2014.július 10.-én lehetőségünk nyílt arra, hogy ellátogathassunk egy Boeing 737 szimulátorba.
Körülbelül 12:15 perckor érkeztünk. Mivel már elég régóta repültünk PMDG 737-tel, ezért a technikus nem ült le a másodtiszt helyére, hanem úgymond együtt repültünk 2 órán keresztül, ő meg hátul foglalt helyet.
Egy hosszú út helyett inkább több kisebbet repültünk. Én a kapitány helyén ültem, ismerősöm pedig az "anyósülésen". A repülés elején cold and dark állapotba raktuk a gépet. Ez azt jelenti, hogy teljesen áramtalanítottuk. Megjegyzem, a való életben leszállás után csak akkor áramtalanítják a gépet, ha már aznap nem repül többet. Nos, battery on, stby power on, APU start, IRS init...inkább nem írom le pontról pontra, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy egyáltalán ki tudjunk gurulni a runwayre. Sok mindenre kell figyelni. Nem az van, hogy itt egy sluszkulcs, és fordítsd el. Ha valakit érdekel, itt egy "alap" ellenőrzőlista (checklist), amivel ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e: [link]
Jó, csináljunk egy pushbacket. Ilyenkor egy vontató kocsival vontatnak ki egy kívánt helyre. Eközben kell indítani a hajtóműveket, APU-t kikapcsolni stb. 20 perc bolyongás után végre megtaláltuk a runwayt, felszállás.
Oké felszálltunk. Futómű be, retractable landing lights off. 10.000 láb felett kell, a fixed landing lights-ot kikapcsolni, a futóműt off állásba rakni, parking brake off állásba átrak. Már csak a fékszárny maradt, azt fokozatosan 5 fokról 0 fokra. Már csak a robotpilóta van hátra:
-kell nekünk az LNAV: hogy az irány jó legyen, amit már beállítottunk az FMC-be. Apropó FMC: ez a repülőgép lelke: ide állítjuk be, hogy milyen nehéz a gép, hány utas van, mennyi üzemanyag kell, honnan hova megyünk, mekkora legyen a felszállási sebesség, mennyi fékszárnyat rakjunk ki stb.
-kell nekünk a VNAV: ez a sebesség
-kell nekünk a CMD A: ez a robotpilóta főkapcsoló.
Az utazási magasságunk 30.000 láb volt Párizs-Amsterdam között. Ez átlagosnak számít ezen az útvonalon. Minél távolabbra megyünk, annál magasabban kell lenni. Ez a gép maximum 41.000 láb magasra tud felmenni ami 12.500 méter. Itt már nagyon hideg és ritka a levegő, -50 fok körül van.
Elértük a navigációs kijelzőn a T/D jelzést. Ez azt jelenti, hogy meg kell kezdeni a süllyedést. Ezt manuálisan csináltuk vertical speed segítségével. 10.000 alatt már felgyorsulnak az események. Landing light felkapcsolása, auto brake beállítása, ILS frekvencia beírása, fékszárny adagolása. ILS segítségével közelítettük meg a repteret. Az ILS-nek az a dolga, hogy szembeállítson a leszállópályával, és fokozatosan süllyedjen. Azonban a végén nekünk kell átvenni a gépet. Robotpilóta ki, és mi irányítjuk a gépet. Az utolsó pár méteren levesszük alapra a hajtóműveket, felemeljük az orrát, majd következik a sugárfék, amit elveszünk 60 csomónál, ezután manuálisan fékezünk, majd kigurulunk.
A megközelítést ezen a videón keresztül szeretném megmutatni:
Ahhoz képest, hogy az első próbálkozásom volt, egész jól sikerült. Sokan el sem találják segítség nélkül a pályát, vagy ha el is találják, visszapattannak.
Remélem azért pár embernek felkeltettem az érdeklődését, hogy ellátogasson egy ilyen szimulátorba. Aki teljesen idegen ettől a témától, az is beülhet egy fél órácskára, hogy egy kicsit belekóstolhasson a repülés világába.
Ha van rá igény, felrakhatom mind a 2 órát is.
Köszönöm, hogy végigolvastad.