Az űrsikló program utolsó küldetése kapcsán napok óta gondolatok bóklásznak le-fel az elmémben és régi emlékeket tesznek elém. Például, amikor 12 évesen megkérdeztem az apámtól, hogy az a hét csillag, melyik csillagkép? A Nagy Göncöl, jött a válasz. Ekkor támadtam fel bennem a vágy, hogy megismerjem a többi csillagképet is. Bár már hamarább felkeltette az érdeklődésemet a csillagászat, amikor a 80’-as évek második felében izgatottan végignéztem életem első holdfogyatkozását. Ekkoriban tudtam meg, hogy 1999-ben teljes napfogyatkozás lesz. Hihetetlennek tűnt kislányként, hogy több mint tíz évet kell várnom az égi látványosságra. Bár már ekkor megfogadtam, hogy feltétlenül látni fogom a totalitást. Így is lett. 1999. augusztus 11-én Szatymaz mellől végignéztem életem első és talán utolsó teljes napfogyatkozását. Vagy 1997 tavaszának nagy üstököse, a Hale-Bopp, ami a Ph! avatárom garbóját díszíti, szintén életem végéig elkísérő emlék.
Azonban a 80’-as évek közepén még csak a Napot, a Holdat ismertem, de nagyon vágytam gyarapítani az ismereteimet a csillagos égről.
1981-ben megjelent a Búvár zsebkönyv sorozatban az Űrhajózás. Ebben már szerepelt az űrsikló, de olvashattam kislányként a hordozórakétákról, a szputnyikokról, az Explorer-1 amerikai műholdról, amit édesanyám születési évében röpítettek fel. Aztán megismerhettem a különféle űrhajókat: Vosztok-1, Mercury, Gemini, Apollo-program, Szojuz; az első amerikai űrállomást, a Skylab-ot. Az utolsó előtti ismertető a könyvecskében az űrsiklóé. 1985-ben, hétévesen megtudtam, hogy 1981. április 12-én szállt fel először a Columbia űrsikló, és már négy éve megy az űrsikló program.
Mindenki szomorúságára, 1986-ban megsemmisült a Challenger. Ekkor éreztem először erős érzelmeket az űrkutatás kapcsán.
A Challenger katasztrófáján túl pozitív űrkutatási események is jellemezték 1986-ot: Vega 1, Vega 2, Giotto űrszondák a Halley üstökösnél, a Mir űrállomás első elemeinek fellövése. Az élet ment tovább az űrkutatásban is. Én pedig a figyelmemet a csillagos ég felé fordítottam.
Ugyan sose lettem igazi sci-fi rajongó, és nincs Star Trek vagy Star Wars filmposzter a szobámban, nincs meg Asimov vagy Lem összes műve, de az érdeklődésem állandó a csillagászat és az űrkutatás irányába.
Jó kérdés, hogy miért érzek erős vonzódást a csillagok felé? Természetesen a Nap gravitációja jelen van, körpályán tartja gyönyörű bolygónkat, így központi csillagunk felé joggal érzek vonzalmat. Nappal a Nap uralja az égboltot, de éjszaka felragyog a többi távol nap, a Tejút csillagai, és feltámad bennem a vágy, hogy gondolatban vándoroljak köztük.
A világűr a modernkor „Indiája”. További generációkat fog megihletni és csábítani. Bár kétségtelen, hogy a „kék márványgolyó”, a Föld még mindig számos titkot rejt, amiket érdemes felfedezni.
A Föld, akár egy hatalmas űrhajó. Hiszen a Nap évente cirka 610 millió kilométert tesz meg a világűrben és természetesen viszi magával az egész naprendszerét velünk együtt.
Amikor felnézek a derült éjszakai égre, akár ha egy ablakon át tekintenék ki. Néha oly közelinek tűnnek a csillagok. Ismerem a fényesebb csillagok ember adta neveit. Egyenként mondom a nevüket: Regulus, Arcturus, Spica, Vega, Deneb, Altair, Antares, és ilyenkor nyáron, az északi horizonton halad a Téli Hatszög egyetlen helyi cirkumpoláris tagja, a Capella. Ha az Arcturust szemlélem, a Napunk távoli jövőjét látom. Ha pedig az Antarest, akkor egy jóval nagyobb vörös szuperóriást látok, amely elképesztően hatalmas.
