2019. április 22., hétfő

Gyorskeresés

Kispapa blog: A nagy várakozás. (-:

Írta: | Kulcsszavak: gyerek . szülő . terhesség . apaság

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy méhecske, és egy szép virágszirom.

No, nem egészen így történt a dolog, és nem is ilyen irányban szeretném elvinni az írást. :)

A lényeg, hogy ma este a doktorbácsitól is megkaptuk a megerősítést: bizony a sebes közeljövőben szülői örömöknek nézhetünk elébe. Ebben a blogban szeretném megosztani veletek mindazon dolgokat, amik velünk a várakozás idejében történnek. Legyen ez amolyan tanmese az elkövetkezendő fiatal generációnak.

Szóval volt a méhecske, meg a virágszirom. A többi a sex-topikra tartozik :) A lényeg, hogy asszonyságnak egyszercsak kimaradt a mensese. Éppen az utolsó vizsgára készült, így addig nem akarta elvégezni a terhességi gyorstesztet, amíg nem végez vele. Megvolt az utolsó vizsga, és a teszt bizony 2 csíkot mutatott, ami azt jelenti, hogy a vizeletben megtalálhatóak a terhességre jellemző hormonok. Nincs mese, telefon elő, doktorbácsinál időpont foglal. Ma késő délután 3/4 5. Első vizsgálat, asszonyság plafonon van. Megpróbálom nyugtatgatni, kevés sikerrel. Bejutunk. Vetkőzés, felfekvés, vizsgálat első része. Tiszta méhnyak, melleken semmi rendellenesség. Labori vizsgálathoz a szükséges minta kenetek levétele, majd átfekvés az ultrahangos ágyacskára. Ilyen korai terhesként ugye csakis hüvelyi ultrahang, amin a doki szépen megmutatja, hogy mi, micsoda. Kint a hugyvezeték vége, szépen tisztán tartva, a belek szépen mocorognak, ahogy kell. Hamar megtalálja a méhnyakat, majd mögötte a kicsikét. Megméri, közel 1,5 cm. A szivének dobogása szépen látszik, a pici agyacska (kezdemény) ott trónól az embryo felső részén. Ránézésre az egész 1,5 cm az agyból és a szívből áll. Persze ez nem így van. A legtöbb szerve már megvan. Igaz még fejletlenen és nagyon pici, de már megvan neki.

Szóval itt tartunk most. Megvan az első ultrahang. Most jön a védőnő keresés, illetve a kötelező vér és vizelet vizsgálatok elvégzése. A doki azt mondja, hogy így, első vizsgálatra minden ok. A magzat mérete alapján 7-7,5 hetesnek látszik, ami nagyjából megegyezik a naptárral.

Az első becslés 2011.07.15.-ről szól. Reméljük a legjobbakat. Minden esetre ma elküldtem néhány tucat sms-t, amire sorra jönnek a gratulációk :-D

Szerintem papagáj, asszony szerint öregember :D

Folyt. köv.

üdv, föccer

Mod:

Jah, kifeleztettem 1 dolgot. Még egy nagyon fontos dolog van, amire nagyon fontos figyelni. Ez pedig a megfelelő vitamin és ásványi anyag bevitel. Még el sem mentünk a dokihoz, amikor elmentem patikába. Kivártam, amíg a női kiszolgálóhoz sorra kerülhettem (persze közben a fiatalembernél 4-en végeztek :( ), majd kértem tőle kismamáknak való vitamint. Rövid kérdez-felelek után Femibion 800-ast adott. Ezt a terhesség 12. hetének végéig lehet szedni, és tartalmazza a megfelelő folsavat, vasat, és egy rakás egyéb vitamint, amiből ilyenkor nagyobb mennyiségre van szüksége a Mamócának.
A 12. hetet követően a femibion-400-ast ajánlják. Este megkérdetzük a dokit, aki kifejezetten támogatta ezt a döntést, olyannyira, hogy a kezelőlapra is ráírta, hogy ezt kell szedni. Egyébként hivatalosan ez nem gyógyszer, hanem étrend kiegészítő. ~3700 ft volt a 30 db-os csomag, amiből naponta 1 db-ot kell a fő étkezés után bevenni. Mindemellé még etetek a kisasszonnyal 1000 mg-os C vitamint, mert az inkább használ, minthogy ártana :)

Enyit mára. Ha valami még eszembe jut, vagy haladunk valamire, akkor írok...

