Ismeretes, hogy a globális felmelegedés témájával jól el lehet ütni az időt politikusi körökben. Lehet róla beszélni sokat, trendi kifejezéseket elsütni, és mivel nagy a tudományos bizonytalanság a jelenség jövőjét illetően, nem lehet egyértelműen megmondani, hogy mikor, mit tegyünk milyen eredmény érdekében.

A koppenhágai csúcs sokaknak okozott csalódást az által, hogy nem tudott egy jogilag kötelező erejű dokumentumot letenni az asztalra. Nagy nehezen megszültek egy háromoldalas ömlengést, melyben újra meg újra elismerik, hogy a globális felmelegedés egy égető probléma. Létrehoznak egy pár új testületet, ahova nyomhatnak be még több bürokratát, mely figyelembe véve a felsőoktatási képzési arányokat végülis bölcs döntésnek mondható.

Sir David King, angol kutató és egyetemi tanár ezért úgy gondolja, itt az ideje, hogy a kis csoportok, alulról szerveződő kezdeményezések tegyenek komoly lépéseket a klímaváltozás elleni harcban. Az ő feladatuk, hogy a széndioxid-kibocsátást csökkentő technológiákat válasszanak vagy éppen újakat fejlesszenek ki. A cél a koppenhágai egyezménynek megfelelően a kibocsátás harmadával való csökkentése 2020-ig, 80%-kal 2050-ig.

Az új, tisztább jövő felé vezető úton sok nagyszabású projektre lesz szükség, melyeket az állam kell, hogy finanszírozzon. King a nukleáris energia új generációtól is segítséget remél. Célszerű azonban a közösségeket is bevonni az energiaellátás új fajta rendszerébe, mely az utóbbi időben kezd divattá is válni.

Több családot is ellátni képes szélerőműveket mindenféle technikai akadály nélkül tudnak már telepíteni, csak akarat és megfelelő széljárás kérdése az egész. A brazil CRERAL társulás 6300 fogyasztót lát el két kisméretű vízierőművével. Tanzániában arra próbálják rábírni a lakosságot, hogy fa helyett mezőgazdasági hulladékkal égessenek ki agyagtéglákat. A vég nélkül növekvő üzemméret helyett, most a helyi, kis méretekben való termelést szorgalmazzák.

Ha az efféle megoldások széles körben elterjednek, az emisszió csökkentése mellett szemléletformáló erővel is bírni fognak, nem utolsó sorban pedig új piaci szegmenst és keresletet teremtenek, melyeket zöld termékekkel elégíthetnek ki az ugrásra kész vállalatok. Egyre többet hallani például ökoházakról, melyek a biztonsági megoldásoktól eltekintve függetlenek a helyi hálózattól.

Érdemes abba is belegondolni, hogy a kőolaj rohamos ütemben fogy és erre nem elég akkor felkészülni, ha már az utolsó hordókat szipolyozzák ki a földkéreg alól. Most van itt az ideje annak, hogy elkezdjük fejleszteni a fosszilis hordozóktól való függetlenségünket megalapozó új technológiákat. Ehhez nem lehet azt mondani Pató Pálnak, hogy 80 év múlva elfogy a lé. Ehhez most kell válság, most kell azonnal fenyegető katasztrófa, és ha célja és eredete nem is ez, erre tökéletesen meg fog felelni a klímaváltozás. Most kezdődik az új korszak, most érdemes új ötletekkel és kezdeményezésekkel beszállni, mert még van tere a fejlődésnek.