Kétségtelenül a csillagok a kedvenceim, hiszen a bennük zajló magfúziónak köszönhetem testem anyagait, és mindent, ami körülvesz. Érthető, hogy annyi nép tekintett istenként a Napra. Ő az atyánk, és a Föld az anyánk. Szép elképzelés.
1978-ban születtem, 1981-ben szállt fel a Columbia. Az Atlantis 33. útja az utolsó űrsikló repülés. 33 éves vagyok. A Discovery utolsó küldetésére, STS-133, február 24.-én indult, a születésnapomon.
Az egyik kedvenc filmem, Michael Bay Armageddonja, amely a baljóslatú címe ellenére egy kiváló, jól megkomponált NASA reklámfilm. Imádom.
Életem egyik legjobb élménye, hogy 2009. májusában online követhettem a Hubble-űrtávcső utolsó karbantartási munkáit. Az STS-125-ös küldetés igazán csodálatos volt! Akkor jöttem rá, hogy én tökéletesen alkalmatlan lennék űrhajósnak, mert már a külső munkák nézésétől elkapott a félsz. Ezért mélyen tisztelem az űrhajósokat. Hiába tudom, hogy alapos kiképzést kapnak, de szerintem a kiképzés még kevés lenne legyőzni a természetes ódzkodást az ismeretlen közegtől. Bátornak kell lenni az űrbéli munkákhoz.
Most pedig az Atlantis az űrsikló program utolsó küldetésén van odafent a Nemzetközi Űrállomásnál.
Egy korszak véget ért, de tudom, egy új korszak kezdődik.
A sci-fi írók képzelete nagyon meglódult a 60-as években, és már 2000-re holdbázist és állandó űrkomp járatot álmodtak meg. Azonban a képzelet mindig más mint a valóság, és sosem a vágyálmaink alapján kell megítélnünk az elért eredményeinket.
Számomra boldogság, hogy annyi mindent elért a három űrügynökség, a NASA, ESA, JAXA. A Nemzetközi Űrállomás, és a számos űrtávcső, földi teleszkóp; a kutatók, mérnökök, tudósok munkája mind-mind sok kicsi vagy nagyobb lépés egy hosszú úton. Csak azért érezzük kevésnek az álmainkhoz mérten az eredményeket, mert egyéni életünk oly rövidke.
Mindennek megvan az életciklusa, a folyamatok körbejárnak, akár a mérsékelt övi évszakok. Most tél lesz az űrkutatásban, de eljön a tavasz.
Közben a Nap száguld velünk a világűrben. Minden mozgásban van. Semmi sem állt meg.
Biztos vagyok benne, a következő nagy felfedezések egyike lesz: a Világegyetemben olyan „közönséges” az élet, akár a Földön. Garantált, hogy a hatalmas Tejútban nemcsak egy értelmes faj fejlődött ki. Talán azért nem észleltük őket, mert nem a rádiósugárzást használják kommunikációra. Miért gondoljuk, hogy humanoidok? Elég csak megnézni a földi élővilágot és máris láthatunk két teljesen eltérő felépítésű élőlénycsoportot: ízeltlábúak és gerincesek. Azonban addig ne is álmodjunk más értelmes fajokkal történő találkozásról, amíg nem oldjuk meg a népek közti konfliktusokat és nem fejtjük meg az állatok kommunikációját. Illetve felsorolhatnám a ballépéseinket, amik a saját fajunk hosszú távú fennmaradását veszélyeztetik.
Hosszú az út a csillagok felé, de nem fizikai értelemben, hiszen már most a csillagok közt járunk.
Remélem, képesek leszünk átlépni az önzésünk felett, összefogni, a fegyverkezésről lemondani, és az erre pazarolt pénzt a harmadik világ fejlesztésére és a tudományokra fordítani.
Örök igazság, hogy pusztítani átkozottul könnyű, de építeni és teremteni, az az igazi és emberhez méltó feladat. Keresni és jól használni a tudást. Jó lenne, ha ez lenne mindegyikünk életcélja. Csak így maradhat fenn a fajunk, csak így kolonizálhatjuk a naprendszert és csak így lehetünk méltók a „többiek figyelmére odakint”.
"Bátornak kell lenni az űrbéli munkákhoz."
Létrára fel nem másznék, félek, hogy leesnék. Az űrben viszont nincs hova leesni.
Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)