Üdv, föccer

mod2: No, ha minden igaz, akkor szerdán megyünk védőnénihez. Majd beszámolok a történésekről :)

üdv, föccer

mod:

A topikba már írtam, de most beteszem a bejegyzésbe is. Mamóca volt védőnéninél. Kapott egy csomó tájékoztató anyagot, meg reklám prospektust. Volt ekg vizsgálaton, ha minden igaz ma (2011.01.04. reggel volt vérvételen. Holnapra megvannak ennek is az eredményei. Elvileg a belgyógyászati vizsgálatot meg tudja csináni a házi orvos is, mert belgyógyász. Marad még a fogorvos, és ki is van pipálva minden. Jöhet a 10. ultrahang. Várom már :)

Ma megvettem asszonyságnak a következő adag vitaminját. femibion 400 névre halgat, és egy kisebb vagyont kértek érte :((

üdv, föccer

mod:

Drága Mamócám összeszedett egy csomó, a családi pénzügyeket érintő infót.Mikor, milyen feltételek mellett milyen támogatást kap a familia. Ezt most copy-paste veteszem ide is.

Szülés előtt betegszabadságra illetve táppénzre lehet menni (fizu 60-70 %-a)
Ha az anyuka megjelent legalább 4 terhesgondozáson, s ezt a megfelelő pecsétekkel igazolni is tudja, akkor jár neki az 1 alkalommal igénybe vehető anyasági támogatás, összege kb 64.000 Ft.
TGYÁS (terhességi gyermekágyi segély, szülési szabadság): 24 héten keresztül (5 és fél hónap) keresztül jár szülés után, az előző évi fizetés alapján (bruttó fizu emelve prémiummal, bónusszal, mindennel, ennek a 70 %-a, azaz előző évi átlag bér 70 %-a)
GYED: a TGYÁS után a baba 2 éves koráig jár, szintén az előző évi fizu 70 %-a, de max kb 96.000 Ft
Ezután a baba 3 éves koráig jár a GYES, ami 28.500 Ft.
Ha jól értelmeztem, akkor ha ezután még mindig nem megy vissza az anya dolgozni, akkor jár a GYET, szintén 28.500 Ft.
A TGYÁS és a GYED csak abban az esetben jár, ha semmilyen keresőtevékenységet nem folytatunk mellette.
A GYES mellett max heti 30 órában lehet dolgozni, de otthoni munka esetén időkorlátozás nélkül is lehet.
Ha az anyuka mégis a baba 1 éves kora előtt visszamegy dolgozni (vagy 30 órában vagy otthonról), akkor a baba 1 éves korától igényelheti a GYEST (GYED helyett).
Amiről még nem szabad elfelejtkezni, hogy a magzat a fogantatástól számított 91.naptól (orvosi igazolás szükséges hozzá) eltartottnak számít, így családi adókedvezmény (gyerekkedvezmény) vehető utána igénybe, tehát csökkenti az adóalapot (havi 10.000 Ft-tal több nettó marad a bruttó fizu után)
Valamint szülés után jár a családi pótlék, ami 1 gyerek esetén 12.200 Ft.
Ezeket elsősorban csak tájékozódás céljából írtam, érdemes mindennek utánakérdezni a munkáltatónál, de jó esetben a védőnő is képben van ezekkel.
Több oldalról szedtem össze az infót, a leghasznosabb talán ez az oldal volt:

Az infók tájékoztató jellegűek. Mindenki járjon utánna saját maga is.

