[1. rész: A világ vagyok beteg, nem én]

Zsid 10,31
Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni.

Eddig az összes írásom úgy kezdődött, hogy adtam neki címet. Kínosan ügyelve rá, hogy már maga a cím is nagyon sokatmondó legyen, tömény, kifejező, lehetőleg egyszerre több értelmet is hordozzon. Érted, olyan gugás, mondanám, hogy skizofrén, mert, hogy bennem is egyszerre több értelem lapul, így nem csoda, ha olyan címet adok neki, ami kétértelmű minimum
Határozottan állítom, ez most megváltozott, fogalmam sincs, hogy ki vagyok. Csak az Isten tudja, remélem mire a történet végére érek, a címét is a fülembe súgja, mert azt már említettem, hogy az írás képessége ajándék tőle, magától. Én amúgy elég tanulatlan vagyok, általános iskolában nem jeleskedtem, na az meg, hogy elvégeztem egy szobafestő mázolót, manapság már kit hat meg?

Pont ez az egyik problémám, nem is kicsi. A világ úgy működik körülöttem, hogy magamat másokhoz kell mérnem, hogy elhelyezzem magam valahol a társadalmi ranglétrán. De rögtön mondok az ellenkezőjére is egy nagyon konkrét példát. Pl. az autó, nekem 16 éves Suzuki Swift van, nagyon zöld, az oldalán ott virít a www.guga.hu, ami a bánkiaknak köszönhetően már nem működik. Nincs mit finomkodni, majd ha odébb álltunk családilag, s más lesz felettünk a háztető, akkor leírom ennek is a történetét. Vegyünk egy ilyen default családot, megy a reklám a tévében, aztán összecsapja a tenyerét, te apjuk, cseréjjük le az autót, a régit beszámítják. Tényleg tipikus, mert az asszony dönt, ha az ember nem engedne, akkor kurva nagy patáliát csapna. De mivel enged, szaladnak gyorsan az autó boltba, írják alá a hitelet és fizetik a részletet, amíg tudják. Feszítenek benne a szomszédnak délcegen, hogy látod pupák, így kell élni, nekünk van, te meg rohadjál meg ott ahol vagy a kotvák szuzukidban vadbarom! Aztán lépjünk egy szintet, a fiatalokat most hagyjuk, mert az olyan jut, ami jut, jobbára a szülők pénztárcájától függ, aztán megy is virít vele, ha a verda olyan, akkor ragadnak rá a csajok. De azt is megfigyeltem, hogy egy alap milliomos már kényszert érez rá, hogy megmutassa az autóján keresztül a pénztárcáját. Viszont, van egy olyan szint, ahol a fickó már olyan csuma gazdag és olyan mocskos dolgokba nyúl a keze, ilyen eu-s dolgok, érted, lófaszra sem használható eu milliárdok leszipkázása, aztán láthatatlanná tevése. Na ilyet is láttam többet, ezek a prokarióták már egy ilyen guga-féle személyiséget öltenek magukra, megpróbálnak jelentéktelenné válni az életben.

Szóval autó megvolna, nézzük a, öööö mi van még? Mit lehet megvenni pénzen és látványos? Hja, a ház, ebbe a témába nem szeretnék belemélyedni, mert nem értek hozzá. A lényeg, hogy vannak hatalmas házak és benne nagyon boldogtalan emberek. Úgyhogy ez nem mérvadó.

Amivel inkább gondom van, az amikor kikényszerítik belőlem, hogy soroljam be a ranglétrán magam. Kérdéseket tesznek fel, s az alapján próbálnak meg tájékozódni, hogy én melyik polcról jöttem. Milyen iskolát végeztél? Hát bazdmeg nem állásinterjúra jöttem, de soha nem is mennék, én magam vagyok a munkáltatóm, így eltévedtél.
Ezeket a sablonos és szinte kötelező érvényű kérdéseket nem sorolnám fel, biztos te is tettél már fel ilyet másnak, biztos te is hallottál ilyet.

Oké, legyek őszinte? Olyan pánikrohamom volt az előbb, mint még soha, legalább is úgy éltem meg, jelenleg lejövő fázisban vagyok. Miután lezajlott bekaptam egy nyugtatót, pedig már volt előjele, csak nem akartam figyelembe venni. Aztán próbáltam észhez térni, kimentem a hidegre, a fejszével halomra vágott fát szépen elrendezgettem, hátha segít. Nem segített, azt se tudtam, ki vagyok, biztos, ami biztos alapon bevettem még egy szem nyugtatót.

A Levente fiam vagy két hete egyedül volt itthon, rájött a pánikroham és nem tudta mi tévő legyen. Annyira megijedt, hogy csak azt tudta, hogy én nyugtatót szedek, hát ő bevett egyszerre 4 szemet, mert, hogy azt látta ráírva, hogy nap 3x1. Gondolta ő sokkal nagyobb bajban van, mikor a nejem hazajött alig bírta felébreszteni, a gyerek beszélni is alig bírt. Azóta tájékoztattuk róla, hogy nincs szüksége gyógyszerre, ő nem pánikbeteg, csak kezdő.
Pár napja volt egy igen komoly beszélgetésünk, mert hogy az iskolában óra alatt rájött a pánikroham és ki kellett mennie az óráról. Valami főakárkitől hazakéredzkedett, a tanár felhívott, hogy Levente rosszul van, mit csináljanak, hazaengedhetik e. Természetesen, de a nejem elvitte az autót, jó messzire, nem tudok érte menni. Induljon el át a hegyen gyalog, elébe megyek. Vittem magammal nyugtatót a biztonság kedvéért, de elfelejtettem neki odaadni, és nem is kérte. Napokkal később beültünk a jól befűtött bungiba, és apja s fiaként buliztunk egyet. Megmutatta a zenéit, amiket készített, mert, hogy dj, dj.lecso. S megkérdezte, hogy én rendben vagyok? Mert hogy ő már igen.

Én nem vagyok rendben, egyelőre, dacára annak, hogy az ülés alól kiporszívózott nyugtató egy jel volt, s két napja nem eszem semmit. Meg ugye újra írok, s még is. Akkor mi lehet a gond? Nincs Isten, vagy az írással rossz irányt vettem? Legbelül azt érzem, hogy túlságosan szabatosan fogalmazok, s ez nincs Isten dicsőségére. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy így büntet, de néha én is érzem, hogy rendesen odacsaptam a lovak közé, és nem épül belőle senki, még én se, pont ellenkezőleg.

