2019. március 23., szombat

Gyorskeresés

Vettem egy 3d nyomtatót

Írta: | Kulcsszavak: 3d nyomtatás . velleman . k8200 . 3d nyomtató

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Egy ilyet: velleman k8200.

Egy megfizethető árú egyszerű 3d nyomtatót szerettem volna, amivel én is bekapcsolódhatok a forradalomba. Túl nagy elvárásaim nem voltak, előzetes kutakodással már kiderítettem, hogy komoly, ipari minőségű nyomatokat készítő eszközökért még mindig 10k dollárt kell kiadni (legalább), így maradtak a szál leolvasztós elven működő nyomtatók. Ezek pontossága, és felületi minősége nem pont olyan mint amit én ideálisnak tartanék, de még így is óriási teret engednek a kreativitásnak, olyan dolgokat lehet velük könnyedén megvalósítani, amit házilagos, vagy kisipari körülmények közt egyébként sehogy, vagy csak nagyon nehezen.

Tehát miután eldöntöttem, hogy kezdeti igényeimből alábbadva, egy szál-leolvasztós 3d nyomtatót veszek, feltérképeztem milyen kínálatból lehet válogatni. Fontos szempont volt, hogy itthon meg lehessen venni, számlával, garival, és még így se legyen több 300 000 forintnál. Ez volt a lélektani határ amit egy ilyen eszközre hajlandó vagyok elkölteni (és nem is tudtam volna többet).

Végül a Velleman k8200-ra esett a választásom, ami alapvetően egy "lapraszerelt", csináld magad nyomtató. Kis csomagokban jönnek az alkatrészek, és egy alapos netes útmutató segít az összerakásban. De azért ez nem olyan mint összerakni egy Ikea asztalt, itt tényleg csak egy kupac alkatrészt kapunk, amit úgy kell összeforrasztgatni, csavarozni, kalibrálni stb... Ennek azért nem mertem volna nekiugrani, de szerencsére meg lehet rendelni összerakva is. Igaz 50 ezer forint felárért, de figyelembe véve, hogy mennyi idő ment volna az összerakásra, és nem biztos, hogy elsőre sikerül, nekem ennyit megért. Így került bruttó 250 000 forintba.

Házhozszállítással rendeltem, de felhívtak, hogy jobb lenne, ha kocsival érte mennénk, mert futárral szállítva elkalibrálódhat, vagy megsérülhet. Ha már úgyis beszéltünk, megkérdeztem tudnak-e üveglapot tenni az "asztalra" (heatbed), mert több videóban is láttam hogy ezt a "tuningot" ajánlják. A fűthető asztal ugyanis egy darab egyoldalas nyák lemez, ami egyrészt nem elég sík, másrészt hajlamos a sérülésre.

A másik dolog amit egyeztettünk, a megrendelt alapanyag (filament). Három típusból lehetett választani, pva (ez egy tejsav alapú környezetbarát polimer), abs (ez egy nagyobb szilárdságú, nagyobb hőmérsékletet bíró enyhén rugalmas anyag, ilyet használnak pl az autóiparban), és hips (ilyeneből csinálnak pl notebook és mobil burkolatot, abs-nél nagyobb hőt bír, és erősebb)

Én a két erősebb fajtát rendeltem a webáruházban (10 000ft/kg, egy tekercs egy kiló), abs-t és hips-t, mert elsősorban funkcionális alkatrészeket akarok nyomtatni, amihez jól jön a nagyobb szilárdság és hőállóság. A telefonban viszont lebeszéltek a hips-ről, mert azzal nagyon nehéz nyomtatni, és az abs-t sem igazán ajánlják kezdésnek, arra legjobb a pla. Úgyhogy végül módosítottam a megrendelést és a hips helyett vettem pla-t, de az abs-t megtartottam.

Néhány nap múlva írtak hogy kész a nyomtató, mehetek érte. Elmentünk, hazahoztuk, így néz ki a helyére állítva:

Élőben nézegetve jól látszik, amit a képekről, és a készletben árusított mivoltából egyébként sejteni lehetett. A szerkezet végtelenségig egyszerű, minimalista, a lehető legtöbb alaktrész szabványos, univerzális elem, semmi öncélú dizájnelem nincs rajta, amit el lehetett hagyni azt elhagyták.

