2019. március 21., csütörtök

Gyorskeresés

Pornósztár vagyok!

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Csak sajnos többnyire a méteres kékeres rossz oldalán állok. Legalábbis erre jöttem rá, amikor végiggondoltam, hogy mi mindent nyeltem le az utóbbi időkben. Aggodalomra természetesen semmi ok, az alábbiakban használtcuccos adok-veszekről lesz szó, tehát a cím ellenére a cikkben foglaltak korhatárra való tekintet nélkül fogyaszthatók – sőt, azt hiszem, érdemes is minél előbb tanulni mások hibáiból. Reméltem, hogy erre sosem kerül sor, de hallunk mindent, globális felmelegedés meg miegyéb, hát tessék, most én is más leszek.

Karrieremet az orális iparban még valamikor 2011 októberében, önként és dalolva indítottam be. Csakis magamat okolhatom, semmi szükségem nem volt az R500-as Toshiba notebookra, de a T61-es Lenovo úgyis eladósorba került, csere, beszámítás volt, hát legyen, ugorgyunk fejest! Akkor még nem tudtam, hogy pontosan mibe…
Papíron igazi technikai csemegének tűnik a kütyü: 12 collos, hajlékony kijelző, kétmagos processzor, 3G, GPS, DVD meghajtó, és mégis 1 kiló körül alakul a súlya. Üzenetváltásunk során megtudtam, hogy a gép állapota „jó, de mivel ezüst színű, a fedlapon van egy pici kopás”. Telefonon találkozót egyeztettünk, a helyszínen azonban a kopáson kívül más is várt: egy csálé illesztés itt, egy repedés ott és ott, még egy pár karc emitt, hiányzó akksi tartó pöcök amott… A hirdetésben szereplő magyar billentyűzet sehol, még csak matrica sincs, egyszerűen át lett állítva a kiosztás a Windowsban, ettől máris magyar.
Vannak emberek - sőt, egészen gyakoriak -, akik az enyémmel ellentétes előjelű – értsd: pozitív – intelligencia-hányadosuk révén ilyenkor minimum felkoncolják a jóembert, aki egy ilyen szutyokért elrángatta őket a város másik végébe. Nos, a hirdetőnek mégis sikerült kifognia azt az egyetlen balekot, aki e helyett kezet rázott a vén homokossal, az üzlet pedig megköttetett. Miután otthon alaposabban megvizsgáltam a dolgot, kezdtem érezni, hogy ez bizony kemény menet lesz.
Nem sokkal később a gép, immár az én gondozásomban, valahogy így kellette magát a neten:

Toshiba R500 - ronda, de finom
A készülék esztétikailag nem tökéletes, karcos és kopott a fedlap, és a házon is meglátszanak a használat nyomai, ezért karácsonyi ajándéknak nem biztos, hogy a legjobb választás, de ha az ember sokat van úton, értékelni fogja a mindössze 1 kilós súlyt és a 3G modemet is.
A leginkább csak helykitöltésre alkalmas DVD-írót leszámítva viszont műszakilag teljesen rendben van, mindene működik, a Windows 7 is szépen szalad rajta.
[bla-bla-bla]

Három emberrel találkoztam, az egyikükről előbb hittem volna el, hogy a Fedél Nélkül legújabb számát kínálja, mint hogy laptopot készül venni, a másiktól kicsit féltem, amikor a sötétben beültetett a márványbetétes Mercibe, a harmadikuk végül elvitte - második nekifutásra. Majd szólt, hogy magától kikapcsolgat a cucc. Furcsálltam a dolgot, mert bár tökéletes talán sose volt a gép, ilyet nálam azelőtt nem csinált (és megjegyzem, utána sem), de én itt már nem lepődtem meg semmin, jobb a békesség, anyukám se szeretne folyton csuklani, így aztán - bár gariról szó se esett korábban - visszavettem a gépet.
Miután jól megkergettem a nyavalyást (mármint a gépet), de az istenért se akart kikapcsolni, újra meghirdettem a drágámat. Sajnos tényleg az volt, a belé fektetett összegnek nagyjából a felét sikerült elbuknom néhány hét leforgása alatt. A végére már olyan természetességgel intettem búcsút Deáknak, Szent Istvánnak, Széchenyinek, mintha világéletemben ezt gyakoroltam volna. Nem bánom, alkudj, csak vigyed, ne lássam többet. Ez az egy legaláb összejött, szerencsére az új gazdinak már nem voltak nyűgjei: tudta, hogy mit vesz, nem szépet, nem jót, de legalább nem egy túlárazott zsákbamacskát.