Nincs bennem alázat, én is érzem a hiányát. Nagyon kevés ember van, akit elfogadok feltételek nélkül. Egy kezemen fel tudnám sorolni. A nejemmel még Budapesten a Gizella utcában, az alagsori lakásban ültünk a kádban és kezdtük a legfelső emeleten. Soroltuk, hogy szerintünk ki a hülye és ki nem. Arra jutottunk, hogy mindenki hülye. Olyan apróságokért, hogy akkor még Benjámin kicsi volt, babakocsis cucc és az egyik lakó reggel 5-kor vitte le a kutyáját sétálni, és hangosan vezényelt neki, hogy Manó! Manó ne szaladj annyira előre, várj meg Manó! Manó meg már majd össze izé, szóval levizelte a lépcsőház falát rendszeresen. Aki jött takarítani a házat szentségelt is rendesen. Egy másik kedves lakótársunk, hogy ne a lakásban bűzítsen, kiállt a lépcsőház teraszára cigarettázni. Másik egyes kedves lakó direkt az ő kedvéért rakott ki neki köpőcsészét, hogy abba csikkeljen, de nem. Ő mindig ledobta az udvarra, történetesen kint aludt a Benjámin a babakocsiba, és pont rádobta a csikket. Arrra mentem ki, hogy füstölt a babakocsi, nem tudom miért, de támadt egy furcsa érzésem. Szóval nekem senki se mondja, hogy nincs Isten. Na ezt még feltétlenül. Családi ebéd, gondoltam ne szorongjunk bent a lakásba, van saját udvarunk, igaz mindenkinek odanéz az ablaka, de egy csöndes vasárnapi ebéd nem a világ vége. Kitelepültünk asztalokkal, székekkel, tányérokkal, fazekakkal. Finom tyúkházi újleves, meg töltött káposzta. Erre valaki elkezdett az emeletről dobálni bennünket kaviccsal, apró kavicsokkal. Észrevétlen, de mindig ugyanaz, kipp, kopp, aztán mikor bőszen lestük, hogy honnan a sok nyitott ablak közül, akkor várt sokáig. Majd, amikor már megint belefelejtkeztünk az önfeledt kanalazásba, akkor megint ledobott egyet. Tudnék még mesélni sztorikat, nem véletlenül menekültünk el falura abban a hiszemben, hogy itt majd emberek közt fogunk élni.

Mi is volt a mottóm régen?

"Emberek közt szeretnék élni, egy vederrel a kezemben átsétálni, ha látom betakarítás van. Elfogadni egy szívélyes pohár bort s elbeszélgetni. Este lavórban lemosakodni, a vánkost a fejem alá igazgatni, s ha elhantolnak, akkor tudni, hogy Itt nyugszik. Valaki évek múlva rám talál, megkapál, ejt egy könnycseppet, tovább áll. Mint az elszáradt fűszál, kis idő és emlékezet sem rólam."

Csak remélni merem, hogy az a lelki jelenség, amit két szem enyhe nyugtató helyrehoz, az nem skizofrénia. Elolvastam ezt:

A pánikroham - mint a neve is mutatja - "páni" félelmet takar. A tünetek változatosak lehetnek, de a pánikbetegség diagnózisának kimondásához - noha általában ennél több fordul elő egyszerre -legalább négy tünetre van szükség a felsoroltak közül.
Fulladás vagy légszomj
Szúró, nyomó, égő mellkasi fájdalom
Erős szívdobogásérzés vagy igen gyors szívdobogás
Ájulásérzés, szédülés, bizonytalanság
Reszketés, remegés
Kipirulás vagy hidegrázás
Izzadás
Émelygés, hányinger, hasi feszülés, hasi fájdalom
Zsibbadó, szurkáló érzés a végtagokban, az arcon
A test idegenként való megélése
Sírás
Rémület, rettegés
Halálfélelem
A megőrüléstől, az önkontroll elvesztésétől való félelem

Reszketés, remegés, a test idegenként való megélése, rémület, rettegés, és a megőrüléstől való félelem az, amit átélek. Amikor a kellős közepén van az ember, esély sincs normális gondolkodásra.

A Biblia elég sok helyen elénk tárja, hogy királyok, főemberek, vagy egyszerű emberek megszaggatták ruhájukat, port, hamut, vagy földet hintettek a fejükre és leborultak Isten elé.
Én magam ugyan szánt szándékkal nem szaggattam meg a ruháimat, de a kökényes elég rendesen. Közel fél éve járom a bánki üdülőövezetek környékén az erdőt és szedem a szemetet a két fiammal, s mellé ki kell vágni a bokrokat, hogy hozzáférjünk mindenhez, ami az aljában hever. A mackóm eleve zsírfoltos, abban festettem ki a szobánkat, és még meg is van szaggatva. Hozzá egy szürke kapucnis pulóvert hordok, a kapucni azért, mert, amikor égetem el a bokrokat, akkor hullik rám vissza a pernye és, ha a kopasz fejemre esik, bizony égető érzés. Felrántom a kapucnit, s a pernyék ugyan nem érik a fejem búbját, de az egész pulóverem tiszta égés nyom. Ha fehér pólót vagy citromsárgát veszek alá, akkor nagyon különös, háborús ábrázatot nyújtok. De mire jó ez az egész?

Rájöttem, hogy ahhoz, hogy én el tudjak fogadni más embereket, s nem az ő berögzült elvárásaik és gondolataik szintjén élnem, ami arra ösztönöz, hogy kívül rend van, belül sincsen. Mármint öltözz fel szépen, viselkedjél szépen, élj egy társadalmilag elfogadott látszatvilágban, ami egy közös értékrend. Szóval, ha ilyen ruhában járok, márpedig mostanában elég sokan néztek rám kérdő szemekkel, akkor ez a helyzet. Szükségem van az emberek megvetésére, ahhoz hogy lelkileg oda kerüljek, ahol Isten szerint van a helyem. Le és még lejjebb. A lelkészünk egyszer azt mondta, hogy Isten kegyelme olyan, mint az esővíz, lefolyik alulra, ott találod meg. Ahhoz, hogy megtaláld, s részesülj benne, meg kell aláznod saját magad, ha nem teszed meg, akkor Isten aláz meg.

