„Saját magam ikertestvére vagyok”*
Ülök egy szobában. A szoba üres. Tele van tárgyakkal. Érdektelen. Egyedül vagyok. Valaki beszél hozzám. Tisztán hallom. Zavaros. Mélyről jön. Ott visszhangzik a falak között.
Tik-tak. Tik-tak. Egy óra ketyeg.
Kop-kop. Kop-kop. Pereg az eső.
Könnycseppem a kagylóba hull. Vörös a szemem. Látom a tükörben.
Egy átlátszó hálóing van rajtam. Egy falatka bugyi. Más semmi. Szép vagyok. Kívánatos. Kinek? Magamnak? A falaknak? Egyedül vagyok. Rég.
Mögöttem becsukódik az ajtó. Arcomon már nyoma sincs a könnyeknek. Semmi nem látszik rajtam. Csak egy picit eresek a szemeim. A kollégák tudják: sokat olvasok. Mosolyt húzok az arcomra. Mint egy ruhát. A mosolyt is úgy húzod fel, mint egy ruhát, ha emberek közé mész. Miért csinálod? Kinek? Nekik? Magadnak? Ugyan kik ők? Elmennek melletted. Megtűrnek maguk mellett, mint a másik milliót. És magadnak? Fontos vagy?
Miért akarnál hazudni nekem? Miért hazudsz? Elbújni úgysem tudsz. Képtelenség elbújnod magad elől. Képtelenség, hallod!? Nem bújhatsz el. Sehova. Sehova nem menekülhetsz, hallod? Úgyis utolér. Mindjárt... mindjárt utolér. Itt van... mindjárt... csak bírd ki...
Kop-kop. Kop-kop. Már nem az eső kopog. Süt a nap. Mosolyogsz. Fáj a fejed. Kop-kop. Léptek koppannak az utcán. Sok kis lépés. Bakancs és tűsarkú. Igazából nem is hallod. Belevesz a tömeg búgó, egyhangú morajlásába... De ott van. Tudod. Koppan. Koppannia kell. Már hallod is. Kop-kop.
Fáj a fejed. Lüktet. Kínoz. Nálad van a gyógyszered. Vedd be! Megnyugtat. Tudod, hogy megnyugtat. Vedd be! Jobb lesz. Nem. Jobb lesz? Talán. Miért nem vetted be már a reggel, he?
Kop-kop. Idegesít. Úgy érzed, szét robbansz. Az egész fejed pattanásig feszül, mintha el akarna szállni. Ne kezdj sírni! Ne most kezdj sírni! Mosolyogj! Mosolyogj, hallod!? Ne sírj! Nem szabad! Vedd be a gyógyszered! Ott egy mosdó, gyerünk, menj be... menj már be! Ez az, vedd be szépen. Egy... kettő... ez az. Kis, fehér bogyócskák. Megnyugtattak.
Beértél. Újra mosolyogsz. Muszáj. A portás megnéz. Látod, ahogy bámulja a melleid. Igazából nem zavar. Ha zavarna, másképpen öltöztél volna. Most a feneked nézi. Ahogy feszül rajta a farmer. Már nem látod. Érzed. Érzed magadon, ahogy a szemeivel levetkőztet... még kicsit riszálsz is neki...
Kiabálás. Valahol melletted. Nem mersz odanézni. A főnökasszony. Mindig ideges. Egyszer nem volt az. Egész kedves volt. Valami zörög. Mindjárt ideér.
Kiabálás. Veled ordítozik. Azt se tudod miért. Nyeled. Nem szólsz. Úgy érzed teli vagy. Még egy csepp...
Ne sírj! Nehogy elkezdj nekem sírni! Nem szabad. Elment. Nyugi. Vedd be a gyógyszered!
Miért csinálod? Utálod. A pénzért, mi másért? Valamiből élni kell... élni. Miért? Minek? Kinek? Magadnak? Megint. Mire jó ez? Semmire... jó, oké, csak ne légy ideges. Lazíts! Nem megy... Ne sírj!
A portás néz. Egész testedben remegsz. Nem bírod. Nézi a melleidet. Aztán lassan leveszi a kezét az asztaláról. Meg tudnád ölni. Meg akarod ölni! Őt, mindenkit! Kitépnéd a beleit... azt a mocskos kezét...
Előttem kinyílik az ajtó. Bezuhanok. Valamiben megkapaszkodok. Nem látok. Vizet! Víz... iszom a hideg vizet. Nem elég!
Zokogsz. Fejedet a térdedre hajtva sírsz, rázkódsz.
Szorítod... nem engeded el. Remegő kézzel emeled a szájadhoz... kell, kell még! Kell még? Jó ez? Igen! Könnyebb lesz? Talán...
A padlón fekszel. Hányásban. Hajad cafatosan lóg az arcodba.
Feltápászkodsz. Összeszedet magad. Elmész zuhanyozni. Fáj a fejed. Zúg. A vízcseppek a zuhanytálcára hullanak. Hallod. Kop-kop. Kop-kop.
Utána majd feltakarítasz. Talán. Később.
Ülök egy szobában. A szoba üres. Tele van tárgyakkal. Lényegtelen. Egyedül vagyok. Valaki beszél hozzám. Hallom...
Az ujjaim véresek. A hálóingembe törlöm, a kis bugyiba... Túl erősen szorítottam azt a vékony pengét... Nem baj. Majd vigyázok. Mire? Hallom az órát. Szinte követelőző.
Tik-tak, tik-tak.
* az írást egy irodalomkreativitás versenyen vetettem papírra, a tétel szerint a következő címmel lehetett írni bármit: "Saját magad ikertestvére vagy".
Az írás alaphangulatát Algieba egyik bejegyzése adta meg. Enélkül nem jöhetett volna létre ilyen formában, köszönöm neki.