Ez tulajdonképpen tetszik, egyrészt szeretem a lényegretörő konstrukciókat, másrészt a barkács megoldások teret hagynak a módosításnak. Néhol viszont kimondottan primitív megoldásokat alkalmaztak, pl. az alapanyag-dob tartója, ami egy darab menetes szár, néhány anyával és alátéttel, a dob csak úgy lóg rajta. Ami kimondottan meglepő, hogy a z-tengelyt mozgató orsó is egy darab M6-os menetes szár, amit méterben lehet kapni bármelyik csavarboltban. A szánok körvezetékeit (azok a fényes rudak) fröccsöntött műanyag konzolok tartják. De végülis, ha működik... (és működik)

A nyomtatóhoz egy kis külső "tégla" tápot adtak, ami a kissé túltolt költségcsökkentésnek köszönhető, és mint később kiderült a fő oka, hogy a két erősebb alapanyagot nem ajánlották.

Mindenesetre nagyon örültem a nyomtatónak, bár egy hétig csak nézegettem, mert nem volt időm beüzemelni. A következő postban leírom a beüzemelést és az első tapasztalatokat.

Hozzászólások

(#1) BoB


BoB
(PH! kedvence)

Sok sikert az új szerzeményhez!

Kíváncsian várom miket fogsz nyomtatni :)

[ Szerkesztve ]

You may corrupt the souls of men, but I am steel. I am doom.

(#2) Simi87 válasza BoB (#1) üzenetére


Simi87
(senior tag)

Nagyon várom a beszámolót az élesítésről, nagyon érdekel a dolog, de én megvárom hogy feleződjön az ár.

(#3) Stonerice


Stonerice
(őstag)
LOGOUT blog

Engem az érdekel, hogy mekkora a keménysége egy ilyen nyomtatott "modellnek". Mint bármely más műanyagé, vagy esetleg hasonlítható valamihez?

[ Szerkesztve ]

Pénz beszél, kutya utal! Aktuális főkomponenseim: Ryzen 5 1600/ Msi B350m /Gtx 970 +accelero TwinTurbo II

(#4) Simi87 válasza Stonerice (#3) üzenetére


Simi87
(senior tag)

több anyag van, attól függ mit szeretnél kinyomtatni.

(#5) Stonerice válasza Simi87 (#4) üzenetére


Stonerice
(őstag)
LOGOUT blog

Például átlátszó Plexi lap is nyomtatható vele?
Egyébként mennyibe kerül hozzá a nyomtatható anyag?

Pénz beszél, kutya utal! Aktuális főkomponenseim: Ryzen 5 1600/ Msi B350m /Gtx 970 +accelero TwinTurbo II

(#6) Simi87 válasza Stonerice (#5) üzenetére


Simi87
(senior tag)

nekem MÉG nincs nyomtatóm, nem én írtam a bejegyzést, amúgy benne van.

(#7) sptkyle válasza Stonerice (#5) üzenetére


sptkyle
(senior tag)

Létezik átlátszó PLU anyag tudtommal, és használható is, de plexi lapot ne ebből akarj nyomtatni... értelmetlen.
Egyébként köszi a szerzőnek a cikket. :R

Ha valakit érdekel a téma, ebbe a topicba nézzen be: [link]

"Az a baj,hogy ha v.ki játszik igényesebb játékkal,akkor a gépre költeni kell.Ez a helyzet." by Gica666

(#8) Den válasza Stonerice (#5) üzenetére


Den
(PH! nagyúr)

1 kg anyag 10 ezer forint volt mikor vettem, de most már csak 9k, illetve van a herz filamentnél 6k-ért is. Meg persze ebay-ről talán még olcsóbban is meg lehet venni. Van átlátszó anyag, de üvegszerűen átlátszó tárgyat ezzel a technológiával nem lehet nyomtatni, inkább csak áttetszőt.

Keménységről még csak a pla kapcsán tudok nyilatkozni. A nyomtatásnál többféle beállítás van, lehet tömörre nyomtatni, de általában ezt nem szokás használni, mert sokáig tart, sok anyag kell hozzá, és jobban vetemedik, ezért valamilyen nem tömör belső mintát, pl méhsejt szerkezetet használnak, aminek be lehet állítani a kitöltési arányát. Egy 20%-os pla kockára rá lehet állni, olyan masszív, de nyomtattunk egy tömör 4x4 centis lapot próbából, azt nem tudtuk eltörni :).

[ Szerkesztve ]

www.simson4t.hu

(#9) Den válasza Simi87 (#2) üzenetére


Den
(PH! nagyúr)

Ha bevállalod az ebayről rendelés rizikóját, esetleg a sajat kezű összeszerelést, már most tudsz rendelni féláron, 500 dollár környékén.

www.simson4t.hu

(#10) Den válasza BoB (#1) üzenetére


Den
(PH! nagyúr)

Köszi :). Mindenfélét, de leginkább motorkerékpárokkal kapcsolatos dolgokat akarok nyomtatni.

www.simson4t.hu

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.