Teregetés közben beugrott, hogy a jó sem magától értetődő. Illik megköszönni mindazt a jót, amiben részem van.
Hálát adok végtagjaim, fejem és érzékszerveim épségéért. Bár a szemem romlik, távolra rosszul látok, de legalább látok!
Hálát adok a testvéreimért, a szüleimért.
Hálát adok a barátaimért, hogy van kikért élnem, van kikre gondolnom, és vannak, akik gondolnak rám.
Hálát adok a hobbijaimért, és azért, hogy van életcélom.
Hálát adok a jó dolgomért, hogy békében élhetek és alig szenvedek szükségtől. Bár mindig van valami gond, de még egyik sem életveszélyes. Ezért is hálát adok.

Megjegyzések: Kettős természetem van. Az egyik optimista, a másik pesszimista. Szerintem az utóbbit nem kell bemutatnom. Jól ismeritek.
Ha jó a kedvem és boldog vagyok, szinte senkit se érdekel. Valaki érti az embereket? Mert én nem.