üdv, föccer

2011.01.10.

Jelentem megvagyunk a második ultrahanggal. Sajnos nem kaptunk túl jó felvételt Babócáról, és idebent nem is tudtam szépen bescannelni.

Röviden: Megvan keze lába. Ujja bent a szájába egész végig :DDD A vizsgálat közben meghallgattuk a szívverését. Mamóca majdnek elsríta magát közben :U Mocorgott és akkorákat rúgott, hogy azt hittem leugrik a monitorról. Nagyon frankó volt az egész :DD

54 mm-es és 12 hét 2 napos, ultrahang szerint.

És a legfontosabb:

Üdv, föccer

2011.01.11.

No az előző részből kimaradt, hogy kaptunk a dokitól egy kissebb letolást, azért, mert egy kicsit későn későn mentünk a második vizsgálatra. Mint a képen is látható már benne voltunk a 13. hétbe, és a 12. héten kellett volna tiszteletünket tenni nála. Ezen kívűl megnézte a labor eredményeket, és aztat mondta, hogy Mamóca egy kcisit vérszegényke lett. Alacsony a hemoglobin szintje, amit a kissé vashiányos vérkép miatt lehet. Ezért kapott mamóca vastartalmú tészítményt (nem, nem az evőkanalat kell elrágcsálni esténként a vacsi mellé :) ). Mindezt kiegészítjük azzal, hogy a Femibiont lecseréljük elevit-re. Tudni kell ugyanis, hogy a Femibion nem tartalmaz vasat. Leginkább azért, mert vannak olyan kismamák, akiknem nem alakul ki vashiányuk, ezért nem leszek kicsit vérszegények. Ők nyugottan tolhatják a Femibiont is. Sőt. Nekik nem is javallott + vasas készítményt szedni. Ponos okokat nem tudok :(

A másik nagyon fontos dolog, ami tegnap kiderült az, hogy ilyenkor, a 13. héten szokás elvégezni egy vizsgálatot, ami nem más mint a magzat tarkólebeny szélesség mérése. Ezt egy jobb ultrahang készülékkel meg tudják csinálni. Sajna most a "körzeti" nőgyőgyásznál ezt a vizsgálatot nem tudták elvégezni. Elirányítottak a Szent István kórházba, ahová csak hövő hét szerdára kaptunk időpontot :( Remélem nem lesz baj ebből a kis malőrből. A hiba ott volt a rendszerben, hogy az első vizsgálatot fizetős dokinál végeztük. Az ő gépe alkalmas lett volna arra, hogy ezt a vizsgálatot elvégezzük. Viszont Mamóca nem akart fizetni + ba, így maradt a "körzeti doki". Akinek meg nincs normális felszerelése a munkály elvégzéséhez :(

Szóval ez van. Már majdnem 15 hetesen fogjukelvégezni a 13 hetes vizsgálatot.

Üdv, föccer

2011.01.12

Fontos Update:

Kérek szépen mindenkit, hogy most az elkövetkezendő néhány napban keresztbetett újakkal szurkoljon nekünk. Asszonyságot befektették az Istvánba, mert a méhlepényének egy pici darabkája levált a méhfalról. A Doki azt mondta, hogy nincs nagy baj, ez még nem veszélyezteti a Babóc ellátását, de azért kérek mindenkit, hogy nagyon szurkoljon, és küldjük a pozitív eneriát Mamócának tonna számra :K Én már toltam három kamionra valót, de már lassan indulásra kész a következő adag :) Kérek mindenkit, hogy lapátoljatok össze nekeünk egy kis pluszt. Minden csepp számít! :D

üdv, föccer

2011.01.14.