Még Bpesten a Gizellában volt egy szabad délutánom, család elment vidékre. Gondoltam áthívom a haveromat Böcét, hogy kicsit rosszalkodjunk. Vettem sok sört, kiglancoltam a lakást, s végig munkálkodott bennem egy olyan érzés, hogy nem vendégül látni hívom, hanem azért, hogy csodáljon. Volt bennem egy gondolat, de inkább büszkeség, hogy azért én már csak összehoztam valamit. Mielőtt jött én már becsavartam egy üveg jégbehűtött Voila, lila színű pezsgőt. Nem mondom, hogy undorító íze volt, mert annál rosszabb, de férfiember ne válogasson, ha inni kell. Elindultam ki a 7-es buszhoz Böce elé, az utca vége felé, amikor már esélyem sem lett volna visszafordulni, rám jött a szapora, az a bizonyos híg. A lila pezsgő betett, de ugye nincsenek véletlenek. S rólam tudni kell, hogy ilyen esetekben 3 másodpercem van, nem sikerült négyig elszámolnom. Beszaladtam egy használaton kívüli épület kapualjába. Fele ki-fele be, gatya le, álltam ott a fagyban meztelen, gondoltam ez így nem megy, a nadrágot csak visszaveszem.
A buszhoz nem mertem odamenni, de Böce már látott messziről. Amikor megérezte, hogy mi a baj, mondta, hogy guga te beteg vagy, azonnal menj el egy bélgyógyászhoz! Na onnantól esélyem sem volt előadni magam Böcének, meg hogy leboruljon a lábaim előtt. Isten látta a gondolataimat és lekevert egy maflást időben. Mindegy, az este ettől függetlenül jól alakult, szépen söröztünk, ahogy kell és csapkodtuk egymás térdét, úgy vihogtunk.

Valami efféle dolgokért járok mostanában szakadt gúnyában, a cipőm foszlott, csúnya, az oldala elvált a szövettől. Nem kínai, kínai terméket elvből nem vásárolok, de erről majd később. Márkás cipő, de már viseltes, viszont ilyen csekélységek miatt, hogy lifeg az oldala, nem válok meg tőle, már megszerettem olyannak, amilyen. A barna mackóalsómat nem kell bemutatnom, akkora szakadások vannak rajta, mint egy cigis doboz. A feleségem a szandai papára való tiszteletem jeléül megígérte, hogy befoldozza, ahogy a mama befoldozta a nadrágjait a papának és nem dobtak ki semmit. Ilyen ruhában jelenek meg ott, ahol égető szükség van rám, s végre valóban azt kapom, amit megérdemlek, az emberek megvetve elfordulnak tőlem és furcsán néznek rám. Hiába öltöztem szép ruhákba, és viselkedtem illedelmesen, úgy is megvetettek. Mert az embernek egy alapvető tulajdonsága, hogy másokat teljesen hülyének néz, és megvet.

De mutatok egy érdekes példát a Bibliából, Ézsaiás Jézusról jövendöl:

Ésaiás próféta könyve 53. rész
1. Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?
2. Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!
3. Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.

Az öltözetet nem szeretném tovább szőni-fonni, pedig lehetne, mert mindenkinek fontos, hogy a külseje milyen. Nézd meg a celebeket, sztárokat, ha van rá, akkor eszméletlen vagyonokat költenek plasztikára. Minek? A sírba száll, ott meg minden testnek ugyanaz lesz a sorsa, az Isten a szíveket vizsgálja, nem azt, hogy milyen ruhába öltözöl, milyen vagány autóval jársz, vagy mekkora a kéród. Igen, emberek szemében ez igen nagyon fontos dolog, csettintenek is a nyelvükkel, hogy az anyja, de jó nő. De, ha együtt kéne élni vele, akkor 3 napot sem tudnának mellette elviselni

Lk 12,27
Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy.

1977, Gyula, Németvárosi kollégium, a templommal szemben. Tanyasi gyerek voltam, így a szüleim kollégiumba adtak, óvodás koromtól oda jártam, később az öcsém is. Nagybölény és kisbölény, ez volt a becenevünk, mert egy farsangon ketten együtt bölénynek öltöztünk.
Volt egy tanárnő, Orosz nyelvet tanított, és nevelőtanár volt a kollégiumban. Délutánonként elhívott a lakására orosz nyelvet tanítani, s általa sikeres orosz nyelvű levelezéseket bonyolítottam le oroszországi, igazi CCCP lányokkal, akikkel soha sem találkoztam.
мой дорогой друг! A tanárnőtől rengeteg színes, érdekes és varázslatos képeslapot kaptam a gyűjteményéből, még olyan is volt, amit lemezjátszón le lehetett játszani. Nagyon szép és kellemes emlékek, még most is megtalálnám azt a házat a patika utcájában. Egyik délután futkároztunk és fogócskáztunk a kollégium udvarán, kipirulva, levegőért kapkodva menekültünk egymás elől és a sivalkodásunktól volt hangos az udvar. Én pont a bejárat felé menekültem, s ez a kedves tanárnő éppen akkor kilépett az ajtón. Már nem tudtam megállni, fejjel belerohantam a hasába, nagyon megijedt, meglepődött és rémületében lekevert egy akkora pofont, hogy elterültem a földön. Mindketten csodálkozva néztünk egymásra, nem értettük mi történt, a kapcsolat közöttünk ott és akkor megszakadt.

Akkoriban lehetett sláger Kovács Katitól a: Nálad lenni újra jó lenne. Nem tudom behatárolni, hogy a refrénje miként ült be a lelkembe, biztos sokat szólt rádióban.
Apám elkísért a kollégium utcájáig, a templom előtt elváltunk, adott zsebpénzt, 10-20 Forintot, fagyira, melba kockára, de ha elfogyott a pénzem szemrebbenés nélkül loptam a boltból csokit, vagy, amit megkívántam. A kollégium bejáratáig volt vagy 100 méter, emlékszem, hogy hangosan énekelve tettem meg azt a rövid utat, szökdelve. Kék az ég és zöld a fű, mily egyszerű az élet, aztán egy terccel feljebb ugyanazt, csak a refrénjét ismertem. Nem véletlenül raktároztam be magamnak azt a dallamsort. Az életem során bármikor nehéz és szorult helyzetbe kerültem, elég volt elénekelnem akár magamban is. Sajnos a felnőtt emberek világában már nem lehet az utcán szökdelve énekelni, mert azonnal mentőt hívnának, s bevinnének. Kapnál egy lobotómiát, frontális lebeny leválasztást, majd amikor már olyan üres lesz a fejed, mint egy kocsmai sörös krigli hajnaltájt a pulton, akkor hideg vízzel leslagolnak és visszaengednek az emberek közé, hogy viselkedjél rendesen.

