Múlt hétvégén családi ebéd utáni beszélgetés során jött elő a téma: kinek mennyi és milyen munkahelyi voltak? Ennek apropóján összeszedtem a saját helyeket.
1. 2001-2007. Nem hivatalosan dolgoztam szezonális jelleggel egy szőlészetben. Tizennégy évesen kezdtem nyaranta ott dolgozni, főleg kétkezi munkákat végeztem, kapálás, kötözés, metszés, nyírás, drótozás, lugas telepítés. A munkaadóm egy vállalkozó volt, nevezzük csak Vállalkozónak (hú, de ötletes vagyok). A bérezés nem volt túl erős, 2001-ben napi kétezer ötszáz forint volt a bérem, majd már húsz évesen ez felment hatezer forintig. Ez gyakorlatilag folyamatos munka volt a nyári szezonban, az iskola utolsó napjának másnapján már kezdtem, egészen augusztus végéig jártam dolgozni. Ősszel még el lehetett menni szüretelni, de ezt csak úgy tudtam megoldani, ha előtte kiírattam magam a háziorvossal. Nem éltünk mélyszegénységben, nem azért kellett eljárnom dolgozni. Ez az én döntésem volt. Kímélni akartam a szüleim pénztárcáját. A napszám, ahogy nagyszüleim nevezték, reggel ötkor kezdődött, délután egyig dolgoztunk, így a kánikula nagy részét kikerültük.
Szintén Vállalkozónak dolgozva ebben az időszakban voltam több rendezvényen is, borfesztiválok, rock fesztiválok a Balaton parton. Ezeken általában a konyhában kellett dolgozni, a kinti sütödéhez előkészíteni minden jót. Saslikot készíteni, húst szelni, kenyeret szeletelni, grillcsirkéket nyársra húzni, mosogatni stb. Na ez nagyon jól fizetett akkoriban.
2. 2008-2009. Ekkor kezdtem meg főiskolai tanulmányaimat BMF-en, amit nagyon gyorsan, fél év után abba is hagytam, nagyon nem éreztem jól magam a bőrömben. Ebben a fél évben volt diákmunkám egyszer-egyszer. A szokásos plakátozás, szórólapozás, illetve volt egy érdekesebb, statiszta voltam egy reklámban. Látszok is, egy nagy elefánt jelmezben ugrálok. Bizony, rövid és nem létező hírnév (de akkor is ott vagyok!).
A főiskolai tanulmányok gyors leadása után egy maszek autószerelő mellett kezdtem el dolgozni. Főleg a személyautókat hordtam műszakira, alkatrészekért futkostam üzletekbe, bontókba. Amikor épp nem kellett sehova sem menni akkor a műhelyben segítettem apróbb szerelésekben, amikhez nem nagyon kell szakértelem például: lökhárító levétele, ajtó kárpit lebontás, összerakás, gittelés, csiszolás, kerékcserék stb. A munkaidő volt érdekes, reggel hatkor kezdtem általában délután hatig voltam, kivéve, ha sürgős melók voltak, akkor sokszor maradni kellett éjfélig is. Napi fix ötezer forint volt bérem, erre jött rá az elkészült kocsik után még egy kis prémium (ez általában több volt, mint a bérem). A vasárnap volt a szabadnap, ilyenkor használatba vettem én is műhelyet, lehetett bütykölni a saját gépet, Renault 19, 1,9TD, ma is megdobban a szívem, ha rá gondolok, az első kocsim.
