Ő vigyorogva a szemembe röhögött:
nézz ki az ablakon, a rácsok között,
mutass rá bármelyik járókelőre,
s maholnap itt szárad előtted a bőre,
mert lefogatom, s tanúkat állítok,
mígnem egy kötélen kalimpálni fog,
mert én vagyok az Úr, s nem az a Vén ott fenn, –
s én csöndesen mondtam: Hiszek egy Istenben!

Meg se hallott, úgy darálta tovább:
hiába vártok bármilyen csodát,
nem exhumál majd a jövendő század,
nem neveznek el rólatok utcákat,
a fejlődés bennünk ért el a csúcsára.
ti meg maradtok az élet lomtára.
Miért is jönne egy új emberalak? –
ítélni eleveneket és holtakat!

Erre dühöngve rohangált fel, s alá:
még a börtönöd is én teszem pokollá!
Mert mennyben, földön mindent én csinálok,
éntőlem függ életed, halálod!
Tudod, hányat vittem már le a pincébe?
Golyót tarkójába, s vinnyoghat a férge!
Hiszel hatalmamban poklon, földön, égen? –
Csak a menny és a föld Teremtőjében!

Rám meredt, és eltorzult a szája:
a te fajtádat: a diliház várja.
Mert aki nem lát bennünk nagyszerűt,
az vagy hülye, vagy elvetemült!
Nem vergődök vele; a helyére teszem:
az elektrosokk majd segít ezeken.
Ti csörgősipkát kaptok, én meg nevetek, –
s én rámosolyogtam: hiszem a Szentlelket!

Most már az öklétől döngött az asztal:
csak az marad meg, ki szolgálni akar!
S veled még beszélni sem lehet semmiről,
az ember bezárt ajtókon dörömböl.
Hát meg fogsz rohadni a börtön fenekén,
s jóddal kenjük ki a helyed, te kelevény!
Vagy nem hiszed, hogy veled még ezt is lehet? –
Csak hogy Krisztus meghalt, s eltemettetett!

Dúlt-fújt, fujtatott: hát nem hiszel nekem?
Akár a pápát is ide cepelem!
Sokba kerül? De ha nekem megéri,
Mihály arkangyal tán előlem megvédi?
Leütve elhozza egy diplomata-kocsi,
s vajon a hívekből marad egy maroknyi?
Mit hiszel? Az árnak elébe ki vághat? –
Egy katolikus Anyaszentegyházat!

Hol elsápadt, hol vérbe borult arca:
nem gondoltál még a sétaudvarra?
Hol fél méterre a bakancsod alatt
csontvázak feküsznek hason és hanyatt.
A bilincs is rajtuk: ezen egyedül,
ott a nő karja férjére feszül;
így fúltok majd ti mind a sárba ott! –
De Ő halottaiból feltámadott!

Most aztán higgadt lett, hidegen nyugodt:
amit nem hiszel, majd magad is megtudod!
Mert elszámolnom, s most nyisd ki a füled,
a csupasz bőröddel sem kell senkinek!
Nemcsak őrséggel veszlek körös-körül,
de gyűlöllek is feneketlenül,
és szétmorzsollak, akár hiszed, akár nem –
s én hiszem az örök életet, Ámen!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hogy a verset jobban megértsük és kontextusba helyezzük, a költőt a kommunizmusban 3 koncepciós perben is elítélték. Ő volt az egyik leghosszabb ideig – 6749 napig, azaz 18 és fél évig - börtönben ülő politikai fogoly a kommunizmus idején. Először 1948-ban (6 év helyett csak 5 évig volt börtönben), aztán 1961-ben (7,5 év helyett csak 2 évig volt benn), majd 1966-ban (először 8, majd az előző két pere miatt inkább 19 évre ítélték, amiből végül csak 11 évet kellett letöltenie).
Először igazgatóhelyettes volt, majd az első börtön után triciklis kifutó, vízóra leolvasó és legvégül adminisztrátor lett. 1977-ben szabadult harmadszorra pápai közbenjárás által, 1979-ben már illegálisan alakult ciszterci nővérek közösségét vezette. 1991-ben a legfelső bíróság rehabilitálta.

A versről az első szó ami eszembe jut a kitartás. Nem vagyok katolikus, de ez a kitartás megsüvegelendő, valószínűleg a költő elnyomója is meglepődik rajta, titkon talán meg is ijed a kitartásától. Tökéletesen ábrázolja a költő, ahogy a tartótiszt fitogtatja a hatalmát, igyekszik bizonyítani a fölényességét, de mi olvasók is tökéletesen látjuk, ahogy a végére nem marad más a fogvatartónak, csak a gőgje.

Az író néhol még azt is érzékelteti, ahogy az együgyű fogvatartó hisz a nézeteiben, és azzal próbál takarózni:
"nem neveznek el rólatok utcákat,
a fejlődés bennünk ért el a csúcsára"
"Mert aki nem lát bennünk nagyszerűt,
az vagy hülye, vagy elvetemült!"
Mit hiszel? Az árnak elébe ki vághat?

De tudnánk példát hozni arra is, ahogy az ember itt is Istent próbál játszani:
"mutass rá bármelyik járókelőre,
s maholnap itt szárad előtted a bőre"
"mert én vagyok az Úr, s nem az a Vén ott fenn"
"Mert mennyben, földön mindent én csinálok,
éntőlem függ életed, halálod! "
"Mihály arkangyal tán előlem megvédi?
Leütve elhozza egy diplomata-kocsi"
"Hiszel hatalmamban poklon, földön, égen?"

Többször megkísérti, hite melletti kiállásra kényszeríti a költőt:
"hiába vártok bármilyen csodát"
"Miért is jönne egy új emberalak?"
"Mit hiszel? Az árnak elébe ki vághat?"

A vers 8 versszakos és 1 versszak pedig 8 soros. Ebből a 8 sorból 7 mindig a tartótiszttel kapcsolatos (ő beszél, vagy róla mesélnek), és erőszakos hangvételű, de a 8. sor mindig nyugodt és a fogvatartott vall hitet hiszekegyre hajazó sorokkal. Ilyen belső ellentétes, feszültségkeltő versszakokkal érünk el a vers végére, ahol a költő végül belenyugszik sorsába "s én hiszem az örök életet, Ámen!", ami számomra Miatyánkkal áthallásos: "Legyen meg a Te akaratod". Ezzel a hittel és Isteni megnyugvással záródik le a vers.