Csak járkálok a házban, nem tudom mit csináljak..
Folyamatosan az estére gondolok. Nem kellett volna elmennem. Átvert, csalódtam.. Annyira nem akartam hogy ez legyen, és mégis ez lett.. Fejemhez vágta: Ugyan olyan pasi vagyok mint a többi.. Csak meg akartam húzni..
Vicces, mert a dolog ezen része éppen nem is érdekelt. Nekem csak a tudat kellett volna, hogy ő az enyém, hozzám bújik és nem máshoz. A csókját akartam továbbra is, hiába.
2 óra volt, piás üvegek mindenhol. Belépek a szobába, beszélgetnek, s ezzel én mit nem törődve közbevágok. - Ki tudnál jönni egy kicsit? - Nem mondtam nevet, mégis mindenki tudta kiről van szó. Már pattant is, egy pillanat múlva kint álltunk a takaros családi ház teraszán. Elhangzott az, amit a legnehezebb kimondani egy férfi számára. - Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. - Törtem meg hangommal az esőcseppek kopogását. Kicsit olyan volt mint a filmekben, de valahogy mégsem jött át a hangulat. Egész éjjel feszélyezetten viselkedtünk mindketten, mintha egy láthatatlan téglafal lett volna köztünk. Vajon tudta mire gondolok? Megpróbáltam lerombolni a falat, küzdöttem, nem sikerült. Vesztettem.
Hangtalanul összevesztünk, egyikünk sem mondott semmit, mégis tudtuk: Ez már nem ugyanaz mint volt. Valami megváltozott.
Bementünk, immár nem kézen fogva, nem átkarolva egymást. Csak bementünk, mint két idegen akik most találkoztak. Nem tudom mennyit lehettünk kint, úgy 20 percre tippelem. Mire visszamentünk, sötét volt a szobában, csak a monitor fénye világított.. Lefeküdt a hatalmas francia ágyra, addig én levettem a kabátom, pulóverem. Megszólaltam, muszáj volt. Néztek rám, megint egy szó sem hangzott el, de szinte hallottam ahogy kérdezik: -Na mi van papi! Mesélj! - Megráztam a fejem, mintha csak annyit mondtam volna: - Ennyi volt. -
Odamentem az ágyhoz, kivettem a telefonom a zsebemből és azzal világítottam. Megkérdeztem:
- Ideférek drága? - Volt hely bőven, mégis megkérdeztem hogy ne legyen belőle probléma. Nem kellett volna. Jött a válasz: Akkor b+! Megfogta a takarót, lement a földre.. Elborultam, és kitört belőlem. Nem törődtem semmivel.
- Na figyelj! Nem bántottalak, eszembe se jutott. Kicsit kezdtem unni hogy mindenen felkapod a vizet. Vegyél egy kicsit vissza légyszíves. Gyere, feküdj vissza. -
-Nem fekszem!
-Ha nem akarsz mellettem feküdni, akkor majd én lemegyek.. - Erre már csak dünnyögött..
Lementem a földre, megfogtam egy plüsskutyát, fejem alá tettem, próbáltam nézni a filmet, nem törődve semmivel. Nem sikerült, belül zokogtam, nem akartam hogy ez legyen. Lecsukódott a szemem, őt láttam. Mosolygott, mint amikor megismertem. Éreztem a pólómon az illatát. Délután még jó volt minden. Elaludtam, de egy fél óra múlva újra magamhoz tértem. Felkeltem, telefon elő, idő néz. 3:25. Alszanak. Körbevilágítok, és megláttam őt.. Feküdt az ágy legszélén, befelé fordulva. Közelebb megyek, hátha nem alszik még olyan mélyen, gondoltam nem hagyhatom ennyibe, megpróbálok kibékülni vele.. Elindultam, és megláttam. Átkarolta őt, azt akiben mindvégig bíztam, barátomnak tartottam. Ölelkezve aludtak, az orruk talán még össze is ért. Megtorpantam, és csak ott álltam.. Elmorzsoltam egy könnycseppet, felöltöztem, és búcsúzóul odalöktem a népnek egy "Elmentek ti a 3.14csába" üdvözlést. Kinyitottam az ajtót, kijöttem és csak annyit hallottam az ajtón keresztül.. "BOCSÁNAT!!" Nem foglalkoztam vele. Cipő fel, pénztárca ellenőrzés, doboz cigi megfogás, kapucni fel, és menés ki a buszmegállóba.
Nem tudtam mikor érek haza, nem tudtam mikor jön busz. 3: 40 volt mire kiértem a buszmegállóba, és megláttam. 1 óra 20 perc a buszig. Telefon megcsörren, ő az. Hív, mintha lenne értelme. Valahogy most még a kedvenc csengőhangom sem tetszett.. Teljes erőből elhajítottam a telefont, és ahogy puffant a szomszédos ház falán, annyiba maradt a muzsika, annyiba maradt minden. Nincs az az isten hogy én visszamenjek. Álltam az esőben, zokogtam.. Fél 7-re értem haza, szétdobáltam a cuccaimat, és 10 óráig "aludtam.." Felkeltem, sms írásba fogtam.
"Hatalmasat csalódtam. Azt hittem te más vagy mint a többi. Szerettelek. Légy jó."
