2024. június 20., csütörtök

Gyorskeresés

Az egészségügy alja

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Biztos sokan hallotok rémtörténeteket a magyar egészségügyről. Sokan szerencsére nem jutnak el addig, hogy belülről is alkalmuk legyen megtapasztalni. Az orvosok túl vannak terhelve, a vakolat omlik és a csempék is válnak le, a mosdó meg kritikán aluli - példának okáért az OBSI-ben két vécécsészéből kettőbe nem találtak bele a betegek, a harmadik meg inkább a piszoárba szart.

Mikor bekerültem a műtőbe, az asszisztens készségesen beszélt velem, érdekelte, hogy miért kell összevarni a fejem. Munkahelyi baleset, a konkurencia a hibás. Doki érkezte után felmérte a terepet, öt percig tartott elhelyezni azt a három öltést, de már a huszadik óráját tolta (picit kényelmetlenül is éreztem magam).

Eddig még azt mondanám, hogy happy end, de ugye tíz napot itthon töltök, hivatalos voltam sebellenőrzésre és kötéscserére is - átirányítottak a kerületemben sebészetre (Szent Kristóf). Kinézetre is modernebb hely, WC is kultúrált, de itt megtapasztalja az ember, hogy semmibe veszik, ha nem képes felmutatni lakcímkártyát. A hatvanas éveiben járó sebésznek ugyanis ez volt a legnagyobb gondja, hogy nekem olyan nincs, el se akart látni. Egy költői kérdést tettem fel neki, minek következtében elvégezte azt a baromi megterhelő, alig két perces folyamatot (ellenőrizte a sebet -> semmi baja nem volt, utána meg húzott a fejemre egy új hálót): "Doktor úr, ha valaki feljön vidékről és a fejére esik egy villamos, akkor hazaküldi, hogy ott majd rendberakják?"

Igen. Ezt érdemli egy dolgozó, adófizető, TB-vel rendelkező állampolgár, hogy fejsérüléssel nem akarják ellátni egy kórházban a nyomorult bürokrácia. Köszönjük, a stadionnak tényleg több értelme volt.

Hozzászólások

(#1) dogab93

dogab93
tag

Hat éve vagyok beteg ,orvosról-orvosra küldenek,vizsgálatról-vizsgálatra,tavaly feküdtem kórházban is 4 napot és nem tudják 6 éve megmondani ,hogy mi a bajom és elkezdeni kezelni.Voltam már gasztroenterológusnál ,diabetológián, endokrinológusnál,pszichológusnál,pszichiáternél és még sorolhatnám szóval felfoghatatlan.Ha nem lennék állandóan rosszul és nem tenné ezáltal pokollá az életem akkor jót mosolyognék a helyzeten ,de sajnos így csak az elkeseredettség marad inkább.Azt hiszem nem kell mondanom milyen jó véleménnyel vagyok az egészségügyről.

"Jó, ha az embert emlékeztetik rá, hogy a legerősebb is elgyöngülhet, és a legbölcsebb is tévedhet" Mahatma Gandhi

(#2) dogab93

(#3) Freiherr

Freiherr
őstag

Nem akarok okoskodni,de ha ilyen helyre mész,miért nincs nálad a lakcímkártyád?Amúgy meg biztos valami idióta bürökrata szabály miatt kekeckedett veled,ami neki is előírás.

XXX

(#4) potyautas

potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Bocsánat! Lehet, rosszul értelmeztem, de nekem az jött le, hogy elláttak, függetlenül a lakóhelyedtől. A kontroll, az más, és nincs köze a stadionhoz. Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy a facén visszatérő "izgatás" a Heim Pál kórház WC-tartályának a képe, ami nagy eséllyel nem ott készült. Ismét mellesleg: úgy hallottam, hogy még Amerikában is elhajtanak, ha nincs rendben a biztosításod.

(#5) dugynok válasza potyautas (#4) üzenetére

dugynok
senior tag

Őőöö, a Heim Pált hagyjuk... Volt, hogy bevittük a gyereket (1,5 éves) vasárnap, mert szombaton belázasodott, vasárnap már hányt is. Gyanakodtunk, hogy fülgyulladás, kértük, hogy nézzék meg a fülét, de nem. Állítólasg nem volt az a tölcsérke... Hazaküldtek valami kamu indokkal, gyógyszert se adtak. Hétfőn délután háziorvos persze megállapította a fülgyulladást. Szóval inkább hagyjuk a Heim Pált....

(#6) dugynok válasza potyautas (#4) üzenetére

dugynok
senior tag

Őőöö, a Heim Pált hagyjuk... Volt, hogy bevittük a gyereket (1,5 éves) vasárnap, mert szombaton belázasodott, vasárnap már hányt is. Gyanakodtunk, hogy fülgyulladás, kértük, hogy nézzék meg a fülét, de nem. Állítólasg nem volt az a tölcsérke... Hazaküldtek valami kamu indokkal, gyógyszert se adtak. Hétfőn délután háziorvos persze megállapította a fülgyulladást. Szóval inkább hagyjuk a Heim Pált....
Van családba eü-s dolgozó, szóval nem vagyok kufejezetten eü utáló, de, hogy egy gyermekkorház sürgősségién ilyenek az egy vicc....

(#7) Lauda

Lauda
félisten

Ujabb kopkodos topiknak jo lesz.

Az a minimum, hogy igazolod magad, enelkul lehetsz akarki. Az ellatas ehhez kotott, nincs tovabb.

Hiaba vagy adofizeto, ha nincs lakcimed, nem vagy jogosult az ellatasra. Tapasztalat.

Ha bemesz a bankba papirok nelkul es koveteled, hogy vehessel le a szamladrol penzt, szerinted adnak majd? Pedig 20 eve ugyfeluk vagy es bent van 15 millio a szamlan. Gondolkodj kicsit.

[ Szerkesztve ]

(#8) dugo_ válasza Lauda (#7) üzenetére

dugo_
veterán

Barátnőmet vissza akarták küldeni a Balaton mellé az Uzsokiból farokcsigolya töréssel, mondván ott törte el, vonatozzon csak vissza.

Kis üvöltözés és máris megoldható lett a pesti ellátás is...

(#9) oriic válasza Lauda (#7) üzenetére

oriic
HÁZIGAZDA

Itt szerintem az volt a gond, hogy nem pesti lakcímkártyája van, hanem vidéki.

Pár hete nekem is be volt gyulladva a fülem, Fehérvári úton bementem kórházba, kaptam fülészetre időpontot, ott a dokinő azt kérdezte egyből, hogy miért nem a háziorvosomhoz mentem a bajommal. :S Mondom talán mert kb 200 km-re van azért.

Live-Die-Respawn

(#10) total90

total90
veterán

Miköze mindehhez a stadionoknak?

Ha nincs jó, ló a szamár is.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.