2012. 10. 15-én 14.30-kor a Medicina szegedi könyvesboltjában vehettem először kezembe Mi is emberek vagyunk című könyvemet.
Milyen érzés? - kérdezte azóta több ismerősöm.
Furcsa. Kicsit olyan, mintha nem is a saját írásomat olvasgatnám. Eddig is tudtam, a papír alapú könyveket egyhamar nem fogják pótolni az Interneten olvasható írások. A számítógépen valahogy ridegebb, személytelenebb minden. A könyvnek tapintása, illata van; a lapok zizegésének hangulatát semmi sem pótolhatja.
Az írásomat szinte hányingerig tartóan olvastam már, a megfogalmazástól a csiszolgatásokig, a korrektúráig, a tördelésig -és az ezzel együtt járó hibajavításokig bezárólag.
Mégis, a könyvben ugyanazok a szavak mintha más, mélyebb értelmezést kapnának; vagy éppen így kapják meg igazi értelmüket.
A könyvet sosem fogja pótolni a számítógép. Gutenberg találmánya örökéletűbbnek tűnik, mint a laptop vagy a mobiltelefon.
A könyvben még benne van az élő ember; az emberi fantázia, az absztrakció.
A PC már csak man maschine.
"Furcsa. Kicsit olyan, mintha nem is a saját írásomat olvasgatnám."
Azt hiszem, azért, mert papíron leírva a szöveg nem tűnik olyan átmeneti jellegűnek, ("transient", ez a jó kifejezés!) mint a kijelzőn. Fizikailag is valósággá vált. Megfogható, lapozható, ugyanúgy mint egy másik könyv, amit nem te írtál. Ezért tudod egy kicsit kívülállóként, az olvasó szemével látni. Megszoktuk, hogy a könyveket nem mi magunk írjuk, elvégre ez nem egy sütirecept, vagy egy röpdolgozat....:-) Tényleg különös érzés lehet átkerülni a "túlsó" oldalra.
Grtulálok hozzá, a fényezéstől most eltekintek.:-)
"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/