Legutóbb, amikor éreztem a pánikroham első tüneteit, akkor kimentem az üres és hideg Jázmin utcára. Ha nem mondtam volna még, üdülőövezetben lakunk (jelenleg). Ez egy köztes megállapodás volt a nejemmel. Én emberektől távol, tanyára, erdőktől övezve szerettem volna önellátásra berendezkedni a családommal, s élni boldogan. A nejem kikérte magának, azt mondta ő nem megy tanyára. Így kerültünk Bánkra az üdülőövezetbe, mert szeptembertől májusig napi egy autó megy el az utcában, az is a mienk. Májustól szeptemberig pedig csak hétvégenként jönnek ki, akkor is a melegebb napokon. 2007 augusztusában költöztünk Bánkra, na az azóta eltelt idő alatt a nejem meggondolta magát, kifejezetten kérte, hogy húzzunk innen a (ilyen szót nem illik leírni).

Szóval kirohantam a fagyos Jázmin utcára, és bízva abban, hogy a dalommal elkerülhetem a pánikrohamot, elkezdtem hangosan énekelni az utca kellős közepén és ugrálni, hogy minél több friss levegőhöz jussak. Na de valljuk be őszintén, legalább mi pánikrohamosok ne hazudjunk egymásnak. Egy kiadós pánikroham nincs a slágerlistához kötve. A félelmem a pánikrohamtól egyre erősödött, valószínűleg én magam generáltam. Félelem a félelemtől. Egyszer csak beütött, hajlongtam, levegőt alig kaptam, a probléma az vele, hogy már az elején sem lehet kontrollálni. Hiába mondogattam magamnak, hogy volt már ilyen, mindjárt vége és megnyugszol, nem használt semmi, arra sem volt időm, hogy beszaladjak bevenni egy nyugtatót. Meg mire hatna, addigra a rohamnak is vége. Eszelősen jártam fel s alá, senkinek nem kívánom. Kerestem egy kis valóságot, kinyitottam a postaládánkat, két levél benne, vízművek, meg valami, de a látvány idegesített, nem otthonos mozdulatokkal nyitottam, nem is én vagyok. Gondoltam beviszem a lakásba, bentről hallom, hogy a két gyerek valami semmiségen összevitatkozott és egyik sem enged. Ettől még idegesebb lettem. Vissza az utcára, ott legalább csönd van és egyedül vagyok. Tévedtem, az egyik nyaralóból furcsa zajok jöttek, mint ha a bejáratot feszegetné valaki. Mire sikerült beazonosítanom a zaj forrását, addigra elment, mert a másik utcán dolgoztak valamit egy autóval. Elmentem a sarokig meg vissza, addigra sikerült egy kicsit lenyugodnom, de még mindig nem találtam a gugát.

Hja, menet közben eltelt egy kis idő, mert ez már a harmadik nap, hogy nem eszem, böjtölök. Aránylag rend van a fejemben, ébredés után szinte azonnal elkapott a gépszíj, muszáj volt bekapnom egy bogyót, az megoldotta, hogy a gyerekeket elvigyem iskolába, meg aránylag normálisan tudjak kommunikálni emberekkel, akik rám köszönnek, de nem is ismerem őket. Orbáncfű, citromfű, golgotavirág, csak tea, semmi más. Ahogy sikerült felfűteni a lakást, mentem ki az erdőre. Kifejezetten jót tett, a fizikai leterhelés nem enged teret annak, hogy elveszítsd az eszed. A természet eleve, mondjuk a sok szemét, amit a bánki nyaralótulajdonosok kikúrnak az erdőbe az zavaró. De ma reggel változtattam a szemléletemen.

Sosem értettem a takarítónőket, akik szélesre tárt karral panaszkodnak, hogy nézd meg mit művelnek, itt is kosz, ott is kosz, hát ember az ilyen? Oké, de ha nem koszolnának nem lenne miből élned, nem lenne munkád, hálásnak kellene lenned, hogy az emberek ilyen állatok. Sőt azért kell, hogy fohászkodjál, hogy minél többet szemeteljenek, mert, ha véletlenül abbahagynák, akkor elveszítenéd az állásod. Csak ugye illedelmes guga vagyok, aki megtanult képmutatóan viselkedni, és ezt nem mondom a szemébe, hanem helyette valami oltári bamba képpel vigyorgok és bólogatok.

Ajánlott film, vigyázat, csak erős idegzetűeknek: http://vimeo.com/35430822

Reggel kimentem az erdőre négy üres zsákkal és egy bazi nagy éles matchete-val, férfi ember nem jár ilyen kéziszerszámok nélkül az erdőre, hasznos találmány. De a matchete-ről mindjárt mesélek egy történetet, csak el ne felejtsem. Ugye a tegnapi, és a tegnapelőtti esetből már tanultam. Mindkét alkalommal akkor zúgtam el a lejtőn, amikor magamban rendesen nekiálltam anyázni a nyaralótulajdonosokat, hogy mekkora parasztok. Első alkalommal, amikor elestem, a halántékom mellett egy centire húzott el egy hegyes fatuskó, félelmetes volt. A második alkalommal, ugye mert az elsőből nem okkultam, már keményebb helyzet elé állított Isten. Ezt csak azok kedvéért ismétlem, akik nem olvasták az első részt.
Elestem, és a sípcsontommal rázuhantam a lejtőről egy kiálló, éles fatuskóra és egy öklömnyi daganat keletkezett rajta.

Ma reggel úgy mentem ki, hogy örömmel és hálával vettem a kezembe az első pezsgőspalackot, amit a fák tövében találtam, és sorra megköszöntem az összes kidobott tárgyat, amit felszedhettem. Köszönöm, hogy megtehetem, köszönöm, hogy cserébe az erdő ellátja a családomat téli tüzelővel, tényleg nem mindegy. Hírekben hallani, hogy halálra fagynak idősek a lakásukban, mert nincs pénzük tüzelőre, gondolom a családja felé sem bagózik, alig várják, hogy eldobja a kanalat és marakodhassanak az örökségen, aztán eladják egy élet munkáját bagóért, majd a pénzen szaladnak az elektromos áruházba és vesznek lapostévét, meg új mobiltelefont. Aztán leülnek a lapostévé elé, és izgatottan tolják az esemest, hogy vv.faszom essen ki, vagy vv.kurvaanyja. Valahol helyi idő szerint itt tart a világ. De nem akarok túl szigorú lenni.

