Bevezető történet: Jövők haza az autóval, látom, hogy kerékpárosunk egy kézzel fogja a kormányt, mert a másik kezével épp telefonál. Pirosnál bevárom, és közlöm vele, hogy talán nem kellene így kerékpározni, elvégre most jövök a kórházból, épp a páromat vittem negyedszer oda, mert a kalapját fogta, ahelyett, hogy mindkét kezével a kormányt fogta volna. Emberünk teljes mértékben ignorálta a hallottakat, s aki biztos a dolgában, ugyanúgy kerékpározott tovább egy kézzel.
Az ember alapvetően bízzon a képességeiben. Ha nem biztos, hogy tud járni, akkor inkább ne próbálja meg. Vagy legalább abban bízzon, hogyha bármi történik, mondjuk járás közben elesik, akkor nem lesz semmi baj.
Szóval kerékpárosunk, akkor kerékpározzon, ha bízik a képességeiben, és abban, hogy haza fog érni. De hol kezdődik a vakmerőség?
Nézzünk egy közeli autós ellenpéldát. Biztos vagyok benne, hogy az az autós is, aki az Árpád hídon halálos balesetet okozott, bízott a képességeiben. Tuti, hogy mikor a lámpa zöldre váltott azt érezte, hogy itt nem lesz semmi baj. Mikor átlépte az 50km/órát, akkor is arra gondolhatott, hogy ezt már számtalanszor megtette, számtalanszor ment keresztül az Árpád hídon, nincs semmi ok az aggodalomra. Mikor megremegett az autó, valószínűleg arra gondolt, hogy ezt tudja korrigálni, nem lesz itt semmi baj. Mikor aztán elvesztette az uralmát az autó felett, akkor vajon mire gondolhatott? Gondolt-e arra, hogy na most akkor meghalok (Bár szerintem nem, hisz az autóknak köztudottan remek a biztonsági felszerelése.), vagy arra, hogy ebből csonttörés lesz, vagy nah, most fogom az autót leamortizálni, és az drága lesz. Nem hiszem, hogy arra gondolt, hogy egy szerencsétlent el fog csapni. Maximum akkor, mikor látta, ha látta, hogy az autó kérlelhetetlenül a kerékpáros felé megy.
Az ő magabiztossága miben különbözik a történetemben szereplő kerékpárosétól? Ha az elégséges, hogy dehát a kerékpárosunk mai napig nem került be a hírekbe, akkor nem hiszem, hogy az autóst el kellene marasztalni.
Tanultam kockázatkezelést. Kiszámoljuk egy esemény bekövetkezési valószínűségét és azt megszorozzuk a kárértékkel. Az így kapott szám alapján hozunk döntést a kockázat kezeléséről. Ha valami ritkán következik be és ha be is következik, nincs nagy kár, akkor nem foglalkozunk vele, ha viszont, gyakran bekövetkezik, még ha alacsony a kárérték, akkor foglalkozunk vele. Vagy a másik véglet, ha a kárérték nagy, akkor még ha az esemény valószínűsége csekély, akkor is foglalkozunk vele. Ezt picit árnyalja a kockázat kezelésének a költsége. Nyilván, ha a kockázat kezelés többe kerül, mint amit kockáztatok, akkor nem védekezek ellene, vagy biztosítást kötök. (Az is egyfajta kockázatkezelés. ) De ha mondjuk a kockázat kezelésének az a módja, hogy leszállok a kerékpárról, mialatt telefonon beszélek, akkor a kockázat kezelés költsége közel nulla, a kockázat meg. Nos igen, kinek mennyit ér meg az élete, a válla. Ki szeretne hónapokra kiesni a munka és a szórakozás monotonitásából? Mert ha a vállad eltört, esetleg kificamodott, te nem akarsz majd sehová se menni. Csak nézed a naptárat, hogy mire jön a tél, végre újra tudsz mozogni, és nem fáraszt a mozgás.
Igen, szerintem az a kerékpáros egy idióta volt, aki nem gondolt bele, hogy a dolgok nagyon gyorsan fordulnak rosszra. Nem beszélt olyanokkal, akikkel már történt baleset. Balesetek ritkán történnek úgy, hogy te azt szándékosan kiprovokálod, hogy akarok egy balesetet. Visszagondolva mindig banálisnak hangzanak. Olyannak, amit vagy nem értesz, hogy is történt meg, vagy könnyedén lehetett volna kezelni. Én mondjuk úgy törtem el az egyik csuklóm, és a másikat kificamítottam, hogy a gördeszkám már gyök kettővel ment és úgy voltam vele, már nagyon meg kellene lökni. De a gördeszka egyik csavarja fennakadt a közel sima aszfalton, én meg hatalmas lendülettel csapódtam előre. De a gyógytornán is volt olyan, aki úgy került oda, hogy a kerékpárja fennakadt a villamossínen, ő meg előre esett.
Ha már csuklótörésem. Ma nyitottál már ajtót kilinccsel? Könnyű volt? Viccesen hangzik, de ha gond van a csuklóddal, válladdal, akkor az a mozdulat mission impossibile. Ha férfi vagy, akkor a főhőst elővadászni az alsónadrágból, mialatt ellentartasz a guminak az is egyfajta kihívás, amit nem biztos, hogy meg akarsz élni. Elvégre mégis csak jobb azzal hencegni, hogy Szkanderben legyőztem a Bélát, mintsem már elő tudom venni a lompost. Remélem ezeket csak akkor tudod meg, mikor már nagyon-nagyon öreg leszel, és az izmaid kezdenek elsorvadni. De hidd el nekem, az egészséged, csontjaid megérik azt, hogy törődsz velük, feleslegesen minek kockázatot bevállalni?
