Kötél a nyakamon
Kötél a nyakamon, bámulok csüggedten,
Mielőtt elmegyek, még egyet lélegzem,
Az a hurok a gégémnél, már baromira szorít,
Mondd, ki szed le innen, ha mindenki eltaszít?
Így lógok magamban, már nincs sok hátra,
Majd leszegett fejjel lépek egy másvilágba.
Ott talán egyszer csak megkapom, mire vágytam,
Csak egy lány kellett nekem, mindig csak rá vártam,
De túl sokáig, és egyszer azt láttam,
Hogy már csak emlék, s mikor a temetésén álltam,
Nem voltam elég fekete abban a gyászruhában…
Kötél a nyakamon, bámulok csüggedten,
Mielőtt elmegyek, még egyet lélegzem,
Az a hurok a gégémnél, már baromira szorít,
Mondd, ki szed le innen, ha mindenki eltaszít?
Az üvegkoporsón át, még utoljára ránéztem,
És az égre emelt, remegő kézzel kértem,
Hogy ott lehessek mellette, öleljem a hideg testet,
S ne legyek már én se más, csak egy feslett,
Fakó emlék a temető lépcsőjén,
Ahol már minden hideg és árnytalan,
Minden gondolat közömbös és tárgytalan!
… de most már ott leszek, nincs sok hátra,
Utánad megyek a másvilágra!
Kötél a nyakamon, bámulok csüggedten,
Mielőtt elmegyek, még egyet lélegzem,
Az a hurok a gégémnél, már baromira szorít,
Mondd, ki szed le innen, ha mindenki eltaszít?
… de most már elmegyek, nincs sok hátra,
Utánad megyek a másvilágra!
)