Na ígértem egy machete-s sztorit, van Koreában (dél) egy lelkész, akinek az a neve, hogy Ock Soo Park (http://ocksoopark.com/). Ez a lelkész nem mai gyerek. Az 1950-es évek óta járja a bolygót, nem nagyon tudsz olyan országot mondani, ahol nem járt volna, még kínai rendőrök is keresték, de Isten elrejtette. Szóval Afrikában járt kelt olyan törzseknél, akik a dzsungelben éltek. A férfiak vitték magukkal egyik törzstől a másikig, a dzsungelen keresztül hosszú és nehézkes az út, fárasztó, izzasztó, természetes, ha az ember megéhezik. Kora reggel elindultak, hogy még sötétedés előtt elérjék a másik törzset. A férfiak matchete-val kaszabolták maguk előtt a liánokat, indákat, s egyéb úttorlasz gyanánt elébük növekedett zöldségeket. A lelkész észrevette, hogy a vezető férfi félrevonul, elvégzi a nagydolgát, majd a machete-val elássa a produktumot. Furcsálta is, hogy vajon miért, itt az erdőben, de hamar túllépett rajta, mert mentek tovább és meg kellett küzdeni az akadályokkal. Késő délután értek a másik törzs lakóhelyéhez és a vezető azonnal szaladt, fogott néhány megtermett csirkét és azzal a matce, na várjunk csak, innentől a macséta szót használom, mert egyszerűbb leírni. Szóval azzal a macsétával vágta le a csirkéket és boncolta, darabolta fel őket, majd az asszonyok sebtiben főztek egy kondérban levest belőle. Mikor étkezni invitálták a lelkészt, köszönettel elhárította, pedig nem volt egy finnyás ember. Ellátogatott a leprások szigetére, hirdette nekik az Evangéliumot és olyan hálásak voltak neki ezek a külvilágtól elzárt emberek, akik közé soha sem merészkedett senki, hogy nem győzték ölelgetni, s ő nem rémült meg. De van egy jobb sztorim, erről a lelkészről egyébként két napig egyfolytában tudnék mesélni, valóban Isten embere, igaz rá, amit Jézus mondott a tanítványainak, amikor elküldte őket:

Máté Evangyélioma 10. rész

7. Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.
8. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.
9. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe,
10. Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára.

Na most kérdezem én tisztelettel, így néznek ki a mai egyházak? Állami támogatás, vagy az esztergomi bazilikában lévő aranykészlet, amit belépő ellenében tekinthetsz meg. Ha a hazai katolikus, evangélikus, református egyház összefogna, és a meglévő vagyonát beáldozná Jézus útmutatása alapján a lakosság javára, akkor bőségesen fedezné az összes bedőlt lakáshitelt. A vatikánt ne is említsük, az kész aranybánya, szóval itt és most mindenki előtt kijelentem, hogy a mai egyházaknak semmi köze nincs Istenhez, a Sátán szolgái.

Korinthusbeliekhez írt II. levél 11. rész

13. Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat.
14. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
15. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.

De tudod mit, mutatok valamit:

Az összes egyházi magas rangú vezető sima szabadkőműves, tök mindegy melyik egyházat vesszük górcső alá, az összes pápa az volt. Tudom merész kijelentés, de ez van

Ock Soo Park lelkész Koreában a magas hegyek között járta a falvakat, nagyon ínséges, háborús idők voltak. A falvakban nem sokan voltak rá kíváncsiak, mert vagy a földeken dolgoztak, a faluban tevékenykedtek, nem volt idő az Evangéliumra. Az egyik faluban egy embernek elveszett a szamara, amiből élt, egész álló nap a szamarával dolgozott. Nagyon fontos volt neki, hogy megkerüljön, de nem mert egyedül elindulni az erdőkbe, mert sok volt a medve és a szamarát is féltette, meg a saját életét is. A lelkész mellé szegődött és elkísérte megkeresni a szamarat. Hosszú utat bejártak, mire a szamár meglett, volt idő Istenről beszélgetni, s ez a férfi Isten munkájának köszönhetően üdvösséget kapott a lelkész által.
A férfi nagyon boldog volt, hogy megismerhette Isten igazságát, s annak is nagyon örült, hogy a szamara meglett, nincsenek véletlenek. Szánakozott, hogy nagyon szegény ember, s nem tud mit adni a lelkésznek, csak egyetlen darab krumplit, ami a zsebében van. A lelkész hálásan megköszönte és visszaadta neki a krumplit. Akkoriban Koreában olyan éhínség volt, hogy a nagyon idős, magatehetetlen embereket kivitték a hátukon az erdőbe, s ott hagyták a sorsára. Valószínűleg a medve falta fel. De ez a lelkész azt is mesélte, hogy az emberek kimentek az erdőkbe és mindent megkóstoltak, minden növényből megpróbáltak ételt készíteni.

Hja, és egy érdekesség, hogy miért sikerült nekik gyorsan növekedni és kilábalni. Az országuk vezetői közben ne dőzsöltek, nem egy liberális bögyörőn felszopódott ország. A miniszterek is éheztek és gyalog jártak. Felvállalták ugyanazt a sorsot, ami a lakosságnak jutott, az egész ország egy emberként dolgozott alázatosan és türelemmel. Nézd meg a mi országunkat. Ha valaki egységre szólít fel és, na de hagyjuk is a politikát, nem kell bemutatni, egyikre sem szabad szavazni, ez nem az a világ.

