Első rész itt olvasható.

Második fejezet

Orvosi napló. Az egyed tünetei erősödtek. Elváltozás nem tapasztalható a testen. Tünet idején erős hullámkibocsátás, amely a tünet elmúltával megszűnik. Bejegyzés vége.

Az erősön kopaszodó alak nyugtalanul ült asztalánál, ujjaival gyorsan dobolva és a monitort kémlelve. Amikor először jelentkezett nála az egyed, akkor még semmi szokatlant nem tapasztalt. Kivéve, hogy semmilyen gyógymód nem használt és magyarázat sem volt a panaszokra. Majd egy titkosított üzenet a Tanácstól, figyeld az egyedet. De mire figyeljen? Teljesen átlagos egyedről van szó, minden beavatkozás sikeres volt. A mutatói is kiválóak, az egyik legjobb gárdista. Csak a tünetek. Ha legalább lenne egy teljes labor ezen az elrejtett hajón, akkor talán el tudna végezni néhány vizsgálatot, ami magyarázatot adhat. De a Nagy Sötétség eljövetele óta csak ez maradt. Tüneti kezelés. Még a karja sem tökéletes. Az elvesztése óta nem tudta megfelelően pótolni, csak egy átépített orvosi kesztyű szolgál karként. Tüneti kezelés. Meg kellett volna halnia a becsapódáskor. De valamiért életben maradt, összeégve, fél karral. Miért? A háborút el fogjuk veszíteni. Mit tehetünk ellenük? Egy fél hajónyi ember, fele csak génmanipulált klón. Több száz hajóval sem tudtuk megállítani őket. Miért harcolunk? Miért harcolnak? Ez nem az én háborúm. Orvos vagyok. Emberi roncs vagyok, művégtaggal. Tüneti kezelés.
A parancsnok tud valamit az egyedről. Láttam a szemében az eligazításon. Miért olyan fontos? Amikor jelentkeznek a tünetek teljességgel használhatatlan. Alig ismert meg a kabinnál. Az ujjszenzorok mérései szerint csoda, hogy menni tudott abban az állapotban. Próbáljam droggal kiváltani a tartályt? Nincs szó az üzenetben arról, hogy tartsam hadképes állapotban. Csak figyeljem. De miért? Szerepel a neve a holnapi bevetési listán. Egy olyan bevetésen, amin mind meghalnak. Nem értem. A Tanácstól nincs új üzenet. Talán a parancsnok? Igen, biztos tudja. Nekem is tudnom kell? Akarom tudni? Mit keresek én itt? Tüneti kezelést adok haldoklóknak. És ha...? Nem, ez nem lehet. Én nem vagyok... Orvos vagyok. Ember vagyok.

Phil szótlanul feküdt kabinjában, fejében kavarogtak a gondolatok. Az eligazítás. A Földért. Idegenek. A titkos szoba. Miért akart ő bejutni abba a szobába, miért? Jobb lett volna, ha sohasem látja meg azt. Pihennie kellene, holnap bevetés. Az utolsó. Kinek beszéljen róla? Igen, ő meg fogja érteni. Ő tudni fogja a magyarázatot. És ha nincs is jelentősége? Egy titkos szoba. Miért titkos? Miért nem tudhat mindenki róla? Mi vagyunk az utolsók. Csak mi maradtunk. Csak ti maradtok.

A bázis csöndes volt, a gárda tagjai regenerálódtak fülkéikben, csönd volt. Bizonytalan léptek határozott irányban. Robotkarját a falnak támasztva haladt, útján a szenzorok haszontalan adatokat gyűjtöttek. Senki nem zavarta útján, egyedül volt. Egy ajtó és döbbenet az arcon. A parancsnok szobája. A válasz forrása. Hosszú percek és zavaros gondolatok. Valaki közeledik. Pont most, amikor közel a válasz. Be kell mennem, meg kell tudnom. Közeledik. Nem, várnom kell, már túl közel van. Ismerem őt. Mit keres itt?
- Hogy van Phil? Esti séta?
Elmegy szótlanul. Miért nem készül a halálra? Ő is meg fog halni. Mind meg fogunk. Holnap. Vagy azután. A parancsnok. A válasz. Nem kell meghalni. Meg kell tudnom.
Sietve az ajtóhoz lép, keze idegesen a monitoron.
Nem, ez nem lehet. Nincs itt. Hol van? A válaszaim. Nem halhat meg. Kérdések. Válaszok nélkül.

