Mint ahogy azt már páran az egyes topicokban elkövetett sirámaimból ("jajjmerremenjek", "jajjszétesikazautó", "jajjnemleszjóakártya") tudjátok, az elmúlt hetet Krakkóban töltöttük feleségemmel kettesben. Erről írok most egy rövid beszámolót Nektek, hátha más is kedvet kap a város meglátogatásához. Az írás várhatóan több helyen lesz csapongó és messzemenően szubjektív, mert a célom elsősorban az, hogy az engem ért benyomásokat nyersen adjam át, ahogy jött. WYSIWYG.

Mivel egy totális véletlen okán Kalandorral egy napos csúszásban nyaraltunk ugyanabban a városban, bízom benne, hogy tőle megkapja a részletes és tárgyilagos beszámolót aki igényli, nem venném el a kenyeret a Kalandor-módszer elől. Mivel össze nem futottunk, össze nem beszéltünk, ezért a pártatlanság adott.

Türelmetleneknek lelövöm a poént előre: állat volt. Ez a város annyira szexi, akkora impulzusbomba, és mégis akkora lazaság járja át, hogy az minden idegrendszert két nap alatt kisimít. Nagyon sokat ijesztgettek vele, hogy közbiztonság így, nyelvi akadályok úgy, balkán még amúgy, ebből - tapasztalatom szerint - egy szó sem igaz.

Már az előkészületek is kicsit döcögősen mentek, a márciusban vásárolt új (9 éves) autónk első rugója egyik pillanatban megadta magát, se előre se hátra, majd javítás után az indulás előtti este derültek ki olyan kis finomságok, hogy régi (nem kék szélű, nem EU-s) rendszámmal rendelkező autókra kell még a régi H matrica, meg Szlovákiában nem lehet a szélvédőre tenni a GPS-t, oldd meg, ahogy akarod.

Nagyszerű, indulás reggelén papírboltba még be, szerencsére H-s matricát megvesz (hogy minek kell, mikor ott van a rendszámon hogy H... nem értem), gemkapcsokat GPS-tartónak bekészít.

Utazás:
Út indul, a magyar rész eseménytelenül el is telt, ha azt nem számoljuk, hogy mennyi útfelújítás miatt kellett várakozni az M2-esen, majd átérve a szlovák részre jött a zabszem a ülés és a sofőr közé az ülőlapra. Szerencsére nem kaptunk sem rendőri ellenőrzést, sem be nem mértek (lassan mentem) az útviszonyokat viszont szokni kellett. Ott nem úgy van, mint nálunk, hogy ha egy út kátyús, akkor az kátyús, látod, hogy ez bizony egy kátyúgeddon némi aszfalttal körítve, nem. Ott úgy kátyúsak az utak, hogy mész, mintha mi sem történne, majd egyszer csak BAMM egy birka- tehénfejnyi gödör. Aztán egy kilométerig megint semmi, majd megint egy gödör, amibe belefér egy medicinlabda. De a legváratlanabb helyeken, hogy ne is számíts rá. Hát nem kellemes.

A szlovák sofőrökkel kapcsolatban a tapasztalatom vegyes, negatív kilátással. Tudnak vezetni, azt tény, hegyen is hatékonyan és gördülékenyen mennek, a szabályokat valamiért (gondolom a sűrű ellenőrzések miatt) nagyon nagy százalékban betartják (város 50, zebra, ilyesmiket főleg), de külterületen marhabarmok. Úgy mennek mint ha nem lenne holnap, emelkedőn felfelé abszolút be nem látható kanyarban simán előznek meg vannak veszve teljesen. Gondolom ennek oka lehet a rengeteg teherautó ami az úton, hegyeken át közlekedik, és hamar megelégeli az ember, hogy kapaszkodósáv híján muszáj előzni, de ha egyszer jött volna szembe valaki, nem tudom mi lett volna. Simán megcsináltak olyan kamikaze dolgokat, hogy inkább decens hatvan, aztán menj a dolgodra.

