2020. december 6., vasárnap

Gyorskeresés

Csillagporból lettem, csillagok közt járok

Írta: | Kulcsszavak: űrkutatás . csillagászat . gondolataim

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az űrsikló program utolsó küldetése kapcsán napok óta gondolatok bóklásznak le-fel az elmémben és régi emlékeket tesznek elém. Például, amikor 12 évesen megkérdeztem az apámtól, hogy az a hét csillag, melyik csillagkép? A Nagy Göncöl, jött a válasz. Ekkor támadtam fel bennem a vágy, hogy megismerjem a többi csillagképet is. Bár már hamarább felkeltette az érdeklődésemet a csillagászat, amikor a 80’-as évek második felében izgatottan végignéztem életem első holdfogyatkozását. Ekkoriban tudtam meg, hogy 1999-ben teljes napfogyatkozás lesz. Hihetetlennek tűnt kislányként, hogy több mint tíz évet kell várnom az égi látványosságra. Bár már ekkor megfogadtam, hogy feltétlenül látni fogom a totalitást. Így is lett. 1999. augusztus 11-én Szatymaz mellől végignéztem életem első és talán utolsó teljes napfogyatkozását. Vagy 1997 tavaszának nagy üstököse, a Hale-Bopp, ami a Ph! avatárom garbóját díszíti, szintén életem végéig elkísérő emlék.
Azonban a 80’-as évek közepén még csak a Napot, a Holdat ismertem, de nagyon vágytam gyarapítani az ismereteimet a csillagos égről.
1981-ben megjelent a Búvár zsebkönyv sorozatban az Űrhajózás. Ebben már szerepelt az űrsikló, de olvashattam kislányként a hordozórakétákról, a szputnyikokról, az Explorer-1 amerikai műholdról, amit édesanyám születési évében röpítettek fel. Aztán megismerhettem a különféle űrhajókat: Vosztok-1, Mercury, Gemini, Apollo-program, Szojuz; az első amerikai űrállomást, a Skylab-ot. Az utolsó előtti ismertető a könyvecskében az űrsiklóé. 1985-ben, hétévesen megtudtam, hogy 1981. április 12-én szállt fel először a Columbia űrsikló, és már négy éve megy az űrsikló program.
Mindenki szomorúságára, 1986-ban megsemmisült a Challenger. Ekkor éreztem először erős érzelmeket az űrkutatás kapcsán.
A Challenger katasztrófáján túl pozitív űrkutatási események is jellemezték 1986-ot: Vega 1, Vega 2, Giotto űrszondák a Halley üstökösnél, a Mir űrállomás első elemeinek fellövése. Az élet ment tovább az űrkutatásban is. Én pedig a figyelmemet a csillagos ég felé fordítottam.
Ugyan sose lettem igazi sci-fi rajongó, és nincs Star Trek vagy Star Wars filmposzter a szobámban, nincs meg Asimov vagy Lem összes műve, de az érdeklődésem állandó a csillagászat és az űrkutatás irányába.
Jó kérdés, hogy miért érzek erős vonzódást a csillagok felé? Természetesen a Nap gravitációja jelen van, körpályán tartja gyönyörű bolygónkat, így központi csillagunk felé joggal érzek vonzalmat. Nappal a Nap uralja az égboltot, de éjszaka felragyog a többi távol nap, a Tejút csillagai, és feltámad bennem a vágy, hogy gondolatban vándoroljak köztük.
A világűr a modernkor „Indiája”. További generációkat fog megihletni és csábítani. Bár kétségtelen, hogy a „kék márványgolyó”, a Föld még mindig számos titkot rejt, amiket érdemes felfedezni.
A Föld, akár egy hatalmas űrhajó. Hiszen a Nap évente cirka 610 millió kilométert tesz meg a világűrben és természetesen viszi magával az egész naprendszerét velünk együtt.
Amikor felnézek a derült éjszakai égre, akár ha egy ablakon át tekintenék ki. Néha oly közelinek tűnnek a csillagok. Ismerem a fényesebb csillagok ember adta neveit. Egyenként mondom a nevüket: Regulus, Arcturus, Spica, Vega, Deneb, Altair, Antares, és ilyenkor nyáron, az északi horizonton halad a Téli Hatszög egyetlen helyi cirkumpoláris tagja, a Capella. Ha az Arcturust szemlélem, a Napunk távoli jövőjét látom. Ha pedig az Antarest, akkor egy jóval nagyobb vörös szuperóriást látok, amely elképesztően hatalmas.