Harmadik fejezet

Mick2 frissen, de mégis fáradtan ébredt a regenerációs kamrában. A kínzó fejfájás elmúlt, nyoma sem volt, csak az emléke maradt. Lassan, lehajtott fejjel lefele lépkedett az emelvényről, majd megállt. Körbenézett a teremben, tekintete időzött a többi emelvényen. Egyedül volt. Egy sóhajtás és lassú léptekkel elindult az ajtó felé. A sötétben is könnyedén megtalálta a nyitó szerkezetet, túl sokszor volt már a kamra vendége. Odakint a folyosó sötétje fogadta, eljárás volt, hogy nyugalmi időben korlátozzák az energiafogyasztást, így a világítást is. Az ajtóban állva visszaemlékezett a beszélgetésre az orvossal, remélte, hogy nem okozott problémát. Kedvelte az orvost, mindig figyelt rá, mindig meghallgatta. Még ha nem is tudott mindig segíteni. A napnak még nincs vége, pár óra lehet hátra, holnap küldetés. A parancsnok biztos hiányolta az eligazításról, vagy talán észre sem vette, hogy nincs ott. Elhessegette gondolatait és az eligazító szoba felé vette útját, tudta, hogy holnap küldetés, de azt nem, hogy mi is az. A szobában sem volt világosabb, mint a folyosón, mégis könnyedén megtalálta a holovetítőt. Mindig megtalálható volt benne az aktuális küldetés, amíg felül nem lett írva egy újjal. Egyszerűnek tűnt, juss be és juss ki, számtalan hasonló küldetésen vett már részt, de ez kicsit más volt. Mindig volt visszavonulási terv, most viszont teljesen hiányzott belőle. Átsétált egy másik asztalhoz, hogy ott is ellenőrizze a továbbított anyagot, talán csak megsérült. Furcsállóan nézegette a monitort, az eredmény ugyanaz volt. Talán a saját kabinjában is megtalálja, ezzel nyugtázta és kilépett a szobából vissza a sötét folyosóra. Körbenézett és fülelt, kihalt volt mégis úgy érezte, hogy nincs egyedül. Elindult a saját szobája felé, útközben meg-megállt és érezte, valaki figyeli. Ajtajához érve lekuporodott a folyosón és várt, talán megláthatja követőjét. Hosszú percek, vagy talán már órák is elteltek, de nem bukkant fel senki. Nem volt nesz, nem volt mozgás, csak csönd és az érzés, nincs egyedül. Lassan felállt és belépett a szobájába, ajtaját csöndes riasztásra zárta. Asztalához lépett és monitort figyelte. Ahogy sejtette, ott várta a küldetés leírása. Látszólag ugyanaz volt, többször is átolvasta, de nem értette. Nincs visszavonulási terv. Az eligazításról mindig készül felvétel, talán abból többet is megtudhat. Izgatottan elkezdett keresni, míg rá nem talált a küldetés felvételére. Meglepően rövid volt, ismét valaminek a hiánya jutott eszébe. Kiadta a lejátszás parancsát majd hátradőlt székében, tekintete a monitoron maradt. Kérdően meredt a parancsnokra, soha nem látta még kibontott hajjal. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Könnyed mosoly jelent meg arcán, amikor a holléte felől érdeklődött. Ráközelített az orvos arcára, érzelmek után kutatva. Nyugodt volt, nem volt nyoma az ingerültségnek, amit korábbi találkozásukkor tapasztalt. Fellélegezve folytatta a film megtekintését, majd döbbenten bámult maga elé. Világossá vált számára, hogy miért nincs visszavonulási terv. Ez a küldetés lesz talán az utolsó az egész gárda számára. Halk zümmögést hallott, a világítást ismét bekapcsolták, ébredt a bázis. Nem maradt sok elpazarolni való ideje, ki akarta használni. Sietve távozott és a fegyvertár felé vette útját. A felszerelés minden gárdistának egy külön, elzárt szekrényében volt található. Ellenőrizte a fegyvereket és két extra tárat csomagolt minden fegyveréhez. Csak a könnyű fegyvereket választotta, feleslegesnek érezte a nagyobb tűzerőt, nem tudna elég kárt okozni. Visszazárta a szekrényét és visszasietett a szobájába, készen állt a küldetésre. Egy utolsó pillantást vetett a monitorra, majd az étkezőt vette célba. Az utolsó alkalom.