Lengyelország egészen más. Felkészítettek rá, hogy ott lazább a közlekedési kultúra, felkészültem mindenre, de itt ért az első pozitív élmény: minden úgy megy mint itthon, ideális esetben. Egyszerűen érzed, hogy hol fog megállni, hova fog sorolni, beenged-e (beenged) mi a féktáv, hol a sor vége. Itt is vannak persze marhák, de jóval kevesebb, mint itthon, a többség türelmes, és enged, ha látja, hogy hülye vagy. A ritmika viszont az itthoni. Szerettem ott vezetni, egy pillanatig nem volt idegen.

Szállás, parkolás:
Megérkeztünk, szállás. A booking.com oldalán találtuk a szállást, akit érdekel, keresse a cracowrent apartmanokat, mi egy ilyenben szálltunk meg. Ami az ottani értékelések alapján negatívumként volt felróható, az az, hogy kártyát nem, vagy bizonytalanul fogadnak el, illetve nem igazán beszélnek angolul. Ehhez képest a fiú, aki fogadott bennünket perfekt beszélt, az édesanyja pedig, aki vitte a boltot úgy szintén. Kaptunk kulcsot, eligazítást, bármi van, folyosó végén csengetni. Kedvesek voltak, jó fejek, minden OK, minden rendben, fizetni ráértek, amikor úgy gondoljátok, kártya persze nem gond. Másnap fizettünk, egyből jött a hordozható terminál, 2 perc alatt le is bonyolítottuk. Ennyit az értékelésekről.

Maga a szállás nem volt nagy szám, de nem is szenvedett semmiben hiányt, a szokásos két heverő, kicsit nyikorgós, valami régi elemes konyhabútor (apartmant foglaltunk), tűrhető fürdőszoba, ablak az udvarra, tévé, rezsó, hűtő stb. van. Tökéletesen kielégítette az igényeinket. 1000 PLN volt egy hétre két főre. Ez azért baráti. Ezért nem kapsz hotel színvonalat, de nem is a hazi vaságyas-hosteles megoldás, teljesen kulturált, csak nem vadiúj, meg nem fancy. Szempont volt, hogy ne közvetlenül a belvárosban legyen, mert ott esténként a szórakozó fiataloktól igen nagy tud lenni a zaj, ha utcára néző ablakod van, akkor vagy megsülsz vagy nem alszol. Lehet választani. A mi szállásunk itt volt helyileg. A környék ne tévesszen meg senkit, élőben sokkal kellemesebb, és az utca végén kezdődik a konkrét óváros, tehát kint is vagyok, bent is vagyok. Előzőleg nekem sem tetszett, de most visszanézve meglepően tapasztaltam, hogy itt tele van graffitizve az utca. Élőben pedig nincs. Durva. Szerintem lehetett valami akciójuk, mert ami feltűnt egyébként is a városban, az az, hogy utcánként jó, ha egy taget meg tudtam számolni, akkor sokat mondok. Nincsenek graffitik, csak nagyon kevés.

A parkolást egy őrzött parkolóban intéztem, sok egyéb esély nem is lett volna, ugyanis Krakkóban úgy működik, hogy csak a kijelölt, fizetős parkolóhelyeken állhatsz meg, sehol máshol. Egy óra sok (3 PLN), két óra még több, három óra nagyon sok (20 PLN) utána már valamivel barátibb. Én parkoltam 45 PLN-ért naponta, és még őrizték is. Szívtam a fogam, de ez van, legalább nem lett rá gond, az elején el lett rendezve, és akkor jöttem-mentem amikor akartam. Érdekes adalék, hogy a kislány, akivel első nap tárgyaltam, sem angolul, sem matekul nem tudott, ezért nagyjából elmagyaráztam neki mit akarok, majd kiállította nekem a számlát 8 napról, amit utólag vettem észre (együtt kétszer átszámoltuk, tehát én is hülye vagyok ). Öröm az ürömben, hogy utolsó nap, amikor szóvá tettem az aktuális kislánynak, hogy hát izé, elszámoltuk a kolléganőjével a napokat, mennénk, de van még egy teljes napunk kifizetve, egy fél perces telefon után nyomta a kezembe a fennmaradó összeget. Nem is számítottam rá, így egy hét után bemondásra... ilyenek ezek.

