2017. március 26., vasárnap

Gyorskeresés

GIGABYTE Gsmart Arty A3 takarítás

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!
Régóta nyúzom a kicsikét és magam sem értem miért, sok nagynevű elődje után is kijelenthetem, ez áll legközelebb a szívemhez.
Mostanság azonban egyre többször kaptam a képembe, hogy "nincs elég tárhely!". Gondoltam egyet és Péntek 13. ide vagy oda, nekiestem a kicsikémnek.
Vegyük sorra mit tettem: (Remélem nem hagyok ki semmit, ha így lenne és észreveszitek, javítom)

Első lépésként áttem a kártyát egy másik telefonba, hogy elérhető legyek a művelet közben is.
Letöltöttem a gyártó honlapjáról a legfrissebb romot, ha nagyon elcseszném, legyen visszaút.
Adataimat elmentettem, hiszen biztosan elvész MINDEN a telefonról. (Nem sok dolgom akadt, hiszen minden felhőben van tárolva)
SD kártyát formáztam, meghagyva az EXT4 particiót, (kb 1,5GB) de azt is újraformázva.
Gondoltam kipróbálom a rom frissítését, hogy biztosan működik-e. Nos, nem működik!
Első gondolatom bevált, a root miatt nem tudta feltenni az új romot. Tehát, unroot. Midőn ez elkészült, már szaladt is fel a gyári frissítés. Kezemben egy vadonat új, tiszta készülék.
Első feleadat ismét a root, hiszen takarítani szeretnék!
Itt felmerült bennem, hogy akár baj is lehet! Ugyanis, ha root miatt nem települ a gyári rom, akkor hogyan fogok egy meggondolatlan törlés miatt megfagyott készüléket újraéleszteni? Bátraké a szerencse, félresöpörtem a negatív gondolatot és belevágtam.
Tehát, root.
Kedvencem a Link2SD, telepítettem. Újraindítás után megkapja a root jogokat, csatolja a 2. particiót.
Most már neki lehet állni a feleslegesnek ítélt appok törlésének.
Link2SD megnyitása után beállítottam, hogy apk méret szerint
a "Rendszer" alkalmazásokat mutassa.

Egyesével, higgadtan, megfontoltan elkezdtem eltávolítani az általam feleslegesnek ítélt alkalmazásokat. Amit használok, az természetesen maradt.
Itt jegyzem meg, hogy a Kingsoft Office-t használom, de a maga 25MB méretével kissé zavart, ezért azt átalakítottam felhasználóivá. (Később kitérek rá miért).
Az eredmény kezdett bizakodóvá tenni.
Ezután kigyűjtettem a "Felhasználó" alkalmazásokat és innen is eltávolítottam a szükségtelennek ítélt appokat. Itt már szabad a rablás!
Ami maradt azt -jobb felső sarok, 3 pötty több kijelölése- kijelölés után megint 3 pötty, link létrehozása. Miután ezzel végzett, a tárhely infóban máris láthatjuk az eredményt.


Mindezek után csak az volt hátra, hogy betegyem a SIM kártyát és bízzak, hogy minden működik. S lőn, ezidáig minden rendben!
Egy apróság! Ill. kettő. A rendszer alkalmazásokat is lehetne linkelni, de úgy vettem észre azok némelyike bizonytalanul működik ez esetben. (Ezért tettem a KingsoftOffice-t felhasználóivá)
A második, hogy a Link2SD beállítható, hogy az ezután letöltött alkalmazásokat már automatikusan linkelje a 2. particióra.

Sok sikert, a felmerülő kérdésekre természetesen válaszolok, amennyiben módomban áll!

Azóta sokkal egyszerűbb módot is találtam a takarításra.

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.