Most vittem haza Mamócát az Istvánból. Úgy néz ki, hogy minden rendben van. Hamar elmúltak a tünetek, és az ultrahang sem tudta már ma reggel kimutatni a méhlepény leválását. Így megkapta a Zárójelentést, és elhozhattam Egyébként megcsinálták azt a vizsgálatot, amire szerádn kellett volna menni. Minden rednben volt 1.9 mm-es távolságot mértek. Egyébként nő, a kölök, mint a bolond gomba. Ma reggeli ultrahangon 61 mm-es volt a babóca =D Naponta kb 2 mm-ert nő. Azért az eléggé komoly fejlődés
Doki azt mondta, hogy most már minden oké lesz. Nem kell fokozni az eddigi óvatosságot. Nem kell 7/24 ágyban lennie Mamócának, vagy bármi ilyen. Persze a futást, ugrálást, meg ilyeneket mostmár mellőzi fogja. A lépcsőzést is megtiltottam neki. Most már csak lifttel közlekedhet

üdv, föccer

2011.02.03.

No, ,,jó reggelt"!

Reggel voltunk dokinál, a 16. heti ultrahangon. Sajnos nincs minden rendben, de nem is olyan nagy a baj. Úgy tudnám jellemezni, hogy egyenlőre minden rendben, de hogy mi lesz később... :(

A lényeg, hogy Mamóca már hivatalosan is veszélyeztetett terhes. Doki eltiltotta a munkába járástól. A probléma kettős. Az egyik, az ugye a két héttel ezelőtti vérzése, amely hála égnek inkább ránk ijesztett, mint komoly problémának látszódott.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

A második dolog, hogy a méhlepénye eléggé ,,lecsúszott" az utóbbi 3 hétben. Ez azt jelenti, hogy majdnem ránőtt a méhnyakra. Még éppen mellette van, így van rá esély, hogy a méh növekedésével feljebb kerül, és akkor minden rendben lesz, de az is lehet, hogy még lejjebb kerül, teljesen elzárva a méhnyakat. Ha ez bekövetkezik, akkor császármetszéses szülés lesz.

Szóval asszonyság el van tiltva a munkától, és a mozgástól. Holnap még elbattyog a körzeti dokihoz, aki kiírja táppénzre a szülésig. A munkahelyén megpróbálja elintézni, hogy ,,home office" dolgozhasson, de erre még várni kell egy ideig. Ha engedélyezik neki, akkor némileg jobban állunk majd, de ez még a jövő zenéje.

Üdv, föccer

2011-02-16

No, megkésve bár, de törve nem. Feltölteném az utolsó, 16 hetes korban készült ultrahang képeket. A vizsgálaton leginkább a magzat fejlődésének ellenőrzésére, az esetleges rendellenességek kiszűrése volt a cél.

Az első képen Babóca 2 combcsontja látható élesebb kontúrral. Mérete ~22 mm. Jól látható, hogy terpeszt a bébi. Már ez is azt jelenti, hogy lány lesz :D Sajnos a királyi ultrahang készülék meglehetősen elavult egy darab, és ezért nem tudta megmondani a doki, hogy akkor most meg van-e mindene vagy sem. De nem baj, talán legközelebb...

A második képen a fejének keresztmetszete látszik. Tiszta horror. Mintha félbevágták volna a fejét :Y :D

Na szóval a doki szépen lemért mindent, és úgy látta, hogy minden rendben van Babócával. Sajnos (vagy szerencsére? ) itt derült ki hogy nagyon alacsonyan van a méhlepény megtapadva. De erről már írtam korábban, így most ezzel nem tölteném a sorokat. Inkább nézem a 2 új képet :)

Az ultrahang után elküldte a doki Mamócát a következő vérvételre. Ezt a 17 hét elején kell elvégezni, és az AFP vizsgálathoz kell. A vérvétel eredménye 2 hét alatt készül el, és utána irány az István kórházi rendelő. Ott van elég erős ultrahang, hogy el tudják végezni a vizsgálatot. Elvileg ez a jövő héten meglesz. Talán kapunk új képet :)

A dokihoz március 3.-ára vagyunk visszarendelve a 20. heti vizsgálatra. Reméljük csupa jó hírt mond nekünk. :)

Üdv, föccer

2011.03.05.