Menjünk tovább, mert sok a mondanivalóm, napokig, sőt hetekig írni fogok, egészen addig, amíg meg nem gyógyulok. Találtam egy egészen egyszerű, ám de nagyszerű gyógymódot. Régen sokat hallgattam népzenét, eljártam táncházakba, 20-25 éves koromban, amikor még nem voltam házas, de kiemelt figyelmet szenteltem a hölgyeknek, s kerestem a kegyeiket. A táncházakba különösen szép és egyedülálló, meghódításra váró leányzók jártak. Nem voltam soha egy Casanova típus, inkább az, aki sohasem adja fel, így találtam feleséget, akit Isten rendelt mellém, de ezt majd később. Na erre nem kell, hogy figyelmeztessetek, hogy leírjam

Nemcsak a hölgyek kegyeiért jártam ezekre, a helyekre, a magyar népzene a gyökerünk, a múltunk, s ezt szinte azonnal éreztem, ahogy megvásároltam életem első Muzsikás albumát, Sebestyén Márta hangjára álmomból felébredek. Ez nem vicc, még egyedülállóként úgy aludtam éjszaka, hogy finoman szólt a Kossuth rádió éjszaka, ma már bedugható fülesem van. Egyik éjjel leadtak a Muzsikástól egy számot, beépült az álmomba és felébredtem, annyira megörültem neki, hogy megtörtént, mert ez egyben azt is jelentette, hogy ekkora hatással van rám. Szóval mostanában minden ébredés után az egész család, ahogy készülődik, félhangosan a háttérben magyar népzene szól. Gyógyír a léleknek, akkor is érdemes kipróbálni, ha nem vagy beteg, mert egészséges emberek zenélték egészséges embereknek, hogy még kicsattanóbbak legyenek az egészségtől, izé, egészségetekre.

Bár mind a négyen üdvözült emberek vagyunk, akik Isten lelkétől születtek, mindig is gondban voltam, hogy étkezések előtt soha nem imádkozunk. A lelkész, aki által üdvösséget kaptam, az ebből nem csinált gondot. Koreai, 1998-óta itt él Magyarországon. Még az elején elhívott, hogy segítsek plakátot kiragasztani, mert lesz egy Bibliai szeminárium, három napos. Mentünk mendegéltünk, megéheztünk. A Bosnyák térre érve bevittem őt egy jóféle talponálló henteshez. Az üvegpult mögött mindenféle főtt cuccok, sült kolbász, hurka, sült oldalas, friss kenyér, savanyúság. Nem ismerte a hazai íz világot, így akármelyiket választja, ismeretlen számára. Befizettem őt kolbászra is, hurkára is, és egy kis oldalasra is a biztonság kedvéért. Körülöttünk melósok állnak nevetgélve, festékes, olajos munkásruhában, tömik be a bajszuk alá a finom falatokat. Viszem a keskeny fémpulthoz a tálcát, én az egyik oldalra, a lelkész a másik oldalra, s én már nyúlok is a falatért, amikor ő egyszer csak lehajtja a fejét és elkezd imádkozni behunyt szemmel. Gondolom hálát adott Istennek az ételért. De nem ez a lényeg, hanem a hirtelen beállt csönd, mindenkinek megállt a szájában a falat és döbbenten néztek, hogy ez az ember mit csinál?

Na nálunk teljesen másképp van a dolog, tényleg gugás. Eleve nincs egy asztal, amit körbeülhetnénk. 16 éve vagyunk házasok, de még nem volt családi ebéd. Még Budapesten a konyha eleve két személyes volt, két piros hokedli volt, amit a nejem a Corvin áruházból lopott, s ennek kapcsán ismerkedett meg közelebbről Istennel. Ott én a pinyóban (Guga Bt.) reggeliztem, ebédeltem, vacsoráztam. Nejem a konyhában, gyerkőcök iskolában, óvodában, vagy a szobában. Itt Bánkon? Ne röhögtess, én a bungiban (guga műhelye és betévedő emberek lelki életének színtere), a konyhánk továbbra is kétszemélyes, szóval nem megy. Mostanában változtattunk a helyzeten. Eddig elröhögtük az étel előtti hálaadást. Összevihogtunk, hogy étel, ital mind ránk vár, te jó Isten együnk már, aztán ment mindenki a dolgára.
Minden vasárnap leülünk a szobában, halk zene, s mindenki Bibliát olvas, utána megbeszéljük az olvasottakat, vagy bármit, akár a heti problémákat, ilyet eddig soha nem csináltunk. Hja, és együtt ebédelünk, a szobában van egy pici, ovális dohányzóasztal, azt körbeüljük, és direkt olyan a vasárnapi ebéd, amit ott el lehet fogyasztani.

Korinthusbeliekhez írt I. levél 11. rész

26. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.
27. Azért a ki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
28. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
29. Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.
30. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.
31. Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el.
32. De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.

Tény az is, hogy üdvözült ember létünkre nem olvassuk a Bibliát, belemerültünk a mindennapokba és nem vettük észre az apró örömöket. Például, hogy együtt vagyunk, egészségesek vagyunk, minden nap jut étel az asztalra, van öltözet ruhánk, van hol lehajtanunk a fejünket álomra és meleg a lakás. Ha mélyen, világosan, és őszintén belegondolunk, ez a valódi érték, s mi ezt soha nem vettük komolyan.
Amikor nem volt pénzünk és a nejem gyalog ment át Rétságra tanítani, mert se benzin, se buszpénz, s napokig nem csörgött a telefon, akkoriban megsötétedett a lelkünk és azt hittük ez a való világ. Pedig igaz ember hitből él, nem fordultunk Istenhez kegyelemért, nem könyörögtünk hozzá, beletörődtünk, legyintettünk, közönyösek lettünk az emberek iránt és Isten iránt is. De ugye nincsenek véletlenek, nem véletlenül ülök itt és rendületlenül gépelek, van mit bepótolnom, hosszú évek óta nem beszélek nyíltan a hitemről, Istenről. Hozzászoktam, hogy az emberek között úgy járok, s kelek, hogy ők nem szeretnének tudni Istenről, így alkalmazkodnom kell, s nem beszélek róla, pedig Isten figyelmeztet a Bibliában rá, hogy:

Ef 4,30
És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.

S, mit csinálok én? Iszok, drogozok, káromkodok, köpködök, szidom az embereket, úgy viselkedek, mint ha egy punk koncerten lennék az első sorban. Mindezt vihogva, mert próbálok jó fejnek tűnni az emberek előtt, ha ez nem volna elég, akkor…, na de hagyjuk is, egy igazi mocskos alak vagyok, s ha néhanapján jót cselekszem, azt felteszem a legfelső polcra, és jóképűen vigyorgok, hogy guga milyen jó ember.

