2024. május 30., csütörtök

Gyorskeresés

Az ügyintézésnek mindig ilyennek kell lennie?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok témám inkább csalódást keltő főként számomra, mint számotokra de szerintem annyira azért érdekes hogy megírjam vagy legalábbis ki írjam magamból. Dolgoztam gyárba, majd vendéglátásba és sikeres önképzés folytán most már informatikába 3 éve. Ennek függvényébe nyilván mindenki tudja hogy ezen helyeken miként veszik számba az embert mind a főnökség mind az ügyfélkör itt főként első két munkakörré gondolok.

Fiatalnak mondhatom még magam szerintem a 27 évemmel. Nekem mindig evidens volt hogy kedves vagy legalábbis megértő vagyok „kiszolgáló” személyzettel ugyanis ők segítenek bárminemű problémám megoldásában és mi okom lenne ezt megnehezíteni és gátolni. Ez a szemléletem már akkor is megvolt mielőtt elkezdtem volna dolgozni bárhol. Természetesen az embernek lehetnek rossz pillanati mikor ez a stílust adott napra nem tudja felvenni de átlagba elmondható ez ritka esett aki ilyen beállottságú... de sajnos velem is elő fordult már emberi mivoltuk korlátainkból fakadóan...

Munkám jelenlegi részében kb: 20-30%-ot ölel fel az felhasználókkal való kommunikáció összesen. És bármilyen szamárság is a problémájuk én azt próbáltam velük közösen türelmesen, barátságosan megoldani. Soha nem éreztettem velük hogy ők mennyire nem értenek valamihez, vagy ezzel kellemetlen helyzetbe hozni őket vagy az esetleges nézet eltéréseket megbeszélni velük mert szimplán egymás elbeszélése okozta azt.

Mit is akarok kihozni a történetemből?

Én tökre úgy gondoltam egy értelmiségi ember aki fontos szakmát űz (természetesen minden munka ugyan olyan fontos de mondandómba most irreleváns) hasonló értékrendekkel és nézeteket vall oda vissza irányba. Egyre több hivatalos ügyet intézek melybe be kell vonni n+1 személyt egyre jobban azt érzem hogy egyszerűen lenézik az embert miközben munkakörön belül a segítség nyújtás is a feladatuk lenne.

Háromszor voltam három különböző üzem orvosnál és mind a három orvos más helyen volt, és különböző vizsgálati tervel, és szokással soha nem tudtam eltalálni most mi jó nekik. Mind háromnak valamiért kellet megjegyzést tennie rám amit én lealacsonyításként éltem meg, grimaszokkal társítva. Külsőm/jellemem nem feltétlen leplezi munkám mivoltját de mai nap mikor látta hogy szerepel benne a mérnök szócska kicsit vissza vett és nem úgy beszélt velem mint egy 8 általánossal napvilágot látott közmunkással( példaként élve most csak ezzel) de nem tudom ehhez miért kellet látnia a munkám mivoltját? De ilyen előfordult már kórházban vagy szimplán magán orvosi szektortól kezdve bankon és mobilszolgáltatón át dohányboltig (szintig).

Én tökre az hittem magasabb képzet emberek nem csak tudások véget azok hanem EQ-részüket is bele gyúrják ebbe összképébe és így lesznek sikeresek és kerülnek oda ahova valók mikor szükséges emberekkel foglalkozniuk. Viszont komolyan mondom bármilyen ügyet vagy folyamatot intéztem mostanság, úgy hogy előre is olvastam annak menetét ennek ellenére kérdés teszek fel mert valamit nem értek hülyének néznek, vagy látom a "fejeket" munka ágtól függetlenül.

Én őszintén mindig azt hittem ilyen szektorokba dolgozok jobbak, és profibbak ahogy haladunk felfelé.

Ez egyszerűen csak elszomorít és néha mentálisan is elfáraszt hogy előre tudom minden ilyen esetnél hasonlóra kell készülnöm.

Tudom hogy ezer egy ok lehet ami kiváltja ennek folyamatát jelen politikai helyzettől kezdve, a fizetésen át az emberek mentális állapotán át, és nem kéne magára vennie az embernek másik ember stílusát de egyszerűen félek az életem egy pontjában és is ilyen leszek.

Klisés más országokkal példálózni de annyira hiányzik Japán kommunikáció kulturális része az emberek iránti tisztelet megadás gyanánt az bármilyen munkát is űzzön.

Köszönöm ha elolvastad.

