Az idei év az önkéntesség éve az Unióban. Ezért én is törekszem rá, hogy valahol hasznomat vegyék, ha már munkanélküliként időmilliomos vagyok. Ahol tudok, segítek. Bár most sikerült túl sokat képzelnem magamról... Nem hittem volna, hogy a kutyamenhelyi önkéntes munka ennyi érzelmi energiát fog kivenni belőlem. Alig tudtam hazajönni, és itthon egyből két órára lekapcsolt a testem és az elmém. A menhelyi munka pont annyira húzós mint például a kórházi betegek ápolása. Jelenleg a békéscsabai menhelyen 216 kutya várja, hogy végre normális élete lehessen, és valaki magához vegye. Annak ellenére, hogy a menhelyi önkéntesek mindent megtesznek értük, amit csak tudnak. Leesett állal figyeltem az odaadó munkájukat, miközben zöldfülűként a kisebb kutyákat dögönyöztem, sétáltattam, majd vizet hordtam a kennelekhez. Én ennyitől kifeküdtem. 
Pedig nem vagyok egy mimóza, és ennyitől tényleg nem szabadott volna teljesen kimerülnöm. Odaadtam a kutyáknak a napi adag érzelmi energiámat, de ez csak csepp lehetett a tengerben és kevésnek is bizonyult.
A teljes K.O. ellenére értékes és érdekes tapasztalat volt. Jól esett megfigyelni a kutyák viselkedését, hagyni, hogy az egyik kisebb eb az ölembe telepedjen szeretet hiányában, a másik labdázzon velem és így tovább.
Ha össze tudom kaparni magamat, és visszatöltődik az érzelmi energia készletem, jövő héten ismét kimegyek, mert a legtöbb kutya nagyon szimpatikus és barátságos. Igaz rájuk, hogy hűséges barátjai az embernek. Kár, hogy az ember lett hűtlen hozzájuk.
Pedig Buksi egy kutya aggastyán, kb. 15 éves.
