Három olyan konzolja is van a Nintendónak, amit menthetetlenül elrágott az idő vasfoga. A régi NES, a Game Boy és a N64. Mindegyikük úttörő volt a maga módján, a cég első asztali-, első kézi- és az első 3D-képes konzolját üdvözölhettük bennük. De mint az az úttörőkkel lenni szokott, egy tisztes vállveregetés kíséretében leváltották őket azok, akik igazán profi szintre emelték az általuk kipróbált koncepciót. Imígyen az utódmodellek - a Super Nintendo, a Game Boy Advance és a Gamecube - sokak kedvence már önmaguk miatt is a mai napig. De voltak járulékos hozadékaik is. A Game Boy Advance esetében a technológiai váltás például annyira jól sikerült, hogy kézi konzol mivolta ellenére is számos játékot portoltak át rá az öreg NES-ről, némely esetben teljesen az alapoktól újragondolva a régi koncepciót, az avítt játékot a modern elvárásokhoz igazítva.

Jelen bejegyzésem az 1986-os Metroid játék GBA-portjáról szól, ami Metroid: Zero Mission néven született újjá a hordozható platformon. A 2004-es játék így időben fiatalabb, de történeti kronológiájában régebbi a sokak etalonjaként számon tartott Super Metroid-nál. A játék a My Nintendo program keretében most némi kedvezménnyel le is tölthető, így került igazából a látóterembe. "Sajnos" egy kis lebetegedés miatt volt is időm a napokban végigjátszani, két nagy részletben toltam le 13+ óra alatt, így instant az X-Projekt részévé vált. Itt azért megjegyezném, hogy egy hardcore játékos, aki ismer minden repedést a falban, minden titkos szobát és levágható kanyart, két óra alatt végiggyalulja az egészet.

A történetben egy női fejvadászt, Samus Aran-t alakítjuk, akit egyszemélyes kommandó gyanánt a Zebes bolygóra vezényelnek, hogy az űrkalózok által tenyésztett metroid nevű lényeket elpusztítsa, a kalózok bázisával együtt. A bázis biztonsági rendszereit egy kibernetikus agy, a Mother Brain vezérli, így az ő megsemmisítése is kulcsfontosságú Samus missziójában. Kis adalék, hogy főhősnőnk is ezen a bolygón nevelkedett egykoron... A sztorit rövid átvezető jelenetek teszik még inkább átélhetővé.

A játék a róla (is) elnevezett 'metroidvania' műfaj jeles képviselője, kétdimenziós oldalnézetű labirintusokon kell átverekednünk magunkat, hogy megleljük a kiutat és egyre közelebb jussunk végső céljaink felé. Az RPG-, a platform- és az akciójátékok lényegi elemei keverednek benne, nagyjából ebben a növekvő sorrendben. Testünket egy idegen technológiával készült űrruha rejti, fő fegyverünk a jobb karunkba integrált sugárágyú. A ruha egy ikonikus tulajdonsága, hogy gömbbé képes formálódni, így olyan szűk helyekre is eljuthatunk, amit rendes emberi formánkban nem. Taktikus alkalmazására odafigyeltek a fejlesztők, sokszor kell majd alakot váltanunk, de ez nem lesz frusztráló, sőt kimondottan jót tesz a játékmenetnek.

Bolyongásunk során egyre több tuning eszközt találhatunk, melyek kulcsfontosságú képességekkel ruháznak fel bennünket a továbbjutáshoz. Rengeteg a titkos helyszín is, amik opcionálisan megszerezhető tárgyakat rejtenek. A több teremből és folyosóból álló szektorokat zsilipkapuk szeparálják el, melyek nyitásához más-más fegyverrel kell beléjük lőnünk. Így előfordulnak már a játék első részén is olyan helyiségek, ahová csak később, a megfelelő fegyver birtokában jutunk be. Mindez persze túl egyszerű is volna, ha nem akarna ebben araszoló, repülő, tekergőző lények serege minduntalan megakadályozni minket. Szerencsére sok helyütt találunk mentőkamrákat, ahol elmenthetjük a pillanatnyi állásunkat. Ez olyan jól működik a játékban, hogy a Virtual Console menüjét nem is kellett használnom.

Fontos útitársunk a procedurálisan frissülő térképünk, melyen láthatóak a már meglátogatott területek. Több nagy zónát járhatunk be a játékban, szinte mindben találhatunk térképszobát, ahol letölthetjük az adott zóna teljes térképét. Vannak azonban titkos helyiségek, amik ezeken nem szerepelnek, ezeket csak magunk fedezhetjük fel. Egyik zónából a másikba többnyire valamilyen újonnan felfedezett képesség birtokában juthatunk el, melyeket a Chozo nevű ősi civilizáció képviselőinek szobrai rejtenek. Ilyenkor ki is jelölik a térképen a következő úti célunkat.

Egy kis anomáliával mégis találkoztam ezt illetően, mert bizonyos képességeket el tudtam érni egy-két unortodox módszer fáradhatatlan alkalmazásával, mielőtt még felvettem volna azt, amit éppenséggel aktuálisan használnom kellett volna. Ez a szobrokat is összezavarta, felülírták egymás térképjelzéseit. Ez az egyik gyenge pontja szerintem a játéknak, hogy nem elég következetes a játékvezetése, nem zárták ki száz százalékban az alternatív útvonalakat a fő történetvezetésben. Ezt a fentebbi lépésem pedig a játék egy másik gyenge pontja inspirálta, nevezetesen hogy nem találtam a tovább vezető utat. Sok helyszínre többször is vissza kell mennünk, hogy az új képességeinkkel azelőtt elérhetetlen helyekre juthassunk. Ám egy ponton már annyira nyakatekertté válik mindez, hogy volt egy pillanatnyi állapot, amikor a továbbjutásom azon akadt el, hogy nem vettem észre egy apró repedést a padlón. Mindezt egy több térkép nagyságú labirintusban. Muszáj voltam YT videókat nézni, hogy valami fogódzót találjak, sajnos ezt a részét itt túltolták a készítők.