Egy kicsit megkésve bár, de törve nem ismét frissítem a bejegyzést. A késlekedés oka, hogy kedd este kicsit figyelmetlen voltam és sikerült egy elég durva tüdőgyulladást összeszednem, ami csütörtök estére egy ~40°C lázas ágybanmegpusztulósá fejlődött. Szerencsére most már annyit javult a helyzet, hogy sikerül klaviatúrát ragadnom.

Akkor nézzük.

Valahol ott fejeztem be az írást, hogy Mamócát a doki elküldte AFP vérvételre, illetve a hozzá tartozó genetikai ultrahangra, és visszarendelte 03.03. a 20. heti ultrahangra. A vérvétellel nem volt semmi gond. A vérvétellel nem is volt gond. Az megvolt gyorsan, csak az eredményre kellett ~2 hetet várni. A nagyobb baj a vizsgálat ultrahangi részével volt, ugyanis nem nagyon lehetett az István kórházat elérni, hogy adjanak időpontot. A végén csak sikerült időpontot szereznünk. 03.02-re. Az utolsó napra. Frankó. Na mindegy. A laborból összeszedtük a vérvizsgálat eredményét. Az AFP szint viszonylag alacsonynak mondható értéket mutatott, de még határon belül volt. Egyébként a nagyon alacsony AFP érték Down szindrómára, vagy egyéb rendellenességre hívhatja fel a figyelmet, míg a nagyon magas érték pl nyitott gerincre figyelmeztethet. Egy már előzőleg elvégzett vizsgálat a down szindrómát gyakorlatilag nagyon alacsony kockázatként értékelte Babóca esetében, így ezért nem aggódunk.

A kórházi UH-n minden rendben volt. Leméregette a doki az ilyenkor szokásos méreteket. Fejkerület 161 mm, stbstb. És jelentem, hogy igen nagy biztonsággal kijelenthető, hogy tudjuk a baba nemét :K Az Istvánban olyan jó az ultrahang, hogy még és is megláttam a képen azt, amit kell, mielőtt a doki mondta volna: "Nagyon úgy néz ki, hogy kislány formája van." :C

Ezen kijelentést a saját dokink is megerősítette másnap. Igaz azon a képen kb semmit nem tudtam kivenni, de a doki váltig állította, hogy ott is kislányos.

Szóval a lehetőségekhez képest csupa jó híreket hallottunk. A következő UH 03.31.-én van beütemezve.

üdv, föccer

2011.03.13.

Ismét jelentkezem. Az utóbbi, kissé zavarosra sikeredett bejegyzés után egy igazi bomba siker következik.

Utóbb panaszkodtam, hogy nem kaptunk képeket a 20. heti ultrahangról. No, hát nem voltunk restek és elmentünk saját pénzes ultrahangot készíttetni. A kisasszonyka nagyon nehezen akarta megmutatni magát, mert úgy döntött, hogy a ma délután Ő bizony durmolni fog Mamóca pocakjában. De a végén csak felébredt és elkezdett mocorogni, forgolódni. :) No, nem is húzom tovább az idegeket, jöjjenek a jobban sikerült képek.

Az első egy 2D-s kép, amin (lány mivoltát bizonyítva) terpeszt a kisasszony. A második és a harmadik pediglen már 3D képleképezésben készült. :C

Üdv, föccer

2011.05.07

Kedves blogom, kedves olvasók!

Sajnos eléggé elhanyagoltam mostanság a Kispapa blogot. Egy kicsit összecsaptak a hullámok a fejelm felett, minden téren. Főleg a munkahelyi stressz ugrott meg kb az 5000x-ére, de úgy néz ki, hogy most egy kicsit mérséklődik a dolog.