A magyar egészségügy olyan amilyen. ha kerékpáros vagy és esel, akkor szerencsés vagy, ha nem törik a vállad. (Azt mesélték, hogy kerékpáros esésnél általában ez történik.) Az agyrázkódás meg, nos ha tényleg mázlid van, akkor tényleg egy jó alvás helyre rak, ha nem, akkor több hét ágynyugalom. Itt van, aki azt tanácsolja, hogy az elején WC-re se menj ki, van kacsa! Ilyen komolyan kell venni, mert maradandó emléked lehet az esésből!
CT-t általában csinálnak, hogy kizárják a legrosszabbat, a CT minősége olyan amilyen, a gép remélhetőleg nem öreg, de egy normál röntgennek a több százszoros dózisát fogod kapni. MR meg ilyenek, ha-ha, persze, ki szarja a pénzt?.
Ha később lesz gond, akkor szerinted mi a helyzet a neurologussal? Igen, eltaláltad, időpontot tudsz kérni hónapok múlvára. De hát ott a magán. Ha magán egészégügyi biztosításod van, akkor nézz utána, hogy balesetre is vonatkozik-e. Persze hazudhatsz, hogy reggel úgy ébredtél, hogy fáj a fejed, de a TB nyilvántartásához ők is hozzáférnek, ha van kórházi papírod, akkor az eseményt ők is látják, innen pedig csak egy kérdés, hogy a cég mennyire profitorientált és az orvos segít vagy elhajt? Hippokratész segít, de mindig nem lehet bízni az öregben.
Mit akarok az egésszel mondani?
Pór hónapja egy szerencsétlen kerékpáros, csak rosszkor volt rossz helyen, és ez az életébe került. A kerékpáros, tényleg az utcai tápláléklánc alján van, ráadásul alig visel védőfelszerelést. A kerékpáros sisak is csak akkor kötelező, ha lakott területen kívül 40km/h felett megyünk. (Azaz nagyjából soha.) Egy filmből szeretnék idézni:
- Sisak és könyökvédő!
- De apu csak az udvaron görkorizunk!
- Miért, a mi betonunk puhább?
És tényleg? Mikor egy kerékpáros esik, akkor puhább lesz az aszfalt vagy a kocsi?
Motorosok is ugyanúgy ki vannak szolgáltatva, viszont nekik ott a kötelező bukósisak, és mivel nem a lába hajtásából megy előre, ha van rá pénze, akkor lesz gerinc, váll, térdvédője. Eleve tetőtől talpig motoros bőrszerkót fog viselni, hogyha esik, és csúszik, akkor ne a saját bőre váljon le, hanem a ruházata kopjon. Igen, motoros simán mehet M7-esen a belső sávban 130-al, míg a kerékpárostól a 40km/óra is szép teljesítmény. Jó lenne látni egy statisztikát, hogy kerékpárosokkal és motorosokkal milyen sebesség mellett milyen balesetek történnek. Biztosra veszem, hogy a motorosokkal is sok baleset alacsony sebesség mellett történik, és akkor is megvédi az életüket! Illetve mondom, nagyon nem mindegy, hogy utána az elkövetkező hónapokat hogy töltöd: kerékpározással, vagy lábadozással.
Nem hiszem, hogy a kerékpárosoknak nehéz védőfelszerelést kellene viselniük, és motoros felszerelést mindegyikükre. Ez életképtelen. Viszont akkor tudatosítaniuk kell, hogy nincs semmi a bőrük, és az olyan egészségre káros dolgok közt, mint az aszfalt, vagy a kocsi szélvédője.
Tehát fokozottan kell magukra és a társaikra vigyázni. Aki ezt nem képes belátni, az ugyanúgy alkalmatlan a kerékpározásra, mint az Árpádhídi autós, az autóvezetésre. A kettőjük közt az a különbség, hogy 30 milliós autó helyett egy 300 ezer forintos kerékpárral, csak önmagára és a gyalogosokra veszélyes. Itt tegyük hozzá, hogy az autók biztonsági felszerelései nagyon sokat fejlődtek. Aki ma karambolozik, sokkal jobban bízhat a túlélésben. Ezzel szemben a kerékpárok?

Jó ötletnek tartanám, hogy a fővárosi, nagyvárosi kerékpározást valamihez kötnék. Nem feltétlen kell jogosítványhoz kötni. Kresz vizsga, vagy még inkább kerékpáros klub tagság. Miért ez utóbbi? Mert az utakon való túlélés zálogát nem a szabályok ismeretében, betartásában látom, hanem az olyan praktikák ismeretében, minthogy addig ne menj át egy autós előtt, míg nem látod a szemén, hogy lát téged. Vagy egy dolog, hogy van kerékpársáv, de egy másik, hogy a kanyarodó autós számít-e arra, hogy te jössz mögötte. Az olyan igazságok megértése, hogy elsőbbség csak akkor van, ha megadják, vagy sírkőre fel lehet vésni, hogy KRESZ szerint nekem volt igazam, de minek.
Bár a tuti kerékpáros sírfelirat az lenne, hogy nekem nem mondták, hogy balesetben autó nélkül is megsérülhettek.