Az emberek:
Az emberek kedvesek. Mindenki, mindenhol. Türelmesen meghallgatják, hogy mit akarsz, jellemzően beszélnek angolul, így értelemszerűen segítenek, vagy válaszolnak, de ha esetleg nem beszélnének a nyelven, akkor is valahogy kézzel-lábbal, de dűlőre jutsz velük. Lazák és magabiztosak, senkit nem látsz lehajtott fejjel az utcán, mindenki felszegett fejjel, határozottan megy a dolgára, vagy cseveg, andalog. Még a csövesek sem megtörtek, halál nyugodtan bandukolnak a kis kocsijukkal, motyójukkal, ha be vannak rúgva kiabálnak kicsit, de egyáltalán nem látszanak megtörtnek. A nőkön látszik meg a legjobban a különbség. Lengyelországban jó nők vannak. Nem azt mondom, hogy jobbak, mint az itthoniak, azt sem, hogy szebbek, de piszkosul adnak magukra. Tiszta, csinos és rendezett a ruhájuk, jellemzően nem tépett, nem kurvás, persze nem is angolkisasszonyos, de nem is méregdrága. A hajuk is rendben van, minimális smink, egyszóval csinosak. Adnak magukra, igényesek. Ettől még az én feleségem volt a legszebb a városban, de erről nem ők tehetnek.

Látnivalók:
A város egy igazi érdekesség. A város alatt itt most az óvárost (krakkó térképén a bekeretezett rész), a wavelt (vár) (tőle délre a csücsökben) és a kazimierz-t (zsidónegyed) (még délkeletebbre) értem. Engem leginkább az fogott meg, hogy egyszerre olyan, mint Velence, Budapest, Eger és Szeged. Megvan benne Eger és Szeged macskaköves-sikátoros hangulata, a kis utcácskákkal, megvan benne Budapest élettelisége a Posztócsarnok körüli téren levő teraszos kávézókkal-éttermekkel és a Velencei Szent Márk tér feledhetetlen hangulata, ahogy jó pár történelmi monstrum egyszerre találkozik. Velencéről még lesz szó. Csak magára az óvárosra kevés egy nap, de talán kevés kettő is, ha mindent fel akarsz fedezni.

kicsit Váci utca, de lehetne akár Szegeden is

kiülős helyek, kiülős helyek mindenhol

engem erősen emlékeztet a Szent Márk tér zsúfoltságára

A Wawel a királyi vár maga legalább egy teljes nap. Különösebb belépő ide nincs, a vár szabadon látogatató, csak a székesegyházban és az egyes kiállításokon kell fizetni egy-egy kisebb, nem túl borsos összeget (4-5 PLN). A látvány mindenképpen megéri, ez is és az óváros is egy egész különleges élményt ad, ugyanis a a krakkói (inkább a lengyel) történelem nem csak a magyarokhoz, hanem a királyi családtervezés okán az olaszokhoz is több szálon kötődik, és ez egészen világosan rányomta a bélyegét Krakkó építészetére. Oly annyira, hogy a kis assassinokat percenként fogja el az itt már jártam ezt már másztam érzés. Hogy miről beszélek?

nagyjából látszik, hogy honnan cserkésszük be a célpontot

az útvonal úgy gondolom a creed tagjainak egyértelmű

synchronising, leap of faith

ha ide bejutunk, akkor biztos lesz egy föld alatti titkos labirintus, amin végig kell menni (volt, láttuk a katakombákat, tiszta AC:B az is, de ott nem lehetett fotózni... de basszus láttam hogy honnan fog jönni az őr)

esküszöm itt már jártam

itt jöttem be, a tetőn át

Kívülről belülrő gyönyörű hely, és ha a fenti kis hülyéskedés viccesnek tűnik is, nagyon sokat ad az élményhez, hogy úgy érzed, te már jártál itt, tudod hova kell nézni, és ott pont azt találod, amit sejtettél, hogy lennie kell. Egyszerre nagyon reneszánsz, eléggé olasz, de mégis megvan benne az a lengyel jellegzetesség, ami miatt érdemes meglátogatni. A kiállítások részletesen dokumentáltak, sok az érdekes történelmi elem, van jó pár magyar vonatkozás, érdemes rá egy napot szánni.