Na szóval hol is tartottunk? 22 héten voltunk 4d ultrahangon. Itt van Mamóca is valahol, most erősen rá fogok támaszkodni az infók tekintetében.

Szóval a 4D-s UH után a következő érdemleges esemény az a 24 héten történ. A topikban írtam már, hogy ekkor csinálták meg a terheléses cukorvizsgálatot. Hála égieknek minden rendben volt. Mamóca azt mondta, hogy nem is volt annyira katasztrofálisan rossz az a lötty. Igaz belecsempészett magának egy kis citromlevet, így már egész iható lett. Javaslom mindenkinek :)

A dokinál nem volt ultrahang, csak az alap vizsgálat + magzati szívhang hallgatása egy kis kézi készülékkel. Itt is minden rendben volt. A labor eredményeket nézve a doki továbbra is vas szedését írta elő, mert Mamóca cashiánya nem javult. Sőt, még romlott is. De ezen nem nagyon kell meglelődni, mert a Babóca rengeteg mindent elkér magának. Így rovábbra is megy esténként a kanál rágicsálás :) 28. hétre lettünk visszarendelve, a következő vizsgálatra.

Közben nő a Mamóca pocakja, mint a bolondgomba. Sokszor megy a pocisimi/pocipuszi Babóca is, és a Mamóca is szereti.

A 28. heti vizsgálaton megint nem volt ultrahang, csak a szokásos hüvelyi és hasi vizsgálat a magzati szívhanggal. A mérleg már azt mutatta, hogy 7 kilót hízott a Mamóca. Érdekesség, hogy a doki a következő hétre is berendelt minket. Az esedékes ultrahangot egy másik gépen kell elvégezni, ami egy másik helyiségben van.

Az elmúlt néhány héten, hónapban vadul nézegetjük a bababútorokat. A választék bőséges, de az igazán használható darabok ritkák, és akkor is horror áron vannak. Egy picike komódra is van pofájuk ráírni egy 50-60k-s árcédulát :Y Ha lemegyek az OBI-ba és onnan veszem meg az alapanyagokat, akkor is 15-20k-ba meglenne, de csak a zsanérok miatt, és mert az OBI egy marha drága bolt. Nem is nagyon fogunk bútorokat venni. Kb a kiságyon kívül mindent meg tudok csinálni. A fürdőszobába már készen van a lehajtható pelenkázó/öltöztető asztalka, meg összedobtam egy fali szekrénykét, aminek nincs ajtaja. Úgy alakítottam ki, hogy a kis kádat fel lehessen tenni a tetejére. Praktikus és olcsó. Funkcionálisan ilyen jól használható cuccot a boltban sosem találtunk volna, és az egész meg volt kb 15-18k-ból. Úgy, hogy az OBI-ban vásárolok. Szerintem így lesz a többivel is. :K

Tovább.

A 29. heti ultrahangon tegnap délután voltunk. Nem is volt más vizsgálat, csak az ultrahangos genetika. Gyakorlatilag lemérték Babócának különböző testrészeit. Lábát, hasát, fejét, karját. Megnéztük a szívecskéjét, és a gerincét. Minden a lehető legnagyobb rendben van. 4 kamrás szív, tele poci (tele volt a gyomra) zárt gerinc. A doki még azt is látta, hogy éppen kortyolt egyet a magzatvízből :) A jelenlegi becsült tömege: 1360 gramm, már majdnem 1,5 kg. A fejátmérője már 75 mm. Nem hiába nő Mamóca pocakja...

Sajnos képet most sem kaptunk :(

A mai nap meg nekiugrottunk és kifestettük a szobát. Jobban mondva én festettem, Mamóca a kipakolásban segédkezett még tegnap este. Késő délutánra végeztem is a takarítással, felszáradt a padló, leterítettem a szőnyeget. Betettem az ágyat az új helyére. A szekrényt már nem lesz erőm összerakni, az már holnapra marad...

