Ok 2007 nem most volt. Már akkor is inkább voltam középkorú mint fiatal. Ide vetett a radai rosseb és ennek sokan nem örültek és örülnek. Ez így van jól: minél kevesebben szeretnek, annál biztosabb, h valamit jól csinálok (nem). Ennek ellenére megtaláltam az embereket akik miatt érdemes volt egyes phórumtársak idegeire mennem.
Nem mondok neveket. Elég az hozzá hogy még az országhatárokat is eltöröltük, mert a barátság ilyentén nem korlátozható. Lehet h csak a pofám nagy de azt kell mondanom, hogy az életemhez nagyon sokat adott az itt megismert pár ember. Akiket a barátomnak tartok, még akkor is ha keveset találkozunk vagy beszélünk. Nagyon remélem hogy ez az érzés kölcsönös.
De ami miatt írok: az elmúlt pár évben nagyot fordult elég sok minden. Mindenki idősebb lett , több problémával, sokszor kevesebb lehetőséggel. És ez a ph-n is megjelent az ismerőseim és barátaim között is. Eleinte csak azt veszi észre az ember, hogy el-el maradoznak hsz-ek a kedvenc topikokban. Majd ráeszméltem a sok új arcra (akik a perpetuum mobile energiájával és a mindent IS tudással megáldottak), és hogy egyre kevesebb a közös témánk.
Utána már nem csak hsz-ek maradtak el, hanem pm-ek is. Majd már nem jött viber/whatsup/teccőlegeskliens üzenet sem. Itt munkahely, ott magánéleti válság, amott gyerek született. És a szám egyre csak fogy. Amikor a barátok kényszerpályán mozognak és ez rányomja a bélyegét a kapcsolatra, akkor szomorú a vég. Az ember próbál ragaszkodni, mindent elkövet az utolsó szalmaszálat fenntartandó - de hát van az úgy h IJ esete van.
Ma megint vesztettem egy -legalábbis nekem fontos- barátot. Lehet, hallgatnom kellett volna a kis hangra és maradni veszteg a seggemen kívül a phórumozás keretein? Soha nem fogom megtudni már.
Két dolog jutott eszembe: Tempus arguit amicum. Úgy látszik engem legyőzött :(
Lumina in tenebris clariora sunt. Remélem akik vannak még, megmaradnak.