Thessalonikabeliekhez írt I. levél 5. rész

19. A Lelket meg ne oltsátok.

Ez történt, a bennem lévő élő, Istentől született lélek beolt, megszomorítottam, de a lelkészünk azt mondta, hogy az életben nincs olyan helyzet, amikor ne tudnánk Istenhez fordulni. Ebben bízom, hogy nem kell pszichológushoz, elmeorvoshoz mennem, hiszek benne, hogy Isten, aki teremtette az ember lelkét, sokkal jobban tudja, hogy mi a bajom, s így hatalmában van talpra is állítani. Nem véletlenül kaptam ezt a pofont, az elmúlt években elengedtem magam rendesen, de ha jól belegondolok nem is tudnék olyan évet mondani, amikor Isten kegyelmében éltem volna, még az elején sem, pedig az nagyon felkavaró volt. Jártam templomról templomra, egyházról egyházra, egyik gyülekezetből a másikba, ki-be. Sehol sem találtam Istent, mert hogy valójában nincs is. Mindegyik arról szól, hogy milyen embernek kell lenned, mennyit kell adakoznod, mit kell tenned Istenért és szolgálnod kedves testvér. Még a lakásunkra is eljöttek, hogy megnézzék milyen anyagi körülmények között élünk, rendesen szemügyre vettek mindent, érted a gyülekezet vezetői, a lelkészek, úgy ki dobtam őket, hogy a lábuk sem érte a földet. Isten vezérelt el ezekre, a helyekre, hogy megmutassa a különbséget. Amikor már teljesen feladtam, hogy valaki nekem elmagyarázza, mi folyik körülöttem, s mi az, amit keresek, akkor megláttam egy plakátot. Körúton sétáltunk a nejemmel, cipőt szerettünk volna venni. Erre ott a plakát: Mire éheztél ki? 3 napos Bibliai szeminárium.

Na mondom oké, utolsó kör, ha itt nem mondják meg a frankót, akkor vége, befejeztem. Egyébként azt sem tudtam mit kerestem és miért, de megmondom pontosan mi történt, Isten vonzott magához. Rengeteg olyan dolog történt velünk, amit nem tudtunk hova rakni, s automatikusan elkezdtük keresni a válaszokat. Na mindegy, József Krt. Nap utca sarka, ahová színész iskolába jártam a MacGyver magyar hangjának az anyukájához. Az anyukája tanította be a műveket, az apukája pedig beszédtechnikát oktatott. Együtt tanultam Diramerján Artinnal a G-Play (ha még emlékszik rá valaki) együttes frontemberével és a fényképezőgép ledobálós, azóta celebbé avanzsált Hujber Ferenccel. 2011 nyarán itt járt Bánkon, színház, fellépés, mikor együtt tanultunk eljártunk sörözni, egyszer le volt égve, az egész estét én fizettem, megígérte, hogy egyszer majd. Nem volt kedvem odamenni hozzá, nem ugyanaz az ember, túlságosan nagyra nőtt a saját szemében.

Hja, megyek a bejárat felé a meghirdetett időpontra a feleségemmel együtt, s nini 10-20 kicsi kínai, na mondom menjünk innen de azonnal, ezek biztos ránk akarnak sózni sok darab pólót vagy tornacipőt olcsóért. Az egyik méreten aluli odalépett hozzám és nem tudott magyarul, de beszélt, csak nem értettem mit. De az érintése, ahogy a vállamat megérintette, s a szemembe nézett, olyan őszinte melegség és nyugalom áradt belőle, hogy mi erre a legjobb szó? Bementünk, végighallgattuk a két órás előadást, egy koreai lelkész prédikált, a másik koreai lelkész, aki kb. egy hónapja volt Magyarországon, ő fordított. El lehetett képzelni, majd szétvetett a düh, de Isten volt, aki ott marasztalt végig. A mi lelkészünk 5 szót tudott összesen magyarul, azt is durva akcentussal. Isten, Jézus, szív állapota, bűn és az ötödikre nem emlékszem. De a lényeg, hogy a koreai lelkész tök mindegy miről beszélt, a mi lelkészünk ilyeneket mondott, hogy bjűűűnn, Isztennn, Jészu, sive allapot, stb.
Élő közvetítés az elmeosztályról, nagyon jól elvoltunk. Vettem egy nagy levegőt, amikor az előadásnak vége lett és intettem a nejemnek, hogy nagyon gyorsan húzzunk innen. Erre odalép hozzám a mi lelkészünk és már csak a szemével intett, hogy üljek le a koreai lelkésszel beszélgetni, aki prédikált. Egyébként összesen hárman voltunk ott az előadáson, mindhármunkat Isten vonzott oda és mindhárman üdvösséget kaptunk.

Na mindegy, személyes beszélgetésre került sor, ami abból állt, hogy lévén egy kukkot sem tudtak magyarul, fogtak egy A4–es lapot és elkezdtek rajzolni. Meg elővették a koreai Bibliát és a magyart, s mutatták, hol nyissam ki és mit olvassak el.
A lelkész lerajzolt két egyenes vonalat. Alá és fölé mindkettőnek 0-át és 100-at írt.
Majd az egyik fölé odaírta, hogy Mózes, a másik fölé, hogy Zoltán. S utána megkérdezte, hogy szerintem mennyi bűn van bennem és Mózesben? Mózeshez berajzoltam, hogy 10% bűn a többi jó ember, magamhoz meg 10% jó ember, a többi bűn. Felnevetett, s mondta, hogy ritka az ilyen ember, aki ennyit be mer vallani. Majd ingatta a fejét és áthúzta az egészet. Isten szerint Mózes is és Zoltán is 100%-ban bűnös ember.

Huhhh mondom, oké, magamról még elhiszem, nem vitás, de Mózes, s néztem rá megrökönyödve. Zoltán te öltél már embert? Áhhhh, dehogy, nem. Na látod, Mózes megölt egy egyiptomi embert, aki bántalmazott egy zsidót. Majd másnap két zsidó vitatkozott össze és megkérdezték tőle, hogy talán minket is meg akarsz ölni? Így el kellett menekülnie Egyiptomból. Persze a kommunikáció nem ment ilyen egyszerűen, ezt csak utólag színezem ki, ott és akkor lázasan lapoztuk a Bibliát.
Aztán fellélegeztem, hogy tényleg, affene vigye el, hogy lehet Mózes Isten embere, ha egy közönséges gyilkos? Na onnantól aztán nem volt megállás, hetekig jártam a lelkészhez és ittam a szavait, nagyon szerettem őt, de aztán az élet közbeszólt.

1. Jn 6,44
Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
2. Jn 6,65
És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.

