak is hangzik, és legyen úgy ahogy megírták, csak éppen a megvalósítással kapcsolatban van egy kis nem tetsző szájízem.

A levél ugyanis tartalmazott egy mellékletet is, melyet kitöltve kértek vissza. Ahhoz, hogy át tudják költözteti a tárhelyemet, elkértek mindenféle jelszót, felhasználónevet, hozzáférést. Kérdem én, milyen szolgáltató tesz ilyet? Hisz mindenhol (máshol) azt olvashatjuk kb. havonta, hogy ne adjuk meg a jelszavunkat senkinek, még ha az illető az üzemeltetőnek adja is ki magát. Persze őket ez nem zavarja, kérdésemre megerősítették, hogy igen, adjam már meg a jelszavaimat. Namármost minek jelszó egy költözéshez, főleg úgy, hogy legutóbb nem kellett? Hisz a tartalmat fájlszinten lehet másolni (nehogy már ne legyen rendszergazda joguk). Túltettem magam rajta, megváltoztattam a jelszavaimat valami hülyeségre, és megadtam nekik, kezdjenek vele amit akarnak.

Pár nap múlva jött az értesítés, hogy sikeresen áthelyezték az oldalamat, módosítsam a DNS bejegyzést és az adatbáziskapcsolatot az előző levelükben megadottra. Megtettem, az oldalam pedig meghalt. Írtam nekik, hogy nem elérhető, csatoltam a DNS beállításaimat. Erre ők közölték, hogy jaaaa, nem az az IP kell, amit anno megírtak, hanem egy sose közölt IP, amit csak most mondtak meg, állítsam arra. Ok, honnan tudhattam volna? Az oldal betöltött. Azaz csak volna, mert az adatbáziskapcsolat nem épült föl, szép kis hibaüzenet volt a jutalom. Ismét megírtam nekik a gondomat, de nem voltak hajlandóak válaszolni a levelemre, így hát nyomozni kezdtem és sikerült összekombinálnom a dolgokat úgy, hogy működjön. Persze közel se úgy kellett beállítani, ahogy azt az "előző levelükben" megírták.

Megvolt tehát az adatbázis kapcsolat is, igen ám, de adat már nem volt. PHPMyAdmin indít, nézem benne a nagy ürességet. Adatbázis ugyan volt, de tartalmilag tök üres. Az adataimról gondoskodjak én!? Sebaj, van mentésem, betöltöttem.

Epilógus

Végre újból látogatható az aranykopesek.com. Persze a kiharcolt szolgáltatások, amik a tárhelyhez járnak, nem működnek még mindig, így se aldomain, se Cron tab nincsen, és hiába írok nekik naponta e-mailt, válaszra se méltatnak. Az aldomain fájljait át se másolták, a beállításokra, jogosultságokra, privát adatokra rá se bagóztak. De nem adom fel, írom tovább az e-maileket.

Lábjegyzet

Ide tartozik még talán, hogy az 1GB-os tárhelyen napról-napra 20-30 MB-al csökkent a szabad hely. Ennek oka, hogy a szerver (kérés és mindenféle figyelmeztetés nélkül) naplózza az oldalletöltéseket és a PHP hibaüzeneteket (E_NOTICE-okat is ideértve). PHP hibákra persze rá lehet gyúrni, optimalizálni, ezt a log-ot sikerült ~250 MB-os méretnél lelassítani, a oldalletöltések log-ja viszont azért növekszik, mert látogatott az oldal. Se törölni, se kikapcsolni nem tudják, mert ahhoz szerintük le kellene állítani az egész szervert. A tárhelyemből fél év alatt ~600 MB veszett el ilyen hülyeségek miatt. Erre mit lehet mondani?

Hozzászólások

(#1) puttputt


puttputt
őstag

Jah... Ugyanez. Sikeresen belecsöppentem a webszerkesztők világába.
Fejlesztgettem, okosan (minden irónia nélkül) egy ingyenes szerverre tettem a főfájlokat, szkripteket, onnan megy az oldal.
A fizetősnek a médiaanyagok.
A fizetős is úgy fizetős, hogy egy szponzor szedte össze, aki adott hozzáférést, korlátlan tárhelyet, folyamatos szerverhosztingot, mentésbiztosítást, mindent..., ingyen, merthogy reklámozom őket.
Ment is a dolog megszakítás nélkül (1Mb/s adatátvitel, korlátlanság, gyors kommunikáció...).
Egyszer csak, kapom a mailt (a napokban) az ismerőstől, hogy üzent a tárhely, miszerint elfogyott a helyük ( :F ) és néhány dologtól meg kellett válniuk.
Ugyan, nézzek már fel...
Erre mint az őrült, feljelentkeztem. A mappám megsemmisült, vele 6Gb-nyi adat.
Írtam nekik, azóta sincs reakció.
Persze, mert ezzel akarták állítólag finoman jelezni, hogy nemkívánatos vagyok náluk...
Erre megint felpakoltam hozzájuk, de ezúttal elrejtettem a mappám.
Amennyire "droidok", nem fog nekik feltűnni szvsz., mert "hazudtak...", mivel a tárhely bizony korlátlan, s a "lyukas zsák" meg ugye nem telik meg.
Az egészben az a szörnyű, hogy fűt-fát ígért mindenki itt is, aztán jött a pofára esés.
Hogyha nincs biztonsági mentés a gépem (nálam is...), meg nem ingyenesen tárolom a főrészeket, akkor integethettem volna.
Nincs különösebb tanulság..., csak lásd; "nem vagy egyedül". :DDD

[ Szerkesztve ]

:LKBK-Inventor / * Mindig más nő mellett ébredek ... a buszon. ///////////////////////

(#2) Taybore


Taybore
aktív tag

Nem hittem, hogy egyedül vagyok. Ezzel csak azt szeretném üzenni, hogy ez nem állapot, és ha valaki mostanában szeretne tárhelyet bérelni, akkor legyen neki ez itt egy negatív reklám...

(#3) puttputt válasza Taybore (#2) üzenetére


puttputt
őstag

Kösz, bár - szerencsére - még nem hallottam róluk.
Igaz, már ezek a tárhely-típus elnevezéseik is eléggé csavaros fantáziáról árulkodnak. :DDD

:LKBK-Inventor / * Mindig más nő mellett ébredek ... a buszon. ///////////////////////

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.