A harmadik nagy kör, a kazimierz, más néven a zsidónegyed nekünk sajnos kimaradt, mert az utolsó nap lebetegedve inkább pihentem, hogy a haza vezető úton ne legyen gond.

Rengeteg látnivaló van még, amit nem is említettem, tényleg próbálok a lényegre szorítkozni, kiváló útikönyveket sikerült szereznünk (Berlitz Zsebkönyv és NatGeo Krakkó kiadvány),abban minden benne van, akit behatóbban érdekel. Én csak a felszínt karcoltam meg.

Árak:
Érdekes, az árak nem az itthoni logikát követik. Alapvetően minden ugyanannyi, vagy olcsóbb, mint itthon, de bizonyos termékek és szolgáltatások kifejezetten drágák. Kávét 6-7 PLN alatt nem kapsz sehol, espresso-t sem, a sör is 9-10 PLN körül indul, boltban is 3,5 PLN felett van jellenzően, de a chips például megáll 2 PLN-ből (pringels szerű hengeres kiszerelés). A termékekre semmi nincs ráírva idegen nyelven, csak és kizárólag lengyelül, gondolom van akkora ország, hogy megéri csak belpiacra termelni nekik, hátrány, hogy semmiről nem fogod megtudni, mi van benne, ha csak rá nem rajzolják. Szótárat vinni kell. Regeteg a belpiacos, saját termelésű cuccuk, persze emellett a multik is nagyon nyomulnak. Ami furcsa volt, hogy a Pepsi sokkal menőbb ott, mint a Coca... érdekes.
A tömegközlekedés gerincét a villamoshálózat adja, különösebb utastájékoztatás nincs, de van térkép, meg négy nyelven zenélő jegykiadó automata, oldd meg. A helyiek mindenben segítenek, olyan nincs, hogy kérsz és nem kapsz.

Benyomások:
Képeken ez nehezen átadható, de Krakkó egy nagyon izgalmas város. Még az utolsó nap is bennünk volt, hogy gyerünk, menjünk, annyi ismeretlen dolog vár még, fedezzük fel (pedig nagyon lusták vagyunk egyéb esetekben, nem vagyunk nagy városjárók). Fiatalos, lüktető, igazán szexi, állandóan csak felfedeznéd, többet akarsz belőle még. Az emberek kiegyensúlyozottak, nyugodtak, kedvesek, érzed, hogy számíthatsz rájuk. Az utcák meglepően tiszták. Van némi csikk, néhány csomagolás, de elvétve, alapvetően tiszta és rendezett minden. Ja, az óváros körül, a falak helyén körben zöld terület, park van egész hosszan és szélesen, padokkal, amik egyben vannak, és le lehet rájuk ülni. A Visztula partját is hosszan beparkosították, füvesítették, ide ülnek ki az emberek pihenni.

hát nem egy pesti alsó rakpart

És úgy általában, rendezettség van, tisztaság van, élhető a város. Nagyon érdekes tapasztalat, hogy mit is lehet hasonló adottságokkal kihozni egy belvárosból. Tudom, lehet hogy kirakatváros, nem tudok általánosítani, mert Lengyelország többi részét sajnos még nem ismerem, de az biztos, hogy magyarként, fiatalként egy igazi élmény volt megismerni ezt a várost és ezt a kultúrát, biztos vagyok benne, hogy nem utoljára jártam itt. Rengeteg minden még felfedezésre vár, a lengyel emberek, akikkel sajnos nem tudtam megfelelő kapcsolatot teremteni pl. egy jó sörözés alatt, a kazimierz, számos kis templom és utcácska, meg nem mellesleg a sokat emlegetett Krakkói éjszakai élet. Visszavágyunk, már most.