A második jómadárral 2012 nyarán, Motorola RAZR-öm pénzzé tétele során hozott össze a sors - már ha az emberi hülyeséget lehet annak titulálni.
Nem véletlenül készült el az a bizonyos üzletszabályzat: ha az ember valamit el akar adni, egyre erősebb idegrendszerrel kell rendelkeznie. Sokan vannak ugyanis azok, akik tyúkszemet érdemelnének, aztán valahogyan mégis inkább vérszemet kapnak. Ilyenkor pedig elszabadul a pokol, ontják magukból a népek a jobbnál jobb ajánlatokat, 30-ért elviszik kápéra, lyukas gumira cserélik 1:1-ben, de az avas Tibi csokira is csak egy tízest kell rádobnom.
Mit csinál ilyenkor a magát rafkósnak gondoló eladó? Benyög mindnek valami visszautasíthatatlan ajánlatot, amin aztán ők annak rendje és módja szerint vérig sértődnek. Aztán mindig akad egy-kettő, akinek jó így is, első körben így csináltam HTC Sensation-t a RAZR-ből, majd mentem még lejjebb, és Desire HD-re cseréltem a Sensation-t.
És itt jött közbe a bibi. Miközben szépen elbeszélgettünk a sráccal arról, hogy a piros F Astrában nincs klíma, bezzeg az én '90-es Sentrámban ott vigyorog az AC gomb, ami baromi jól jön a július eleji hőségben, gyönyörűen elsiklottam a tény felett, hogy a beígért 16 GB-os microSD sehol nincs a csomagban. Közben az is kiderült, hogy jelenleg nincs nála a megbeszélt összeg, 2000-rel kevesebbet tud csak adni, de a maradékot majd elutalja.
Úgy látszik, még ahhoz is hülye vagyok, hogy a saját hibáimból tanuljak, a csere megtörtént. A budakalászi srác mindeközben M5-ös BMW-vel pózol a facebookon, az üzenetei tanúsága szerint előtte-utána nyaralni volt (persze, értem én: a két rugómból már úgy istenigazából be lehet rúgni, az meg nyilván többet ér egy korrekt üzletnél). De csak tovább nőtt 30 centinél a félszemű kobra, én pedig jobbnak láttam még nagyobbra tátani a számat, amikor rájöttem, hogy mindennek a tetejébe a garipapíron szereplő IMEI szám sem egyezik a telefonéval.
Nem kellenek ide a Grimm testvérek, bárki kitalálja, mi lett a mese vége: további nyaggatásra emberünk átnézte az autót, hátha beesett az ülés alá a kártya, majd a kommunikáció rejtélyes módon abbamaradt.
További adalék, hogy az üzletbe úgy vágtam bele, hogy tudtam a jómadár egy szem mínuszáról, fel is kerestem a pórul járt kollégát, de válasz csak napokkal később, az üzlet nyélbe ütése után érkezett. Ennek fényében azonban mégis szerencsésnek mondhatom magam: a másik tagról emberünknek bő harmincezer forintot sikerült legombolnia.