És bizony szégyen, nem szégyen, elfelejtkeztem arról a napról, az életem inkább arról szólt, hogy guga voltam, mert láttam, hogy az sokaknak bejön. Én meg élveztem, a magam dicsőségét kerestem, rendesen bele is merültem, nem vontam meg magamtól semmit. De tudjátok mi a jó ebben az egészben? Hogy a Bibliában szereplő nagy emberek, mind, mind ugyanolyanok voltak, mint én, csak nincs részletesen leírva, de nincs is elhallgatva. Noé például nekiállt bűvészkedni a szőlővel, véletlenül feltalálta a bort és úgy berúgott, mint a csacsi, a fiai csak azt látták, hogy meztelenre vetkőzve rohangál. Ábrahám a hit atyja, érted, akitől minden üdvözült ember származik, mint égen a csillag. Először is, amikor Egyiptomba mentek, tudta, hogy a Fáraó szereti és keresi a szép asszonyokat. Félt, hogy a katonák megölik a felesége miatt, és inkább letagadta, hogy a felesége. A katonánknak sem kellett több, látták, hogy milyen gyönyörű nő, s jutalmat remélve vitték a Fáraó elé, az meg egyből szemet vetett rá. Isten viszont megjelent neki éjjeli látásban, és elmagyarázta, hogy mi a szitu. Ha hozzá mersz nyúlni, akkor halott ember vagy, vidd vissza a férjéhez. A Fáraó meg megrettent és még ajándékokkal is elhalmozta Ábrahámot, csak húzzon a francba. Hja, Isten gyermeket ígért Ábrahámnak. A felesége hallotta ezt és kiröhögte Istent, mert már idősek voltak. Aztán már kezdtek türelmetlenkedni, hát fogta a felesége szolgálóját és magyarán szólva megdugta, s meghagyta neki, hogy a születendő gyermeket adja oda Sárának a feleségének.
Most őszintén, te tennél ilyen dolgokat? Na látod

Jelenések könyve 2. rész

2. Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, a kik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;
3. És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el.
4. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.
5. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.

Az a helyzet, hogy Isten valóban élő, ható, és létező, mert nem hagy el, ha kell olyan eszközökhöz nyúl, hogy az ember belepistul. Volt egy király, nem emlékszem a nevére, de kb. olyan életet élt, mint én. Aztán Isten kivetette a mezőre, hogy úgy éljen, mint egy állat, és a mező füvét egye. Majd később visszahelyezte a királyi székébe, na onnantól már észnél volt.
Vagy egy másik király, annak sem jut eszembe a neve, régen olvastam már Bibliát, akkoriban fejből vágtam az egészet. De érted, nem holmi pórnépről beszélünk, nem ilyen megyei pártelnök, akik előtt a komcsi időkben botladozva hanyatt estek, mert azt hitték ő az isten. Királyokról, mint most Barack Obama, vagy Mahmoud Ahmenijejad. Egyszer az egyik ilyen horderejű király azt mondta, nyíltan bevallotta Istennek, hogy:

Ézs 38,17
Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!

De vegyük mindjárt Dávid királyt, aki egy szép napon a vár fokán nézelődve meglátott egy szép asszonyt fürdeni, s kérdezte a szolgálóit, hogy ki az a gyönyörű teremtés? Mondták, hogy melyik századosának a felesége. Dávid nyomban leült és írt a százados felettesének egy levelet, hogy a századost küldje a legdurvább csatába. Jól figyelj mert az nem egy számítógépes játék, mint a Call of Duty, hanem valóságban megtörtént. Századost beküldték a mondjuk ki bátran, a halálba, Dávid király nagy megelégedettségére, s nosza ment is az asszonyért. Szerinted Isten annyiba hagyta? Kíváncsi vagy mi történt? Olvasd el. Ment Dávidhoz a próféta és mondta néki a példázatot, hogy vala egy gazdag ember, akinek rengeteg juha van és vendégséget szerze, de nem a saját juhaiból, hanem egy szegény embertől vette el az egyetlen juhát. Dávid király dühbe gurult, hogy ki az az ember, azonnal hozzátok elém, bizonnyal mondom halállal lakol. A próféta azt válaszolta, hogy te magad vagy az király! Ennél azért sokkal bonyolultabb és tragikusabb lett a vége.

Tudjátok mi az utolsó esélyem? Tényleg az, amire gondolsz, egyetlen lehetőségem maradt:

Csel 5,29
Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.

Jer 9,24
Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.

Ez 11,21
De a kiknek szívök az ő fertelmességeik és útálatosságaik szíve szerint jár, azoknak útját fejökhöz verem, mondja az Úr Isten.

Közben legalább 15 perce keresek egy részt, de nem találom. Arról szól, hogy megfeddi Isten egyik prófétáját, Talán Jeremiást, hogy ha értelmes beszédet szólsz a népnek értelmetlen helyett, akkor újra a szolgálatomba állhatsz, a lényege ez, de nem találom a szövegkörnyezetet.

Nahhh, ebben a pillanatban meglett az írás címe is

Uhhh, mekkora paradoxonra leltem, ha az ilyesmibe belegondolok, azonnali önmeghasonlás, tulajdonképpen az egész pánikrohamom ilyen dolgokra épül. Tudtátok, hogy a Bibliában egyetlen egyszer sem szerepel az a szó, hogy Biblia

A mai felgyorsult világban Istenre figyelni? A felpörgött, Redd Bulltól szárnyra kapott fiataloknak erről beszélni? Volt olyan, amire Isten csak 10 év múlva válaszolt, mert szerinte akkor jött el az ideje, de legalább megértettem.

Addig is itt a vége, fuss el véle, majd folytatom, azaz abba sem hagyom, azonnal írom én tovább, csak egyszerre elolvasni sok ez, meg feldolgozni.
A kommenteket egyelőre nem szeretném, az a helyzet, hogy a téma, amit eddig vázoltam bonyolult. S, ha most kiragadnál belőle egy mondatot, s a mentén próbálnánk meg kommunikálni, szerintem nem tenne jót. Előrevetítve azt, hogy nem fejeztem be, úgyhogy a kommentek megválaszolása helyett inkább írok tovább, mert arra is rájöttem, hogy az írás, nem csak, hogy Istentől kapott ajándék, képesség, amit sohasem tanultam, de egyben lelki gyógyszer is. Mert, amíg írok, addig én lehetek, s olyankor úgy érzem, hogy az lehetek, aki vagyok.