3. 2009-2012. Az első bejelentett munkám. Egy nagy elektronikai gyár, Blackberry telefonokat szereltünk össze. Hú, de utáltam eleinte. Persze operátorként kezdtem, úgy két hónap alatt a gyártósor összes állomását végig jártam, mindenhol tudtam normát hozni, a műszakvezető ki is vett úgynevezett beugrósnak, ha hiányzik valaki, akkor az ő helyére kell beülni, vagy a szűk keresztmetszeteknél besegíteni a sornak. Persze kinevezve hivatalosan nem lettem egyből és pechemre a második héten az egyik sorfeltöltő nem jött be dolgozni, felmondott. Így lettem egy hónapra sorfeltöltő. Amit nagyon utáltam, szóltam is műszakvezetőnek, ha egy héten belül nem rak máshova, akkor én sem jövök be többet. Itt mázlim volt, a cég akkor hozta létre a tréning szervezetet és mivel én minden munkaállomást ismertem, fiatal is voltam, így a műszakban én lettem a betanító (ekkor még csak műszakonként egy volt és a termeléshez tartoztunk). Ezzel már jobb volt a pénz, nem volt monoton a munka, kötetlenebbül mozoghattam. Itt folyamatos, négy-műszakos munkarendben dolgoztunk.
Aztán idővel fontosabb megbízásokat kaptam, teljesen új termékek bevezetésében vettem részt, jártam Kanadában a RIM-nél tanulmányi úton, ki lettem véve a tréning szervezetből, a területi vezetőnek tartoztam csak számadással. Gyártósorokat terveztünk meg az új készülékekhez, itt ismerkedtem meg az MTM módszerrel, belefolytam a minőségügybe, egy kicsit az elektronikába is. Élveztem a munkát, élveztem, hogy elismerik a munkámat, nem csak anyagilag vagy a befolyásosabb pozícióval, hanem tekintélyem is lett, oda figyeltek a szavamra. Sajnos nem tartott ez túl sokáig. Mire felküzdöttem magam, a RIM és a cég együttműködése hanyatlásnak indult. Egyre kevesebb munkát kaptunk, elkezdődtek a csoportos létszám leépítések. Az én pozíciómra sem volt szükség, nem volt több új termék. Átraktak a hibaanalizáló részlegre, itt csak két műszakban folyt a munkavégzés. Úgy két hónap után, a délutános műszakot épp csak megkezdtem, mikor jött egy HR-es és az akkori főnököm, hogy fel kellene menni az egyik irodába megbeszélésre. Gondolhatjátok mi volt. Két papírt kaptam, az egyiken az új pozíciómhoz tartozó új fizetés (a jelenlegi -30%), a másikon csoportos létszámleépítés. Aláírtam a csoportos létszámleépítés papírját, összeszedtem a cuccomat és haza mentem. Túlságosan méltánytalannak ítéltem meg az egész szituációt, nem tudtam, nem voltam képes a másikat aláírni.
4. 2013-tól. Így jutottunk el a mostani munkahelyemig. Áttértem az elektronikáról a bútoriparra. Most már az áramkörök, ellenállások, műanyag alkatrészek, kijelzők helyett minden a fáról, habról, bőrről és szövetről szól. Ez közelebb is áll hozzám. A technológia részlegen dolgozok, munkautasításokat írok, gyártásütemezést készítek, normaidőket számolok és ellenőrzök vissza. Időközben elvégeztem az MTM-Alkalmazói tanfolyamot. Szeretem ezt a munkát, a számokkal mindig is jó barátságban voltam. Az emberekkel nem egyszerű (a cégnél teljesítmény arányos bérezés van), sokszor hálátlan a feladatom, de igyekszem becsülettel ellátni. Az irodai légkör kiváló, a közvetlen munkatársakkal jól kijövünk. Az itt eltöltött, most már hét év alatt, sokszor elgondolkoztam a váltáson, de csak akkor mennék, ha az új hely lényegesen jobb lenne anyagi szempontból. Voltam az évek alatt egy-két állásinterjún, volt egy-egy hely ahova felvettek volna, de anyagilag nem érte volna meg a váltás, vagy messzebb volt, vagy kevesebb volt a juttatás.
Mint azt olvashattátok nem igazán vagyok az a nagy munkahely váltogató típus, ha nem nézzük azokat a helyeket, ahol nem hivatalosan voltam alkalmazva, akkor csak két munkahelyem volt. Ezzel szemben kedves apósom nyolcnál jár, sógorom, aki tíz évvel fiatalabb, mint én, már a negyediket helyen dolgozik. A feleségemnek is már négy munkahelye volt. Nálatok ez, hogy megy, más is ilyen egy helyben toporgós, mint én?