Egy alkalommal én is egészen közel kerültem ahhoz, hogy hasonlóképpen járjak. Egy korábbi telefonom eladásakor papírt írtunk letiltás ellen. Hónapokkal később hívott a srác, hogy a készüléket beadta GSM boltba, de az új tulaj visszavitte, mondván, hogy a cuccot letiltották. Most őt fenyegetik perrel, ő meg ugye tőlem vette, papírja is van, úgyhogy oldjuk meg valahogy. Mivel hozzám egy elég rosszarcú ürgétől került a készülék, aminek a memóriájában budin ülős képeket is találtam (emberünk trónolt, a komái meg piszoárba brunzoltak), végül is hihetően hangzott a történet. Mi azonban másnap nyaralni mentünk a családdal, így jobb híján a srácra bíztam a dolgot: itt a pénz, ha tényleg letiltották, vásárold vissza, de azért előtte nézd meg, hogy nem a ROM-ot sikerült-e úgy összemókolniuk, hogy nem képes felmászni a hálózatra. Ez utólag attól függetlenül oltári nagy baromság volt, hogy elég sokat beszéltem a sráccal korábban, és bár annak idején részletre vitte el a telefont, akkor gond nélkül, határidőn belül fizette a hátralékot.
Szerencsére kiderült, hogy tényleg csak egy balul elsült szoftveres beavatkozás eredménye a ”letiltás”, a srác viszont kitalálta, hogy ellopták a tárcáját, és a pénz egy részét visszaadja, a másik részét viszont, ha már úgyis nála van, megtartaná, természetesen csak ideiglenesen, hogy az iratait pótolni tudja. Ám legyen, amikor viszont a megbeszélt időpont után néhány nappal nekem kellett jelentkeznem, megfordult ez-az a fejemben. Közben elvileg meghalt a nagypapa és egyéb szörnyűségek érték a srácot, de hetekkel később végül sikerült visszakapnom a pénzt. Hogy a közben elmondott mesék igazak voltak-e, vagy csak a tanárnő, a kutya megrágta a füzetemet, amibe a leckét írtam-szindróma egy késői mutációjának lehettem tanúja, sosem derült ki.

Mindenesetre tovább kísértettem a sorsot, egy alkalommal például egy vaterás üzlet nem úgy sült el, ahogyan kellett volna neki. Leütés után időpontot egyeztettünk, ott voltam, becsöngettem az úriember nevét viselő kapucsengőn, de a hölgy, aki beleszólt, mit sem tudott az egészről, szépen rám is csapta a beszélőkét. Miután nem szerettem volna, hogy kárba vesszen az a bő egy óra, amit addig az utazással eltöltöttem, telefonon próbálkoztam tovább, de itt sem jártam sikerrel, hát kénytelen-kelletlen hazakullogtam. Itthon aztán emberünk kapott egy semleges értékelést. Azért nem negatívot, mert feltűnt, hogy ilyen esetekben cserébe ő is előszeretettel osztogatja a mínuszokat, a tetejébe pedig sosem felejti el kijelenteni: ő bizony nem szereti a hazug embereket. Fáradozásaim hiábavalónak bizonyultak, bár vissza is semleges értékelés érkezett, de a következő kísérő szöveggel: ”csak jóindulatból semleges mert nem szeretem a hazug embereket”. Tettem még egy kísérletet arra, hogy e-mailben valahogyan közös nevezőre jussunk, de amikor láttam, hogy nem fog menni, nem forszíroztam tovább a dolgot. Sebaj, az ilyenek úgy látszik, manapság már osztódnak, nemsokára megjött a következő.

Valamikor 2012 vége felé, egy vasárnap este került fel a netre egy Galaxy S3. Más helyzetben soha nem vágynék a tiszta műanyag „csúcsmobilra”, amit az elektronikai ipar önjelölt ribanca, a Samsung gyárt. Az én szememben ők azok, akiket nem érdekel presztízs, név, semmi; jöttek, láttak, és felfalják a világot. Hogyan? Bármilyen ótvar szutykot elkészítenek, ha azt kettőnél több ember megveszi. És a zseniális marketingnek, a tökélyre fejlesztett parasztvakításnak hála, igen, meg is veszik. Most azonban az ár magáért beszélt.
Miután a srác telefonos érdeklődést várt, de vasárnap este már nem akartam zavarni, kapott egy SMS-t, amiben jeleztem, hogy érdekel a hirdetett készülék, illetve hogy a részletekért másnap reggel felhívom, addig ne ígérje el másnak, ha még nem tette; reggel 8-kor azonban már kurtán közölte velem, hogy elkelt. Nemsokára mégis csörög a telefon, ő az, és sajátos stílusban közli, hogy az előző érdeklődő számát elkavarta, úgyhogy mégis vihetem a készüléket. Másnap délután a fővárosban lesz, ő hozza a gépet, nálam meg legyen ott a pénz. Rendben van, aznap nem kevés sastojással a zsebemben szaladgáltam ide-oda, ráadásul BKV helyett autóval mentem ki többek közt Gödöllőre is, hogy ha hív a srác, időben oda tudjak érni hozzá. Majd amikor mégsem akaródzott neki telefonálni, én hívtam fel őt. Nem volt hosszú beszélgetés, amint meghallotta a varázsszót - Galaxy S3 -, kinyomta a telefont. Később láttam, hogy a hirdetést közben le is vette.
Kemény dolgok ezek, én megértem; az nyer, aki gyorsabb, nincs is ezzel különösebb gond. Engem az zavar, hogy egy inkorrekt, megbízhatatlan, közönséges és ostoba srácban annyi tisztesség nem volt, hogy ha már egyszer én hívom fel azután, hogy a kvázi ingyen buszozás-HÉV-ezés helyett lényegében miatta autókáztam el több ezer forintot aznap, legalább 5-10 másodpercben (szintén az én pénzemen) közölje, hogy időközben elvitték a telefont.

