Ahogy telnek a tanévek ismerem meg az összes hallgatót és viszont, valamiért mindig kapcsolatba kerülök az elsősökkel, vagy van egy-két ismerős eleve, és az ő barátaikat ismerem meg az évfolyamról, vagy épp dolgozatot íratok, vagy órát tartok nekik szívességből.
Ma elhangzott egy olyan mondat, amiről azt gondoltam, sosem fogom kimondani:
"Abba kéne hagynom a mindenféle jött-mentnek való segítést."
A záróvizsgák és a védések közeledtével egyre több alsóbb éves talál meg azzal, hogy segítsek. Ezzel alapvetően nincs baj, hiszen szeretek segíteni, és szoktam is. Ha kell korrepetálok, néha TO-s néninek is elmegyek stb.. Azonban most úgy érzem kezd az egész átmenni kihasználásba, bár ők még nem tették meg azt, amit hajdani csoporttársam, akinek a kedvéért nem scanneltem be több száz oldalt vizsgára készülés közben és ezt édesanyám emlegetésével honorálta. (Ő több jegyzetet nem kapott.) Mégis, kicsit kezd sok lenni.
Minden nap van egy-két olyan ember, akinek a segítségemre van szüksége, akár tétel kidolgozásra van szükség, akár csak információra a vizsgáról, oktatóról, szabályokról.
A hiba az én készülékemben található: nem mindig tudok segíteni, mert nem mindenki tanított és nem volt mindenféle vizsgám, stb.... ilyenkor meg úgy érzem, hogy valamit rosszul csináltam.
Tegnap este az egyik harmadéves rám írt, hogy meséljem már el, hogy néz ki egy védés, és hogy kell megírni a prezentációt hozzá, sőt, ha már itt vagyok nézzem is át neki. Szívesen megtettem, mert a srác normális, de ! fél 1 körül végzett az első változattal... hozzáteszem, hogy az alapképzéseseknek ma volt a védése, kicsit későn állt neki. (Neki tudtam segíteni )
Ez most nyafogásnak tűnhet, pedig nem annak szántam, csak összegeztem ami ezen a héten összejött.
Egyébként is, magamnak csináltam, mert mindig mindenkinek segítek. Ezt használják ki mind a hallgatók, mind az oktatók.