Kétségtelenül a csillagok a kedvenceim, hiszen a bennük zajló magfúziónak köszönhetem testem anyagait, és mindent, ami körülvesz. Érthető, hogy annyi nép tekintett istenként a Napra. Ő az atyánk, és a Föld az anyánk. Szép elképzelés.
1978-ban születtem, 1981-ben szállt fel a Columbia. Az Atlantis 33. útja az utolsó űrsikló repülés. 33 éves vagyok. A Discovery utolsó küldetésére, STS-133, február 24.-én indult, a születésnapomon.
Az egyik kedvenc filmem, Michael Bay Armageddonja, amely a baljóslatú címe ellenére egy kiváló, jól megkomponált NASA reklámfilm. Imádom.
Életem egyik legjobb élménye, hogy 2009. májusában online követhettem a Hubble-űrtávcső utolsó karbantartási munkáit. Az STS-125-ös küldetés igazán csodálatos volt! Akkor jöttem rá, hogy én tökéletesen alkalmatlan lennék űrhajósnak, mert már a külső munkák nézésétől elkapott a félsz. Ezért mélyen tisztelem az űrhajósokat. Hiába tudom, hogy alapos kiképzést kapnak, de szerintem a kiképzés még kevés lenne legyőzni a természetes ódzkodást az ismeretlen közegtől. Bátornak kell lenni az űrbéli munkákhoz.
Most pedig az Atlantis az űrsikló program utolsó küldetésén van odafent a Nemzetközi Űrállomásnál.
Egy korszak véget ért, de tudom, egy új korszak kezdődik.
A sci-fi írók képzelete nagyon meglódult a 60-as években, és már 2000-re holdbázist és állandó űrkomp járatot álmodtak meg. Azonban a képzelet mindig más mint a valóság, és sosem a vágyálmaink alapján kell megítélnünk az elért eredményeinket.
Számomra boldogság, hogy annyi mindent elért a három űrügynökség, a NASA, ESA, JAXA. A Nemzetközi Űrállomás, és a számos űrtávcső, földi teleszkóp; a kutatók, mérnökök, tudósok munkája mind-mind sok kicsi vagy nagyobb lépés egy hosszú úton. Csak azért érezzük kevésnek az álmainkhoz mérten az eredményeket, mert egyéni életünk oly rövidke.
Mindennek megvan az életciklusa, a folyamatok körbejárnak, akár a mérsékelt övi évszakok. Most tél lesz az űrkutatásban, de eljön a tavasz.
Közben a Nap száguld velünk a világűrben. Minden mozgásban van. Semmi sem állt meg.
Biztos vagyok benne, a következő nagy felfedezések egyike lesz: a Világegyetemben olyan „közönséges” az élet, akár a Földön. Garantált, hogy a hatalmas Tejútban nemcsak egy értelmes faj fejlődött ki. Talán azért nem észleltük őket, mert nem a rádiósugárzást használják kommunikációra. Miért gondoljuk, hogy humanoidok? Elég csak megnézni a földi élővilágot és máris láthatunk két teljesen eltérő felépítésű élőlénycsoportot: ízeltlábúak és gerincesek. Azonban addig ne is álmodjunk más értelmes fajokkal történő találkozásról, amíg nem oldjuk meg a népek közti konfliktusokat és nem fejtjük meg az állatok kommunikációját. Illetve felsorolhatnám a ballépéseinket, amik a saját fajunk hosszú távú fennmaradását veszélyeztetik.
Hosszú az út a csillagok felé, de nem fizikai értelemben, hiszen már most a csillagok közt járunk.
Remélem, képesek leszünk átlépni az önzésünk felett, összefogni, a fegyverkezésről lemondani, és az erre pazarolt pénzt a harmadik világ fejlesztésére és a tudományokra fordítani.
Örök igazság, hogy pusztítani átkozottul könnyű, de építeni és teremteni, az az igazi és emberhez méltó feladat. Keresni és jól használni a tudást. Jó lenne, ha ez lenne mindegyikünk életcélja. Csak így maradhat fenn a fajunk, csak így kolonizálhatjuk a naprendszert és csak így lehetünk méltók a „többiek figyelmére odakint”.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke

"Bátornak kell lenni az űrbéli munkákhoz."
Létrára fel nem másznék, félek, hogy leesnék. Az űrben viszont nincs hova leesni. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) Иван


Иван
őstag

Előbb akarok mesterséges intelligenciát, gondolkodó gépeket látni, mint akár egy permanens bázist a holdon.

Gyanítom nehezebb feladat is.

i5 7400 | Gigabyte GTX1650Super 4GB GDDR6 | 16GB DDR4 | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.