De a kedvencem csak most jön. Tükörreflexes fényképezőgép után került hozzám a cserélhető objektíves, tükör nélküli Olympus E-PM1, majd amikor rájöttem, hogy ez nagyon nem az én világom, igyekeztem szabadulni a kütyütől. Épp csak egy apró bibi volt: a hülyevagyok pont akkor akciózta le a cuccot, így pedig bárki megvehette újonnan, bontatlanul, mindössze háromezer forinttal drágábban, mint ahogyan én vásároltam néhány nappal korábban.
De jött a megmentő, felhívott, hogy van egy rahedli szemete, nem kell-e valamelyik cserébe. Nem. Nem adta fel, felhívott még egyszer, hogy van még egy kupac szutyok, az nem érdekel-e esetleg. Hát az sem. Végül péntek este 9-kor újra csörgött a telefon, megvan, megvan, ezt majd’ elfelejtette: Nikon D3100, Tamron 18-200-as objektívvel együtt. Nagyon jó gép, néhány hetes, alig használt, dobozos, három év garanciás, ez az objektív is csudajó, nagylátószögű, ez is örvendetes tény, bár azelőtt épp azzal igyekezett tukmálni egy 28 mm-ről induló obit, hogy az meg azért jó, mert a nagyobb gyújtótávolság alacsonyabb torzítást eredményez. Az se baj, hogy én nem akarok annyit ráfizetni, amennyit ő kérne, nincs semmi gond, ha van még valami kütyüm, vigyem azt is. Van egy memóriakártyám, de én azzal nem leszek beljebb, ha beszámítja hat rugóért, majd vehetek egy másikat tízért.
Ezt később még vagy negyvenhétszer el kellett magyarázni a személyes találkozó alkalmával, ami úgy hiányzott, mint púp a hátamra, pláne annak fényében, hogy emberünknek ingyen volt a telefon, és miután ezt közölte, ennek megfelelően is ritkította a szavait. Tehát nagyjából sehogyan. A találkozóról fél órát késett, majd leültünk az Árkád étkezdéjében, és kicsaptam a többi eladósorban lévő kütyümet, elvégre ő kérte, hogy ha van még valamim, vigyem magammal. A Motorola Milestone-omat nagy kegyesen beszámította volna húszezer birodalmi forintért, az SX220-as Canonért szintén hajlandó lett volna ennyit adni. Előbbi néhány héttel később 27000, utóbbi 35000 Ft-ért kelt el. Csak a miheztartás végett.
Miután újra fel-felmerült a memóriakártya-téma, ő pedig nagyon meggyőzően, valódi szakértelmét megcsillantva Transecond kártyákról hadovált (azt hiszem, a Transcendre gondolt, de olyan következetesen tévesztett, mint ahogyan dédanyám mondja: balra menjél, arra van a bolt – és közben hadonászik a jobb kezével), számomra is előnyös üzletet viszont sehogyan sem akaródzott kötni, az én előző este óta folyamatosan fogyatkozó türelmem erőteljesen közelítette a nulla szintet. Talán ez a belső kínlódásom az arcomra is szépen kitelepedett, ezért úgy másfél óra után bedobta: tudod, te szimpatikus srác vagy, ha nem így lenne, öt perc után itt hagytalak volna. Ó, ha én ezt hamarabb tudom! De aztán rátett még egy lapáttal: figyelj csak, annyira hasonlítasz egy színészre, csak nem jut eszembe a neve. Nos, én ezen a ponton bizonytalanodtam el a felől, hogy itt most ki mit is bocsát áruba (legalábbis azt hiszem, nem Mr. Beanre gondolt a cicafiú), így jobbnak láttam rövidre zárni a dolgot, annál is inkább, mert a temérdek szanaszéjjel heverő dobozra és tartozékra kezdtek csúnyán nézni a biztonsági őrök is.
Végül nagy nehezen kezet ráztunk, ő felszisszent, hogy hű, de megszorítottam (hab a tortán, hogy itt a jóember bal mancsáról van szó, a jobbnak épp sürgős, félbeszakíthatatlan matatnivalója támadt – nem akarom tudni, hogy hol). Indulás, el innen, minél messzebbre; de csak nem engednek. Hé, hahó, pszt, gyere csak vissza! Nézd, nem kell ez a fényképezőgép-állvány is? Nem. Tizenötezerért sem? Óóó, kettőt kérek kapásból, hova gondolsz…