Szóval itt tartunk most. A következő doki látogatás 3 hét múlva, a 32. héten lesz. És ha minden igaz, akkor kb még 2,5 hónap és jöhet a kispapa blog következő része :)

üdv, föccer

2011.06.17.

A tegnapi nap voltunk az első, nagy CTG-n. Ez kb annyit tesz, hogy felpakolnah egy érzékelőt Mamóva hasára, ami egy géphez van rögzítve. A gép figyeli a Babóca szívhangját, és számítja a percenkénti pulzust. Mindezt ráadásul 20 percen kereszül. Az előírt értéknek 120-190 között kell lenni. Babóca igazán jól érezte magát, mert 140-160 közötti értékkel ingadozott. Azt tisztán kivehető volt, hogy amikor élénkebben mocorgott, akkor a pulzusa a felsőbb tartományban volt, és amikor egy picit pihent, akkor lejebb ment. Egyszer volt, amikorvisszazuhant a pulzusa a 120-as érték alá. Akkor valószínüleg éppen ráfeküdt a köldök zsinorra, és ezáltal csökkent Babócának az oxigán ellátása. Ezt viszont hamar "észre veszi" Babóca és egyből elkezd mocorogni, és néhány másodperc múlva már helyre is állt a rendes szívverése. Szerencsére :) A gép egyébként képes a méh összehúzódások figyelésére is. Erre még értelem szerűen nem vagyon volt szükség. A masina harmadik, egyben utolsó funkciójára viszont annál inkább. Ez egy manuális nyomógomb, amit Mamóca kezébe nyomtak, és arra kérték, hogy amikor azt érzi, hogy mocorog a Babóca, akkor nyomja meg a gombocskát, ezzel számolva az átlagos percenkénti magzatmozgást. A 20 perces vizsgálat alatt ~90 érezhető Babóca mozgást jegyeztünk fel. :)

Ha minden igaz, akkor a jövő héten lesz egy utolsó vérvétel, és a következő CTG és egy nagy ultrahang. Ezt követően már csak CTG-t fognak csinálni, minden héten a bab születéséig ;]

Várjuk szeretettl :D

üdv, föccer

2011-06-30:

Tegnap voltunk az utolsó nagy ultrahangon. Doki bácsi mindent rendben talált. Babóca rendesen befordult, úgy ahogy kell, a méhlepény a hátsó falon tapadt. A mérések alapján a fejátmérő 93 miliméter, a fejkerület 320 mmm, míg a fejtető-far távolság 330 miliméter. Babóca becsült tömege 3300 gramm, azaz majdnem 3,5 kg :D Doki azt mondta, hogy valahol 4 kiló alatt fog születni.

Ma volt a Mamóca a második CTG-n. Ez a 20 perces magzati szívhang és méhösszehúzódás figyelésére vonatkozó vizsgálat. Babóca megins sokat mocorott. A szívritmusa rendben volt. Viszont a gép azt mutatta, hogy néha-néha érezhető 1-1 jelentősebb máh összehúzódás. A doki végzett is egy gyors vizsgálatot, ami alapján megállapította, hogy a méhszáj még teljesen zárt, viszont a méhnyak az már megrövidült. Ez leginkább a kezdeti méh összehúzódásoknak köszönhető.

Tehűt kijelenthető, hogy most már eljutottunk abba a korba, hogy a Babóca bármikor úgy gondolhatja, hogy Ő bizony bármikkor ki akar onnan jönni. Bár ez még akár hetek múlva is megtörténhet :)

A doki viszont biztos ami biztos alapon visszarendelte jövő hét keddre. Újabb terpesztős vizsgálat és ctg.