Negyedik fejezet

Két héttel korábban, a Tanács termében.
Ahogy az már szokás volt, a Tanács most is zárt ajtók mögött szövögette tervét. Tervet az emberiség megmentéséért, vagy ahogy egyre többen gondolták, a saját bőrük mentéséért. Ez az alkalom más volt, nem volt előre megtervezve. Többen idegesen fészkelődtek helyükön, csak a kiválasztottak tudták a hirtelen összejövetel okát. A félhomályos teremben sokan az ajtó felé szegezték tekintetüket, várva hogy a válasz kérdéseikre besétáljon. Nem kellett sokáig várniuk. Határozott léptekkel egy magas, csuklyás alak lépett be és indult el a terem közepe felé Phil2 kíséretében. Az ismeretlen magassága ámulatba ejtette a Tanács tagjait, közel kétszerese lehetett egy átlagos embernek. A terem közepén Phil2 alázatosan szót kért a Tanácstól, közben kezével az idegen felé mutatott. A Tanács feje egy kinézetre túlságosan is fiatal ember volt, aki már jól tudtam, hogy mi fog következni. Fejbólintással adta meg az engedélyt, amit Phil2 meghajlással nyugtázott, majd felegyenesedve mondandójába kezdett.
- Nagyrabecsült Tanács! Öt hónappal ezelőtt megbízást kaptam egy különleges és titkos kutatás elvégzésére.
Türelmesen, arcán finom mosollyal várt miközben a Tanács tagjai utánaolvastak az említett felkérésnek. Az utasítás egyszerű volt, csupán egy új ellenfelet kellett megalkotnia az idegenek számára. Nyílt utat kapott, bármit és bárkit felhasználhatott amíg a kutatás teljes titokban marad.
- A kutatás befejeződött.
Hirtelen mozdulattal lerántotta a csuklyát és felfedte az idegent a Tanács tagjainak. A tagok szörnyülködve, hangtalanul, levegő után kapkodva meredtek az idegenre. A lény magassága kétszerese volt egy kifejlett embernek, testét apró és sűrű lemezek fedték. Szemét csak résnyire tudta nyitni, de látására most nem volt szüksége. Phil2 most már széles vigyorral mutatott a lényre, az ő teremtményére.
- Megalkottam az új egyik fegyvert.
A Tanács feje szemöldökét enyhén felhúzva Phil2-höz fordult.
- Az egyik?
Phil2 ismét alázatos meghajlással nyugtázta a Tanács fejének kérdését.
- Igen. Ahogy látható a teremtmény magasabb, mint egy átlagos ember. Közel olyan magas, mint az idegenek. Ám képes vagyok ennél sokkal magasabb teremtmény létrehozására is.
Ekkor a Tanács egyik tagjának hirtelen kérdése megszakítja válaszát.
- Mennyire magas teremtmény megalkotására képes?
Phil2 a kérdező felé fordult.
- Amilyet a Tanács kíván.
A Tanács fejére nézett és ismét finom mosollyal vette tudomásul, hogy válasza elfogadásra talált.
- Úgy gondoltam, hogy némi gyakorlati prezentációval mutatom be teremtményem rátermettségét.
Majd a terem egyik őréhez sétált és a kardja felé nyúlt, de mielőtt a markolatot megragadta volna a Tanács fejére nézett és engedélyre várt. A már megszokott fejbólintás után kirántotta a kardot és teremtményére rontott. A Tanács tagjai ismét kábultan meredtek az eseményekre. A lény nyugodtan, karját kitárva tartotta távol a kardot testétől. Kezében a penge látszólag semmi sérülést nem okozott és karjának egy rezzenésével kettértörte a nemes fegyvert.
A Tanács feje lassú, ismételt tapsolással fejezte ki elismerését, amit Phil2 mély meghajlással nyugtázott.
- És a másik kutatás? - kérdezte nyugodt hangon.
Phil2 nem volt felkészülve erre a kérdésre, remélte, hogy nem kerül szóba. Szótlanul állt a Tanács előtt, majd lassan magyarázkodni kezdett.
- Még nincs eredmény a másik kutatásnál. Sikerült ugyan lokalizálni a forrást, amelyet már korábban továbbítottam is a Tanács számára, de ennél többet sajnos nem sikerült még elérnem.
Az űlésnek Phil2 számára vége volt, megkapta új küldetését. Minnél több lény megalkotását két héten belül.
A Tanács feje feloszlatta az űlést, de a kiválasztottak maradását rendelte el, zárt ajtók mögött.
- Minden a terv szerint halad?
- Igen, a parancsnok két hét múlva megkapja a küldetést a 17-es gárda számára és természetesen a saját küldetését is.
- Előbb a 17-es gárda küldetését tudassátok vele és csak később a saját küldetését. Az orvosnak pedig küldjetek egy üzenetet, hogy figyelje az egyedet.
- Ne különítsük el? Veszélyes is lehet.
- Ne. Nem fog gondot okozni. Két hét múlva pedig már nem okozhat gondot.