Nos, így a vége felé pedig illene valami összegzéssel és tanulságfélével szolgálnom. Először is: nem tudom, hányszor fizettem vagy fizettek nekem használt cuccért, de annyi biztos, hogy nem hatszor. Márpedig én itt hat balul elsült üzletről számoltam be. A másik oldalon viszont ott van az a rengeteg korrekt ember, akik remélhetőleg rólam is hasonló véleménnyel vannak (nem pedig épp a woodoo-baba lábát csavargatják), akik közül azóta is többel tartom a kapcsolatot, és akiknek köszönhetően egy-egy rossz tapasztalat után újra és újra a használt-piacon keresem a következő telefonomat, notebookomat, fényképezőgépemet.
Mert nem olyan bonyolult ez, csak az ember néha elfelejti: itt nem számít a kedves mosoly, és semmit nem jelentenek a szép szavak; egyedül azt szabad elhinni, amit a saját szemeddel látsz.
Aztán ha mindezek ellenére mégis beüt a gebasz, ne keseregj: mások is szopnak, és nézd meg, egész jól megélnek belőle…

Öreg nyugdíjas megáll a Trabanttal a pirosnál. Mellette piros Ferrariban egy húszéves szőke bombázó. Az öreg megszólítja:
-Mondja már meg, aranyoskám, mivel foglalkozik magácska, hogy én negyven évet húztam le Csepelen a vasműben, és csak egy rossz Trabantom van, maga meg ilyen fiatalon Ferrarival jár?
-Bácsikám, tudja, mi az az orális szex?
-Orális szex? Az a szopás?
-Nem, tata, a negyven év Csepel, az a szopás...

A cikk eredeti környezetében a vasduda.blog.hu-n olvasható.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Remélem megbocsájtod, jót mulattam írásod olvastán. Nem a történtek hatására, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy jól írsz, jól fogalmazol. :)

Nem adhatok tanácsot, így csak azt mondom, hogy én miként járok el üzleteléseim kapcsán.
Szóval ami a Vaterát illeti, csak azzal üzletelek, akinek megfelelő az értékelése. Ha mégis kivételt teszek, akkor csakis személyes átadás-átvétel jöhet szóba.
Ami a Hardveraprót illeti, itt is megnézem a leendő üzlettárs értékeléseit, ha vannak, és rákeresek a hirdetéseire. A kommentekből eléggé világos képet lehet alkotni, hogy simlis, vagy korrekt.

Szigorúan véve óvatlan vagyok, hiszen utaltam már előre vételárat. Azonban tájékozódásomnak köszönhetően még nem kellett csalódnom.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) Sir Riccio válasza Vakegérke (#1) üzenetére


Sir Riccio
(PH! addikt)

Sajnos tele van a világ büdös gyökerekkel és még csak adni-venni (vagy ennek szándékát fontolgatni) sem kell hozzá, hogy találkozz velük, lásd mondjuk közlekedés, de azért néha-néha előfordul értelmes, korrekt (üzleti) partner és azok miatt érdemes lehet újra és újra nekivágni egy-egy ilyen történetnek.

Nekem eddig szerencsém volt, nem igazán sikerült senkinek sem átvernie, bár fölöslegesen már nekem is sikerült utaznom. Ahhoz pedig már kezdek hozzászokni, hogy vannak emberek akik úgy érzik meghatározhatják egy termék vélt "reális árát" és bizonyos fórumokon ezt le is írhatják és lejárató hadjáratot kezdhetnek mindenkivel szemben aki szerint az általuk is birtokolt több éves termékek használt piaci ára nem 0,8*új ár képlettel számolható de hát ez van.