update #1:

Eszünk:

Lengyelországnak őszintén szólva nem sok kulináris specialitása van, legalább is az útikönyv illetve az általunk látott étlapok ezt bizonyították. Ami viszont van, az a magyar gyomornak igen csak kedves, vengerszki nem marad éhes, ha erre jár. Alapvetően minden menü úgy áll össze, hogy meleg leves, aztán hús krumplival és/vagy káposzta. Fincsimi?

Az olasz hatás itt is érvényesül, Krakkóban, főleg a főtér környékén legalább annyi olasz vagy olasz/lengyel kevert éttermet láttunk, mint speciálisan hazai ízekre szakosodottat. Szeretjük az olasz konyhát, de itt azért mégsem erre vágytunk a legjobban, ezért maradtunk a pedigrés lengyelnél.

Kis hazánk is képviselteti magát a városban, mi két magyar helyet találtunk. Egyik a méltán elfeledett Balaton étterem, ami hűen a nevéhez a késő '80-as kora '90-es évek "legszebb" gebines korszakát idézte fel első pillantásra. Érdeklődtem volna idézve a klasszikustól hogy "most ezt így hogy?" ha lett volna a bejáratnál legalább egy bedobóember, de nem volt. Ehhez tudni kell, hogy minden magára valamit is adó étterem előtt legalább ketten állnak, és mindenkit leszólítanak, hogy lenne kedves az étlapra legalább egy pillantást vetni, mert ezt kár lenne kihagyni, de ha ránézel a kitett táblára, akkor biztosan megtalál legalább egy cincér. Nem úgy itt. Itt bizony magadra voltál hagyva, mint Hans Regenkurt a Zamárdi felső vasútállomáson, ott a tábla, találd ki, aztán nyökögj ha kell valami. Az étlapot nem részletezem, mert csak nyomokban emlékszem rá, de a vonatkozó iratrendezőt a fejemben a #blöff #röhej #miezaszar tagekkel láttam el, úgy hogy lehet mentálhigiénés okokból lett titkosítva 15 évre.

Nem úgy a lángos. Jegyezzük meg: a lángos mindig nyer. Ahogy nyert Bécsben a karácsonyi vásáron, úgy nyert itt is a főtér közvetlen szomszédságában egy elég előkelő helyen levő gyorsbüfében:

langosz. fokhagymasz, tejfölösz, szajtosz, telfölösz-szajtosz. magyarosz.

Egyszerű, hatékony, tetszetős, és tele is volt a hely rendesen, mindenki zsírosan mosolygott. Mivel nagy volt a tömeg, nem tudtam velük elbeszélgetni, hogy mégis honnan jött az ötlet, hogy pont ide és pont lángos. De tény, hogy működött, mert a lángos mindig nyer.

Ennyi kis kitérő után lássuk miből élünk ha lengyelek vagyunk legalább egy hétig.

Leves: érdemes kipróbálni a helyi specialitást, a Žurek-et. Ez egy savanykás rozsleves kolbásszal és krumplival, nagyon finom. A savanykásságát a tárkonyos raguleveséhez tudnám hasonlítani, plusz képzeljen mindenki hozzá majorannát, bőséges kolbászadagot mint levesbetét, egy fél keménytojást és krumplit, fűszerként találtunk benne még borókát is, ez biztos. Amikor tudtuk, ettük, tényleg finom. Van még egy másik helyi gyakorlat is, a Barszcz, ami egy céklaleves, de ezt valahogy nem sikerült kipróbálni. Nem is bánom őszintén szólva.