"Aki nem érti hallgatásod, valószínűleg nem értené szavaid sem."
Elbert Hubbard

Hozzászólások

(#1) herion


herion
tag

"Én tökre az hittem magasabb képzet emberek nem csak tudások véget azok hanem EQ-részüket is bele gyúrják ebbe összképébe"

Ez egy nagyon rossz általánosítás. A kvalifikáció/végzettség baromira nem eredményezi azt, hogy az illető rendelkezik majd "megfelelő" érzelmi intelligenciával. Kapásból van az ismeretségi körömben 2 olyan személy, akik mérnöki diplomával rendelkeznek, de az emberi kapcsolatok, főleg az empatikus kommunikáció terén az aljába tartoznak. Az egyik ezek közül egy sznob, nárcisztikus egoista, aki mindenkit lenéz ha nem ér fel az ő vizionált mércéjéhez.
Szerintem kicsit túl érzékeny vagy ezekre a mindennapi interakciókra. Nem akarok belebújni az önjelölt dilidoki szerepébe, de azt tanácsolom neked, hogy szard le ki mit gondol rólad.
Ne foglalkozz azzal, hogy a random Laci flegma veled, vagy Gizike éppen nem úgy reagál ahogy te azt elvárnád.
Az a lényeg, hogy a szűk környezeteddel és a szeretteiddel harmonikus kapcsolatban legyél. A kívülállókat, meg ahogy azt korábban is írtam, leszarni nagy ívből.

Who Let The Dogs Out?

(#2) Feketelaszlo


Feketelaszlo
senior tag

Ha előre tudnád, hogy az ügyfeleid egy részével a hullaházban fogsz majd találkozni és neked kell kitöltened a halotti bizonyítványukat akkor is feltétlen együttérzésre törekednél? Az orvosok pont saját lelki egészségük védelme érdekében igyekeznek a kommunikációban tárgyiasítani a betegeket és alapvetően teljesen normális, még ha tényleg van is egy-két Dr. Mengele közöttük.

(#3) razorbenke92

Hű, annyi mindent tudnék írni a témakörben...

Az egyik, ami a mai napig meghatározza azt, hogy én hogyan állok az ilyen dolgokhoz:
Főnökömmel dolgoztam együtt, hívta az egyik híresen fárasztó, ügyfelünk. Híresen buta volt az arc, a legtöbben mindig lerázták valami indokkal, és megkérték, hogy írjon emailt, mert egyszerűen a csávó összefüggéstelenül beszélt, és hívás közben szedte össze a gondolatait, sokszor volt, hogy mire végigmondta, maga is rájött, hogy mekkora hülyeséget beszél, és meg se várta míg válaszolsz, hanem le is tette a telefont.

Szóval ez a pali hívta a főnökömet, miközben félnapos késésben szívtunk valami idegesítő dologgal. Mikor meglátta: "Ajj, komolyan mondom semmi energiám ehhez a hülyéhez!"
Majd felvette a telefont, és úgy nyomta le a hívást, mintha Ő lenne megtisztelve azzal, hogy felhívták. Akkor elhatároztam, hogy én is mindig így fogok minden hívást intézni.

Egyébként a mentalitást szerintem sokat formálja a képzés is, és nem feltétlen a jó irányba. Nem biztos, hogy fel tudnék sorolni 5 olyan egyetemi oktatómat, aki nem egy pökhendi, leereszkedő, beképzelt majom a katedrán. Nem mondom, hogy az életben is biztos olyan, de hogy a hallgatókkal nem kéne hagyni foglalkozni, az biztos. Na most amikor éveken át ilyen emberek tolnak át a szakmán, akkor nehéz nem átvenni ezt a viselkedést, főleg úgy, hogy az egyetem alatt folyamatosan van egy elnyomottság a hallgatóban, mert az oktatójának nem célszerű visszaszólni. Mit fog csinálni? Amikor kikerül az egyetemről, és olyan emberekkel találkozik, akik őrá vannak szorulva, és tudja, hogy nem fognak neki visszaszólni, persze, hogy kiéli az összes frusztrációját.

Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

(#4) bkercso


bkercso
nagyúr

Tele van a fejünk elképzelésekkel arról, milyen a világ (benne az emberek, igazából ez az egyetlen mélyen csalódást keltő dolog benne) és évtizedekig tart, mire hajlandóak vagyunk észrevenni, hogy ténylegesen mi szitu. Én is tapasztalom ezt magamon...
Észre kell venni mintegy üres fejjel, hogy mi a szitu, milyen állapotban vannak tömegek.

