kevés dolog van amit annyira utálok, mint a várakozás.
talán abból fakad ez az érzés, hogy kifejezetten bosszant, ha számomra, esetleg más számára haszontalanul csinálok valamit. sőt, van, hogy fel is bosszant a haszontalanság, értelmetlenség, egy-egy fárasztóbb nap végén, vagy ha épp kevésbé vagyok türelmes.
megbeszéltük komámmal, hogy megyünk haza, ő visz engem, elmegyek a találkozóhelyre, behuppanok, és go. na most, korai indulást tervezett, de azt mondta, be kell ugrania előtte a virág nagykerbe, de 8-ra végez. mondom oks, nekem kell minimum egy óra, hogy ébredés után elkészüljek, reggeli, séta, busz és ott legyek a találka helyén, szóval 7-re állítottam ébresztőt..
most 9.30-van, és én még mindig várom, a hívást, amitől számítva fél órám van, hogy odaérjek..
nem haragszom vagy ilyesmi, egyszerűen csak itt ülök, nem tudok semmihez kezdeni, mert nem szeretem félbe hagyni a dolgokat, viszont várni kell, és készen állni..várni,várni,várakozni..