Főétel: ami mindenkinek eszébe jut, a Pierog. Ez egy félbehajtott tésztabatyu valamivel töltve, ha azt mondom ravioli, akkor mindenki tudja, hogy mire gondolok, de mondhatnám azt is, hogy húsos táska. Ott ez a jolly-joker, mindenhogy eszik, édesen, sósan, hússal, lekvárral, krumplival, mindehogy. Voltunk olyan helyen, ahol 50 féle módon szerepelt az étlapon. Finom, laktató, azt kapod, amit ígér, tölteléket tésztabatyuban. Van, hogy szórnak rá hagymát, vagy olvasztanak rá vajat, kérésre meg is pirítják kicsit.

Második tételünk a Bigosz. Nem fogod kitalálni: savanyú káposzta hússal, kolbásszal, hagymával, esetleg némi szalonnával. Gyakorlatilag nagyon hasonló a mi húsos rakott káposztánkhoz, de talán ebben több a húsáru, és tartalmaz némi paradicsomot. Ne úgy képzeld el, mint a mi paradicsomos káposztánkat, nem olyan lucskos izé, ennek tartása van, csak érzed rajta a paradicsomot, nem látod, csak hogy piros. Szerintem valami sűrített parival dolgozhatnak. Én alapvetően nem vagyok oda a káposztás ételekért, de ezért kifejezetten rajongtam. Nem tudom, mitől ilyen jó, de ha egy kicsi kíváncsiság is van benned, akkor próbáld ki, mert isteni tud lenni, ha jól készítik el. Az útikönyv diplomatikusan fogalmaz: "minősége a kiválótól az ehetetlenig terjed". Ha kiválót akarsz, adok tippet.

A Gołąbki káposztalevélbe göngyölt darált marhahús hagymával és rizzsel. Magyarul: tőőttöttkápuszta. Komolyan. Nem hülyék ezek, tudják mi a jó. Nem kóstoltam, biztos jó lehet.

Van még a Placki, amiről most így leírva jöttem rá, hogy miért is hívta drága jó nagyanyám ugyanezt plecsni-nek, hát ezért... durva. Ez magyarul lapcsánka, vagy tócsni, ki hogy szereti, reszelt krumpli tojással liszttel keverve, kisütve. Én egész érdekesen ettem, volt kettő ilyen a tányéron, és rápakolva némi pörkölt. Egy egyébként is nagyon szocreál helyen ettük, tehát abszolút stílusazonos volt, de azt kell mondjam, emellett igen finom is. Ajánlom kipróbálni, bár lényegében hazai íz.

Utolsó tételünk a lengyelek gyorskajája a Zapiekanki, ezt úgy aposztrofálják, mint a lengyel pizza, valójában félbevágott bagett gombával és olvasztott sajttal. Igen, jól asszociálsz, úgy van, gombás melegszendvics. Ezt is kóstoltuk, és ez úgy működik, hogy ez az alap, és minimális felárért (1 PLN) kérhetsz rá a választékból bármit. Bacont, paprikát, aszalt paradicsomot, csípős paprikát (háromszor szólt a csaj, hogy biztos kérjük-e mert csíp, kértük, sikítottunk... nem egyszer csípett az a szemét) uborkát, savanyút, mittudomén, aztán rá a választás szerinti öntet. Séta közben eszik. Finom. Nagy meglepetés nincs benne, melegszendó, ennyit tud, de azt üzembiztosan.

Van még a Precel, a lengyel perec, amit minden sarkon megkapsz 1.50 PLN-ért, finom másfél-két tenyérnyi perec, sajttal vagy mákkal vagy sóval megszórva, igazi éhségűző. Hangulata van, kicsit más, mint a magyar perec, nekem új íz volt, szerettem. És olcsó.

Van egy speciális sajtjuk az Oscypek, juhtejből készült sós, füstölt sajt. Igazán finom, csak nagyon fogy, az vele a baj. Annyira jó, hogy ezt hoztuk haza a családnak szuvenír gyanánt, meg magunknak is emlékbe. Igazi fog alatt nyikorgós sós házi sajt.

Az ételekről most ennyit, az italokról később, most megpihenek kicsit. Emésszetek.