üdvv, föccer

2011.07.11

Most volt Mamóca CTG-n és a "tapizós" vizsgálaton. Természetesen a Babóca megint végigaludta a vizsgálatot. Alig tudták megint mocorgásra bírni, de végül sikerült és elfogadták az eredményt. A tapizós vizsgálat viszont rendkívűl jó eredménnyel zárult. Teljesen nyitott méhszájak és rövid méhnyak. Ez konyhanyelven annyit jelent, hogy mind a Mamóca, mind a Babóca készen áll a szülésre. Bármelyik percben elfolyhat a magzatvíz, és megindulhat a szülés :B :DDD

üdv, föccer

2011.07.19.

Tegnap volt a nagy nap. :) Mindenkinek köszönöm aki nyomon követte a nagy várakozást, de immár, egy időre be kell zárnom, hiszen most már nem aktuális. A nagy napról is készül egy részletes blogbejegyzés amelyet a "Kispapa blog: A nagy nap. Percről percre." címen találjátok meg. Igaz nem sikerült az előre tervezettnek megfelelően ténylegesen percről percre frissítenem a bejegyzést, de igyekszem mihamarabb pótolni az elmaradt infókat. Addig is szíves türelmeteket kérem.

Üdv, föccer

Hozzászólások

(#1) gamek!ller


gamek!ller
(senior tag)

Bazd, hatalmas grat! :) :R :R

(#2) Lauda


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Biztos a Tied? ;] :DDD

Grat a kolokhoz! ;)

szerk: :C

[ Szerkesztve ]

(#3) művésznő4


művésznő4
(újonc)

Jaajj, de jóó!!!! ^^ :C
Imádnivalóak az ilyen sztorik!Alig várom, hogy olvashassam a fejleményeket a picivel kapcsolatban! ^^
Akkor is nagyon izgultam, mikor az öcsikémet vártuk. A mai napig megvan az ultrahangos fényképe..:B

Mesélj minél hamarabb nekünk! :R

(#4) föccer válasza Lauda (#2) üzenetére


föccer
(PH! nagyúr)

Asszony azt mondta, hogy ő tudja, hogy ki az apja. Én csak reménykedem, hogy tudom, hogy ki az apja :DDD

Gamekiller: mint az ábra is mutatja, én már bazztam :DDD :R:R

üdv, föccer

(#5) rt06


rt06
(PH! kedvence)

gratulalok
most megyek es megiszok az egeszsegetekre (legalabb) egy sort

Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

(#6) föccer válasza rt06 (#5) üzenetére


föccer
(PH! nagyúr)

:R egészségedre.

Művésznő: igyekszem. Amíg ráérek :B

üdv,föccer

(#7) madstunt


madstunt
(PH! addikt)

Gratula! Én is hasonlóan járok el mint az előttem szóló :)

(#8) rt06 válasza föccer (#6) üzenetére


rt06
(PH! kedvence)

nem, nem, a Ti egeszesegetekre

Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

(#9) EczkE válasza föccer (#6) üzenetére


EczkE
(PH! addikt)

Gratulálok! :D

Első gyerkőc lesz? Hány évesek vagytok? Bocs ezek valamiért most nagyon érdekelnek, remélem nem vagyok indiszkrét. :B

Asszem mindenféleképpen!

(#10) föccer válasza EczkE (#9) üzenetére


föccer
(PH! nagyúr)

Köccke.

Igen, első. Én 28.-at töltöm, asszonyság 25 múlt. Egyébként ha valakinek kérdése van akár a vizsgálatokkal, akár a gyerek fejlődésével, az ne tartsa magában amenyire tudok válaszokok, illetve lesznek itt nálam rutinosobbak is, akik szerijntem szintén szivesen segítenek.

üdv, föccer

mod: közben az ultrahangot nézegetve kalóz is lehetne a képen :D Egy kicsit olyan, mint a felhő: mindeki azt képzel oda, amit akar. Csak a doki látott belőle magzatot :D. Na jó, a szivecskéjének a dobogását én is láttam. Nem mondom de fantasztikus látvány volt, még ezen a kis felbontásu videóképen is látni :)

üdv, föccer

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.