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#5) Victoryus


Victoryus
addikt
LOGOUT blog

Nem kell velük foglalkozni, ennyi. Ez pont olyan, hogy Pesten udvarisan elengedtem egy darabig az embereket, de ott az az alap felfogás, hogy megyünk, mint a birka, át mindenen. Az egó a lényeg, divatlapos outfit, üres fej. Azt is utáltam egy darabig, hogy ruha alapján ítélnek meg. Miért? Semmit nem jelent nekem az öltözet. Sőt, minél trendibb, annál üresebb az ember, aki hordja. +barber shop kinézetű tucat nyikhajok.
Szóval egyszerűen nem éri meg figyelni ezeknek a véleményére, flegmázására.

[ Szerkesztve ]

Eladó Lego: 42139 All terrain vehicle

(#6) tope


tope
addikt

Kik érvényesülnek a mai világban, akik gátlástalanul taposnak, röviden ennyi.
Nyilván nem teljesen így van, de nagyon sokan így gondolkoznak, hogy ha ki vagy nekik szolgáltatva, akkor ők dirigálnak, neked meg kuss van!
Közben meg csak úgy kéne viselkednie másokkal, ahogy mások is elvárnák!
Nagyon sok, egyre több a birka, barom, idióta, és ez csak rosszabb lesz.
Azokon adják ki feszkót, akiket úgy éreznek, hogy na Te jó leszel felmosó vödörnek...

(#7) nemlehet


nemlehet
őstag

Gyermekként nagyon tiszteltem az orvosokat és szerencsés voltam, csupa szuperaranyos és lelkiismeretes dokival találkoztam csak.

Felnőttként, a baráti körömben több orvossal és EÜ dolgozóval ez sajnos szinte teljesen eltűnt. Ez is csak egy szakma, lehet jól és rosszul csinálni és tudom hogy nehéz, de ez a besavanyodott tapló, betegeket szándékosan megalázó mentalitást nem tudom elfogadni.

Szóval nekem csak annyi a tanácsom, hogy próbáld meg nem felvenni, de ha nagyon taplók veled akkor nyugodtan tegyél megjegyzést vagy állítsd meg az interakciót. Vannak igazi önérzetes faszfejek akik ilyenkor még inkább próbálnak beletiporni a lelkedbe, de tapasztalatom szerint a nagy többség azért engedi meg magának mert simán megteheti, nem mernek szólni az emberek. Ez amúgy a hivatalok, bankok és egyéb ügyintézési helyek többségére is igaz.

Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

(#8) t72killer válasza Feketelaszlo (#2) üzenetére


t72killer
titán
LOGOUT blog

Nem, a tajparaszt HANGNEM egyáltalán nem normális, főleg, hogy az egészséghez alkalmasint a páciens pszichéje is hozzátartozik. Azaz ha mobbingolod, az olyan, mintha autószerelőként úgy fognál neki a 70millás verda műszakiztatásának, hogy végighúzod az oldalán a slusszkulcsot: használhatatlan lesz? Nem. De jól elveret a gazdája.

A tárgyiasítás persze, egyértelműen gépek vagyunk xy hibával amit zk csavarhúzó-fúró-stbvel meg kell javítani.

30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)

(#9) Feketelaszlo válasza t72killer (#8) üzenetére


Feketelaszlo
senior tag

Alap esetben épp ezért orvos+nővér egy rendelés felállása akik természetes jó zsaru - rossz zsaru párost alkotnak a beteg felé, s az orvosnak is kevesebbet kell az adminisztrációval bajlódni. Ha az autószerelős példádnál akarunk maradni asszisztens nélkül a rendelő olyan, mint ha a szervizben közvetlen a szerelővel kéne lebeszélned a részleteket a munkafelvevő helyett. Lehet így is, csak akkor ebben az esetben semmi meglepő nincs a kellemetlenebb ügyfél élményen.

(#10) Gargouille válasza Feketelaszlo (#9) üzenetére


Gargouille
őstag

"Alap esetben épp ezért orvos+nővér egy rendelés felállása akik természetes jó zsaru - rossz zsaru párost alkotnak a beteg felé"

Bocsáss meg, de ez valami fatális félreértés. Már miért lenne ez természetes? Egyáltalán nem kell egy orvosnak sértőnek vagy lekezelőnek lennie a beteggel, aki kiszolgáltatottan érkezik hozzá - lévén beteg - és tőle vár segítséget. Ez egyszerű emberi hiányosság (köznapi nevén tahóság) semmi több.

Érdekes módon mikor az ilyen bunkó orvost nem az állami kórházban keresed fel, hanem a magánrendelőjében, akkor hirtelen nagyon szívélyes tud lenni, mosolyog, előzékeny és ott - szintén érdekes módon - anélkül is hatékonyan tud gyógyítani, hogy lekezelő vagy bunkó lenne és még az asszisztens is kedves, amolyan "jó zsaru - jó zsaru" felállásban.

Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.