Az egyébként kellően változatos ellenséges sereget elszórtan tanyázó főnökök erősítik, általában valamilyen kulcsfontosságú helyen. Az ő legyőzésükhöz ki kell ismernünk a gyenge pontjaikat, megölésükkel vagy egy újabb képesség, vagy egyszerűen a továbbhaladás lesz a jutalmunk. Lényegében ők az első számú oka annak, hogy minél több titkos helyet térképezzünk fel, mert itt rejteznek az erősebb fegyverek is, mint a nagy rakéta és a nagy bomba. Fontos az életerőnk növelése is, ezt elrejtett energiakapszulák felvételével tudjuk megtenni. Akkor halunk meg, ha valamennyi kapszulánkból elfogy az energia. Szerencsére a szétlőtt ellenségek sokszor dobnak kisebb-nagyobb energiatölteteket, melyekből regenerálódhatunk. A főnökök közelében rendszerint akad mentőkamra, használjuk ki, mielőtt megverekednénk velük.

Része a játéknak egy postgame-szerű epizód is, ami az eredetinek nem volt a része. A NES verzió véget ért a Mother Brain elpusztításával, és igazából nem is kívánkozik hozzá semmi, ez így lezárná kerekre a történetet. A remake viszont folytatódik egy rövidebb epizóddal, Samust a bolygót elhagyva megtámadja a kalózok anyahajója és hajótörést szenved újra a bolygón. Mindenét elveszik, a különleges űrruháját is, csak egy önvédelmi kábító pisztoly marad nálunk. Gyakorlatilag be kell hatolnunk az anyahajóba és mindenünket visszaszerezni, hogy végre tényleg elhagyhassuk a Zebes-t. Nagyobb hangsúlyt kap a lopakodás, mint az ész nélküli lövöldözés, de szerencsére abból is lesz utóbb bőven. Mindent egybevéve nem mondom, hogy kár volt a fejezetet a játékba tenni, de szerintem túl sokat sem tesz hozzá.

Kis kitérőként megemlíteném, hogy itt mutatkozik be először a sorozatban a Zero Suit névre keresztelt testhez simuló, babakék overál, amit Samus az űrruhája alatt visel. Innentől fogva ez is a karakterkép része lesz a szőke hajfonattal egyetemben a későbbi epizódokban. Az eredetiben még csak szőke sem volt, de a Super Metroid Samus-a is jobban emlékeztetett valami dzsungelamazonra, mint űrhajósra.

Ha tényleg végeztünk a játékkal, két dolog is történik: egyrészt elérhetővé válik a galéria, pár játék végi képpel, másrészt jópofa gesztusként játszhatunk az eredeti Metroid játékkal is. Természetesen kipróbáltam ezt is, és persze mondanom sem kell, nagyon kis móricka játék a felújítotthoz képest. Nem lehet például átlósan vagy térdelve lőni, nagyon szegényes és színtelenek a textúrák. Hiányzik a térkép is, csak pár fő ellenfél van és menteni sem lehet, hanem kódsorozatokat kell helyette megjegyezni. Mint a bevezetőben is írtam, nagyon gyorsan elszaladt a '80-as évek játékai felett az idő.

Nem írtam viszont az általam legnagyobbnak tartott hibáról. Szinte nincs olyan platform elemekre épülő játék, de legalábbis a Nintendo berkein belül nem nagyon tudok ideidézni, amiben ne a 'B' gomb lenne az ugrás. Na itt pont nem így van. Jelen játék két akciógombot használ, az 'A' gomb ugrik és a 'B' gomb lő. Több száz lehet azon eset száma, mikor ugrottam, de lőnöm kellett volna és lőttem, mikor ugrani. Végigvittem ugyan a játékot, de képtelen voltam idomulni, a több évtizedes beidegződést nem tudtam magamban felülírni. Ez akkor volt nagyon gáz, mikor a vállgombot is használnom kellett, mert a GBA kevés gombja miatt bizonyos funkciókhoz két gombot is le kell nyomni egyszerre. A rakétalövés például R+B. Na akkor itt még arra is kellett figyelnem, hogy ugrás közben lehetőleg egyszerre nyomjam le őket.

Maga a játék egyébként jó lenne, de igazán csak a hardcore rétegnek, esetleg a kalandvágyóbb, de tapasztalt játékosoknak tudnám ajánlani. Izgalmas, változatos, jók az átvezetők és a zenék, jórészt profi munkát végeztek vele. Viszont a továbbjutási nehézségek és a fentebb ecsetelt irányítás miatt az elsőáldozóknak lesznek keresetlen szavai mások közeli rokonához. Aki csak ismerkedne a sorozattal, annak szerintem a legjobb belépő lehet, a 2D-részek közül az egyik legjobb. Bár én fentebbi okok miatt nem tudom annyira magasra értékelni, mint a saját hardcore audienciája, azért szerintem is bőven megér egy próbát.

Ami tetszett:
- igazi Metroid-hangulat
- pergő, izgalmas játékmenet
- átvezetők
- remek zenék

Ami nem tetszett:
- megszokhatatlan irányítás
- nyakatekert továbbjutás
- lehetett volna hosszabb