Ötödik fejezet

Phil megkapta azt, amiről már régóta álmodott. Ő vezethette a gárdát küldetésre. Nem értette, hogy miért pont ő, miért pont most, de követte az utasításokat. Kezében a gárda névsorával ellenőrzést tartott a felszállás előtt. Látszólag mindenki itt volt. Kivéve ő. Tudta, hogy a küldetésre kell figyelnie, mégis nehezére esett elterelni a gondolatait róla. Belekezdett az ellenőrzésbe. Jó katonák voltak. Többükkel már régóta együtt szolgált még a korábbi gárdákban. Többségük harcedzett veterán. Egy életük, egy családjuk volt. A gárda. Lassan Mick2-höz ért. Felemás érzései voltak irányába. Bár soha, semmi kivetnivalót nem talált benne, mégis kilógott a sorból. A katona akinek nyomában mindig ott lohol az orvos. Bár kétség kívül sokkal több időt töltött a regenerációs kamrában mint társai, de egy 2-estől ez nem lepte meg. A névsor végére ért, mindent rendben talált, mindenki a helyén volt, harcra készen. Halálra készen. A tekintetekben egy kis félelmet remélt, de nem talált. Tudták, hogy mi a dolguk és vállalták. Egy egyszerű küldetésnek fogták fel. Még egyszer végigolvasta a küldetést. A célponttól eléggé messze fognak landolni, nem lesz egyszerű az útjuk. Vélhetően többen nem is fogják elérni a célpontot sem, de ezt a kockázatot vállalniuk kell. Nyíltan nem támadhatnak, azonnali halál lenne. Óvatosan megközelíteni, hangtalanul bejutni, elvégezni a feladatot és futás. Futás a biztos halálba. Ellenőrizte a tölteteket és mindenkinek kiosztott kettőt. Neki négy maradt, az ő része lesz a legnehezebb. A pilótafülkében átnézte a fegyverzeti panelt, nem szerette a váratlan meglepetéseket. A feladatra nem a megszokott csapatszállítót választották, hanem egy fürge cirkálót. A gárda szűkösen, de elfért benne, a fegyverzete csak éppen arra volt elég, hogy ne érezzék teljesen védtelennek magukat az út alatt. Elég volt egy pontos találat is a hajó atomjaira hullásához. Fő erénye a sebessége volt, emiatt választotta ezt a típust a küldetésre. Remélte, hogy senki sem fog célbavenni egy fürge kis cirkálót, de ha mégis, akkor legalább van esélyük, hogy még célba érjenek mielőtt az ellenség beéri őket. Parancsot adott, hogy mindenki foglalja el a helyét majd bezárta a cirkáló ajtaját. Az ajtó lassan zárult, még figyelhette a bolygó egét amíg a kilátást el nem takarta a sötét színű fémötvözet. A kezelőpulthoz fordult és engedélyt kért a felszállásra. Lassan teltek a percek, de válasz nem érkezett. Nem hozta zavarba, semmi sem tudta már meglepni, mindenre fel volt készülve. Agyában felvillant a látvány ami a titkos szobában tárult elé. Mindenre fel volt készülve, de arra amit ott látott senki készülhetett fel. A tartályok rémisztő látványa még mindig a szeme előtt van. Feszült emlékeit a központ válasza oszlatta szét, az engedélyt megkapták a felszállásra. Röviden nyugtázta és beindította a hajtóműveket. Felszállás közben figyelmes lett egy másik várakozó, még kisebb méretű űrhajóra. Feltöltésre várt, látszólag pilóta nélkül. Jól ismerte a típust, egy egyszemélyes Szúnyog, de rakéták nélkül. Többet nem is tudott rá gondolni, elérték a vékony atmoszféra határát és várta őket a küldetés. Maximális sebességre kapcsolt, a hajtóműnek bírnia kell az út végéig. Utána már nem lesz rá szükség.

*folytatása következik*

Harmadik rész itt olvasható.