Deutsch Richárd Fotográfia - http://riccio.hu/

(#3) gzbotii


gzbotii
(PH! kedvence)
LOGOUT blog (1)

Latom te semmibol sem tanulsz...

Ha meg mar adok-veszek. 2 ev alatt 27 okostelefonom volt, ebbol egy alakalommal sikerult kicsit megszivnom egy Xperia Mini Pro-val, aminek a kijelzoje kezdett levalni. De konnyen megtudtam oldani a bajt, es egy derekban igen hajlekony egyednek ment is tovabb.

Amire viszont en is rafizettem, az egy Wave2 keszulek volt, maga a keszulek nagyon jo allapotban, dobozban, minden...csak epp nemkeves szoftveres baj volt ...meg hasznalhato appok is igen keves ra. Piaci ara meg a padlon. De itt sem az eladoval vagy a vevovel volt baj...

Proposing the same flawed strategy over and over again will not make it more effective, Ensign.

(#4) Vakegérke válasza Sir Riccio (#2) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Ha büdös gyökerekről beszélsz, sokat küszködhettél azokkal, akik megkérdőjelezték árképzésed.

Nézd, ilyen szempontból nem vagyok tapasztalt, hiszen én nem adok el semmit, csak vásárolok. Ha "büdös" a hirdető, eleve nem jelentkezem vevőként. Nem kritizálok, kihagyom.
Ha nincs alku, mert megszabták, akkor tudomásul veszem.
Ha van alku, akkor szép szóval igyekszem árengedményt elérni, ha számomra nem ér meg annyit a dolog, amennyi a meghirdetett ára.

Sok bosszúságot meg lehet spórolni, ha figyelmen kívül hagyod a kóklereket, sz*rrágókat. Priviben keres meg? Semmi baj. Ennyi az ára, ha nem kell, köszönöm az érdeklődésed, szervusz.

A Vatera más. Jobban lekáderezhető az üzletfél, hiszen kötelező az értékelés minden üzlet után.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#5) bbazs96 válasza Sir Riccio (#2) üzenetére


bbazs96
(újonc)

Rengeteg furcsa ember van... A helikoptermodellező fórumtól a hangszeres apróhirdetésekig minden. Viszont aki valamit el akar adni, azt el lehet. Nem kell észveszejtően sokat kérni semmiért, de az árat úgyis a többi ugyanolyan használtan kínált termék fogja képezni.

Aki átvág, azt utólag negatívan kell értékelni, ilyen cikkeket írni róla, és legalább az ember megnyugszik. Én a béke embere vagyok, bízom benne, hogy az ilyeneket a társadalom kiveti magából ( egyesek szerint ki is veti, csak nem itt, magyarországon)

(#6) anevemearl


anevemearl
(fanatikus tag)

Csatlakozom... A héten basztak át 40 ezerrel..

Sohase menjünk bele túl jó cserébe...

Volvo 850 - mert mindenkinek kell egy rénszarvas :D - nyolcotvenes.blog.hu - ha látni akarod, hogy újul az autó... :-)

(#7) Vakegérke válasza anevemearl (#6) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Hadd kérdezzem meg: hol hibáztál?

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#8) anevemearl válasza Vakegérke (#7) üzenetére


anevemearl
(fanatikus tag)

Bedőltem.

Volvo 850 - mert mindenkinek kell egy rénszarvas :D - nyolcotvenes.blog.hu - ha látni akarod, hogy újul az autó... :-)

(#9) Vakegérke válasza anevemearl (#8) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

**szdmeg, lehetne bővebben?

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#10) anevemearl válasza Vakegérke (#9) üzenetére


anevemearl
(fanatikus tag)

Gyűjtögettem egy kis pénzt, mert nem voltam elégedett a jelenlegi telefonommal.
Találtam egy jóárasított Galaxy S2-t. Beszámolta volna az enyémet.
Aznapi feladást beszéltünk, ő hívott hogy úton van, este küldi a papírt.
Én is így tettem.

Persze eltűnt, megtaláltam facebookon is, ott leveleimre egy tiltással reagált.

43115 a pontos károm, amibe a saját telefonom 30 ezres értéke is bennevan.

Volvo 850 - mert mindenkinek kell egy rénszarvas :D - nyolcotvenes.blog.hu - ha látni akarod, hogy újul az autó... :-)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.