Nem szeretem a panaszbejegyzéseket, nem szeretem a mindenegyrerosszabb savköpő életbölcseket, de szeretem a tapasztalatok megosztását és az információáramlást. Ezzel indítunk.

A bolti csemegeáruk minősége egyre rosszabb. Nem vagyok szívbajos, inkább veszek jót, mint olcsót, de a reggelik és vacsorák alkalmával a szendvicsre kerülő felvágottak és sajtok közül már lassan egyáltalán nem tudunk választani.

Először csak az tűnt fel, hogy nem jövünk ki a kasszapénzből. Aki ismer, az tudja, hogy különösen perverz módon bánok a pénzzel, minden forintnak megvan a helye és története nálunk, így tudom, hogy a zöldségek és gyümölcsök után a kategória legnagyobb tétele a csemegeáru. Mivel zöldség-gyümölcsöt nem vettünk túl sokat mostanában, itt kell keresni az okot, és lám, látom, hogy elszálltak a költségek, mint a győzelmi zászló.

Miért? Azért, mert a szendvicsre, hogy "finom" legyen, kerül sajt is, felvágott is, meg még valami kis extra, mert végre egyszer már finomat is akarunk enni. De még így sem az igazi.

Végiggondoltam, hogy miket is veszünk mostanában. Rájöttem, hogy amiket eddig megszoktunk, megvettünk, már nem vesszük meg, mert egyszerűen annyira leromlott a minősége, állaga, hogy nem ízlik, így lassan kategóriát léptünk, és az eddigi tisztes minőség helyett már-már a prémium körből (jobbik sonkák, a frankóbbik nosztalgia párizsik, pick szalámik) válogatunk "jobb híján", de így is duplázni kell a tétet, duplázni kell az ízeket, hogy úgy érezzük, ettünk is, nem csak tápanyagot vittünk be. A felvágottra sajt is kell, a sajtra majonéz is kell.

Figyelem, most fordulunk egyet: sorban állva sokszor figyelem, hogy mások kosarában mi van, mit vesznek, miért veszik, hogy eszik, és pontosan ugyanezt a következtetést vontuk le, csak silányabb minőségű árukkal, mi szerint ahhoz, hogy ebből valami összejöjjön, persze hogy mindent rá kell pakolni a kenyérre egyszerre. Bezzeg mi! Mi aztán olyan kenyeret sütünk, olyan sajtot veszünk, hogy több sem kell, maximum egy kis zsenge retek.

Fordulat vissza: hát nem! Megpróbáltuk, hogy csak egy-egy dolgot teszünk a kenyérre, alá vaj, vajon mit mutat, de nem volt az igazi. Igaz a választék sem nagy. Kb. négy féle felvágott és négy féle sajt fér bele a pénztárca/ízlelőbimbó metszetbe, fene az ízlésünket, így lehet rá is untunk kicsit, de célzott kóstolgatással meg is állapítottuk, hogy már amit veszünk, az sem a régi. Ami régen feszes, rugalmas, ízes, tejről metszett sajt volt, az mostanra megkapta azt a kesernyés mellékízt, mint a tolle vonatkozó tétele, a pár hónapja finom, ízletes nosztalgia marhapárizsi már-már ízetlen. A keret meg lassan nem szabály, hanem a vicc poénja, a valósághoz köze nincs, emelni meg nem lehet, most vettem kazettás magnót. Utóbbiról majd külön.

Így most a házi készítésű szendvicskrémekre tértünk rá. Van ami olcsóbb, van ami drágább, mint az egy adagnyi feltét, de összességében jobban jövünk ki. Így éli reneszánszát most nálunk a tojáskrém (főtt tojás, majonéz, zöldhagyma), a tonhalkrém (tonhal, majonéz) a padlizsánkrém (padlizsán, tejföl, feta sajt), a kőrözött (túró, tejföl, opcionálisan paprika, hagyma, snidling, kapor mikor hogy) és a füstölt halból készült szendvicskrém (füstölt hal, majonéz lilahagyma) is. Fűszereket mindenki ízlése szerint, só, bors, kurkuma, sárkányfű, meg amit a kommentekben az okosok kifejtenek. Csinálnék tepertőkrémet is, de tepertő és megfelelő recept nélkül ez viszonylag nehéz. Ünnepnapokon baconos szendvics: zsemlében sült bacon, saláta és kis majonéz. Isteni, jobb még annál is amit elképzelsz.

Jelenleg ennyi a repertoár, próbáljuk bővíteni, ötleteket szívesen fogadok.

Előnyük, hogy többségében tiszta, nyers alapanyagokból készülnek, tudod, hogy mi van a kenyereden, és a változatosság külön gyönyörködtet.

Te mit raksz a kenyérre?