Szini Lajos (Laji bá), szárhegyi "író" először 1915-ben kiadott, Küsdeg nyüszkölések című könyvéből idéznék érdekesebb részeket. Rögtön kezdeném a Nyüszkölés a nagy víz martyán (azaz a Duna mellett) című fejezettel.
Figyelem, az anekdota székelyül tájszólásban íródott, száz évvel (!) ezelőtt!
Tejjék egésséggel!
A bevezetést kihagyom, ím, megérkeztek az öregek a fővárosba, rögtön Keleti pályaudvar.
"Második rész, azaz Elig leve setét, küs fekete férgek kezdék csibedni testünköt
Ahogy ott nyüszkölénk a küs szekerek közt, hát csak hezzánk jő egy katonaforma gyerek, oztán integet egy veres zászlóval, s aszongya:
- Sirüjjenek el ahajt kijetek balkézre, met esment jő egy villanyos kocsi, s elüti.
- Hát e' villanyos? - kérdém - s akkor veszem észre, mijen fenye kocsik járnak itt. Hallgassák meg, se mozdona nincs, se lovak nem viszik, hanem menyen. Ojanformák, mind a vonat kucsik, de küssebbek, oztán sárgák. Elől a zablakba egy katona vagyon, s ott, ahogy csudálkozik, egy vaskarót bizget a kezivel, esment furt veri a csengettyüt. A zutaján es vagyon egy aktona, zacskó vagyon a zódalán s pappirost csibbed, mind a harukáj madar a vásárba'. Belől padokon emberek s asszonok ülnek s küs gyermekek; oztán elig indul meg, má' áll es, leginkább penyét szökdös, mind egy kókis.
- Csudálatos dógok vannak itt - mondám Kárujnak.
- Könyi ezeknek - felelém - pénzek vagyon elég, dógok nincs, hát ahajt kucsikáznak, s töri őköt a nyavaja másrészt.
Akkor veszem eszre, hogy a veressapkás, amejik pakkunkkal elsirült vót, ott van mellettünk.
- Hol a pakk? - kapám mejbe.
- Itt van! - felelé, s ugy rezgett, mind őszön a falevél.
- Kericcs egy kucsit! - parancsolám.
Erre elsirült, s mig a kucsival visszajött, ott csudálkozánk.
Oztán veték egy koronát neki, s Kárujjal felülénk a kucsiba, s mondám a kucsisnak, vigyen valami jó herré. No, bevág erre a lovak közi, s kezdénk menni, de úgy, hogy a szememvilága elveszett. Bé egy uccán, esment másba, elől-hától villanyos kucsik, zotomilok, mü keresztül rétok, mind a zördögök. Csak bőgött a kucsis, s mentünk.
- E má' teszi! - döfém meg Kárujt.
- Tenni teszi! - felelé - csak bé ne borújjunk, met e' má' méges igen van.
- Ne féjj attól - biztatám, de nem es borúlánk fel- A kucsi fara csak szökdösött eccer-máccor a köveken, amik eppeg most valának felszedve, de baj nem vót. Eccerre egy nagy ház elejibe érénk s megállánk, oztán aszongya a kucsis, itt vónánk a vendéglőbe. Arra má' futtak es egy seregen, s szedték a pakkjainkot lefelé, oztán, hogy adék a kucsisnak három koronát, ahajt mü es indulánk béfelé.
- Ájjon sza meg, uram - mondá a kucsis, s a pénzt a zorrom elejibe dugá.
- Mija'? - kérdém.
- E' keves - felelé.
- Keves a zapád szentye - mondám - 'sze' ezétt 'honn két nap kaszálnak.
- Kaszálnak a fenét - boszonta a kucsis - de itt még másképpen vagyon.
- Má' akárhogy vagyon - fojtatám - többet nem kapsz.
- A' nem úgy van, uram - kijabálá - met a gépezet es mást mútat.
- Mijen gépezet? - kérdé Káruj.
- Az, amejuk a kucsin van.
Evel a kucsihoz vitt, s ott egy óraformát mútata.
- E' hat korona 40 fillért állapit meg - mondá.
- Az akarmennyit állapit mg, a' nem számitt - felelém - met az es csal, s én többet a zistennek se fizetek.
- De fizet oztán! - szökdöse a kucsis.
- Fizet a zapád - mondám, s úgy megkanyarintám jobbkézt, hogy elig állapodott meg a kucsi fenekin, s evel mü bélibbenénk a vendéglőbe.
- Ezt jól megadá - döfe meg Káruj a kapu alatt.
- Legalább megtanólta, hogy többet a székejmagyarral ne komédiájzon - felelém.
Ennekutána bémenénk egy szép herré, oztán a pakkunkat keztük rakosgatni ide s tova."
Igény esetén innen folytatom 
